Tizenkettő
Fél órával Lara aznapi távozása után Tonin életre
kelt. Kigördült a kabinból, előrenyújtotta gépkarját, és munkához látott az
ajtó nyitópaneljénél. Pár perc alatt megkerülte a fő áramköröket, és alig pár centiméter
rést hagyva kinyitotta az ajtót.
A résen át kinyújtotta videoérzékelőit, amellyel háromszázhatvan
fokos képet kaphatott a folyosóról. Az elhaladók nem vehették észre az apró
nyílást és a beékelt kamerát.
Majdnem egy órába telt a várakozása. Ezalatt számos
MSE-6 kiszolgáló droid haladt el az ajtó előtt, de nem vették észre őt. Nem
sokkal később egy magányosnak tűnő modell haladt el előtte.
Tonin halkan elciripelte a „Gyere ide!” jelzést. A
droid a hang irányába fordult, processzora elemezte a hallottakat, s úgy
dönthetett, a hívás nem akadályozta nagymértékben a primér programját. Az ajtó
felé indult.
Tonin kinyújtotta mechanikus karját és beleakasztotta
a droidba. Amaz próbált kiszabadulni és meglógni a kerekein, de Tonin végleg
csapdába ejtette, áthúzta az ajtón, majd bezárta a kijáratot.
Ezután munkához látott.
A hátára fektette a kiszolgálódroidot. Annak kerekei pánikszerűen
pörögtek. Tonin ezzel nem foglalkozva
felnyitotta a droid agyához vezető ajtókat, karját belevájta a gépezet bemeneti
nyílásába.
Amint az új program végigfolyt a kis droid agyán, a
kerekek forgása menten le is állt.
A nap végére Tonin már három kiszolgálódroidnak parancsolt,
míg az egyik a feladathoz szükséges hozzávalókat – jelenleg például egy, a
kerekek lecseréléséhez szükséges mágnestalpat – gyűjtötte be.
Wedge négy csapata – a Zsiványok, a Lidércek, a Lándzsák
és az Üstökösök – küldetést küldetésre teljesítettek, volt, hogy egy nap kettő
bevetést is maguk mögött tudhattak. Legtöbb esetben csak egy osztag szállt
harcba. Máskor, egy osztag kísérte a Lándzsákat és Üstökösöket, vagy a Lidérc
osztag került a földi bombázók helyére. De előfordult az is, hogy a Falsehood tűnt fel meglehetősen
látványos helyeken, Wedge-dzsel és Csubakkával a volán mögött, biztonságban
elmenekülve a helyszínről.
A hét végére a Mon
Remonda legénysége teljesen elvesztette a fonalat, hogy a naptár melyik
napjánál tartanak, és nagyon kevés idő jutott eligazításon, bevetésen és
alváson kívül másra.
A hét végére, Wedge és egy birodalmi admirális hadjárata
mellett, Zsinj hadúr is több millió kreditet szórt el, többet annál, amennyit
egy új köztársasági pilóta valaha is remélhet magának.
Melvar a szokásos lopakodó módon osont be az irodába,
a termináljánál ülő Zsinj azonban nem akarózott reagálni rá. Melvar szándékosan
hangosan húzta az íróasztal elé a székét, de még így sem kapott választ. Végül
köhintett egyet.
- Kikészítenek. – Zsinj szomorúan csóválta a fejét,
miközben csalódottan leste a terminál egyik monitorját. – Holtan akarnak látni,
Melvar.
- Ez természetes – mondta a tábornok. – Ön a
legnagyobb ellenségük. A maga halála az aduász, melyet felmutathatnak.
- Nézze csak. Az üzleteim nem titkosak többé – nem csupán
a Birodalom terén, de még a Lázadó területeken
sem. A Counterpunchot felfedezték a
Vispil bolygón, és kitiltották a rendszerből, amiért a helyi hatóságokat nem
sikerült lefizetni. A legnagyobb pénzhozóimat rakták ki a saját rendszereimből. Az elmúlt hét során nyolc százalékkal
csökkent a bevétel. És még ha ez nem lenne elég, a Millennium Falcon repked mindenfelé, ezzel további lázadást szítva.
– Felsóhajtott. – És a Temetés Terv coruscanti érintettjei? Mihasznák. Féltucat
terrorcselekedetet lefüleltek és megakadályoztak. Az emberek és a nem emberi
lények közti szakadék egyre kisebb. A munkámnak, a sokévi munkámnak mind befellegzett.
- Ez visszalépés, uram.
- Nem. Hát nem látja? Az ellenségeim egyre közelebb férkőznek,
és semmi sem tartja vissza őket attól, hogy megmutassák oroszlánkarmaikat. –
Zsinj ismét felsóhajtott. – Kezdem tényleg azt hinni, hogy rájöttek a dologra.
Hogy Dr. Gast beszélt a halála előtt. És hogy a Lázadók és a Birodalom egy
követ fúj.
- Képtelenség!
- Nem az. Még maga mondta: én vagyok a legnagyobb ellenségük. Mi adna
ennél jobb okot az együttműködésre?
Melvar sokáig nem szólt. Régóta dolgozott a hadúrral,
és tény, hogy látta már szomorúbbnak, viszont kétségtelenül most látta a
legreménytelenebbnek és legpesszimistábbnak. Ami, az elmúlt hetekhez képest,
jelentős változás volt. A hadurat mindig is az eltántoríthatatlan optimizmusáról
és tenni akarásáról ismerte meg. De most, habár nem látszott semmi jele annak,
hogy leadta volna méretes pocakját, mégis valahogyan soványabbnak nézett ki.
- Maga szerint győzni fognak? – tudakolta Melvar.
Zsinj mély levegőt vett, majd bólintott.
- Azt hiszem, ez csak egy megérzés, de már győztek is.
Megállították a folyamatokat, melyeket elindítottam. Most ők diktálják a
tempót. Most az ő folyamataik indultak be, és jelenleg nem tudom, hogyan
vethetnék véget ennek az állapotnak.
- Maga szerint, mit kéne tenni ahhoz, hogy
kicsikarjunk egy győzelmet ebből? Mi a legkevesebb, amit tehetünk? Megcsináljuk.
Zsinj kikapcsolta a monitort, majd gondolkodóba esett.
Melvar felé fordult, és számolni kezdett az ujjain.
- Egy. Megtartjuk az Iron Fistet.
- Világos.
- Kettő. Megtartunk annyi befektetést, amennyit csak tudunk.
- Ez már nehezebbnek ígérkezik. Amíg eltitkolva
tartjuk egyiket a másiktól, addig előfordulhatnak nem kívánatos információmorzsák.
A Lázadók minél több üzletről tudnak, annál többről fognak tudni. Statisztikailag
viszont, mindet nem fedezhetik fel. A fontosabbak megmaradnak.
- Három. Időre van szükségünk, hogy újraépítsünk, javítsunk
és gyógyuljunk.
- Ami azt illeti, most már rendeltetésszerűen is
bevethetjük a Second Deathet.
Meglesz, uram.
- Négy. Új tervet eszelünk ki az Új Köztársaság ellen.
- Ez azt jelenti, számítsunk a Rankor Bázisra és az
Erőboszorkányokra. Ki kell deríteni, mit csinálnak, és hogy miképpen csinálják.
Minél több utat járunk be, annál több vezet a Lázadókhoz és a Birodalomhoz.
- Öt. Ami tulajdonképpen a hármas terv előtt áll.
Megöljük Solo tábornokot és annyi közeli barátját és segítőjét, amennyit csak
tudunk.
- Ez lesz talán – mondta Melvar -, a terv
legélvezetesebb része.
Zsinj megjelent Lara új munkaállomásánál, a hídon.
- Pethotel hadnagy. Hogy megy a munka?
- Jól. El sem tudná képzelni, milyen jó érzés újra ezt
csinálni.
- Jó, jó. Azonban az elmúlt napokban, már ha illene
ilyet mondanom, fáradtnak tűnt. Karikák a szemei alatt. Rossz közérzet.
Lara bólintott.
- Eltartott egy kis ideig, míg alkalmazkodtam a hajó
életéhez. Meg kellett változtatnom az alvási szokásaimat. – Ez nem volt
meglepő, ha az ember egész éjjel Toninnal dolgozik és programozik, ne is
számítson másra. – De most már minden rendben.
- Megkapta az adatcsomagot, amit önnek küldtem?
- Igen.
- És, mi a véleménye?
Habár a körülöttük lévő személyzet látszólag mélyen
beletemetkezett saját munkaállomásába, Lara mégis biztos volt benne, hogy
mindannyian hegyezik a fülüket. El kellett, hogy mosolyodjon. A Hírszerzés emberei
már-már fájdalmasan kiszámíthatóak.
- Nos, akárki állította össze azt az adatfájlt, nem
végzett jó munkát. Azt értem, hogy a Millennium
Falcon első küldetése a Kidriff 5-ön történt. Elvégre, ott voltam. Ami azt
jelenti, az elsődleges célpont a Falcon,
másodlagos pedig Antilles parancsnok és az összes vadászosztaga volt.
Zsinj komoran bólintott.
- Ennyit a titkosításról. Ami viszont most fontosabb,
mit szűrt le a viselkedésükből?
- Solo tábornok igyekszik előcsalogatni magát és a
flottáját, mindezt rendkívül fontosnak találja.
- Miért?
Lara megvetően elmosolyodott. Egyszerű az egész; megvetőnek
kell mutatkoznia.
- Azt hiszi magáról, hogy fontos ember. A jelenléte az
egyetlen dolog, mely erősíti a Lázadó szimpatizánsokat. Amit azonban
személyesen gondolok, az az, hogy Solo kétségbeesett. Még nem ért el jelentős
sikert a hadjárat során. Ha veszít, leváltják posztjáról; ha pedig leváltják, a
rangjának annyi.
- Nem hinném, hogy emiatt aggódna.
- Mert nem is aggódik. – Sikerült kapásból válaszolnia
valami hazugságot, amit Zsinj bevehet. – Ő maga nem. De a nő, akit szeret,
igen.
- Á.
- Tudja, hogy egy jött-ment csempész nem gyakorolhat
rá befolyást; de egy Lázadó tábornok, az már igen.
- De csak akkor, ha sikerrel jár.
- Így bizony.
- Érdekes feltevés.
- És ez még nem minden. – Lara csak remélni tudta,
émelygése nem tűnik fel Zsinjnek.
Volt egy teóriája, ami a Millennium Falsehood útvonala alapján meghatározta, Solo mely
világokat szándékozik meglátogatni. De ez egy hírszerzési tiszt teóriája volt,
akitől elvárják, hogy ilyen következtetéseket vonjon le, vagy talán a Lidérc
osztag beható ismeretéből fakadt mindez, és a teória veszélyeztetheti-e a volt
osztagtársakat? Nem tudta eldönteni, és ez a bizonytalanság kezdett az agyára
menni. Az ösztöneiben bízott, s az ösztönei azt súgták, a Falsehood útirányának meghatározása Zsinj számára történt.
- Rendszerről rendszerre járnak, és pár kritérium
alapján leszűrhatő, melyek azok, amiket meglátogatnak. A valószínűséget az
határozza meg, minél ismertebb a határokon kívül. Vagy éppen a becsült
bolygóközi ipar, mely a flottának gyárthat eszközöket. Az Új Köztársaság
világaitól való távolság, hogy gyorsan elmenekülhessenek. Pillanatnyi hangulat,
hogy lőjenek-e az ellenségre, vagy sem. Lázadó érdekeltségek a rendszerben, és
így tovább.
- Tudom. De sajnos, mivel rengeteg világ tartozik a
fennhatóságom alá, ezzel nem jutottunk előrébb.
- Dehogynem. Még van egy kritérium. Közvetlen vagy
közvetett kereskedelmi kapcsolat a néhai Alderaan bolygóval.
Zsinj a sarkára állt.
- Ez érdekes.
- Az, uram. Pár rendszerben nagy az esély, hogy
szimpatizálnak Leia Organa hercegnővel vagy bármelyik alderaanival, akik a
Halálcsillag pusztításakor távol voltak szülőföldjüktől. Személy szerint, úgy
hiszem, Organa ismerete javít Solo imidzsén, amennyiben kiderül, hogy a
tábornok a hercegnő barátja.
- Szép munka, hadnagy. – Zsinj szemei elködödsültek Lara
szavai hallatán. – Ezek szerint, a következő célpont nem más, mint…
- Valószínűsíthető, hogy a Comkin 5, de a Vahaba Aszteroidaöv
sem kizárt. – A Comkin egy Zsinj uralta rendszer volt, mely cukráról és
gyógyszereiről volt híres – e két iparág összedolgozott -, míg a Vahabának
aszteroidbányászata és fémkohászata volt jelentős. Lara jól ismerte a Vahaba
Aszteroidaövet; egy népes csillaghalmaz volt, közel a Halmad rendszerhez, ahol
a Lidércek nemrég még kalóznak tettették magukat.
- Lényeg a lényeg; ez egy érdekes felvetés. Köszönöm,
hadnagy.
Zsinj nem várta meg Lara tisztelgését, sarkon fordult
és kihivarzott a hídról.
Melvar a folyosón csatlakozott hozzá.
- Nos?
- Mi az, hogy „Nos?” Mintha beszélhetne velem ilyen modorban.
- Az udvarias gumiszövegekkel csak az időnket vesztegetjük
– mondta Melvar.
- Ne is törődjön velük – mosolygott Zsinj, majd
elmondta mindazt, amit Larától megtudott. – Azt viszont még én sem tudom –
tette hozzá a beszámoló végén -, hogy ezt önmagától szülte-e meg, vagy köze
van-e a Mon Remondához.
- Mindenesetre, az ötlet értékesnek bizonyulhat… amíg
nem csal minket csapdába.
- Az majd kiderül. Vezényelje a flotta egyik felét a
Vahabához, míg én személyesen megyek a Comkin rendszerbe.
Donos a saját maga által fabrikált hajó burkolatán
várakozott.
A TIE vadász kabinjában, mikor a számítógép
irányította a gravitációt, ide-oda dobta a pilótát, hogy az érezze egy-egy szűkebb
fordulónak kellemetlen hatásait.
Azonban, ahogyan a gyémántfúró is elkopik egyszer, ez
a szimulátor is kiöregedett, és hamar a szemeteskamrába dobták. Az őrült
illető, aki a Mon Remonda ehhez
hasonló elhagyatott, elfeledett területein járkál, gyakran botlik az ilyen tárgyakba,
amik egy elmúlt korszak mementói. Amióta Donos szokásává vált a magányos
helyekre elvonulni, nem is csodálkozott azon, mik akadnak a keze ügyébe.
A gravitációs szimulátor darabjai is ingóságai közé
tartoztak. Donos azért mepróbálta módosítani picit, csak hogy a dőlöngélő
egység ne reagáljon drasztikusan egy-egy forduló hátására. Ehhez elemeket
rakott és és hozzácsatolta a szimulátorhoz.
Donos most a saját maga által eszkábált ócskavas
tetején, a hasán feküdt. Maga az ócskavas mozdulatlanul lebegett egy méterrel a
talaj fölött.
Még szép, hogy mozdulatlan volt, elvégre nem volt motorja.
Donost viszont volt, ami hajtotta. Hogy a gép minél komolytalanabbul
nézzen ki.
A férfi lejjebb húzódott nyomorúságos szánján, és
elrúgta magát a talajon, ezzel mozgásra bírva a roncshalmazt. Újra és újra
megismételte ezt, polcok és szekrények között elsuhanva. Félúton, egy utolsót
rúgott oldalirányba, amitől a szán vad pörgésbe kezdett.
A szán vészesen közel pörgött az egyik polchoz, szerencsére
a repulzorok észlelték a tárgy közelségét, és az ellenkező irányba lökték a
tákolmányt. Ide-oda pattogott a polcok között, ezúttal kézzel ellökve magát a
tárgyaktól, de sosem megtaszítva azokat annyira, hogy kárt tegyen bennük.
Végül, Donos elért a célul kitűzött falhoz.
- Na, ez már valami.
Oldalára fordult, hogy szembenézzen a beszélővel. Wes
Janson állt ott pár méterre tőle. A fal mögötti folyosóról érkezhetett.
- Már az is csodálatos, hogy nem esett szét –
bólintott Donos. – Azt hittem, félúton a dobozokba zuhanok.
- És, mulatságos?
- Nagyon.
- Pedig nem úgy néz ki, mint aki élvezné.
- Egy pillanatig azt hittem. – Donos lehuppant a
talajra, talpra kecmergett, majd megnyomott valamit a szánkón. A gépezet
láthatóan kikapcsolt. – De még ha szórakoztató is, nem tökéletes. Azt kívánom,
bárcsak Lara is itt lenne.
Janson szimpátiát mutatva bólintott.
- Ja. Mindazonáltal, vége a gyereknapnak. Itt
hamarosan fontos dolgokat csinálunk. De a főfolyosón nyugodtan szánkózhat
tovább, biztosan nagyon örülnének neki. Meg aztán, jó hosszú a pálya.
- Talán. – Donos a kronójára pillantott. – Majd
máskor. Most valahol máshol kell lennem.
Mikor a hadnagy már látótávolon kívül járt, Wedge
ugrott elő az egyik második emeleti szekrényből..
- Ez érdekes volt.
- Wedge! Most úgy megijesztettél, hogy majdnem becsináltam.
Egyáltalán, mióta vársz itt?
- Úgy negyed órája. De annak nagy része csak abból
állt, hogy Donos szobormereven ülve elmélkedett arról, hogy játsszon-e vagy
sem.
- Hát, végül játszott. Ez jó jel.
- Reméljük. – Wedge az ételes dobozokkal telerakott
polctól lehalászott egy csomagot, melyre a többihez hasonlóan a BANTHASTEAK,
DEHIDRATÁLVA, 250 GRAMMONKÉNT CSOMAGOLVA felirat virított. Azonban a tetején
lévő nyílásból nem banthahús, hanem régóta bent érlelődő cefre szaga érződött.
Wedge benyúlt a dobozba, és előhúzott egy tálat, benne undorító barna gumóval,
amit Wes képtelen volt azonosítani. – Tehát, a legutóbb te etetted meg
Kettchet, igaz?
- Nem. Akárki is felelős az étkeztetésért, még nem
hívtak.
- Ez igaz. – Wedge a raktár kijárata felé vezette
Jansont. – Amióta Kettch Sasdenevér, és nem az Új Köztársaság pilótája,
fokoztuk a védőőrizetét, emiatt csak kevesen találkozhatnak vele. Naponta csak
ilyet kap – a barnás gumóra mutatott -, háromszor. Solo tábornok egy, már nem
használt irodájában tarjuk. Tehát, azt hiszem, tudod, honnan keríts neki egy
kis vizet.
- Persze.
Átmentek egy ajtón, hogy egy előzőhöz hasonló, csak kisebb
raktárba jussanak. A ládákon a VASTAG RUHÁZAT felirat díszelgett.
Hátrtasétáltak, és elértek egy kétszer két méter széles, másfél méter magas
dobozhoz, ami két sor közti folyosón hevert.
- És most – mondta Wedge, mikor megközelítették a ládákat
-, találkozhatsz… izé…
A doboz ajtaja, aminek a láda tetején kellett volna
lennie, most a földön hevert. A doboz belseje – pár kiszakított fűcsomót és
meleg ruhadarabot leszámítva – teljesen üresnek tűnt.
- Csak nem elszökött? – kérdezte elégedetten Janson.
- De. Elszökött – helyeselt kelletlenül Wedge. – A
kérdés csak az, mikor? Mióta idehoztuk, csak páran láthatták őt…
Halk kopp-kopp hallatszott
valahonnan a raktár végéről.
- Épp szerencsénk van – állapította meg Wedge. – Még
idebent tanyázik. – Kihúzott egy csomag ételt a dobozból, amit hoztak. – Fogd
ezt. Talán előcsalogatja.
Janson hevesen grimaszolva átvette tőle a bűzölgő
ewoktápot.
Elindultak abba az irányba, ahonnan a meztelen lábak
tompa dobbanásait hallották. Csupán egy zsákutcáig juttotak el így, követve a
neszeket.
Hallották, amint a raktár ajtaja sziszegve kinyílik,
és újra koppannak a léptek. Elindultak az ajtó felé. Az ajtó teljes sötétséget
tárt eléjük. Wedge gondolkodás nélkül betrappolt, majd hirtelen megállt, amitől
összeütközött Jansonnal, és nekiestek egy halom italosdoboznak, amitől a
tartalmuk rájuk csurrant.
Janson orrát ismerős szag csapta meg.
- Sithek fattyára, mi ez?
- Tisztítófolyadék. Úgy látszik, az egyik
takarítódroid szertárát csíptük el. – Wedge felállt, és Janson még a sötétség
ellenére is látta, hogy orrát vakarja. Valahol máshol újabb ajtó nyílt ki és
csukódott be.
- Hát, ez nem jó. Elfut előlünk, mert tudja, hogy
üldözzük, és ami a legrosszabb, kilométerekről kiszagol minket.
- Akkor hívjuk Kellt és Tyriát. Ők majd elkapják
nekünk Kettchet, amíg mi feltakarítunk.
- Ők nem tartoznak bele a Kettch-dologba – ellenkezett
Wedge. – Á, megvan. Vetkőzz.
- Hogy mit csináljak?
- Vesd le a ruhádat. Szétkenjük a bőrünkön az ewok kajáját.
Így talán közelebb jutunk hozzá. – Szavait tett követte, elkezdett kibújni
öltözetéből.
- Ja, persze. Ha ewok lennék, én is közelebbről megcsodálnék
két sóbálvánnyá meredt, a vacsorámtól bűzlő meztelen férfit.
- Lehet, de te nem vagy ewok. Na, mozgás. – Mindkét irányba biccentett. – Úgy néz ki, itt
két ajtó is van. Nem tudom, melyiken át távozott, de annyi szent, hogy Solo
tábornokot bárhol idegesítené egy elkószált ewok. Te mész arra, én erre.
- Ja, és Wedge. Ez volt az utolsó alkalom, hogy
megetetem Kettchet.
- Nekem is.
Az ajtó kinyílt Jansonnak, és ő belépett a gyéren
világított terembe.
Az ewok alig három méterre tőle állt, neki háttal,
fején a faj jellegzetes viseletét hordva.
Janson óvatosan előrelépett. Az ewok nem reagált. Még
egy lépés, és máris mögötte termett, megragadva ewoktápos kezével a lényt.
- Megvagy!
Az ewok nem tanúsított ellenállást. Súlyra sem volt
túl nehéz. Mert ez nem is egy igazi ewok volt; ez a Lidércek által kitömött
műlény volt, amit még a Sasdenevér Bázisról hoztak magukkal.
Aztán, Janson még mást is felfedezett – a terem emberekkel
volt telezsúfolva, a Lidérc osztag tagjaival. A félhomályban úgy néztek ki,
mint mozdulatlan szobrok, vagy mint amikor egy társaság gyülekezik:
kettes-hármas csoportokba verődve csevegtek egymással, majd kővé dermedtek.
Azonban, igaziak voltak, hisz lélegeztek. Nem szobrok.
És nem néztek Jansonra.
Janson kivárt egy hosszú pillanatot, hátha valaki
felvilágosítja őt, mi ez az egész, de már egy apró reakciót is módfelett
értékelt volna. De nem történt semmi.
Így hát felkapta az ewokbábut, és ahonnan érkezett,
onnan távozott.
Távozott volna, ha meztelen válla nem puffant volna valami
kemény fémen. Az ajtó nem nyílt ki neki.
Letörölte a kezéről az ewoktápot, majd elindult a
terem másik ajtaja felé. Hogy elérje, át kell vágnia Röfin, Shallán és
Elassaron, akik a falhoz közel csoportosultak. Mikor közel ért hozzájuk,
megállt, hogy megérintse Röfit.
Ujjai valódi egyenruhát tapintottak ki, ami alatt
valódi bőr és hús húzódott. Azonban sem Röfi, sem a többiek nem reagáltak.
Ez csak egy álom, csakis az lehet. És az álmok
szabályai szerint valami nagyon rosszul sül el, amennyiben megvárja, míg a
Lidércek felébrednek. Hogy felébressze magát, csipkedni kezdte magát, de az
alakok még ennek ellenére is megmaradtak.
Újra megpróbálkozott a kijárattal… és megint zárt
ajtóba ütközött.
Ha nem, hát nem. Létezett még egy kijárat, ami egy
folyosóra nyílt. És ha sikerül végigmennie rajta úgy, hogy ne fedezzék fel,
eljuthat a pilóták raktárába, ahol még tartogatott egy uniformist a
szekrényében. Már csak az ajtóig kell eljutnia…
Az ajtó végre kinyílt. Mögötte pedig Wedge állt
lesben, teljes díszben.
- Figyelem!
A terem lámpái teljes fényerőre váltottak, és mozgás
hallatszott a Lidércek felől. Janson csak most döbbent rá, éppen meztelen
hátsójával néznek farkasszemet.
Wedge először Jansonra meredt, majd a védekezően maga
elé tartott ewokbábura.
- Nem viseli az egyenruháját, hadnagy. Ráadásul, egy
ewokot használni fürdőruhának egyes világokon szeméremsértéssel ér fel.
Janson kelletlenül bólintott. Jelen pillanatban csak
egy fájdalmas grimaszra futotta tőle.
- Lóvá tettél.
- Ez így igaz – helyeselt Wedge. – Komolyan mondom,
ezt a tényt még három diplomával sem lehet kijelenteni. Nelprin hadnagy?
Shalla előrelépett, és pont szemben volt Jansonnal,
így nem kellett elfordulnia ahhoz, hogy megcsodálja a nem mindennapi látványt.
Kibontotta a kezében lévő narancssárga köpenyt, ami színvilágában megfelelt az
Új Köztársaság pilótaruháinak színével. A köpenyre a „Jub-jub, hadnagy!” feliratot
írták fekete filccel.
- Nagyon szép a feneke, hadnagy – suttogta Sahalla,
mikor közelebb hajolt Jansonhoz, hogy vállára terítse a ruhadarabot.
Janson érezte, hogy egyre jobban elpirul.
- Köszönöm, hogy megdicsér érte, hadnagy. –
Átnyújtotta az ewokbábut a nőnek, majd testéből jóval többet fedő pozícióba
helyezte a köpönyeget. – Gondolom, ez a visszavágó, amiért fogadtunk arról,
beszélsz-e vukiul.
Wedge a terembe lépett, és az ajtó becsukódott mögötte.
- Hát, azért is, de főleg a sasdenevér bázisi Kettch
hadnagyos tréfád miatt.
- Te tudtad? – Janson nem tudta elleplezni
meglepődését.
- Ha elsőre nem is jöttem rá, de igen. – Wedge vállon
ragadta őt, és a vigyorgó Lidércek közé vezette. – Ami azt illeti, roppant
elővigyázatlan voltál. A bábu a Coruscanton tűnt fel, röviddel az érkezésed
után, így okkal feltételeztem, hogy te vagy valaki olyan érintett ez ügyben,
akik részt vettek abban a kiruccanásban. Aztán, mivel nyilvánvaló volt, hogy a
bábu a gazdájával együtt fog utazni, ezért beleraktam egy nyomkövetőt.
- Lekövetted az útvonalát – bólintott Janson. – És
tudtad, hogy én vagyok az. És eddig vártál a visszavágóra.
- Szóval, még mindig azt hiszed, a bosszú távol áll
Wedge Antillestől, az Új Köztársaság hősétől?
- Most már nem tudom, mi áll távol tőled és mi nem. De
ki volt Kettch? Vagy Chulku? Vagy akármi is volt a neve.
Wedge elvigyorodott.
- Először Nyikorgót raktuk a ládába. Elvégre ő beszél
ewokul is.
- Hát persze.
- Én voltam a lábdobogás, amit pár perccel ezelőtt
követtél – vette át a szót Dia. – És én voltam az, aki leöntött téged egy adag
tisztítószerrel, ügyelve arra, hogy minél több kerüljön a ruhádra. Annyira nem
bíztunk az ügyetlenségedben, hogy a kihelyezett vödrökbe dőlj bele.
Wedge egy borostyánszínű folyadékkal teli üveget
nyújtott át Jansonnak.
- A jutalmad. Jól csináltad, Wes. Jusson eszedbe, ha
csínytevésen járna az eszed, te vagy a fő kitalálója, a legjobb megvalósítója…
de én biztosítom a megfelelő hátteret és az alapanyagokat hozzá.
- Minden elismerésem. – Janson belekortyolt az üveg tartalmába.
Whyren’s Reserve volt, koréliai brandy, jellegzetes ízével. – De most már vége
van. Ami azt jelenti, fel vagyok mentve a szankciók alól, nemde?
Wedge arca elkomolyodott.
- Hát azok után,
hogy a holokamerák rögzítették a ma este történteket, ez eléggé kétséges.
- Mondd, hogy csak viccelsz.
- Megtagadnád mindenkitől a lehetőséget, hogy láthassák
az univerzum legfotogénebb fenekét?
Janson nem tudta elleplezni rémületét.
- Könyörgöm,
mondd, hogy ez csak egy vicc.
Donos lépett elő.
- És ne feledje egy hajdnai bölcs gondolkodó szavait
sem: Ha jó a kedved, sosem vagy
méltóságteljes.
- Ha megtudom, ki ez a bölcs úriember – füstölgött
Janson -, egyszer még fejbelövöm.
A következő reggelen az utolsó pilóta, aki az
eligazítóterembe lépett, Donos volt. Addig állt vigyázzba, míg Wedge észre nem
vette őt.
- Engedélyt kérek, hogy leülhessek.
- Miért? Nincs rajta az aktív pilóták listáján.
- Hát akkor önként jelentkezem.
Wedge egy pillanatra meglepődött.
- Nem mondtam elég érthetően? Nem repülhet.
- Nem is, mint pilóta kívánok részt venni. Én sem
állítom, hogy el tudnék vezetni egy vadászgépet. De még mindig alkalmas vagyok
a Millennium Falsehood legénységének.
Koréliai vagyok, tisztában vagyok a szabályokkal, és ami a legfontosabb, jól
lövök. – Ez sok mindent megmagyarázott; habár Donos legjobban a
mesterlövészpuskával bánt, minden más fegyvertípusra is szerzett képzettséget.
- Jó meglátás – ismerte el Wedge. – Részt vehet az
eligazításon, de önkéntes kérelmét majd később bírálom el. – A pilóták felé
fordult. – A mai nap a szokásos „mutassuk meg nekik a Falsehoodot, majd húzzuk el a csíkot” hadművelet jegyében fog
telni. Úticélunk a Comkin rendszer. A biztonsági ellenőrzések itt jóval
szigorúbbak azoknál, ahol eddig jártunk, így most nem számíthatunk a szokásos
TIE vadász kíséretre. Csubakka már felszerelt a Falsehoodra egy lemezburkolatot, mely az ellenséges érzékelők
számára sokkal inkább egy YT-2400-as teherhajó visszhangját kelti, tehát ez
meglepetést okozhat a comkiniak számára. A transzponder is egy YT-2400-as jelét
bocsátja ki, kereskedőknek álcázva, így fennakadás nélkül lejuthatunk a
felszínre. Ott viszont a lehető leggyorsabban kell elvégeznünk az elsődleges
feladatunkat: kiüríteni a Falsehoodot,
majd feltűnni a Falconnal.
- Még egy fejlesztést végeztünk el a Falsehoodon: hogy a kísérő osztag
számára gyorsabb kommunikáció váljon elérhetővé, telepítettünk egy új jeladót a
hajóra, ami egymaga többet ért, mint az egész ócskavas. Igen, Arc?
- Uram, ugye nem veszi zokon, ha emlékeztetem, egy üveg
brandy többet ér, mint az egész legénység együttvéve?
- Igen, tehát a Lidérc osztag lesz a kísérőnk…
Melvar nesztelenül jelent meg Lara munkaállomása
körül. Negédes hanghordozása éles kontrasztban állt fenyegető, zord külsejével.
- Fel báró látni kívánja.
- Valóban? – nézett fel Lara. – Úgy érti, személyesen,
vagy a szimulátorban?
- Személyesen. A Balta osztag mostantól az
Egy-Nyolcvanegyesek részét képezi, és magának is fent tartanak egy helyet
benne. Kíván most azonnal beöltözni és velük repülni?
- Megtiszteltetés lenne.
- Akkor jelentkezzen a pilóták öltözőjében tizenhárom
órakor. – Melvar örömtelenül elmosolyodott. – Sok sikert. Kár lenne magáért,
mint elemzőért.
- Ezt észben tartom. Köszönöm, uram.
Mikor a férfi elment, Lara meredten bámult a
kijelzőkre. Őszintén remélte, hogy előzetes számításai, miszerint a Mon Remonda a Comkin rendszerben tűnik
fel legközelebb, hibásnak bizonyulnak.
Ha mégis helyesek, akkor pedig véget vethet a huzavonának,
és egy éles bevetésen vethet véget volt bajtársainak.
A Comkin 5 egy sárga csillag körül keringő, kék-zöld világ
volt. Mikor a Falsehood közelebb ért
a felszínhez, a színkavalkádot tengerek és trópusok váltották fel, az égen
vastag felhők voltak, a bolygó két szélén vékony sarki jégtömeg húzódott.
- Csinos – mondta Donos. – Tehát, mit robbantunk fel
először?
Wedge felé fordult a pilótaszéken.
- Ezt a beszólást írja fel valahová. Lehetne a
Lidércek szlogenje.
- Jó ötlet. Nyikorgó, jegyezd fel.
- Ahogy akarja.
Wedge tekintete most a kijelzőn lévő adatokra siklott.
- A felszíni érzékelők épp most tapadtak ránk.
Kiderül, mennyit is ér a mi kis álcánk.
- Hát az biztos, hogy én nem fogadnék a sikerre –
mondta Nyikorgó a szokottnál jóval sértődékenyebb hangnemben. – A hajó jobb
oldala közelről megvizsgálva enyhén szólva sem megtévesztő. Ráadásul,
Csubakkának még az elejét sem sikerült megcsonkítania, ami ugyan
jellegzetessége a YT-1300-nak, de nem jellegezetessége a YT-2400-nak.
Processzorom számítása szerint, mind halottak vagyunk.
Donos homlokráncolva nézett a protokoldroidra. Így,
egy új köztársasági tiszt egyenruhájába bújtatva nem is nézett ki olyan rondán.
Csak éppen abszurdul.
- Akkor miért vállalkoztál erre a küldetésre?
- Megszokásból?
- Nem.
- Mert a hiányom sutba dobná a küldetés sikerét?
- Mindenesetre, nálad még Emtrinek is több helye van
itt, mint neked.
Csubakka elmondott valamit saját nyelvén.
- Éppenséggel nem – válaszolt neki Nyikorgó. – Ez nem
játék, és maga cseppet sem hiányozna nekem.
Csubakka újból elbődült.
- Nem, nem szükséges emlékeztetnie arra, hogy
csatoljam be magam, hiszen a pilótafülkében talán én vagyok az, akit a
legjobban véd a biztonsági öv…
Donos fejcsóválások közepette készült fel rá, hogy fel
kell másznia az egyik fedélzeti ágyúhoz.
Lara gépe pilótafülkéjében ült, izzadtságban fürödve,
rettentően sebezhetőnek érezvén magát.
De ez nem annak volt köszönhető, hogy az ülés a megszokottnál
is kényelmetlenebb lett volna.
Megejtette a találkozót a Balta osztaggal, és egyből
be is osztották a szárnyembere mellé, aki nem volt más, mint maga az
osztagparancsnok. Végigfutott a listán, ami az Egy-Nyolcvanegyeseket és egy
emberöltőkkel ezelőtti Dreadnaughtot, a Reprisalt
mutatta a képernyőn. Lara még emlékezett rá a leviani bevetésről. A Balta
osztag a vadászgépek dokkjaiban, az Egy-Nyolcvanegyesek többi tagjától elválasztva
vesztegeltek a Dreadnaughton. Lara erre csak a fejét csóválta – egy olyan
presztízzsel rendelkező csapat, mint amilyen a Balta, sokkal elegánsabb
megoldást is választhatott volna annál, minthogy az egyszerű, és nem a tiszti
dokkban várakozzanak.
Azok közé a TIE-ok közé tartozott, akik a
legutolsóként érkeznek vissza, viszont a legkorábban indulnak. A gépe orra alig
egy méterre a határolómezőtől nyugodott. A parancsnok csak kiröhögte buzgósága
miatt, de Larának nyomós oka volt arra, hogy ebben a csapatban vessék be:
fontos volt számára egy olyan pozíció, ahonnan nem látni át a TIE vadász megfigyelőablakán
át egyenesen a pilótafülkébe, és ne lehessen kifigyelni, mit is csinál ott bent
valójában. Amióta bent ült, szorgosan dolgozott.
Először is, össze kellett csatlakoztatnia az
adattábláját a személyi komlinkjével, amit egy Iron Fisten tébláboló tiszttől lopott el. Azért nem a hídról fújta
meg ezeket a tárgyakat, mert azoknál nincsen jobb árulkodó jel.
Azután, felvett egy hosszú üzenetet, mely mély
érzelmeket váltott ki önmagából. Felnyitotta a panelt, mely szabad utat
engedett a szerelőknek a gép generátoráig. Lekapcsolt minden rendszert, kivéve
a komegységet és a külső világítást, ezzel azt a látszatot keltve, hogy készen
áll.
A generátorból kiindulva megtalálható volt az
energiaszabályzó, mely, ha a generátor nem megfelelően működik, esetleg
megégett, egy apró szikrával működésre bírhatja a rendszereket. Kinyitotta az
egyik szabályzót, ami a bal oldali löveget védte, majd pár kábellel
hozzácsatlakoztatta az adattábláját.
Bekapcsolta a táblát, majd biztonságos helyre, a
generátor mellé rakta. Csak egy huzalt hagyott kilógni, melyet egy egyszerű
ujjmozdulással tudott kezelni, végül lezárta a panelt.
Visszakapcsolt minden rendszert, és remélte, hogy az
előbb eszközölt kis módosítás nem csapja szét a gép ellátását, illetve, hogy a
módosítás nem indított be valami rejtett érzékelőt.
Ha működött, egy lépéssel közelebb került az Iron Fist elpusztításához. Ha kudarcot
vallana, de mellette roppant szerencsés is, megússza anélkül, hogy bárki
észrevenné ügyködését. Ha szerencséje volna…
Hosszúnak tűnő tíz perc után végre sikerült
lecsillapítania heves szívverését.
A határolómezőn túl tündöklő csillagok váratlanul elmosódtak,
annak jeleként, hogy a Reprisal hiperűrsebességre
kapcsolt.
- Ez egy rövid ugrás lesz – tájékoztatta őt a
parancsnoka. – Készüljenek az érkezést követő azonnali felszállásra!
A Falsehood alacsony
orbitális pályán várakozott, utasai várakozva lesték az alant elterülő zöld és
buja tájat.
- Már túl régóta várunk – mondta Donos. – Valami nincs
rendjén.
- Lehetséges – válaszolt Wedge, bár nem tűnt nyugtalannak.
- Teherhajókat látok – szólalt meg Nyikorgó -, amik épp
most kaptak engedélyt az áthaladásra.
- Minden bizonnyal nem miattunk vannak itt –
vélekedett Wedge -, ami azt jelenti, hogy a várakoztatás megszokott eljárás
errefelé. Vagy, nem haraptak rá a csalira, és feltartanak pár másik hajót is,
hogy az időhúzás ne tűnjön gyanúsnak.
- De hisz már így is elég gyanús, nem? – kérdezte Nyikorgó.
- Elszúrták – mondta Wedge.
- Számít az, mikor szétlőnek minket?
- Nem, ebben igazad van. – A konzol felcsipogott Wedge
mellett, és megnézte, hogy mi a szöveges üzenet tárgya. – Engedélyt kaptunk az
elsődleges célzónába való leszállásra.
Csubakka a fejét rázta, alig hallhatóan brummogott, de
az egészen biztos volt, hogy helytelenít valamit. Hevesen gesztikulált a
szenzor felé.
Ami a bolygó északi része felől érkező járműveket
jelzett.
- Vadászgépek, ha jól látom – mondta Wedge. – Donos,
pattanjon be az alsó lövegbe, enyém a felső. Csubakka, te vezetsz. Nyikorgó,
tiéd a komegység. Hívd a Lidérceket, majd hívd fel a Mon Remondát, és maradj kapcsolatban, használva az új programodat.
- Lekötelez, hogy kipróbálhatom, uram.
- De csak ha felveszik a hívást, megértetted?
- Igen, uram.
Donos követte Wedge-et az átjáróban, és leereszkedett a
neki kijelölt lövegbe. Bekapcsolta, majd próbaként ide-oda mozgatta, hogy
felmérje mozgási sebességét, irányíthatóságát. Eközben a Falsehood eltávolodott a Comkin 5-től, legalábbis a távol ragyogó
csillagok erre engedtek következtetni.
- Csubakka két percen belülre saccolja a TIE vadászok
érkezését – jött Nyikorgó hangja a belső komlinkből. – És legalább öt perc kikerülni
a bolygó tömegvonzásából, hogy ugorhassunk. A Lidércek jelentik, hogy három és
fél perc szükséges ahhoz, hogy ideérjenek.
- Tehát – folytatta Wedge -, van másfél percünk az
erősítésig. Nem lesz nehéz dolgunk.
- Csubakka szerint… – kezdett bele Nyikorgó, de
elhallgatott. – Jaj, ne. Magasságos szupernova… tervezőm…
- Mondd már, mi az!
- Biztos tudni akarja? Felettébb rossz hír.
- Ha nem mondod, szívesen kidobatlak a hajóról
Csubakkával. Tehát?
- Egy nagy hajó lép ki a hiperűrből, pontosan a
menekülési vektorunkon. De ami még rosszabb, közelebb van, mint a Lidércek, és
TIE vadászokat is hozott. Pontosabban, elfogókat. Két osztag. Csubakka azt
mondja, esernyő-formációban haladnak.
- A mi üldözésünkre? – kérdezte Wedge.
- Hát… igen, rohamosan közelednek felénk.
- Egyenesen a hálójukba. Kösz, Nyikorgó. – Egy hosszabb
csend következett. – Csubakka, fordulj egyenesen a zászlóshajó felé. Amikor a
vonósugár hatókörébe léptél, indítsd útjára az Egyes Csomagot, majd irány a
menekülési vektor. Aztán pedig hagyd, hogy a Kettes Csomag tegye a dolgát.
Vakkantások és morgások sorozata záporozott a
komlinkbe.
- Nem igazán ért egyet önnel, uram, de úgy látszik,
engedelmeskedik. Aha, sikerült azonosítani a zászlóshajót. Egy
Rendili-osztályó Dreadnaught. Ez a Reprisal! Mily öröm működőképesnek
látni. Egyszer meglátogatta a Kesselt.
- Ne most kezdj el anekdotázni, inkább koncentrálj a
feladatodra.
- Igenis, uram – jött Nyikorgó rezignáltságot sugalló géphangja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése