2014. január 14., kedd

11.fejezet



Tizenegy



Átadta magát a fájdalomnak, s tudta, nem akar többé felébredni. De valami mégsem hagyta aludni. S az a valami nem a fájdalom volt. Szemei felpattantak.
Rózsaszín tengerben úszott. De ha nem akarnánk kifejezni magunkat ily költőien, azt mondhatnánk: ez egy baktatartály, és hogy a fájdalom már régóta tart, már felébredése előtt is gyötörte.
Azonban a női gondozó mosolya, és a tartály tetejére emelkedésre utasító mozdulata megadta neki a kezdő lökést, hogy felrúgja magát a felszínre.
Amikor kidugta a fejét a baktából, egy férfihez tartozó kéz segített neki a légzőkészüléket lehámozni arcáról. Amint teljesen kitisztult a látása, látta, hogy az egyetlen illető, aki a tartálynál tartózkodik, az Nawara Ven, a twi’lek ügyvéd.
- Ajánlatom van a számára, Dr. Gast – mondta. - Másfélmillió kredit. Felmentés azon vádak alól, melyeket beismer és teljes mértékig részletez. Valamint egy új személyazonosság – nem lesz nehéz új életet kezdenie, miután hivatalosan halottnak számít; csak pár orvos és hivatalnok tudja, hogy mégis életben van. Azonban, az ajánlat csak az esetben áll fent, amennyiben megmondja, mik Zsinj hadúr agymosási technikájának fizikailag látható jelei.
Gast lassan elmosolyodott.
- Régóta készült erre a pillanatra, nem igaz?


