Tizenegy
Átadta magát a fájdalomnak, s tudta, nem akar többé
felébredni. De valami mégsem hagyta aludni. S az a valami nem a fájdalom volt.
Szemei felpattantak.
Rózsaszín tengerben úszott. De ha nem akarnánk
kifejezni magunkat ily költőien, azt mondhatnánk: ez egy baktatartály, és hogy
a fájdalom már régóta tart, már felébredése előtt is gyötörte.
Azonban a női gondozó mosolya, és a tartály tetejére
emelkedésre utasító mozdulata megadta neki a kezdő lökést, hogy felrúgja magát
a felszínre.
Amikor kidugta a fejét a baktából, egy férfihez
tartozó kéz segített neki a légzőkészüléket lehámozni arcáról. Amint teljesen
kitisztult a látása, látta, hogy az egyetlen illető, aki a tartálynál
tartózkodik, az Nawara Ven, a twi’lek ügyvéd.
- Ajánlatom van a számára, Dr. Gast – mondta. - Másfélmillió
kredit. Felmentés azon vádak alól, melyeket beismer és teljes mértékig
részletez. Valamint egy új személyazonosság – nem lesz nehéz új életet
kezdenie, miután hivatalosan halottnak számít; csak pár orvos és hivatalnok
tudja, hogy mégis életben van. Azonban, az ajánlat csak az esetben áll fent,
amennyiben megmondja, mik Zsinj hadúr agymosási technikájának fizikailag
látható jelei.
Gast lassan elmosolyodott.
- Régóta készült erre a pillanatra, nem igaz?
- A mai napi eligazítást rövidre fogom – mondta Wedge,
miközben végignézett az eligazítóban összegyűlteken.
Sokan csöndben maradtak, némelyikük ellőtte a pilóták
közt terjedő egyik aranyköpést, mások viccelődtek egymással. Elassar Targon
kivételesen nem csatlakozott ez utóbbi csoporthoz. Wedge ezt rossz jelnek
vette. A hangulat nem hágott a tetőfokára.
- A közelmúltban egy sullusti pilóta próbált a
Coruscantnak ütközni egy luxusjáróval, csak egy fajtársa akadályozta meg
cselekedetében. Egy másik próbálkozás során egy bothai próbálta lekapcsolni a
főgenerátort, ezzel megbénítva az energiaellátást. Őt az egyik ellenőr fékezte
meg. Hivatalosan, mindkét esetben civil közbelépés történt, nem hivatalosan,
ezek a Hírszerzés emberei voltak, akiket Zsinj agymosása után küldtünk. Cracken
tábornok megdicsérte a Zsivány és Lidérc osztag tagjait kiváló előrejelzési munkájukért.
Igen, mi az, Arc?
- Ez azt jelenti, hogy a twi’lekek visszatérhetnek a
szolgálatba?
- Nem. Hivatalosan legalábbis. – Dia Passik felé biccentett.
– Azonban, nem hivatalosan, nem várva a Tanács szavazására, visszahvom önt a
szolgálatba, Passik.
- Ez nem elég – mondta az Arc.
- Tudom. Ettől függetlenül Zsinj csorbát ejtett az Új
Köztársaság becsületén. A közeljövőben hagyjuk, hadd gyógyuljanak be a sebek, s
örüljünk, hogy sikerült nem felszakítani őket a sullusti és bothai
katasztrófákkal. Ez csakis Dián múlik: akar repülni?
- Igen – válaszolta Dia. – És szét akarom lőni Zsinjt.
- Az jó, mert elég szoros menetrend áll előttünk. –
Wedge aktiválta a holokivetítőt. A képen egy csillagöv jelent meg, körös-körül
megannyi csillag világított. – A terv, hogy ki-be ugrálunk a Zsinj uralta
világokon, megmutatjuk magunkat és a Millennium
Faleshoodot, és eltávozunk. Továbbá, végigmegyünk az Új Köztársaság
határvonalán, és megvívunk pár rutinütközetet. Corran?
A Zsivány pilóta a magasba nyújtotta kezét.
- Uram, Lara Notsil nem csupán elment, de el is bújt.
Nincs hová mennie a Birodalomban vagy Zsinjnél, és csak ötven százalék az
esélye, hogy a Falsehood-taktika
beválik.
- Jó meglátás. Ami felteszi a kérdést: bízhatunk-e
Lara legutolsó szavában, miszerint hűséges volt a Lidércekhez és nem árulta el
az osztagot. Hiszel neki?
- Nem. – Mondta Horn. – Talán elhitte saját magának.
Azonban, miután beszéltem pár Lidérccel a Kidriff után a viselkedéséről, úgy
tűnik számomra, hogy elég alkalmazkodó természetű egyén. Ha Zsinj keze által
végzi be, akkor Zsinj egyik hűséges szolgálójaként is hal meg.
- Érdekes és ésszerű magyarázat – ismerte el Wedge -,
és ne hidd, hogy nem veszem figyelembe. Csupán nem értek vele egyet. A Falsehood-terv működni fog, ahogyan a
Sasdenevérek működtek anno. És, talán az életembe kerül ez a döntés, de az
eligazítást követően minden áthelyezésre és kilépésre vonatkozó kérelmet
meghallgatok az általános hívócsatornán. De hogy egy jó hírt is halljatok:
néhány humanoid faj esetében sikerült kideríteni Zsinj agymosásának jeleit a vérben.
Solo tábornoktól a legutolsó takarítónőig mindenkit átvizsgálunk, különös
tekintettel az eltávozásról visszatérőkre. Még egyszer nem történhet meg a
Tal’dira- és Nuro Tualin-féle katasztrófa. – Tekintete hirtelen felragyogott. – A
legnagyobb fegyverünk most az információ, mely szerint Zsinj az ellenséges
kézen lévő területeket célozza meg, és ott üzleteket köt. – Ez volt a Dr. Gast
által először adott vallomás előnye; a nagybátyja felügyelte a Binring
Biomedika műveleteinek alakulását, s a tudást átadta unokahúgának. –
Rajtaütéseket hajtunk végre a Zsinj uralta világokon, a legjövedelmezőbb
üzleteket megcélozva ezekkel. A Millennium
Falsehood feltűnéseinek számát is növeljük – ezzel azt akarjuk elérni, hogy
Zsinj kidugja végre a csillagrombólója orrát, és, reméljük, az uralt világ
által elkövetett árulás gyanúját is felébresztjük számára.
Ennél is több dolog volt, amit nem mondott még el
pilótáinak. Egy Birodalom uralta világ sem szerepelt a listán, köszönhetően
Teren Rogriss információ-csepegtetéseinek. Az Új Köztársaság hírszerzése a
köztársasági határvonalon túl kutatott Zsinj vállalatai után, remélve, hogy
sikerül csapdába csalniuk a hadurat és elvágni őt kapcsolataitól… az is biztos
volt, hogy a Birodalom hírszerzése valami hasonló tervvel próbál felkészülni ez
ellen.
A Teren Rogriss admirális és Han Solo tábornok közti
megegyezés több volt, mint összeesküvés-gyanús… de Wedge hajlamos volt nem
törődni ezzel a ténnyel. A galaxist – a hadúr méreteit tekintve terebélyes –
árnyékkal beborító ellenséggel szemben az ember gyakran olyan dolgokra képes,
amit rendes esetben nem tenne meg.
- Tehát. Az Első Küldetés. – A kép átváltott egy
teljesen átlagosnak kinéző naprendszerre, melynek középpontjában egy vörös
gázóriás állt. - A Belsmuth rendszer. A
második bolygója valaha a Birodalom egyik legnevesebb egyetemének adott helyet.
Ez ma Zsinj tisztjeinek és pilótáinak iskolája. Két nap múlva pedig, már csak
kráterek tömege lesz. A Zsivány osztag kíséri majd az Üstökös osztagot az
épület északi oldala felől…
- Pethotel hadnagy. Megtiszteltetés találkozni önnel.
A létra legalsó fokán álló nő levette a sisakját és a
beszélő felé fordult. A felé igyekvő ember a legnagyobb és legijesztőbb volt,
akit valaha látott. Körmei késként funkcionálhattak; és legalább annyira
élesnek is néztek ki, mint egy vibropenge.
Fokozódó feszültsége ellenére mosolyt erőltetett
arcára.
- Megismertem a hangját. Melvar tábornok, nemde? - kezet
nyújtott.
- Az vagyok. Üdvözlöm az Iron Fisten, és külön köszönöm, hogy az alkalomhoz illően
öltözködött.
