Tizennyolc
Dr. Gast unottan hevert az ágyán a
cellájának nevezett helységben, és az elmúlt két nap során harmadjára nézte meg
ugyanazt a holodrámát. A Magas Szelek című
darab őrült huzaljárókról szólt, akik a közönség szórakoztatása érdekében rostköteleken
lendültek át Coruscant egyik épületétől a másikig. Természetesen, a történet
tragikusan ért véget; a birodalmi filmkészítők egyértelműen sugalmazták az
üzenetet, milyen véget érnek a hasonló vakmerő mutatványok.
Az ajtón túlról beszédfoszlányok szűrődtek
be; valaki az őrrel tárgyalt.
Szüneteltette a holót. A főszereplő – akit
Tetran Cowall játszott – arca megmerevedett, pontosan a halál pillanatában.
- Szabad – kiáltott ki Gast.
Nawara Ven lépett a cellába.
- Holnap indul a Narrával a Coruscantra. Senki sem szeretné, ha Solo tábornok
flottájának érkezésekor még itt tartózkodna. – Egy zsinórokkal összeragasztott
csomagot dobott a nő lábai elé. – Maharg Tulis, lakberendező az Alderaanról. Át
fog menni mind az Új Köztársaság, mind a Birodalom ellenőrzésein.
Gast nem mutatta érdeklődését a csomag
iránt.
- Micsoda ronda név – fanyalgott.
- Illik a viselőjéhez.
- És mi van a pénzemmel?
- Nagyon remélem, nincsen rá szüksége,
vagy ha mégis, az Új Köztársaság károsultjainak adományozza. Így lenne tisztességes.
Az első lépés afelé, hogy megszabaduljon attól, akivé vált.
- Megtartanám a pénzt.
- Ahogy óhajtja, de én nem vagyok többé
hajlandó megvédeni önt saját magától. – A twi’lek elmosolyodott. – Holokomon
megkeresik majd a pénzzel kapcsolatban. Milyen váltóban szeretné,
köztársaságiban vagy birodalmiban?
- Természetesen birodalmiban. Miért, mire
számított?
- Így is fog történni. Amint a flotta
megérkezik, maga indul a Coruscantra.
- Szükségem van egy testőrre. Félmillió
kredittel a zsebemben szaladgálok, nem lenne jó, ha kirabolnának. Az rossz
fényt vetne a maga dédelgetett Új Köztársaságára is.
A twi’lek bólintott.
- Teljesen igaza van. Én leszek a testőre,
de csak Coruscantig. Amint odaértünk, maga azt csinál, amit akar, felbérel
mást, vagy repül is egy másik világra, mit bánom én.
- Hát… úgy gondolom, végeztünk.
Ven kilépett a cellából és bezárta maga
mögött az ajtót.
Gast felbontotta a csomagot, majd
szemügyre vette a benne rejlő iratokat. A meghamisított személyazonosítója
szerint lakberendező volt, aki szülőföldje, az Alderaan elpusztítása után nyolc
évig beutazta a galaxist. Egy engedély megengedte neki, hogy félmillió új
köztársasági kreditet vagy annak megfelelő összegű váltópénzt hordjon magával.
Tagja volt különböző dekorációs ligáknak.
Elégedetten visszaült az ágyára. Egy vagy
két nap, és megszabadul Zsinjtől, a Lázadóktól, és ettől az egész borzalomtól.
Wedge végigtekintett a Mon Remonda pilótáin. A Zsiványkommandó
és a Lidérc osztag szinte teljes egészében jelen volt; csak egy embert
veszített, egyet pedig csak ideiglenesen. A Lándzsa és Üstökös osztagok
túlélői, akiknek még az Iron Fist robbanása
előtt sikerült kivonni magukat az ütközetből, is megjelentek.
Ez volt az utolsó alkalom, hogy a négy
osztagot egybevonták. Kimerült, de mégis ünnepélyes és diadalittas pillanatok
voltak ezek.
Dacára a veszteségeknek, az Iron Fist megsemmisült.
- Kezdeném a pilótákkal – szólalt meg. –
Szomorúan jelentem, a Lándzsa és Üstökös osztagok csaknem teljesen odavesztek.
Akiknek a roncsait nem tudtuk beazonosítani, ütközetben eltűntnek
nyilvánítottuk. A sérült Zsivány, Asyr Sei’lar már baktakezelés alatt áll, idő
kérdése, hogy felépül, az orvosok szerint a balesetnek semmi szövődménye
nincsen jövőbeli egészségére nézve.
- A legtöbb Zsivány és Lidérc egy
ismeretlen űrjármű adatforgalmát észlelte a Selacronról való távozásunkkor. Ez
egy hosszú üzenet Lara Notsiltól, amit röviddel a halála előtt rögzített. Tartalmazza
az összes leírást Zsinj hadműveleteiről és agymosási technikájáról is, így a
Hírszerzés könnyedén elháríthatja a veszélyt Coruscanton. Többé nem kell rettegnünk,
hogy Tal’dira és Nuro Tualin halálához hasonló tragédiák bekövetkeznek. –
Megakadt a szeme Hornon és Tyrián. Láthatóan mindkettőjüket megviselte, hogy
saját bajtársaikat voltak kénytelenek megölni, de Wedge mégis bizonytalanságot
vett észre rajtuk. Corran mindig tudta, ki a felelős egy-egy bajtársa
elvesztéséért, míg Tyria csak most látszott ugyanezt megérteni.
- Rengeteg dicséretet kaptunk cselekedeteinkért
– folytatta Wedge -, de ezekről majd később. Először is, el kell mondanom,
miben értett egyet egyhangúlag a Flottaigazgatóság és a Pilóták Igazgatótanácsa
– hogy az itt jelen lévők az utóbbi időben túl sok mindenen mentek keresztül.
Az osztagcserék egy, de legkésőbb két nap múlva kihirdetésre kerülnek. A
Zsiványkommandó egy ideig bolygó körüli szolgálatra lesz beosztva. A Lándzsa és
üstökös pedig visszatér a Coruscantra, ahol újra tudnak szerveződni.
Az Arc keze lendült a magasba.
- A Lidércekkel mi lesz? A Mon Remondán maradnak?
- Nem. A Lidércek számára vannak jó és
rossz híreim is, és pár kérdés, amit mindenkinek önmagával kell megvitatniuk.
Arc, a parancsnoksága új szintre lépett. Ön mostantól Loran parancsnok.
Baráti hátba veregetések érkeztek az Arcnak
a hozzá legközelebb ülő Lidércektől. Dia meg is csiklandozta őt, amitől az Arc
arrébb húzódott, de rövidesen mégis összekulcsolták egymás kezét.
- És mi a jó hír? – kérdezte az Arc Wedge
felé fordulva.
- A rossz
hír az, hogy a Lidérc osztag mától megszűnik X-szárnyú alakulatként
létezni.
Az Arc kihámozta magát Dia szorításából,
és úgy a székébe roskadt, mintha most kapott volna fejrúgást Kelltől.
- Micsoda? De uram…
Wedge csalódott mormogásokat hallott maga
körül, és nem csak a Lidércektől.
- Azért nem olyan rossz a helyzet, mint
ahogyan elsőre hangzik. Kiváló munkát végeztek, olyan változatos küldetéseket
végrehajtva, amiket csak kevesen tudnának teljesíteni egy X-szárnyúval. Még
Cracken tábornok, a Hírszerzés fejének az elismerését is sikerült kivívniuk.
Kommandósok, felcserek, pilóták – bármilyen szerepkörben is fordultak meg,
átlagon felül teljesítettek. Ráadásul, kisebb felhajtással, mint a többi
osztag. – Bocsánatkérően nézett rájuk. – Egyértelmű, hogy a Pilóták
Igazgatótanácsa, nem csak hogy szeretné megköszönni az elvégzett munkát, de
biztos helyük van bármelyik másik ágazatban a Flottán belül. Ha pedig azt
szeretnék, hogy a Lidérc osztag újra összeálljon, örömmel és köszönettel zöld
utat adnak az ötletnek. Cracken tábornok személyes háláját küldi, és semmi
akadályát sem látja annak, hogy a Lidércek tagjai továbbra is egy csapat
maradjanak.
- Én visszatérek a Lidérc osztagba –
jelentette ki Janson. – Így állapodtunk meg.
- Wes, a Lidérceknek nincs szüksége rád –
vigyorgott Wedge.
- Úgy van – helyeselt Elassar -, nincs
szerencséje, uram.
- Nem szeretem, mikor mindent komolyan
vesz - csatlakozott Dia.
- Nem szeretjük, amikor csámcsog evéskor –
jegyezte meg Gebe.
- De a feneke hiányozni fog – zárta a sort
Shalla.
Janson önelégülten vigyorgott, vette a
lapot, és fogadta a Zsiványok és Lidércek baráti kézfogásait és hátba veregetéseit.
- Azok a Lidércek, akik nem fogadják el
Cracken tábornok ajánlatát, Wesnél jóval személyesebb körülmények között
megindokolhatják döntésüket – mondta Wedge. – Függetlenül attól, hogy ki merre
képzeli el a jövőjét, este mindenkit várok a társalgóban egy utolsó italozásra.
Megünnepeljük, amit letettünk az asztalra, és iszunk a jövőbeli terveinkre.
- Most pedig, térjünk át a dicséretekre.
Dorset Konnair, lépjen elő…
Az Arc a társalgó bárpultjára könyökölt,
érezte, amint a brandy utat talál magának gyomrába, és belülről melegíti őt.
Italra sem lett volna szüksége ahhoz, hogy
megmelegedjen. A társalgó tömve volt pilótákkal és barátokkal – de nem is csak
velük, szerelők, a kisegítő személyzet tagja és asztromechanikus droidok is
sürgölődtek a teremben. A sok test melege egy mon kalamári számára
elviselhetetlen hőmérsékletűre hevítette a helységet.
Vége van. Holnap megváltozik az élete,
mindent és mindenkit, ami hosszú idő óta körbevette őt, elhagy.
- Hogy halad a szavazás? – tudakolta
Wedge.
- Eddig úgy áll, hogy együtt maradunk –
válaszolta az Arc. – Még nem mindenkivel sikerült beszélnem, de nagy valószínűséggel
a Lidércek Hírszerző Lidércek lesznek.
Wedge bólintott.
- Talán mindenkinek így a legjobb. A
Köztársaságnak szüksége van az olyan alakulatokra, mint a Lidércek. Ezt már
odafent is belátták végre.
- Ami azt jelenti, hogy Ackbar admirális
békén hagyja? Elfogadja tőle a tábornoki kitüntetést?
Wedge elmosolyodott.
- Érkezett tőle egy gratuláló levél.
„Tudtam, hogy maga nyeri a fogadást”, írta. „Miképpen voksolhatok egy olyan vadászosztag
ellen, ami megszolgálta a magáét?”
- Na, ez az.
Donos verekedte át magát a tömegen, és
megállt előttük. Kezet nyújtott az Arcnak.
- Már gratuláltál.
- Igen, de most elköszönni szeretnék.
- Maradsz a Flottánál?
- Természetesen. A repülés az egyetlen
vágyam. - Közömbösen vállat vont.
- X-szárnyúak?
- Remélem. Már beadtam a kérelmemet pár
szabad osztaghoz.
- Egy pillanat – szólt közbe Wedge. –
Elfelejtettem megemlíteni. A kérelme már ma elfogadásra került. Tagja az egyik
osztagnak.
- Melyiknek?
- A Zsiványkommandónak.
Donos meglepetten hőkölt hátra.
- Viccel.
- Nem. Ha viccelnék, azt mondanám: „a
következő jelentkező Kettch, egy ewok”. Érzi a különbséget, ugye?
Donos ajkai némán szavakat formáltak,
végül csak annyit tudott kinyögni:
- Köszönöm, uram.
- Légy üdvözölve. Beszélgess az új
bajtársakkal. Talán nem leszel annyira elszigetelődve tőlük, mint az
előzőektől.
Donos nehézkesen elmosolyodott.
- Igen, azt hiszem, már kezdhetem is
gyakorolni a társasági életet.
A Coruscantra való érkezés eseménytelenül
zajlott, de Dr. Gast, látván az egykori birodalmi székhelyet, izgalommal meredt
a magasra emelkedő, eső áztatta épületekre.
Nawara Ven – aki mellette ült, de elég
messze ahhoz, hogy ne zavarja meg a nő privát szféráját -, nem osztozott ebben
a lelkesedésben. Csak némán a helyén maradt, teljesen hidegen hagyta a látvány.
Gastet kárörömmel töltötte el, hogy egy nem emberi lény végre az ő kénye-kedve
szerint ugrál.
Egy órával később már maguk mögött hagyták
a szokásos határellenőrzést. A barlangszerű, szövevényes járatokban
megerősített transzparacél barikádok választották el Coruscant városhatárát a
határon kívüli résztől, nehogy valaki észrevétlenül és a vámot nem befizetve
átsurranjon.
- Innen, merre tovább? – kérdezte Ven.
- Korábban kellett volna felkelnie ahhoz,
hogy elmondjam – vágott vissza Gast. – Abban viszont biztos lehet, hogy jó
messzire a Lázadó világoktól. Messzire a bűzlő, modortalan twi’lekektől.
Valahol, messze, ahol az orvostudomány a megfelelő megbecsülésben részesül.
Ven higgadtan bólintott.
- Akkor tudom, hová megy.
- Nem, egyáltalán nem tudja.
- Fogadjunk félmillió kreditben, hogy
megnevezem azt a bolygót.
Gast mogorván bámult rá. Két utazótáskáját
az ellenőrzőpont pultjára.
Az ellenőrzőpontban dolgozó korosodó férfi
végighúzott egy detektort a két táskán, majd felnyitotta az elsőt, és átvizsgálta
vele a régi személyazonosságából származó tárgyakat.
A második táskában az új életének kellékei
voltak, a férfi hirtelen félúton abbahagyta a vizsgálódást. Kíváncsian pillantott
Gastre.
- Ez mi? – kérdezte.
- Pénz. – A nő átnyújtott neki egy
kártyát. – Itt van az engedélyem, hogy szállíthatok nagy összegű pénzt.
- Nem az összegről beszélek – mondta a dolgozó. – Ezek birodalmi kreditek.
- Természetesen.
- Ezt a pénznemet a Coruscantra hozni
csempészetnek minősül – magyarázta, megkocogtatva a kreditlapokat.
- A Coruscant törvényei szerint, nagy
értékű birodalmi kredit csempészése egyenlő a zendüléssel – tájékoztatta őt
Nawara Ven. – És ez sokkal nagyobb bűn, mint szimplán csempészni. Legalább
életfogytiglani börtönbüntetés sújtja az elkövetőt.
Az ellenőrzőpontban ülő férfi intett a
kezével. A biztonsági őrök megindultak Gast felé.
- Mindvégig erre játszott – suttogta a nő.
Nawara Ven szenvtelenül válaszolt.
- Nem. Csak engedtem, hogy azt tegye, amit
szeretne. Megmentettem az életét. Egész jól el is tartottam.
Gast kiköpött. Ragacsos nyálfolt tapadt
meg a twi’lek arcán.
Nawara Ven zsebkendőt húzott elő, és
mintha a nyál mérgező lenne, azon nyomban le is törölte magáról.
Erős karok ragadták meg és hurcolták el
Dr. Gastet.
Han Solo és Wedge Antilles lábaikat a
műszerfalra téve üldögéltek a Millenium Falsehood
pilótafülkéjében. A hajó és a dokk összes fényét lekapcsolták, beleértve a
határolómezőt is, ami korlátlan kilátást biztosított a velük szemközt ragyogó
csillagokra.
- Mit fogsz csinálni vele? – kérdezte
Wedge.
- Öööö… kivel?
- Hát a Falsehooddal.
- Hát, tulajdonképpen, már semmit sem
tudnék kezdeni vele – válaszolt Solo. – Ő az Új Köztársasághoz tartozik. De ha
rám hallgatnak – márpedig miért ne tennék? – berakják egy múzeumba, mint a Falcon másolata. Az öreglányt amúgy sem
adományoznám oda senkinek.
- Miféle öreglányt?
- Jól tudod te azt.
A komegység életre kelt, mindkettejüket
meglepve.
- Solo tábornok, itt a parancsnoki híd
beszél.
Solo megnyitotta a kommunikációs
csatornát.
- Itt Solo.
- Itt a kommunikációs tiszt beszél. Helyzet
van.
- Halljuk.
- Még régebben megkért minket, hogy minden
nekünk címzett adást hangszűrővel vizsgáljuk át, hátha Lara Notsil jelentkezik.
- Így van.
- Senkinek sem jutott eszébe leállítani
ezt a szűrést Notsil halálát követően. A legutóbbi ugrásunkat követően egy rögzített
adást fogtunk. Engedje meg, hogy átküldjem, uram.
- Egy pillanat. – Solo felkapcsolta a
lámpákat, és aktiválta a Falsehood
vevőegységét. – Jöhet a felvétel.
A terminál életre kelt. Egy adatképernyő
villant fel, az adat forrását megjelölendő. Még mielőtt a Mon Remondához érkezett, Koréliáról küldték a felvételt egy nappal
ezelőtt; egyértelmű volt, hogy a címzett Myn Donos, az Új Köztársaság
Flottájának pilótája volt. Az adatok eltűntek, helyét egy hologram váltotta
fel.
A megjelenő hölgy vállára omló vörös haja
elbűvölő szépséget kölcsönzött neki, ajkaira egzotikus mosoly ült ki.
- Helló, Myn – köszöntötte a címzettet. –
Rég találkoztunk.
Solo és Wedge egymásra néztek.
-
Ez Notsil – mondta Solo.
Wedge az adatforgalomra pillantott.
- Nem, Kirney Slane-nek hívják.
- De téged ez annyira nem lep meg, igaz? –
kérdezte Solo sejtelmesen.
- Visszatértem Koréliára – folytatódott a
felvétel – az után, hogy annyi éven keresztül szaladgáltam a galaxisban.
- Évekig? – szólt közbe Solo. – Nem inkább
csak pár napig?
- Eléggé koréliai az akcentusa –
vélekedett Wedge.
- Én azért nem hiszem el.
- És tudom, amilyen kapcsolatunk volt
nekünk, kettőnknek, többé már szóba se akarsz állni velem. De meg akarom tudni,
volt-e legalább egy minimális esély kettőnk számára. Azt hiszem, én kész vagyok
újrakezdeni. – Remény csillant a nő szemeiben, és megértés. – Itt várlak, az
üzenetben megadott helyen, pár hétig. El akarom kezdeni egy siklóvállalat
kiépítését. Van egy Sentinel-osztályú
siklóm, amit még használtan vettem. Van egy másodpilótám, akivel igazán
találkoznod kéne, neki van egy asztrodroidja, akit már ismersz. Lépj velem
kapcsolatba, akár elutasítod, akár nem az ötletet. Bárhogyan döntesz is, én
elfogadom.
A felvétel véget ért.
- Maradjatok vonalban – utasította a
csatorna másik végén lévő hidat Solo, majd kikapcsolta a mikrofont. – Azt
mondtad, mikor elrepültél az X-szárnyúja felett, nem láttad jelét annak, hogy
megmenekült.
- Hát, nem utalt rá semmi, még az alapvető
komjelzés sem – bólintott Wedge.
- Vagy megsérült harc közben, vagy ő
intézte úgy, hogy ne is sugározza azt a komjelet.
- Valószínűleg. Amikor megnéztem a
roncsot, az fejjel lefelé hevert a parton, de nem láttam, hogy ülne benne
valaki.
- Ami azt jelenti, hogy Lesarkított Körív
hercegnő, a képmutatás bajnoka megint alkotott. Szinte hihetetlen.
- Talán, de őszintén, én hiszek abban,
hogy ennek boldog vége lesz – mondta Wedge. – Legalábbis nagyon remélem. Ezenkívül,
egyik oldalamon ott áll a Lidérc osztag, másikon meg Han Solo, hogy tudnám
magamat megóvni a képmutatástól?
- Ott a pont – mutatott rá Solo. – Notsil
még visszajöhet. Az, hogy mit tett birodalmi kettős ügynökként, az semmi ahhoz
képest, amit tett értünk.
Wedge fejcsóválva válaszolt.
- Egyetértek veled, de a törvény nem ilyen
elnéző. Hamis személyazonosságot felvéve hűséget esküdött az Új Köztársaságnak,
ezalatt mindvégig titkos információkat szivárogtatott rólunk a Birodalomnak. Mi
ez, ha nem árulás? A legenyhébb penitencia, amit kaphat ezért, a halálbüntetés.
Annak ellenére, hogy mit tett értünk. Annak ellenére, hogy már nem teljesen
ugyanaz, aki Trigit admirális alatt volt.
- Igazad van. – Solo újra aktiválta a
mikrofont. - Kommunikáció, az egyezés Lara Notsil hangszínével csak puszta
véletlen. Notsil halott. Világos?
- De uram, az egyezés kilencvenkilenc
egész kilencszázkilencvenhét…
- Tudod mit? Felküldöm Csubakkát, ő majd
elmagyarázza helyettem, amit mondtam.
- Nem szükséges, uram. Megértettük.
- Továbbítsátok a felvételt Donos
hadnagynak, majd töröljétek az adattárból. Semmi sem maradhat az archívumban. Érthető?
- Teljes mértékben, uram.
- Solo kilép. – Felállt. – Van még egy
óránk a Coruscantra érkezésig. Gyere, meghívlak egy italra.
- Megengedem, hogy meghívj.
Miközben lefelé sétáltak a Falsehood rámpáján, Solo átkarolta
Wedge-t a vállánál.
- Mint koréliai a koréliainak, tudod-e,
miért a legjobb tábornoknak lenni?
- Fogalmam sincs.
- Rengeteg helyzet van, amiben azt
csinálhatsz, amit akarsz. – Solo átnyúlt Wedge válla fölött, és összeborzolta a
haját.
Wedge kiszakította magát a karjaiból.
- Hé, hagyd abba.
- Nem vagyok köteles abbahagyni. Megpróbálkozhatnál
ezzel a tábornokosdival. Tetszene.
- Nem hinném.
- Akkor kénytelen leszek küldeni egy üzenetet Ackbar admirálisnak,
melyben elmondom, hogy erre a rangra születtél.
- Tábornok, ha ezt meg mered tenni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése