6.fejezet

Hat

- Nem voltam túl biztos ebben a krematóriumos ötletben – vallotta be Netbers -, de úgy néz ki, eddig egész jól sül el a dolog. Habár Zsinj hadúr pár kiló hamunál szebb ajándékot is el tudna képzelni.

- Szerintem meg neki elég annyi, hogy meghaltak - bólintott Gast. – Nagy fájdalmak közepette.

- Igaz.

Az épület hirtelen megremegett, és egy detonáció tompa hangja érkezett a távolból. Technikusok ugrottak fel és iramodtak az ajtó felé.

- Ez nem jó jel – sóhajtott fel Netbers. – Leküldök pár rohamosztagost a szemétégetőhöz.

Gast felállt a székéből.

- Akkor én is megyek. Elvégre, szüksége lesz az épület teljes hozzáféréséhez.

- Csak ön után, asszonyom.

A robbanás még azelőtt arrébb lökte az Arcot, még mielőtt az meghallhatta és felfoghatta volna, mi történik. Annyival ő is tisztában volt, hogy a kísérleti szék kerete nekiütközött a hátának, ezzel kilőve Diát az izzó padló és az égő fal felé. Az Arc hagyta, hogy a robbanás elsodorja, bukfencezve próbálta megóvni Diát a forróságtól.

Sikerült is. A válla leérkezett a talajra, és érezte, hogy a hő égetni kezdi bőrét vékony anyagból készült tunikája alatt. Tovább sodródott, így az égés tovább terjedt az alfeléig.

Továbbá a torka is égni kezdett, valószínűleg az ordítás miatt, amit az előző pillanatokban eresztett ki magából. Úgy érezte, hátáról a hús és bőr teljesen kezd leválni, megmutatva ezzel a világnak csontjait. Már majdnem feladta, és kis híján eljutott addig a pontig, amikor nem küzd tovább, csak elterül, hogy bevárja a halált, de amikor a sarka is leért, hirtelen adrenalinlöket adott neki energiát, hogy felálljon és tovább folytassa életét.

A detonáció forrása felé fordult. A tűz folyamatosan terjedt – de a középpontjában nem vörösséget látott, hanem inkább fehérséget. Elindult felé, egyre gyorsabban közeledett a lángok irányába.

Fejében egy abszurd kép jelent meg – gyermekkorában, mikor egyszer Coruscantra látogatott, valahol állatok szórakoztatták a közönséget őrült trükkökkel. Az egyik ilyen mutatvány volt, amikor az egyedek tűzkarikákon ugráltak át. Valami ilyesmire készült most az Arc is.

A halós padló hirtelen eltűnt két lépésre a lába előtt, helyet adva egy vörösen izzó fémnek. Átugrotta a vörösséget, hogy az előtte tornyosuló fehérségbe zuhanjon…

Beleütközött valamibe. Fehér, hideg keménységbe. Lepattant róla, és hanyatt dőlve érkezett a talajra.

Égési sérülései csak most keltek életre. Háta meghajlott, és ő felordított. Teste nem engedelmeskedett, csupán vonaglani és sikoltozni volt képes.

Csak azt sajnálta, hogy nem tud oldalra pillantani, hogy Dia mellette van-e, és hogy magával viheti-e azt a személyt túlvilágra, akit szeretett.

Lara felemelte pisztolyát és lőtt. Első próbálkozása célt tévesztett, de legalább felbontotta az érkező rohamosztagosok alakzatát – azok arrébb ugrottak, hogy antennák, légkondicionáló berendezések és egyéb, fedezéket jelentő tereptárgyak mögé bújjanak. Néhányan közülük nem is restelkedtek máris viszonozni a tüzet, és Lara későn vette észre, hogy ő maga fedezék nélkül aligha sokáig tart ki.

Elassar is fegyvert rántott, és két kézzel megmarkolva azt lövedéket eresztett az egyik fedezékbe. Lara megragadta a devaroni tunikáját és a tető egyik tereptárgya mögé ugrott vele.

A sikló méretű, felszereléseket tartalmazó tároló mögé zuhantak, és hallották, amint az egyik lövedék becsapódik a másik oldalába.

- Na, most bajban vagyunk – állapította meg Lara.

- Ez így igaz. Akarod, hogy szétcsapjak köztük?

- Ha ezt most tényleg komolyan gondolod, hogy sikerülhet, valami nagy gond van a fejedben. – Lara kibújt, eleresztett egy lövést, aminek hatására néhány rohamosztagos visszaugrott saját védőfala mögé. - Mindenesetre értesíthetem a többieket, míg te tartod itt a frontot.

- Megegyeztünk.

Lara előhúzta komlinkjét.

- Lidérc Kettő Zsivány Vezérnek – szólt bele. - Vészhelyzet, ismétlem, vészhelyzet van. Hallotok?

Csupán statikus zörej volt a válasz.

Az Arcnak végre sikerült rávennie magát, hogy körülnézzen. Egy előcsarnokban volt.

Jobbra tőle, Dia hevert. A twi’lek félig nyitott szemekkel mozgott. Mögötte egy valaha fehér, most recés szélű, elfeketedő lyukkal elcsúfított fal helyezkedett el. Három-négy méter átmérőjű lehetett, térdmagasságtól a plafonig húzódott és jelenleg lángokban állt. Forróság áradt ebből az ember által alkotott pokolból.

A tűzből Wes Janson emelkedett ki, és az Archoz hasonlóan ő is a falnak csapódott, de talpra érkezett. A vállától a kezdve a hátáig lángok mardosták testét. Ledobta magát a padlóra, és forgolódni kezdett, hogy eloltsa a tüzet.

Azután Tyria érkezett meg. A fal előtt állapodott meg, sugárvetővel a kézben. Mintha csak egy holodráma hősnője lenne, végigpásztázott fegyvere csövével az előcsarnokon. Nem talált semmi tűzre utaló nyomot, csak a testén égtek lángok.

Négy már kint van. Még ugyanennyinek kell megmenekülnie. Az Arc talpra küzdötte magát és Diához sietett. A padlónak azon részét, ahová az Arc zuhant, vér borította. Úgy döntött, most inkább nem törődik ezzel a ténnyel. Sem a fájdalommal – előrántotta fegyverét, és elkezdte Diát elvonszolni a Lidércek útjából.

Másodpercekkel később Kell landolt ott, ahol azelőtt Dia feküdt. Haja elszenesedett, szemöldökei leégtek. Égésnyomok tarkították mellkasát – olyan mintázatban, mint amilyen a krematórium hálós padlója volt. De nemcsak mellkasán látszottak meg az égési sérülések – tenyerei elfeketedtek, míg ujjai vörös színben, görcsösen rángatóztak.

Röfi röppent ki a lángok közül, egyenesen a falnak. Ő is visszapattant, és hanyatt esett, egyenesen az Arc vértócsájába. A másodperc törtrésze alatt, Shalla is megérkezett, Röfire borulva. A nő égett, jobb oldalán vállától a könyökéig sebesülések vöröslöttek. Miközben próbálta eloltani a testén égő tüzet, folyamatosan sikítozott. Röfi próbált segíteni rajta.

Hét megvolt a nyolcból. A Lidércek fájdalmas pillantásokkal egymásra néztek, hogy megpróbálják kitalálni, ki hiányzik.

- Ó, ne! – kiáltott fel Kell. – Gebe…

Aztán Gebe is megérkezett közéjük – hatalmas lánggal égett, bundája táplálta a tüzet. Térdein landolt, Röfi mellett, ide-oda hadonászva próbált küzdenie a láng képében érkező ellenség ellen.

Kell meglökte Röfit, aki épp akkor tápászkodott fel. A gamorrai Gebére zuhant, tüzet bíró teste hamarosan elfojtotta a takwaashon égő lángokat.

Végre fellélegezhettek. Az Arc felegyenesedett, habár, elviselhetetlen kín volt ezt megtenni.

- El kell mennünk innen – amikor megszólalt, hangját a fájdalom tette erőltetetté. – Ahol a turbólift van, ott minden bizonnyal irányító paneleket is találunk. Először is, fel kell vennünk a kapcsolatot a többiekkel és a Zsiványkommandóval.

Janson kihalászta a megégett komegységet Gebe hátából. Szerencsére, habár az adóvevő egyik oldalon megfeketedett, működőképes maradt.

Talán.

Janson felpillantott.

- Csak zörejt hallok. Lehet, hogy ez azért van, mert túl mélyen vagyunk, de még valószínűbb, hogy zavarják az adást.

- Valószínű – bólintott az Arc. – Rendben, induljunk. Tízes, te mész elől. Négyes, te hátul maradsz.

Janson és Tyria bólintottak, majd elfoglalták pozíciójukat.

Shalla talpra segítette Diát, és sínbe rakta a twi’lek sérült kezét. Ugyan nagyon rosszul nézett ki, Dia elkapta az Arc tekintetét, és egy sokat mondó arckifejezéssel jelezte, hogy tud mozogni. Nem volt idő ennyi kommunikációnál többre.

Röfi próbálta felsegíteni Gebét, de az elutasította a gamorrai segítségét, és felállt. A takwaash nézett ki a legnyomorultabbul: egész felsőtestét égett szőr borította, míg szemei tágra nyíltak és furcsán remegtek.

Az Arc tudta, társa miképpen érezhet. Nem csak fájdalom kavaroghatott benne, hanem düh is, ami kitörni látszott, mint robbanás a protontorpedóból.

- Lidércek – szólalt meg végül. – Most nincsenek szabályok. Se kegyelem. Átgázolunk azon, aki hazatérésünk útjába áll.

A tekintetekből azt olvasta ki, hogy mindenki megértette, amit mond.

Lara a válla fölött pillantott a menekülési útvonalra, melynek végén, harminc méterre tőlük a tető széle húzódott. De már a közte és a tető vége közti táv utolsó fedezéke mögött gubbasztott. Ha most ő és Elassar futni kezdenének, a birodalmiak könnyedén keresztezhetik útjukat.

- Azt hiszem, itt a vége – mondta.

Elassar azonban csak a fejét csóválta.

- Nem. A mai nap egy szerencsés nap. Már azelőtt kikalkuláltam ezt, mielőtt belevágtunk volna ebbe a küldetésbe.

- Nem akarnád segítségül hívni a nagy szerencsédet? Vagy a Mon Remondán felejtetted? – Lara kiemelkedett, hogy lőni tudjon.

Egy lézerlövedék vörös fénye villant fel a távolban. A felszerelésekkel tömött tárolórekeszbe csapódott, amit Lara éppen tűz alá vett, eltalálva a mögötte tartózkodó rohamosztagost, aki egy füstölgő lyukkal a testén a tető talajára hanyatlott.

- A szerencse a te barátod. Bocsáss meg.

A devaroni a fedezék mögé húzódott.

Larát és Elassart az ellenséges katonák holttestei szemből, míg Donos mesterlövészpuskájának tüze a bal oldalról fogadta. Ami azt jelentette, hogy a rohamosztagosok fedezéke megvédte őket vagy a két szemben lévő Lidérctől, vagy Donostól, de egyszerre mind a kettő ellenséges tényezőtől nem. Lara látta, amint a birodalmiak a köztük és Donos közti fedezék felé tartanak, míg Elassar tüzet nyit rájuk, és leszed közülük kettőt-hármat, míg a többi késve veszi észre, hogy kereszttűzbe kerültek.

Lara felkészült, hogy kihajolva a fedezék mögül újból lőjön. Tudta, hogy a rohamosztagosoknak még van némi esélye. Vagy visszavonulnak, és távol maradnak a Lidércek kereszttüzétől, vagy kiiktatják az egyik veszélyforrást – az egyszerűbbnek Lara és Elassar párosa ígérkezett.

A rohamosztagosok csatakiáltást hallatva indultak rohamra. Lara félig kihajolt, és tüzet nyitott.

A Drufeys névre hallgató technikus az immáron megüresedett parancsnoki széken helyet foglalva nézte az egyik monitoron zajló, a tetőn történő eseményeket közvetítő felvételt. A nyolc rohamosztagos közül, akik a látható Lidérceket ostromolták, már négy halott volt, kettő a fedezék mögül lődöző, másik kettő a mesterlövész puskát használó Lidérc által lelte halálát. A megmaradt négy gyors visszavonulásba kezdett.

- A helyzet nem túl rózsás – mondta Drufeys. – Hívják az Argenhald Bázist, és hozassanak tőlük pár TIE vadászt, akik leszedhetik a mesterlövészt.

A technikus, aki nyugtázta a parancsot, megszólalt.

- Még mindig zavarjuk az adást.

- Földi adásról már halott, maga barom?

- Nem nevezhet baromnak!

- Annak nevezem, aminek akarom. Szokjon hozzá a gondolathoz. – Drufeys visszaroskadt a székbe. Imádott parancsolgatni. A legrosszabb az egészben, hogy ennek az épületnek már lőttek. De talán, ha elég gógyit mutat fel a továbbiakban, felkeltheti magára Zsinj hadúr figyelmét. Elmosolyodott. Annyira kedvelte magát, amikor ilyen ötletei támadtak!

A Lidércek már látták maguk előtt a turbólift lézerhegesztett ajtaját, amikor annak szárnyai félrehúzódtak, mögüle rohamosztagosok és két civilnek kinéző illető, egy férfi és egy nő érkeztek.

- Vissza! – kiáltotta az Arc. – Vissza kell…

Nem fejezhette be a visszavonulásra tájékoztató mondatát. Hátrálniuk kellett a számbeli fölényben lévő, sértetlen ellenséggel szemben.

Sikerült visszavonulni. Az Arc felismerte a magas embert a birodalmi egyenruhában. Hetekkel ezelőtt, mikor a Sasdenevéreknél járt, Kargin tábornoknak álcázva, látta, amint Qatya Nassin – azaz Shalla – megsebesíti egy harcművészeti teszt alkalmával.

És most, az Arc látta a felismerést a százados szemeiben.

Habár a birodalmi nem ismerhette fel; az Arc álruhát hordott, de Shallára minden bizonnyal emlékezhetett, az öltözék és a smink ellenére is.

Shalla megrohamozta a magas férfit és a több tucat rohamosztagost, akik becsődültek az előcsarnokba. Szándéka teljesen nyilvánvaló volt: megölni a birodalmit, hogy az ne tudjon jelentést tenni arról, hogy egy Lidérc férkőzött a Sasadenevérek közé.

Ha így folytatja, kinyírja magát, gondolta az Arc. De nemcsak magát: mindannyiunkat.

Végül, befejezte a mondatot, aminek visszavonulással kellett volna végződnie:

- Támadás!

Wes Janson jelent meg a képben, Shallától balra, míg a nő jobbra húzódott.

A pilótának most nem jutott eszébe egy frappáns közbeszólás sem. Most éppen képességeire volt szükség, melyekre, ha véget ér egyszer a háború, már nem számíthat. Képességeire, melyekkel embereket ölt.

Felemelte sugárpisztolyát, első lövése az elöl haladó rohamosztagos mellét lyuggatta ki. Az elszenesedett páncélú katona a mögötte haladó karjaiba dőlt, és nem mozdult többet.

Janson nem bízott a fegyver irányzékában – érzésből lőtt, amerre a lövései irányát sejtette. A második áldozata az elsötétített sisaklencséjébe kapta a lövést, a bal szeménél.

Shalla nem nyitott tüzet – miért nem? Janson Shalla oldala felé fordult, és leszedett egy ott garázdálkodó rohamosztagost. A katona mögött a nagy ember állt, és éppen célzásra emelte fegyverét. Janson újból lőtt. A lövedék könyéken találta, amitől nekifordult a falnak, a fegyver kicsúszott ujjai közül.

Janson visszafordult a saját oldala felé, és becélozta a vele szemben felé haladó rohamosztagost – torkon is trafálta.

Öt lépés. Öt lövés. Öt találat. De az előcsarnokban még mindig záporoztak a lövedékek. Félő volt, hogy egyik eltalálja.

De nem találta el egyik sem. Mintha újból lángok csaptak volna fel a közvetlen közelében, és a világ forogni kezdett körülötte, hogy aztán beverje a fejét…

És ráboruljon a sötétség.

Netbers észlelte a sötét bőrű nő támadását, és egy pillanatra elgondolkodott azon, taktikája mekkora kudarcot vallott.

- Tűz! – kiáltott aztán, miközben felmarkolta elejtett fegyverét.

A nő tekintete elkapta az övét. Tudta, hogy ő volt a Lidérc célpontja. Azt is tudta, miért ő a préda. És nem tudta időben előhúzni saját fegyverét, még mielőtt amaz meghúzná a ravaszt…

Az elszenesedett pisztoly csődöt mondott a nő kezében. Netbers kis híján felnevetett. Most már be tudta célozni a Lidércet.

Az előtte lévő rohamosztagos hirtelen zuhant a képbe, a kezének ütközött, már halott lehetett.

Egy kósza lövedék csapódott jobb karjának. Netbers érezte, hogy a fájdalom szétterjed testében.

Amikor újból felé pillantott, a nő már fölötte állt, csípőjét rúgásra beforgatva, hogy ezzel eltörje Netbers térdét. A birodalmi elfordult, így csak egy horzsolással megúszta az incidenst.

A nő testén sebesülések futottak végig. A jobb oldalán égési sérülések húzódtak. Netbers visszatámadott, egy balkezes ütést indított meg a Lidérc csupasz, megpörkölődött húsa felé. A csapás a földre teremtette ellenfelét.

Az állóképesség fontos része a küzdelemnek, Qatya, gondolta. A halott rohamosztagos pisztolyáért nyúlt. Egyszer legyőzhetsz, de másodjára már nem! Azonban valami a győzelme útjába állt, és arcon csapta.

A padlóra zuhant, rá az egyik rohamosztagosra. Az ütés akkora erővel érte, hogy csillagokat látott maga körül. Teste nem reagált agya parancsaira.

Támadója fölé hajolt. Egy nem humán teremtmény volt, aminek egész felsőtestét égett bunda borította, nagy szemeket meresztett rá, ajkai mögül szögletes fogak villantak ki. Megragadta őt a gallérjánál fogva, és úgy emelte fel száznál több kilós testét, mintha pehelysúlyú lenne. Netbers próbált a szerzet égési sebeibe tenyerelni, hogy ezzel visszatámadjon, de az erősen visszatartotta őt a szabadon maradt karjával.

Ezután, mintha csak egy homokkal teli zsákkal tette volna mindezt, a falnak dobta Netberst. Érezte, hogy válla eltörik a becsapódástól, és hogy nyaka nagyot reccsen, ahogy feje a fémből készült falnak ütközik.

Hol vannak a rohamosztagosok? De csak feketébe burkolózott kommandósokat látott elsuhanni maga mellett, abba az irányba futva, amerről ő és az emberei érkeztek. A kommandósok folyamatosan tüzeltek, és valamit kiáltoztak, amit Netbers nem hallott.

Az első hullámuk elhaladt mellettük, amikor az őt falnak dobó szerzet most a szemközt lévő falnak taszította. Netbers tudatáig eljutott a találkozás a fallal, eljutott tudatáig a törött vállába nyilalló fájdalom, és hogy valami szétrobbant a nyakában, de ezek voltak az utolsó ingerek, melyek elérték őt, és eszméletlenségbe nem zuhant volna.

- Akció lefújva! – kiáltotta az Arc. A lépcső aljánál állt, Kell és Röfi előzték meg őt, igyekezvén átfurakodni a rohamosztagosok tetemein. A még élő birodalmiak az életükért futottak előlük. – Tűnjünk el innen.

- A nő. – Hangzott Röfi implantjából. – Az egyik készítőm. El kell kapnunk.

A gamorrai folytatta a tüzelést, és próbálta meggyorsítani a testeken való átgázolást. Pár pillanattal később ő és Kell eltűntek a lépcsőforduló mögött, és az Arc nem hallott lövedékek visításánál többet. Elfintorodott, és amennyire kimerült lábai és égett háta engedte, elindult a lépcső teteje felé.

A két Lidérc egy lépcsőpihenővel feljebb várt rá. Röfi elkapta az ember nőt, míg Kell a lépcsőt felügyelte, hogy adott esetben viszonozhassa a fentről jövő támadást.

Jelenlegi helyzete ellenére, a nő nyugodt maradt.

- Ha még több rohamosztagos jönne, csak használd őt élő pajzsként, Nyolcas – utasította Röfit az Arc. – Kíváncsi vagyok, milyen gyorsan égeti szét őt a lövedékzápor.

- Igenis.

- Ahhoz én túl értékes vagyok – mondta a nő.

- Én is tartok tőle – mondta az Arc. – De majd meglátjuk. Ha életben akar maradni, el kell mondania, hogyan juthatunk ki innen úgy, hogy ne állja utunkat pár rohamosztagos.

- Az épületbe vezető alagutakon keresztül – válaszolta fagyos hangon a nő.

- Mutassa az utat.

A doktor a lépcső aljára mutatott.

Elhaladtak amellett a hely mellett, ahol a nagy ember meghalt. Janson talpon volt, Tyria támogatta őt, jobb karját véráztatta kötés borította, bal karja élettelenül lógott maga mellett. A sokktól falfehér arcának homlokáról vér csorgott le. Shalla is talpra állt. Gebe imbolyogva járt és nehezen lélegzett, száját fehér nyálfoltok tarkították. Hét rohamosztagos és a nagydarab százados hevert holtan a padlón.

A nő, akit Röfi Dr. Gastnek nevezett, átvezette őket a szemétégetőn. A krematóriumból tűzfoszlányok terjedtek át az előcsarnok egy részébe. A levegő hirtelen füstössé vált, lángok nyaldosták a plafont.

Félúton azonban Gast megállt egy fali terminálnál, és megszólalt:

- Gast egy-egyes felülíró kód.

A fal kétszárnyú ajtóként nyílt szét, felfedve ezzel egy turbóliftet.

- Eggyel lejjebb egy földalatti siklóalagút vezet ki - villantott az Arcra egy vigyort.

Az Arc beszállt a liftbe, a többiek követték.

- Ami jelentheti azt is – mondta -, hogy ez egy trükk a maga részéről.

- Semmi trükk – rázta meg a fejét a doktornő. – Zsinj megöl, ha hibázom. Hogy túlélem, az azt jelenti, biztonságba kell helyeznem magukat. Gast, az ötös alá!

A turbólift pár pillanatig ereszkedett, majd ajtaja egy halványan világító durabeton tokba csúszott. Mögötte egy szakadék húzódott, utána pedig fal.

Óvatlanul kiszálltak, magasra emelt fegyverrel a kézben. Ez hely egy megálló lehetett a siklóknak, a szakadék pedig maga a légifolyosó.

- Mondtam már – folytatta Gast -, hogy imádtam a holodrámáit?

- Nem tud olyat mondani, amivel megsérthet.

A doktornő elvigyorodott, és nyugodt maradt.

- De Tetran Cowell volt a kedvenc színészem.

- Ez megnyugtat. Az az ember egy rakás banthatrágya volt – az Arc jobb, majd bal felé intett. – Merre tovább?

Amennyire csak sérüléseik engedték, gyorsan haladtak, bejáratokon sétáltak keresztül, víztározók, terminálok és felszerelést tároló rekeszek mellett haladtak el.

Kell megállt az egyik nehézfémből készült, a plafonon futó tartógerenda mellett. Megérintette az alkarjával. A kezei még mindig remegtek.

- Hé – mondta -, ez a fő tartórúd, nemde?

- Az – vont vállat Gast. – Miért?

- Negatív, Ötös. Nem rombolhatjuk le az egész épületet. Fent még több tesztalany, még több ártatlan lehet.

Kell önelégülten elvigyorodott.

- Főnök, miből gondoltad, hogy az egészet fel akarom robbantani? Csak figyelj: nemrég hagytunk el egy enerigaellátót.

- Igen. És?

- És akkor elvehetnénk az ellátótól egy kis energiát, hogy működésre bírjuk Gebe komegységét, és annak adását átvezethetjük ezen a gerendán…

- Ezzel antennaként használva az épületet – fejezte be a mondatot az Arc. – Csináld. Ja, és siess vele.

Éppen a semmittevés sokadik órája telt éppen, mikor Hobbie az alá az álcaháló alá ért, ami alatt Wedge és Tycho ült.

- Üzenet a Lidércektől, Wedge. Sürgősen légi támogatásra van szükségük.

Lara és Elassar köröket róttak, közben tüzelve az egyre távolodó ellenséges rohamosztagosokra. Már elérték a tető azon részét, ahol a rostkötél összekötötte őket a másik épülettel, amikor meghallották az érkező TIE vadászok zaját.

- Már csak ez hiányzott – morogta Lara.

A földre kuporodott. Habár nem szerzett sérülést a talajra érkezés során, nem volt olyan hely száz méteres körzetben, ahová elbújhattak a TIE-ok elől. A mellettük lévő tető bejárata, amit zárak és őrök védtek, nem jöhetett szóba, mert mire az ott dolgozók észreveszik, hogy történik valami, addigra már túl késő lesz.

A TIE-ok északról érkeztek, és lelassítottak, mihelyt lőtávolba értek. Teljesen megálltak kétszáz méterrel a tetőtől,r repulzoraiakkal lebegve. Az egyik becélozta Larát és Elassart, míg a másik Donost.

Lara eldobta fegyverét, és feltartotta karjait. Elassar követte a példáját. Látták, amint Donos az utca másik végén is ugyanezt teszi.

Mögöttük hallani lehetett, hogy a megmaradt rohamosztagosok közelednek feléjük, lassú léptekkel sétáltak, hangjukból ítélve viccelődhettek egymással.

Az egyik TIE, mintha valami bábu lenne, aminek elvágták a kötelét, zuhanni kezdett, míg a másik felemelkedett, egy láthatatlan ellenfél felé fordulva észak felé.

Aztán kék villanás töltötte be az eget, és az egyik TIE felrobbant.

A robbanás megperzselt fémtörmeléket zúdított közvetlen környezetére. Larát mintha tű szúrta volna meg a homlokán, amikor az egyik szilánk belé fúródott, és elérte őt a robbanás lökéshulláma. A devaroni társa átbukfencezett lerakott fegyverén, hogy aztán térdre érkezve tüzet nyisson vele.

Lara elvágódott, és a fegyveréért nyúlt. Kúszás közben látta, hogy az egyik rohamosztagos találattól rogyik össze, míg három társa még mindig harcképes volt. Lara elérte a fegyvert, első lövése térden találta az egyik birodalmit, amitől az lehanyatlott a tető talajár, míg a második lövés fejbe kapta. Egy pillanatig megrázkódott, majd nem mozdult többé.

Lara körbenézett. A másik két rohamosztagost is kilőtték. Az egyik páncélján égő kráter ütött lyukat a hasánál, míg a másik kifolyni készülő beleit tartotta vissza. A távolban Donos egy kézzel tartotta mesterlövészpuskáját, míg szabad kezével integetett feléjük.

Lara hallotta, amint a megmaradt TIE vadász eltávolodik. De mi volt az, ami üldözte, és ami a másikat kiiktatta? Észak felé nézett, de az éj sötétjén kívül mást nem látott arrafelé, holott biztos volt benne, hogy a rejtélyes támadó lövése onnan érkezett.

- Szép lövés volt, Vezér.

- Kösz, Kettes. – Hálálkodott Wedge. Tény, hogy hatásosan eresztette el azt a protontorpedót. A célzókomputerre pillantott, célzárat rakott a TIE-ra és szétlőtte a birodalmi vadászgépet. Mindezt két másodperc leforgása alatt. Aztán alacsonyan a tetőszint felett végződő süllyedésbe vezette a Zsiványokat, de nem kerültek a Binring komplexum közelébe. Arrafelé még portyázott egy TIE vadász, őrizve a Binringet, próbálva elkerülni a Zsiványkommandó érzékelő szenzorjait.

Egy perc se telt bele, és egynél több ellenfélre kellett számítaniuk. Wedge újra a képernyőt fürkészte. Vörös pontok felhője sűrűsödött össze a Binring Biomedika épületénél, TIE vadászként azonosítva érkeztek észak felől. A helyi birodalmi helyőrség, látva Wedge X-szárnyúit, bedobott egy egész TIE-osztagot. Így a dolog már komplikáltabbá vált.

- Vezér, itt Hetes – ez Ran Kether, az új chandrilai pilóta hangja volt. – Üzenet a Lidércektől. Azt kérik, hogy robbantsunk fel egy bizonyos helyet, ahonnan ki tudnak jönni abból az alagútból, ahol most tartózkodnak. És hogy lőjük szét az általuk lehelyezett jelölők által keretezett területet. Állítólag az a gonosz pöcegödre.

- Ez csakis Lidérc Egy lehet. – Wedge elvigyorodott. – Imádom, mikor virágnyelven beszél. Rendben, csapatokra oszlunk. Egyes csapat és hármas csapat, cél az északról érkező szemek fogadása. Kettes csapat, pár cucc felrobbantása, hogy a Lidércek épségben kijussanak.

Fájdalmas nyögés hasított a komba – Gavin Darklighter volt az, aki a kettes csapatba tartozott. Most aztán játszhatja a bébiszittert a Lidérceknek!

- Shrike Négy Shrike Vezérnek, két ellenséges egység érkezik, X-szárnyúak. Alacsonyan a háztetők fölött szállnak. Célzárba fogásra hajtanak.

Shrike Vezér, a Lurarkot védelmező TIE vadászosztag parancsnoka bólintott. Már találkozott ezzel a taktikával. Az érkező támadók előre küldték pár társukat, hogy azok bekerítsék őket. A még láthatatlan X-szárnyúak az utca szintjén manővereznek, hogy a szenzorok ne fogják be őket, és mire felemelkednek, addigra a TIE vadászok lőtávolba érjenek.

Shrike Vezér tudta, hogy csak egyetlen egy esélyt szabad adni nekik. Vagy még annyit sem.

- Sebességet csökkenteni kétharmadra – mondta. Ez a hirtelen tempóváltás minden bizonnyal meglepi majd őket. Az X-szárnyúak elsiklanak mellettük, és mire észbe kapnak, a birodalmiak addigra „vadkacsavadászatot” rendezve szétcsapnak köztük. Vagy ez, vagy a második megoldás lép érvénybe: felbontják az alakzatot, és ők is alábuknak az utca szintjére, hogy közelharcra kényszerítsék az ellenséget.

De egy X-szárnyú sem bukkant elő az utcákról, csak az a kettő, amelyek már amúgy is ott vöröslöttek a képernyőn.

- Tűz belátás szerint.

Egy másodperccel később, az egyik X-szárnyú a célkeresztbe sodródott – és alá is merült a házak alá, mikor Shrike Vezér lőtt. A lövedékek a cseles lázadó vadász helyett csak a szemközti, irodaháznak kinéző épületet találták telibe.

Ahogyan az előző, a második X-szárnyú is az utcák labirintusába merült – hogy aztán hat társa jelenjen meg hűlt helyén, és tüzet nyissanak.

Shrike Vezér olyan hirtelen fordult el, és olyan éles szögben, hogy a pilótafülke belső kompenzátorai nem tudták enyhíteni a manőver fizikai erőhatásait, így a fülke oldalának csapódott.

Aztán, mintha egy kalapácsütés lenne, telibe találták a bal szárnyát…

A kinti világ forogni kezdett körülötte, egyik pillanatban a csillagos ég, míg másikban az éjszakai város fényei váltakoztak a fülke ablakán túl, lemetszett szárnya a lézertalálattól izzva röppent messzire.

Gyomrába jeges rémület markolt, de tudta, mindezt már csak tizenötezer méteren át kell elviselnie.

Ezer méteren át.

Ötszázon…

Wedge arcára halvány mosolyt csalt a kijelzőn mutatott kép. A manőver jobban sikerült, mint azt remélni merte volna. Scotian az egyes csapatból és Qrygg a hármasból visszaemelkedtek a tető szintjére, hogy az onnan felvett képeket megosszák a Zsiványkommandóval. Amint a megszerzett adatok elégnek bizonyultak ahhoz, hogy bemérjék a lehelyezett, Lidércek által említett érzékelőket, Scotian és Qrygg újra lebuktak az utca szintjére, hogy aztán a többi hat gép elvégezze a rájuk bízott feladatot. A csata menete hirtelen megváltozott, mikor az ellenséges vadászgépek száma öttel csökkent –ebből három elpusztítva, kettő szárnyaszegetten kiiktatva -, ezzel a Zsiványkommandó felé billentve a mérleg nyelvét.

A számbeli esélyek, gondolta Wedge, a mi javunkra állnak.

- Párokra szakadni – rendelkezett. – Cél a megsemmisítés. Felkészülni az ellenséges erősítésre.

Gépével elfordult a bal szárnya felé, Tycho szorosan a nyomában maradt.

Lara elfogadta Donos felé nyújtott kezét, és leszállt a kúszóról. Elassar mögöttük állt, folyamatosan őrködve.

- Kösz – mondta Lara.

- Üdv. Valami üzenet a többieknek?

A nő megcsóválta a fejét.

Éles robaj hasított a mögötte lévő térbe – az utcára egy repulzoron lebegő X-szárnyú kanyarodott be, úgy mozgott, mint egy sikló. Folyamatosan emelkedett, mígnem a tető szintjére nem ért. A pilótafülke ablaka mögül komoly ábrázattal Tal’dira biccentett nekik.

- A vacsora, amit rendeltem – bólintott Lara, komolyságot erőltetve arcára, de látta, ugyanez Donosnak sem sikerült.

- Készüljetek fel a többiek érkezésére – kiáltotta feléjük Tal’dira. – Az épület északi részénél szedjétek fel őket. De ne legyetek túl közel, amikor felrobbantjuk.

- Értettük – kiáltott vissza Donos. – Kösz.

A twi’lek arcáról lerítt, hogy inkább csatlakozna a nem messze folyó légi harchoz, semmint földön közlekedő siklót játsszon X-szárnyújával. Felemelte a gépét és elindult vele a küzdelem felé.

Dia közelebb hajolt az Archoz, így csak ők ketten hallották saját beszélgetésüket.

- Ki az a Tetran Cowall?

- Kicsoda?

- Az a Gast azt mondta, jobban kedvelte őt, mint téged.

- Ó, ja az. – Az Arc elmosolyodott. – Az meglehet. Cowall egy coruscanti színész. Velem egyidős. Mindenben versengtünk. Mindketten pilóták akartunk lenni. Mindketten a legjobb szerepet akartuk megkapni. Mindketten ugyanarra a nőre hajtottunk. Amúgy nem volt olyan jó színész.

- Ő volt az, aki egy csomó pénzt fizetett Ton Phanannak. – Dia megengedett magának egy halvány mosolyt. – Pénzt, hogy ne műtse le a sebet az arcodról.

Az Arc bólintott.

- Még sosem hallottam róla – vallotta be Dia. – Még mindig játszik holodrámákban?

- Nem. Ezt az egy versenyt én nyertem. Fiatalon ő volt a szépfiú, de később nem találta meg a helyét a világban, és nem talált munkát magának. Már nem is szerepel egy holodrámában sem.

Az alagút hetven méterre tőlük berobbant, égett durabeton darabokat küldve a Lidércek felé.

- Azt hiszem – mondta az Arc -, a bébiszitterek végre jöttek, hogy pátyolgassanak.

A Lidércek a Donos által szerzett új, széles hátsó üléssel felszerelt siklóban száguldottak ki Lurarkból. Az ülés huzatjai azonban, hiába takartak tágas ülést, madarak ürülékétől bűzlöttek. A Lidércek, amilyen kényelmesen csak tudtak, elhelyezkedtek – égési és egyéb sérüléseik a kényelem útjába álltak. A mögöttük távolodó várost élénk zajok tették hangossá – távoli robbanásoknak és szirénák vinnyogásának keveréke.

Míg Elassar ellátta Gebe sebeit, Lara kezelte a komot.

- Zsivány Ötös és Hatos alacsonyan mögöttünk repül, és szenzorok hatótávolságán kívüli fedezetet ad. A parancsnok és a megmaradt Zsiványkommandó a katonai bázist bombázza. Hamarosan végeznek a többi támaszponttal is, ami azt jelenti, mi is átszivároghatunk a bolygó légkörén.

- Remek. – Bólintott az Arc. – Mindenki tud repülni? – Egyenként a többiekre világított fényrúdjával, míg azok bólintottak.

Dia is képesnek érezte magát a vezetésre. Törött bal keze most egy gyorsan szilárduló anyagból készült sínben nyugodott, amit Elassar készített neki.

- Készen állok a hazatérésre – mondta Röfi.

Shalla és Kell fáradtan bólintottak.

- Repülni még tudok – erősítette meg Tyria. Nem hazudott; amikor az Arc megvizsgálta őt, látta, hogy sérülései alig terjedtek túl csizmája talpán, és fegyvere is néhol megfeketedett.

- Jaj annak, aki az utamba áll! – mondta Janson. A szemétégető óta nem mosolygott, és az Arc végre láthatta a dühös, mindenre elszánt Jansont harcolni az ellenség ellen.

Gebe csak egy kis szünetet követően válaszolt.

- Tudunk repülni. De még mindig nehezen mozgok attól, amit Tizenegyestől kaptunk.

- Csak maradj mögöttem – mondta Kell. – Eljuttatlak odáig.

- Mi vagyunk a te szárnyad.

- Rendben van – zárta le a beszélgetést az Arc. Őszintén szólva, ha végignézett rajtuk, nem hitte, hogy mindenki képes lesz elvezetni egy vadászgépet, de mivel történt már hasonló helyzet, és mert nem volt más választásuk, így annyiban hagyta a dolgot. – Van még egy probléma. A szállítmány.

A foglyuk, Dr. Edda Gast arcába világított, aki a hátán feküdt, két keze maga mögött összekulcsolva, míg arca teljes higgadtságról árulkodott.

- Majd én elviszem. – Ajánlotta Shalla. – Elfér mellettem a TIE-ban. Amúgy is alacsony vagyok. Mindent kidobunk belőle, és lesz hely.

- És ha pont akkor fog rosszul viselkedni?

- Akkor megölöm.

- Semmitől sem kell félnie – mondta Gast. – A legrosszabb, amit tehetek, azaz az, hogy tárgyalok magukkal.

- Tárgyal?

- Igen, mindenről, amit tudok.

- Akkor nem tartom vissza Kilencest.

Gast fejcsóválva helytelenítette mindezt, holott érzelmei nem ültek ki arcára.

- De, vissza fogja tartani. A Lázadók – akarom mondani, az Új Köztársaság – nem így intézi a dolgokat. Ez az, amit mindig is kedveltem magukban. És amúgy is, tudni akarják, honnan érkezett Voort saBinring. Hogy miért jött világra. Mindig is érdekelt, ugye, Voort? – a gamorrai felé tekintett.

Röfi nagy nehezen visszanézett rá, bár tekintete kifejezéstelen maradt.

- Akkor halljuk – mondta az Arc.

- Nem. Maga, személyesen nem adhatja meg azt, amire vágyom. Felmentés minden vád alól. Elég pénz, hogy új életet kezdhessek. Védelem Zsinjtől. Csak nem olyan nagy kérés ez…

- Valaki hallgattassa el – kérte az Arc. Mélyebbre fúrta magát az ürülékszagú párnázatba, és próbálta lenyugtatni lázadozó gyomrát.