- A mai napi eligazítást rövidre fogom – mondta Wedge, miközben végignézett az eligazítóban összegyűlteken.
Sokan csöndben maradtak, némelyikük ellőtte a pilóták közt terjedő egyik aranyköpést, mások viccelődtek egymással. Elassar Targon kivételesen nem csatlakozott ez utóbbi csoporthoz. Wedge ezt rossz jelnek vette. A hangulat nem hágott a tetőfokára.
- A közelmúltban egy sullusti pilóta próbált a Coruscantnak ütközni egy luxusjáróval, csak egy fajtársa akadályozta meg cselekedetében. Egy másik próbálkozás során egy bothai próbálta lekapcsolni a főgenerátort, ezzel megbénítva az energiaellátást. Őt az egyik ellenőr fékezte meg. Hivatalosan, mindkét esetben civil közbelépés történt, nem hivatalosan, ezek a Hírszerzés emberei voltak, akiket Zsinj agymosása után küldtünk. Cracken tábornok megdicsérte a Zsivány és Lidérc osztag tagjait kiváló előrejelzési munkájukért. Igen, mi az, Arc?
- Ez azt jelenti, hogy a twi’lekek visszatérhetnek a szolgálatba?
- Nem. Hivatalosan legalábbis. – Dia Passik felé biccentett. – Azonban, nem hivatalosan, nem várva a Tanács szavazására, visszahvom önt a szolgálatba, Passik.
- Ez nem elég – mondta az Arc.
- Tudom. Ettől függetlenül Zsinj csorbát ejtett az Új Köztársaság becsületén. A közeljövőben hagyjuk, hadd gyógyuljanak be a sebek, s örüljünk, hogy sikerült nem felszakítani őket a sullusti és bothai katasztrófákkal. Ez csakis Dián múlik: akar repülni?
- Igen – válaszolta Dia. – És szét akarom lőni Zsinjt.
- Az jó, mert elég szoros menetrend áll előttünk. – Wedge aktiválta a holokivetítőt. A képen egy csillagöv jelent meg, körös-körül megannyi csillag világított. – A terv, hogy ki-be ugrálunk a Zsinj uralta világokon, megmutatjuk magunkat és a Millennium Faleshoodot, és eltávozunk. Továbbá, végigmegyünk az Új Köztársaság határvonalán, és megvívunk pár rutinütközetet. Corran?
A Zsivány pilóta a magasba nyújtotta kezét.
- Uram, Lara Notsil nem csupán elment, de el is bújt. Nincs hová mennie a Birodalomban vagy Zsinjnél, és csak ötven százalék az esélye, hogy a Falsehood-taktika beválik.
- Jó meglátás. Ami felteszi a kérdést: bízhatunk-e Lara legutolsó szavában, miszerint hűséges volt a Lidércekhez és nem árulta el az osztagot. Hiszel neki?
- Nem. – Mondta Horn. – Talán elhitte saját magának. Azonban, miután beszéltem pár Lidérccel a Kidriff után a viselkedéséről, úgy tűnik számomra, hogy elég alkalmazkodó természetű egyén. Ha Zsinj keze által végzi be, akkor Zsinj egyik hűséges szolgálójaként is hal meg.
- Érdekes és ésszerű magyarázat – ismerte el Wedge -, és ne hidd, hogy nem veszem figyelembe. Csupán nem értek vele egyet. A Falsehood-terv működni fog, ahogyan a Sasdenevérek működtek anno. És, talán az életembe kerül ez a döntés, de az eligazítást követően minden áthelyezésre és kilépésre vonatkozó kérelmet meghallgatok az általános hívócsatornán. De hogy egy jó hírt is halljatok: néhány humanoid faj esetében sikerült kideríteni Zsinj agymosásának jeleit a vérben. Solo tábornoktól a legutolsó takarítónőig mindenkit átvizsgálunk, különös tekintettel az eltávozásról visszatérőkre. Még egyszer nem történhet meg a Tal’dira- és Nuro Tualin-féle katasztrófa. – Tekintete hirtelen felragyogott. – A legnagyobb fegyverünk most az információ, mely szerint Zsinj az ellenséges kézen lévő területeket célozza meg, és ott üzleteket köt. – Ez volt a Dr. Gast által először adott vallomás előnye; a nagybátyja felügyelte a Binring Biomedika műveleteinek alakulását, s a tudást átadta unokahúgának. – Rajtaütéseket hajtunk végre a Zsinj uralta világokon, a legjövedelmezőbb üzleteket megcélozva ezekkel. A Millennium Falsehood feltűnéseinek számát is növeljük – ezzel azt akarjuk elérni, hogy Zsinj kidugja végre a csillagrombólója orrát, és, reméljük, az uralt világ által elkövetett árulás gyanúját is felébresztjük számára.
Ennél is több dolog volt, amit nem mondott még el pilótáinak. Egy Birodalom uralta világ sem szerepelt a listán, köszönhetően Teren Rogriss információ-csepegtetéseinek. Az Új Köztársaság hírszerzése a köztársasági határvonalon túl kutatott Zsinj vállalatai után, remélve, hogy sikerül csapdába csalniuk a hadurat és elvágni őt kapcsolataitól… az is biztos volt, hogy a Birodalom hírszerzése valami hasonló tervvel próbál felkészülni ez ellen.
A Teren Rogriss admirális és Han Solo tábornok közti megegyezés több volt, mint összeesküvés-gyanús… de Wedge hajlamos volt nem törődni ezzel a ténnyel. A galaxist – a hadúr méreteit tekintve terebélyes – árnyékkal beborító ellenséggel szemben az ember gyakran olyan dolgokra képes, amit rendes esetben nem tenne meg.
- Tehát. Az Első Küldetés. – A kép átváltott egy teljesen átlagosnak kinéző naprendszerre, melynek középpontjában egy vörös gázóriás állt. -  A Belsmuth rendszer. A második bolygója valaha a Birodalom egyik legnevesebb egyetemének adott helyet. Ez ma Zsinj tisztjeinek és pilótáinak iskolája. Két nap múlva pedig, már csak kráterek tömege lesz. A Zsivány osztag kíséri majd az Üstökös osztagot az épület északi oldala felől…


- Pethotel hadnagy. Megtiszteltetés találkozni önnel.
A létra legalsó fokán álló nő levette a sisakját és a beszélő felé fordult. A felé igyekvő ember a legnagyobb és legijesztőbb volt, akit valaha látott. Körmei késként funkcionálhattak; és legalább annyira élesnek is néztek ki, mint egy vibropenge.
Fokozódó feszültsége ellenére mosolyt erőltetett arcára.
- Megismertem a hangját. Melvar tábornok, nemde? - kezet nyújtott.
- Az vagyok. Üdvözlöm az Iron Fisten, és külön köszönöm, hogy az alkalomhoz illően öltözködött.
Lara elmosolyodott. Az új köztársasági narancs öltözetet a Sasdenevér Bázison hagyta, most a TIE pilóták által rendszeresített feketébe bújt, melyet felszerelt az X-szárnyú ruhák kiegészítőivel.
- Elmondani sem tudom, mennyire örvendek, hogy itt lehetek.
Melvar az X-szárnyú és Tonin felé mutatott, az asztromech droidot éppen most választották el a géptől.
- Előadást akar tartani nekünk erről a gépről?
- Dehogy – nevetett Lara. – Ez a Lázadó gép és asztromech az egyetlen tulajdonom ebben a galaxisban. Ha a hadúr nem vesz a szárnyai alá, azt hiszem, továbbállok velük, hogy találjak egy helyet, amit otthonomnak nevezhetek.
- Szerintem számíthat ránk e téren egy közepes erősségű civil szerződés keretében. De még valószínűbb, hogy egy tiszti állást kap az Iron Fisten. Lássuk! – Melvar kivezette Larát a birodalmi stílusban berendezett és fenntartott hangárból. A TIE elfogóvadászok és a Lambda-kompok számából ítélve ez a magasabb rangú tisztek dokkja lehetett.
Ebben már biztos is volt pár pillanattal később – a hangárt Zsinj irodájához közel építették. Megbecsült vendég módjára vezették a hadúrhoz. Mikor beléptek az irodába, Zsinj felállt és egy udvarias biccentéssel fogadta az érkezőket.
- Gara Pethotel. Módfelett örvendek a jelenlétének.
- Maga az egyetlen hadúr – jegyezte meg Lara -, akinek soha nem próbálnék a kegyeiben járni.
Zsinj mosolya csak szélesedett.
- Nagyon jó. Mindig is imádtam a modorát. Látja ezt, tábornok?
- Látom bizony. – Melvar hátrább lépett, amitől Lara székétől egy méterre és kissé jobbra került. A nőt borzasztóan zavarta, hogy Melvar jelenléte pillanatról pillanatra eltűnt.
- Pethotel hadnagy, ugye megengedi, hogy Garának szólítsam, amíg megbeszéljük a szolgálata részleteit?
- Kérem.
- Gara, ezt tudnunk kell. – A tábornok hangjából szimpátia, és meglepő módon aggodalom áradt. – Már a megbízatási teületére, az Aldivyre küldtünk egy csapatot, hogy előkészítsék a terepet. A kapcsolatainktól tudjuk, hogy megtalálták a csapat tagjait – holtan. Mi történt?
Lara bosszúsan felsóhajtott.
- A Lidérc osztag egyik tagjával utaztam az Aldivyre. Ő vigyázott rám, míg találkoztam a különítményükkel. Ő volt a Karom osztag utolsó túlélője, amnek az elpusztításában én is közrejátszottam. Gondoltam, vele hosszabban is foglalkoznom kell. Az X-szárnyúnál kellett volna maradnia; ehelyett, követett engem. Az első találkozás alkalmával, amikor a bátyám – Lara Notsil igazi bátyja – fegyvert rántott, Donos hadnagy az első fenyegető jelre tüzelt, megölve őt… de, hogy ne végezzen félmunkát, lelőtte a kapitányt is. El kellett tüntetnem a nyomaimat, mert kerültem a kapcsolatot önökkel, mivel vizsgálatnak vetettek alá.
Zsinj bólintott.
- De, ahogyan azt a mellékelt ábra is mutatja, jól jött ki belőle.
- Csak egy kis ideig, de igen. A Coruscanton az egyik Lidérc gyanút fogott, kutatott egy kicsit… aztán pedig kikotyogta az egészet az egyik bevetés alkalmával. Most, hogy a lepel lehullt rólam, kétlem, hogy bármi újjal szolgálhatok.
- Hogyan lépett kapcsolatba velünk?
Habár Zsinj arcán ártatlanság tükröződött, Lara tudta, hogy a történet minden egyes részletével tisztában van. A játékot, amit űzött, még mindig a hadúr szabályaival űzték.
- A velem kapcsolatba lévő testvér említette, hogy egy cég szeretne alkalmazni – ez az igazi Larára vonatkozott. Miután a Mon Remondára kerültem, gondoltam, bővebben utána nézek ennek a cégnek, habár tudtam, ez szembemegy az önök terveivel. A legutóbbi hívást pedig, hetekkel az első után kaptam meg.
- Ragyogó. – Zsinj az adattábláját fürkészte, amit Lara nem láthatott. – Nem vesztegetném arra az időt, hogy a kellő figyelmet elérjem önnél, úgyhogy lépjünk tovább. Felajánlhatok egy haditengerészeti hadnagy címet. Elemző lesz az Iron Fist fedélzetén. A megbízatás első heteiben szeretnénk, ha elárulna mindent, amit tud a Mon Remondáról, Solo tábornokról, Antilles parancsnokról, és az ő osztagairól. Megfelel?
Lara szinte már dorombolásig halkította hangját.
- Megfelel. Az X-szárnyúm és az R2-esem nálam maradhat?
Zsinj arca meglepetésről árulkodott.
- Minek az magának? Adunk helyette egy sokkal jobbat.
- Hát, ezek emlékek. Emlékeztetői egy Atton Repness nevű idióta felett aratott győzelmemről. Valaha az övé volt.
Zsinj és Melvar lopva összenézett, majd a hadúr vállat vont.
- Rendben, ha ragaszkodik hozzá. Még valami? Helyes. Köszöntöm az Iron Fisten, Pethotel hadnagy.
Lara összecsapta csizmás lábait, majd katonásan tisztelgett.
- Csodálom azért, ahogyan életek közt váltogatott, Pethotel. Szolgálata csak azután kezdődik, miután berendezkedett az új otthonába. Az egyik alkalmazott majd elvezeti önt a lakrészébe, és úgy fog tenni, ahogyan azt parancsolja neki. Tegyen úgy, ahogyan azt jónak látja. És még egyszer, üdvözlöm. – Végül, viszonozta a tisztelgést.
- Köszönöm, uram. – Lara katonai precizitással sarkon fordult, majd elhagyta az irodát.


A kísérője kint várakozott. Átlagos kinézetű, fekete hajú, csendes ember volt, arcán tükröződött a harctéri tapasztalat és az előléptetéssel járó elégedettség. Gatterweld néven mutatkozott be, és először a hangárba kísérte Larát, hogy felszedjék Tonint. Rögtön ezután az újonnan kijelölt szállás felé vették az irányt.
Hosszú séta várt rájuk, s eközben végre volt ideje rádöbbennie, mit is tett.
Gépek vették körül, melyeknek feladata az volt, hogy halált szórjon mindazokra, akiknek megvédésére felesküdött.
Egyedül maradt R2-esével, rejtett ellenségként azoknak, akiknek dolgozott, s nyilvános ellenségként azok számára, akikhez vissza akart térni.
Egy trapéz alakú takarítódroid menekült el az útjukból, hangosan csiripelve, és Lara úgy érezte magát, mint egy embertestbe öltözött gép – túl veszélytelen, annyi öntudattal, hogy még a saját sorsáról sem tud gondoskodni.
Aztán, öt lépéssel később, rádöbbent arra, hogyan pusztíthatná el az Iron Fistet.


- Mit gondol? – kérdezte Zsinj.
Melvar vonásai megenyhültek. Most valahogy nem tűnt ragadozónak.
- A legtöbb dolog, amit mondott, valószínűleg igaz. De csak azért, mert nem szeretek teljesen megbízni a Hírszerzés információiban.
- Ahogyan én sem.
- Sosem rajongtam értük. Természetesen, láttam bennük a potenciális veszélyt, és a kiképzésüket is elvégeztem. – Melvar vállat vont. – Híreket kaptam az asztromech droidokat megvizsgáló személyzettől. A droid egy új fejlesztésű gyártmány, új memóriamodullal. Még emlékszik az Aldivyről a találkozási pontig való ugrásra, de semmi többre. Egy titkosítót helyeztek a modulra.
- Nyilvánvaló - mosolyodott el Zsinj. – Túlságosan is. Tartsa őt szemmel, Melvar. Ha hűségesnek bizonyul, jutalmazza meg, ha pedig nem…
- Csak sejteni merem, mi történik.


- Miért pont én? – kérdezte Janson. Az ágyán hevert, tarkóját átkulcsolva meredt a látogatóra.
- Egy baráthoz nem mehetek – tiltakozott Donos. Janson székében ült, lábait az elülső széklábakba akasztva, amitől a válla a falnak dőlt. – Ugyanis egy sincs.
- Mióta rálőtt az utolsóra, ez helytálló magyarázat.
- Egy alárendelt tiszthez sem mehetek – mosolyodott el örömtelenül Donos. – Nem hinném, hogy tudnánk bármiről is beszélgetni. Ugyanez igaz a feljebbvalókkal is.
- Ami azt jelenti, a szerencsétlen hadnagyokat zaklatja.
- Úgy bizony.
- Akkor beszéljünk, én benne vagyok. Úgyis évek teltek el azóta, hogy elrontottam volna egy hadnagytársam életét. Na jó, csak pár héttel ezelőtt volt.
- Nem is tudom, hol kezdjem. Fogalmam sincs, hogy őrült vagyok-e, vagy sem. Csak annyit tudok, a Karom osztag pusztulása után teljesen más ember lettem. Azelőtt, az önuralom könnyű volt. Most, bármibe is kezdek, nehezen megy. Ha nem…
- Mit nem?
- Nem is tudom. Ezt még ki kell találnom. Régen olyan könnyen ment minden. Úgy, mint amikor rálőttem Larára.
- Hányszor pofozta meg önt?
- Ki? Lara? Egyszer sem.
- Miért nem?
- Mert nem adtam rá okot.
- Pontosan. Mióta pilóta lett, hányszor járt már a rendőrségen, mert berúgott és verekedett a kocsmában?
- Egyszer sem.
- De ivott?
- Mértékkel, de igen.
Janson felsóhajtott.
- Nézze, eddig abban a hitben éltem, hogy maga a Karom osztaggal együtt halt, csak nem vette észre. De tévedtem! Már azóta halott, mióta csatlakozott a Vadászparancsnoksághoz. Vagy talán már korábban, amikor még a Korélia Fegyveres Erőknél szolgált.
- Részletezné, uram?
Janson átlendítette a lábait az ágy fölött, majd sarkai nagyot koppantak a talajon, amint felült.
- Persze – mondta. – Nagyon egyszerű. Maga halott. Én nem. Hadd mutassam meg! – felállt az ágyra, majd fel-le ugrált rajta. – Csinálta ezt gyerekként?
- Természetesen.
- És miután felnőtt?
- Persze, hogy nem.
- Mindig csak azt mondja, „természetesen”, és ez mindig rossz. Árulja el, Myn. Milyennek lát engem?
- Hát, hülyének.
- Úgy van! – egy nagy ugrással Janson egészen a plafonig ugrott, beverte a fejét a mennyezetbe, és leesett az ágyról. – És maga, mikor nézett ki utoljára hülyének?
- Nem tudom.
Janson közelebb hajolt hozzá: - Értse ezt meg, Myn. Lassan, tagolva mondom, és ezt egy életre vésse az eszébe: Ha jó a kedved, sosem vagy méltóságteljes.
- Gondolom, ez igaz – tehát mi?
- Ha nem akarja jól érezni magát, Myn, akkor nem élvezi az életét. Ha pedig nem élvezi az életet – akkor miért él? – Janson sokatmondóan vállat vont. – Engem már sokkal, de sokkal többször akartak holtan látni, mint ahányszor Lara megpofozta magát. Ha nem igyekeznék pozitívan hozzáállni a jelenhez, hanem leragadni egy múltbeli szomorúságon, halott lennék. De, ha valami csoda folytán holnap eltávoznék az élők sorából, biztos lennék abban, hogy életem vidám volt. Érti?
- Nem igazán.
Janson hirtelen levágódott az ágyára. – Akkor közelítsük meg máshonnan a dolgot. Önmagánál szeretne lenni azzal, hogy nem mosolyog. De pont ezzel teremtette meg a kívánt önuralmat, és éppen ezért lesz egy két lábon járó hulla. Amióta olyan, mint egy holdkóros, nincs semmi, amit Larának adhatna. Nincs mit ajánlania Wedge-nek sem – elég pilótája meghalt már, nem kell neki még egy. A legtöbbjük elég ügyes ahhoz, hogy ott maradjon, ahová raktuk őket.
- Tehát, mit javasol?
- Rúgjon be. Tegyen olyat, amiért felpofozzák. Váltsa valóra gyerekkora legvadabb álmait, még ha azok egy felnőtt számára megalázóak. Ha kirúgnák a Vadászparancsnokságból, akkor legyen mire büszkének lennie. – Valami felcsippant Janson zsebében. Janson kihúzta a komlinket, a füléhez tartotta, majd a hallottaktól felragyogott az arca. – Automatikus jelzés. A Zsiványok és a Millennium Falsehood visszatért. Veszteség nélkül. Elnézést, rohannom kell, hogy kiderítsem, mivel ugrathatom Wedge-et. – Azzal megcélozta az ajtót és kidübörgött a szobából.
Donos bosszúsan ingatta a fejét.
- És én még egy kilencéves gyerektől akartam tanácsot kérni…


A Falsehood hangárjába vezető ajtó már azelőtt kinyílt, még mielőtt Janson odaért volna. A Mon Remonda egyik technikusa egy antigrav’ szánt tolt maga előtt, mely egy két méter hosszú, egy méter széles és magas ládát hordozott magával. A doboz súlya furcsa hangokat váltott ki a szánból.
Wedge a technikus mögött sétált, de mihelyt meglátta Jansont, megállt. Elkeseredetten paskolta a ládát a kezében tartott pilótakesztyűvel.
- Jobb, ha nem látod, mi van benne.
- Mit is? – nézett Janson a távolodó technikus és rakománya felé. – Mi volt ez?
- Kettch hadnagy.
Janson kérdőn nézett rá, azonban Wedge teljesen komolyan gondolhatta.
- Javíts ki, kérlek, de ha jól tudom, Kettch hadnagy csak kitalált személy. Egy ewok pilóta, aki nem létezik. Még én készítettem, csak tudom.
- Többé már nem csak egy kitaláció.
- Életre kelt?
Wedge előrébb lépett, amitől a hangárajtó bezáródott.
- A bolygón, miközben vártuk a Falsehoodot, Tycho talált egy, Zsinj támogatói számára egzotikus állatokat kínáló boltot. A támogatók állítólag még élvezik is. Az egyik ilyen kedvenc a kifejlett ewok, Chulku. Mikor már a felszálláshoz készülődtünk, Tycho megkísérelt egy rablást, így került a fedélzetre. A visszaúton azon tűnődtem, hogyha Zsinj látni akarná a Sasdenevéreket, máris lenne egy igazi Kettchünk. – Az antigrav’ szán felé biccentett. – Chulku nagyon rendes, reméljük, sikerül kiképeznünk arra, melyik gombot és melyiket ne nyomja meg a TIE elfogóvadász műszerfalán. Kétlem, hogy vezetni meg tudnánk tanítani, de legalább autentikusan fog kinézni a csatában.
- Ez őrültség.
- Most már csak a protéziseit kell elkészítenünk, amivel elérheti a műszereket.
- Még mindig őrültség.
- És, mivel szemtanúja lehettél érkezésének – vigyorodott el Wedge -, te leszel az egyik ember, aki majd Kettch etetéséről gondoskodik. Üdv a klubban, Wes.
Janson hitetlenkedve csóválta fejét.
- Hát, teljesen megőrültem.


A TIE elfogó nagy robajjal próbálta kikerülni Larát, a manőver kis híján kirepítette a pilótáját a botkormány mögül. A forduló sikerült, az ágyúk zölden felvillantak.
Lara fel-le cikázott, hogy távol tartsa magát a tűztől. Sikerrel is járt – a két TIE sértetlenül húzott el egymás mellett, nem tettek kárt benne. Azonban, gondolta Lara, ő sem találta el az ellenfelét.
A második próbálkozásnál a mellkasáig húzta a botkormányt, és érezte, amint a g-erők kifejtik hatásukat a testére. A következő pillanatban már csak az jutott el a tudatáig, hogy fejjel lefelé repül…
Egyenesen az ellenfélnek.
A kihívó csak egy tizedmásodperccel hamarabb nyomott rá az elsütőbillentyűre. A TIE a találattól megremegve sodródott el jobbra.
Azonban a gép egyben maradt. Nem jelezte semmi, hogy szét akarna esni. Lara érezte, hogy szerzett pár horzsolást.
- Eltaláltak! – kiáltotta a komba. – Végeztem. – Görcsösen markolta a botkormányt, hogy megszüntesse a pörgést.
Kettőig számolt, majd az ellenfél felé fordult. A TIE a célzóképernyőjére siklott…
Azonban az ellenfele sem akkortájt jött le a falvédőről, és jóval közelebb volt, mint ahogyan arra Lara számított, és ami a legrosszabb, már készült is újra felvilantani ágyúit. Az ellenséges célzár még azelőtt felcsippant, még mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt…
Majd a megfigyelőablak eltűnt.
A mesterséges gravitáció visszatért, ezzel megszüntetve a zéró-g szimulációt, Lara újra érezhette teljes testsúlyát.
A komegységben egy hang harsant, mely leginkább Han Solo és Wedge Antilles akcentusához hasonlított.
- Szép küzdelem volt. Az utolsó trükk, amivel megpróbált tehetetlennek tűnni, még engem is majdnem átvert. És ez nagy szó.
- Kivel beszélek?
- A nevem Fel. Soontir Fel báró.
Lara megborzongott. Mikor még az Implacable fedélzetén szolgált, hallott bizonyos dolgokat Fel báróról és a 181. vadászosztagról. Végül pedig, csak eljutott odáig, hogy ellene küzdjön.
A hirtelen jött borzongásba azonban elégedettség is vegyült. A Lidérc osztagban Lara Wedge Antilles-szel, az Új Köztársaság legjobbjával repült. Most pedig, Fel ellen harcolt. Most már részesülhetett mindkét fél legjobbjának tapasztalataiban.
- Megtiszteltetés önnel találkozni – mondta. – Sajnálom, hogy nem jelentettem kihívást.
- Ne sajnálja – válaszolta Fel. – Ön nagyon jó. Kemény munkával akár még az Egy-Nyolcvanegyesekhez is bekerülhet. Akár bejegyezhetem, mint lehetséges jelöltet.
- Ismét csak megtiszteltetés lenne. Meghívhatom a győztest egy italra?
- Még van egypár szimulátor, amin végig kell mennem – úgy tűnik, magával nem így áll a helyzet. Majd máskor.
A bajárat kinyílt Lara mögött, s Gatterweld kukucskált be rajta.
- Szüksége van bármiféle segítségre?
- Köszönöm, nem. – Lara kezdett herótot kapni a túlbuzgó Gatterweldtől. Azt, mikor aprócska irodájában írta a Lidérc osztaggal töltött időkről szóló beszámolóját, vagy amit szimulátorban töltött időt leszámítva, a kísérő folyamatosan ott legyeskedett körülötte, egyfajta árnyékként.
Leoldotta magáról a hálót, ami egy igazi TIE-ban az üléshez szögezné, kihajította a nyíláson, és ő is elkezdett kimászni a gömböt formáló szimulátorból. Kint végre hűs levegőt szívhatott tüdejébe, füle megint hozzászokhatott az Iron Fist hajtóműveinek távoli, fojtott zakatolásához.
Gatterweld felé nyújtotta a táskáját, melyben személyes tárgyait és adattábláját tartotta. A kísérő az eredményjelzőre pillantott, s elismerően füttyentett.
- Szép teljesítmény.
- Tud repülni?
- Tudok siklókat vezetni, igen. A reflexeim azonban nem elég jók egy vadászgéphez. Az én szakterületem a puszta kezek viadala. Hová-hová? A kávézóba?
Lara a kronójára pillantott.
- Nem, ahhoz már túl késő. Azt hiszem, sétálok egyet.
Átsétáltak a kontrolpanelek rengetegén, és lara megpillantotta, amit keresett – egy tárgyat, amiért ölni tudott volna. Egy sornyi monitor, amikhez egy mikrofonokat erősítettek. A használója éppen távol volt, ugyanis őrizetlenül hevertek.
Amint ő és Gatterweld elhaladt a keresett eszközök mellett, Lara színlelt manőverbe kezdett – egyenesen nekiszaladt Gatterweld lábainak, és ettől megbotlott, hogy eltakarja az eszközöket, amíg az egyiket a táskájába löki a takarás mögött.
Mikor sikerült ellopnia az egyiket, felegyenesedett.
- Elnézést – hebegte Gatterweld. – Jól van?
Lara elfogadta a segítő kezet.
- Nem az ön hibája. Azt hiszem… - a bal lábára helyezte a testsúlyát. - A szimulátorban görcsöt kaphatott.
- Tud járni? Majd eltámogatom…
- Ne fáradjon, megoldom egyedül.


Sikerült tovább tettetnie a görcsöt, míg egészen a lakosztályába nem ért, és annak ellenére, hogy még nem mérte be, tudta, hogy valahol el van bent rejtve egy holokamera. Vagy kettő, esetleg három. Nem bíztak benne, ráadásul Zsinjről van szó, így biztos volt benne, hogy figyelik.
Levágta a táskáját, és körülnézett a kabinban. A rangjának megfelelő elszállásolásban részesült, egy kielégítő hálószoba teljes felszereltséggel, kabinnal és egy elkülönített mosdóval. Sokkal jobb volt, mint a Mon Remondán.
Tonin, az R2-ese a a hálószoba közepén várakozott. Mikor Lara belépett a szobába, a droid életre kelt, füttyök és csipogások áradatát zúdítva rá. Az Aldivyn végrehajtott memóriatörlés miatt Tonin idegenként fogadta Larát.
Azonban, ez az állapot hamarosan megváltozik.
- Jól vagyok, Tonin. Csak elfáradtam kicsit.
Mikor már az ágyában feküdt, nem tudott elaludni. Ide-oda hánykolódott, ezzel próbálván megtéveszteni a kamerát lesőket. Ezt egy óráig csinálta. Aztán felült, és elindult, hogy kezdjen valamit összekócolódott hajával.
Tonin újabb kérdést trillázott.
- Sajnálom, szükségem van az őrködésedre, akárhol is legyek. A kabinban várj!
Tonin helytelenítően csipogva gurult a megadott helyre. Érzékelői körbefordultak, így szemmel tudta tartani őt.
Lara kiszedte az ágyból a matracot, majd újra felhúzta rá a lepedőt és a párnát. Biztos akart lenni benne, hogy a droid látószögén kívül van.
A kabinban beletúrt a táskájába. Kihúzta belőle az érzékelőszemüveget és a lepedő alá süllyesztette, majd a letapogató kábelét Tonin egyik aljzatába dugta – és remélte, hogy mindezt egy olyan helyen tette, ahol nem láthatták őt a kamerák.
Végül, magához vette az ellopott eszközt. Csak állt, és bámulta, úgy fordítva, hogy még az esetleges figyelő szemek is jól lássák. Aldivyi gumólikőr volt, amit az ottani helyiek főztek.
Pár pillanatnyi további bámulás után, a kabinban álló asztalra helyezte a likőrt. Aztán, bebújt a lepedők alá, olyan pózba helyezkedett, hogy az hosszú távon is viszonylag kényelmes legyen, majd fejére húzta a takarókat.


A legtapasztalatlanabb hírszerzési tiszt leste a monitort, s fürgén gépelni kezdett. 24:00, írta be. Célszemély bemérve a matracon. Már majdnem alvó stádiumba lépett. Először az alkohol hatására gyanakodtam, de felmerül a kérdés: miért nem merült még teljesen álomba? A matrac kényelmetlensége? Esetleg bánat?
- Ne feledje: lehet, csak a körülmények okoznak neki stresszt.
A hang a bal fülébe hasított, meglepetésében pedig fel kellett ugrania. Eddig azt hitte, egyedül tartózkodik a teremben. Megfordulva egyenesen Melvar tábornokkal nézett farkasszemet.
- Uh… köszönöm, uram. Életkörülmények megváltozásával járó idegességet akartam mondani.
- Magának minden egyes kimondott szóért többet fizetnek, vagy mi van?
- Nem, uram, de az elemzők roppantul kedvelik a bőbeszédűséget.
- Akkor legyen boldog – horkant fel Melvar.
- Igenis, uram.
Melvar még egy utolsó pillantást vetett az ágy fölötti kamerára, majd amilyen gyorsan érkezett, oly gyorsan távozott is.


Lara már-már szükségtelenül lassú mozdulatokkal húzta fel az érzékelőszemüveget és rakta bekapcsolt állapotba. Az eszköz halk zúgással kelt életre, és Tonin energiáját szívta a hozzá csatlakoztatás következtében.
Tonin – suttogta. – Egy köznyelvi kifejezés, jelentése: az Atton név becézése.
Aztán várt.
Ha jól emlékezett, és jól végezte dolgát, be tudott hatolni az R2-es testének legmélyebb szegletéig. Az apró program, melyet a tápegységébe rejtett, hamarosan elindul. A megmaradt memória a droid áramköreibe folyik majd ki, amely ellentmond és túlterheli Tonin jelenlegi programozását.
És pár pillanat múlva kapni fog egy…
Egyetlen szó: KÉSZ lebegett előtte. Úgy tűnt, mintha egy méterre tőle vetítették volna a levegőbe, de tudta, a szemüveg lencséjén jelent meg a felirat.
- Ne hangjelzésekkel kommunikálj – utasította a droidot suttogva Lara, s a droid írásbeli ÉRTETTEM válasza megjelent előtte. A kamerák mögötti megfigyelők minden bizonnyal nem fogják észrevenni, hogy egy elektromos huzalon keresztül beszélgetnek egymással. – Még mielőtt a tárgyra térnénk, szeretnék bocsánatot kérni.
MIÉRT IS?
- Amiért önző voltam. Nem lett volna szabad elhoznom téged. Veszélyben vagy. Lehet, hogy itt halok meg, és ha ez bekövetkezik, te sem jutsz más sorsra.
ÖRÜLÖK, HOGY ITT LEHETEK.
- Én is. Te vagy az egyetlen barátom, Tonin. – Egy pillanatra lehunyta szemét, hogy rákészüljön arra, amit mondani készül. – Újfent bocsánatot kell kérnem azért, mert töröltem a memóriádat az Aldivyn. Egy programot telepítettem beléd, mely, ha illetéktelen kezekbe kerülsz és megpróbálnak valamit kiszedni belőled, automatikusan törli az emlékeidet. Ha kimondom a megfelelő jelszót, azok újra betöltődnek. Ennélfogva, az emlékeidben lehetnek átfedések vagy időbeli ugrások. Csak így tarthatlak biztonságban.
MEGÉRTEM, LARA.
- Van egy ötletem, hogyan pusztíthatjuk el az Iron Fistet. Ha sikerül, te leszel az univerzum leghíresebb R2-ese.
AZ REMEK LENNE. AKKOR A LIDÉRCEK IS ÚJRA SZERETNÉNEK?
- Nem. A Lidércek többé sosem kedvelhetnek többé. Tehát, ezt az egészet csakis magamért teszem. Azért, mert így helyes. Mert nincs más választásom.
ÉS NEKEM MI LENNE A DOLGOM?
- Zsinj, habár rengeteg pénzt öl kiválóbbnál kiválóbb alattvalók fizetésére, sok esetben meglehetősen hanyag. Ami azt jelenti, hogy a lakosztályomat csak akkor figyelteti, amikor én is benne tartózkodom. Éppen ezért, neked renegetg dologra van lehetőséged, míg én távol vagyok. Elmondom, mire lesz szükséged és hogy mit kell tenned. De először is… ha már így kettesben vagyunk… szólíts Kirney-nek.
IGENIS, KIRNEY.

3 megjegyzés:

  1. Szia. Várható, hogy be fejezet a fordítást?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, amint a jövő héten lecseng a vizsgaidőszak, nekiállok a nyár folyamán.

      Törlés