Lara elmosolyodott. Az új köztársasági narancs
öltözetet a Sasdenevér Bázison hagyta, most a TIE pilóták által rendszeresített
feketébe bújt, melyet felszerelt az X-szárnyú ruhák kiegészítőivel.
- Elmondani sem tudom, mennyire örvendek, hogy itt lehetek.
Melvar az X-szárnyú és Tonin felé mutatott, az
asztromech droidot éppen most választották el a géptől.
- Előadást akar tartani nekünk erről a gépről?
- Dehogy – nevetett Lara. – Ez a Lázadó gép és
asztromech az egyetlen tulajdonom ebben a galaxisban. Ha a hadúr nem vesz a
szárnyai alá, azt hiszem, továbbállok velük, hogy találjak egy helyet, amit
otthonomnak nevezhetek.
- Szerintem számíthat ránk e téren egy közepes
erősségű civil szerződés keretében. De még valószínűbb, hogy egy tiszti állást
kap az Iron Fisten. Lássuk! – Melvar
kivezette Larát a birodalmi stílusban berendezett és fenntartott hangárból. A
TIE elfogóvadászok és a Lambda-kompok
számából ítélve ez a magasabb rangú tisztek dokkja lehetett.
Ebben már biztos is volt pár pillanattal később – a
hangárt Zsinj irodájához közel építették. Megbecsült vendég módjára vezették a
hadúrhoz. Mikor beléptek az irodába, Zsinj felállt és egy udvarias biccentéssel
fogadta az érkezőket.
- Gara Pethotel. Módfelett örvendek a jelenlétének.
- Maga az egyetlen hadúr – jegyezte meg Lara -, akinek
soha nem próbálnék a kegyeiben járni.
Zsinj mosolya csak szélesedett.
- Nagyon jó. Mindig is imádtam a modorát. Látja ezt, tábornok?
- Látom bizony. – Melvar hátrább lépett, amitől Lara
székétől egy méterre és kissé jobbra került. A nőt borzasztóan zavarta, hogy
Melvar jelenléte pillanatról pillanatra eltűnt.
- Pethotel hadnagy, ugye megengedi, hogy Garának szólítsam,
amíg megbeszéljük a szolgálata részleteit?
- Kérem.
- Gara, ezt tudnunk kell. – A tábornok hangjából szimpátia,
és meglepő módon aggodalom áradt. – Már a megbízatási teületére, az Aldivyre
küldtünk egy csapatot, hogy előkészítsék a terepet. A kapcsolatainktól tudjuk,
hogy megtalálták a csapat tagjait – holtan. Mi történt?
Lara bosszúsan felsóhajtott.
- A Lidérc osztag egyik tagjával utaztam az Aldivyre.
Ő vigyázott rám, míg találkoztam a különítményükkel. Ő volt a Karom osztag
utolsó túlélője, amnek az elpusztításában én is közrejátszottam. Gondoltam,
vele hosszabban is foglalkoznom kell. Az X-szárnyúnál kellett volna maradnia;
ehelyett, követett engem. Az első találkozás alkalmával, amikor a bátyám – Lara
Notsil igazi bátyja – fegyvert rántott, Donos hadnagy az első fenyegető jelre
tüzelt, megölve őt… de, hogy ne végezzen félmunkát, lelőtte a kapitányt is. El
kellett tüntetnem a nyomaimat, mert kerültem a kapcsolatot önökkel, mivel vizsgálatnak
vetettek alá.
Zsinj bólintott.
- De, ahogyan azt a mellékelt ábra is mutatja, jól
jött ki belőle.
- Csak egy kis ideig, de igen. A Coruscanton az egyik
Lidérc gyanút fogott, kutatott egy kicsit… aztán pedig kikotyogta az egészet az
egyik bevetés alkalmával. Most, hogy a lepel lehullt rólam, kétlem, hogy bármi
újjal szolgálhatok.
- Hogyan lépett kapcsolatba velünk?
Habár Zsinj arcán ártatlanság tükröződött, Lara tudta,
hogy a történet minden egyes részletével tisztában van. A játékot, amit űzött,
még mindig a hadúr szabályaival űzték.
- A velem kapcsolatba lévő testvér említette, hogy egy
cég szeretne alkalmazni – ez az igazi Larára vonatkozott. Miután a Mon Remondára kerültem, gondoltam,
bővebben utána nézek ennek a cégnek, habár tudtam, ez szembemegy az önök terveivel.
A legutóbbi hívást pedig, hetekkel az első után kaptam meg.
- Ragyogó. – Zsinj az adattábláját fürkészte, amit
Lara nem láthatott. – Nem vesztegetném arra az időt, hogy a kellő figyelmet
elérjem önnél, úgyhogy lépjünk tovább. Felajánlhatok egy haditengerészeti
hadnagy címet. Elemző lesz az Iron Fist fedélzetén.
A megbízatás első heteiben szeretnénk, ha elárulna mindent, amit tud a Mon Remondáról, Solo tábornokról,
Antilles parancsnokról, és az ő osztagairól. Megfelel?
Lara szinte már dorombolásig halkította hangját.
- Megfelel. Az X-szárnyúm és az R2-esem nálam maradhat?
Zsinj arca meglepetésről árulkodott.
- Minek az magának? Adunk helyette egy sokkal jobbat.
- Hát, ezek emlékek. Emlékeztetői egy Atton Repness nevű
idióta felett aratott győzelmemről. Valaha az övé volt.
Zsinj és Melvar lopva összenézett, majd a hadúr vállat
vont.
- Rendben, ha ragaszkodik hozzá. Még valami? Helyes.
Köszöntöm az Iron Fisten, Pethotel
hadnagy.
Lara összecsapta csizmás lábait, majd katonásan tisztelgett.
- Csodálom azért, ahogyan életek közt váltogatott,
Pethotel. Szolgálata csak azután kezdődik, miután berendezkedett az új
otthonába. Az egyik alkalmazott majd elvezeti önt a lakrészébe, és úgy fog
tenni, ahogyan azt parancsolja neki. Tegyen úgy, ahogyan azt jónak látja. És
még egyszer, üdvözlöm. – Végül, viszonozta a tisztelgést.
- Köszönöm, uram. – Lara katonai precizitással sarkon
fordult, majd elhagyta az irodát.
A kísérője kint várakozott. Átlagos kinézetű, fekete
hajú, csendes ember volt, arcán tükröződött a harctéri tapasztalat és az
előléptetéssel járó elégedettség. Gatterweld néven mutatkozott be, és először a
hangárba kísérte Larát, hogy felszedjék Tonint. Rögtön ezután az újonnan
kijelölt szállás felé vették az irányt.
Hosszú séta várt rájuk, s eközben végre volt ideje
rádöbbennie, mit is tett.
Gépek vették körül, melyeknek feladata az volt, hogy halált
szórjon mindazokra, akiknek megvédésére felesküdött.
Egyedül maradt R2-esével, rejtett ellenségként
azoknak, akiknek dolgozott, s nyilvános ellenségként azok számára, akikhez
vissza akart térni.
Egy trapéz alakú takarítódroid menekült el az
útjukból, hangosan csiripelve, és Lara úgy érezte magát, mint egy embertestbe
öltözött gép – túl veszélytelen, annyi öntudattal, hogy még a saját sorsáról
sem tud gondoskodni.
Aztán, öt lépéssel később, rádöbbent arra, hogyan
pusztíthatná el az Iron Fistet.
- Mit gondol? – kérdezte Zsinj.
Melvar vonásai megenyhültek. Most valahogy nem tűnt
ragadozónak.
- A legtöbb dolog, amit mondott, valószínűleg igaz. De
csak azért, mert nem szeretek teljesen megbízni a Hírszerzés információiban.
- Ahogyan én sem.
- Sosem rajongtam értük. Természetesen, láttam bennük
a potenciális veszélyt, és a kiképzésüket is elvégeztem. – Melvar vállat vont.
– Híreket kaptam az asztromech droidokat megvizsgáló személyzettől. A droid egy
új fejlesztésű gyártmány, új memóriamodullal. Még emlékszik az Aldivyről a
találkozási pontig való ugrásra, de semmi többre. Egy titkosítót helyeztek a
modulra.
- Nyilvánvaló - mosolyodott el Zsinj. – Túlságosan is.
Tartsa őt szemmel, Melvar. Ha hűségesnek bizonyul, jutalmazza meg, ha pedig
nem…
- Csak sejteni merem, mi történik.
- Miért pont én? – kérdezte Janson. Az ágyán hevert,
tarkóját átkulcsolva meredt a látogatóra.
- Egy baráthoz nem mehetek – tiltakozott Donos. Janson
székében ült, lábait az elülső széklábakba akasztva, amitől a válla a falnak
dőlt. – Ugyanis egy sincs.
- Mióta rálőtt az utolsóra, ez helytálló magyarázat.
- Egy alárendelt tiszthez sem mehetek – mosolyodott el
örömtelenül Donos. – Nem hinném, hogy tudnánk bármiről is beszélgetni. Ugyanez
igaz a feljebbvalókkal is.
- Ami azt jelenti, a szerencsétlen hadnagyokat
zaklatja.
- Úgy bizony.
- Akkor beszéljünk, én benne vagyok. Úgyis évek teltek
el azóta, hogy elrontottam volna egy hadnagytársam életét. Na jó, csak pár
héttel ezelőtt volt.
- Nem is tudom, hol kezdjem. Fogalmam sincs, hogy
őrült vagyok-e, vagy sem. Csak annyit tudok, a Karom osztag pusztulása után
teljesen más ember lettem. Azelőtt, az önuralom könnyű volt. Most, bármibe is
kezdek, nehezen megy. Ha nem…
- Mit nem?
- Nem is tudom. Ezt még ki kell találnom. Régen olyan
könnyen ment minden. Úgy, mint amikor rálőttem Larára.
- Hányszor pofozta meg önt?
- Ki? Lara? Egyszer
sem.
- Miért nem?
- Mert nem adtam rá okot.
- Pontosan. Mióta pilóta lett, hányszor járt már a
rendőrségen, mert berúgott és verekedett a kocsmában?
- Egyszer sem.
- De ivott?
- Mértékkel, de igen.
Janson felsóhajtott.
- Nézze, eddig abban a hitben éltem, hogy maga a Karom
osztaggal együtt halt, csak nem vette észre. De tévedtem! Már azóta halott,
mióta csatlakozott a Vadászparancsnoksághoz. Vagy talán már korábban, amikor még
a Korélia Fegyveres Erőknél szolgált.
- Részletezné, uram?
Janson átlendítette a lábait az ágy fölött, majd
sarkai nagyot koppantak a talajon, amint felült.
- Persze – mondta. – Nagyon egyszerű. Maga halott. Én
nem. Hadd mutassam meg! – felállt az ágyra, majd fel-le ugrált rajta. –
Csinálta ezt gyerekként?
- Természetesen.
- És miután felnőtt?
- Persze, hogy nem.
- Mindig csak azt mondja, „természetesen”, és ez
mindig rossz. Árulja el, Myn. Milyennek lát engem?
- Hát, hülyének.
- Úgy van! – egy nagy ugrással Janson egészen a
plafonig ugrott, beverte a fejét a mennyezetbe, és leesett az ágyról. – És maga,
mikor nézett ki utoljára hülyének?
- Nem tudom.
Janson közelebb hajolt hozzá: - Értse ezt meg, Myn. Lassan,
tagolva mondom, és ezt egy életre vésse az eszébe: Ha jó a kedved, sosem vagy méltóságteljes.
- Gondolom, ez igaz – tehát mi?
- Ha nem akarja jól érezni magát, Myn, akkor nem
élvezi az életét. Ha pedig nem élvezi az életet – akkor miért él? – Janson
sokatmondóan vállat vont. – Engem már sokkal, de sokkal többször akartak holtan
látni, mint ahányszor Lara megpofozta magát. Ha nem igyekeznék pozitívan
hozzáállni a jelenhez, hanem leragadni egy múltbeli szomorúságon, halott
lennék. De, ha valami csoda folytán holnap eltávoznék az élők sorából, biztos
lennék abban, hogy életem vidám volt. Érti?
- Nem igazán.
Janson hirtelen levágódott az ágyára. – Akkor
közelítsük meg máshonnan a dolgot. Önmagánál szeretne lenni azzal, hogy nem mosolyog.
De pont ezzel teremtette meg a kívánt önuralmat, és éppen ezért lesz egy két
lábon járó hulla. Amióta olyan, mint egy holdkóros, nincs semmi, amit Larának
adhatna. Nincs mit ajánlania Wedge-nek sem – elég pilótája meghalt már, nem kell neki még egy. A legtöbbjük elég
ügyes ahhoz, hogy ott maradjon, ahová raktuk őket.
- Tehát, mit javasol?
- Rúgjon be. Tegyen olyat, amiért felpofozzák. Váltsa
valóra gyerekkora legvadabb álmait, még ha azok egy felnőtt számára megalázóak.
Ha kirúgnák a Vadászparancsnokságból, akkor legyen mire büszkének lennie. –
Valami felcsippant Janson zsebében. Janson kihúzta a komlinket, a füléhez tartotta,
majd a hallottaktól felragyogott az arca. – Automatikus jelzés. A Zsiványok és
a Millennium Falsehood visszatért.
Veszteség nélkül. Elnézést, rohannom kell, hogy kiderítsem, mivel ugrathatom
Wedge-et. – Azzal megcélozta az ajtót és kidübörgött a szobából.
Donos bosszúsan ingatta a fejét.
- És én még egy kilencéves gyerektől akartam tanácsot
kérni…
A Falsehood hangárjába
vezető ajtó már azelőtt kinyílt, még mielőtt Janson odaért volna. A Mon Remonda egyik technikusa egy
antigrav’ szánt tolt maga előtt, mely egy két méter hosszú, egy méter széles és
magas ládát hordozott magával. A doboz súlya furcsa hangokat váltott ki a
szánból.
Wedge a technikus mögött sétált, de mihelyt meglátta
Jansont, megállt. Elkeseredetten paskolta a ládát a kezében tartott
pilótakesztyűvel.
- Jobb, ha nem látod, mi van benne.
- Mit is? – nézett Janson a távolodó technikus és
rakománya felé. – Mi volt ez?
- Kettch hadnagy.
Janson kérdőn nézett rá, azonban Wedge teljesen komolyan
gondolhatta.
- Javíts ki, kérlek, de ha jól tudom, Kettch hadnagy
csak kitalált személy. Egy ewok pilóta, aki nem létezik. Még én készítettem,
csak tudom.
- Többé már nem csak egy kitaláció.
- Életre kelt?
Wedge előrébb lépett, amitől a hangárajtó bezáródott.
- A bolygón, miközben vártuk a Falsehoodot, Tycho talált egy, Zsinj támogatói számára egzotikus
állatokat kínáló boltot. A támogatók állítólag még élvezik is. Az egyik ilyen kedvenc
a kifejlett ewok, Chulku. Mikor már a felszálláshoz készülődtünk, Tycho
megkísérelt egy rablást, így került a fedélzetre. A visszaúton azon tűnődtem,
hogyha Zsinj látni akarná a Sasdenevéreket, máris lenne egy igazi Kettchünk. –
Az antigrav’ szán felé biccentett. – Chulku nagyon rendes, reméljük, sikerül
kiképeznünk arra, melyik gombot és melyiket ne
nyomja meg a TIE elfogóvadász műszerfalán. Kétlem, hogy vezetni meg
tudnánk tanítani, de legalább autentikusan fog kinézni a csatában.
- Ez őrültség.
- Most már csak a protéziseit kell elkészítenünk,
amivel elérheti a műszereket.
- Még mindig őrültség.
- És, mivel szemtanúja lehettél érkezésének –
vigyorodott el Wedge -, te leszel az egyik ember, aki majd Kettch etetéséről
gondoskodik. Üdv a klubban, Wes.
Janson hitetlenkedve csóválta fejét.
- Hát, teljesen megőrültem.
A TIE elfogó nagy robajjal próbálta kikerülni Larát, a
manőver kis híján kirepítette a pilótáját a botkormány mögül. A forduló
sikerült, az ágyúk zölden felvillantak.
Lara fel-le cikázott, hogy távol tartsa magát a
tűztől. Sikerrel is járt – a két TIE sértetlenül húzott el egymás mellett, nem
tettek kárt benne. Azonban, gondolta Lara, ő sem találta el az ellenfelét.
A második próbálkozásnál a mellkasáig húzta a botkormányt,
és érezte, amint a g-erők kifejtik hatásukat a testére. A következő pillanatban
már csak az jutott el a tudatáig, hogy fejjel lefelé repül…
Egyenesen az ellenfélnek.
A kihívó csak egy tizedmásodperccel hamarabb nyomott
rá az elsütőbillentyűre. A TIE a találattól megremegve sodródott el jobbra.
Azonban a gép egyben maradt. Nem jelezte semmi, hogy
szét akarna esni. Lara érezte, hogy szerzett pár horzsolást.
- Eltaláltak! – kiáltotta a komba. – Végeztem. –
Görcsösen markolta a botkormányt, hogy megszüntesse a pörgést.
Kettőig számolt, majd az ellenfél felé fordult. A TIE
a célzóképernyőjére siklott…
Azonban az ellenfele sem akkortájt jött le a
falvédőről, és jóval közelebb volt, mint ahogyan arra Lara számított, és ami a
legrosszabb, már készült is újra felvilantani ágyúit. Az ellenséges célzár még
azelőtt felcsippant, még mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt…
Majd a megfigyelőablak eltűnt.
A mesterséges gravitáció visszatért, ezzel
megszüntetve a zéró-g szimulációt, Lara újra érezhette teljes testsúlyát.
A komegységben egy hang harsant, mely leginkább Han
Solo és Wedge Antilles akcentusához hasonlított.
- Szép küzdelem volt. Az utolsó trükk, amivel
megpróbált tehetetlennek tűnni, még engem is majdnem átvert. És ez nagy szó.
- Kivel beszélek?
- A nevem Fel. Soontir Fel báró.
Lara megborzongott. Mikor még az Implacable fedélzetén szolgált, hallott bizonyos dolgokat Fel
báróról és a 181. vadászosztagról. Végül pedig, csak eljutott odáig, hogy
ellene küzdjön.
A hirtelen jött borzongásba azonban elégedettség is vegyült.
A Lidérc osztagban Lara Wedge Antilles-szel, az Új Köztársaság legjobbjával
repült. Most pedig, Fel ellen harcolt. Most már részesülhetett mindkét fél
legjobbjának tapasztalataiban.
- Megtiszteltetés önnel találkozni – mondta. –
Sajnálom, hogy nem jelentettem kihívást.
- Ne sajnálja – válaszolta Fel. – Ön nagyon jó. Kemény
munkával akár még az Egy-Nyolcvanegyesekhez is bekerülhet. Akár bejegyezhetem,
mint lehetséges jelöltet.
- Ismét csak megtiszteltetés lenne. Meghívhatom a győztest
egy italra?
- Még van egypár szimulátor, amin végig kell mennem –
úgy tűnik, magával nem így áll a helyzet. Majd máskor.
A bajárat kinyílt Lara mögött, s Gatterweld kukucskált
be rajta.
- Szüksége van bármiféle segítségre?
- Köszönöm, nem. – Lara kezdett herótot kapni a
túlbuzgó Gatterweldtől. Azt, mikor aprócska irodájában írta a Lidérc osztaggal
töltött időkről szóló beszámolóját, vagy amit szimulátorban töltött időt
leszámítva, a kísérő folyamatosan ott legyeskedett körülötte, egyfajta
árnyékként.
Leoldotta magáról a hálót, ami egy igazi TIE-ban az
üléshez szögezné, kihajította a nyíláson, és ő is elkezdett kimászni a gömböt
formáló szimulátorból. Kint végre hűs levegőt szívhatott tüdejébe, füle megint
hozzászokhatott az Iron Fist hajtóműveinek
távoli, fojtott zakatolásához.
Gatterweld felé nyújtotta a táskáját, melyben
személyes tárgyait és adattábláját tartotta. A kísérő az eredményjelzőre
pillantott, s elismerően füttyentett.
- Szép teljesítmény.
- Tud repülni?
- Tudok siklókat vezetni, igen. A reflexeim azonban
nem elég jók egy vadászgéphez. Az én szakterületem a puszta kezek viadala.
Hová-hová? A kávézóba?
Lara a kronójára pillantott.
- Nem, ahhoz már túl késő. Azt hiszem, sétálok egyet.
Átsétáltak a kontrolpanelek rengetegén, és lara
megpillantotta, amit keresett – egy tárgyat, amiért ölni tudott volna. Egy
sornyi monitor, amikhez egy mikrofonokat erősítettek. A használója éppen távol
volt, ugyanis őrizetlenül hevertek.
Amint ő és Gatterweld elhaladt a keresett eszközök mellett,
Lara színlelt manőverbe kezdett – egyenesen nekiszaladt Gatterweld lábainak, és
ettől megbotlott, hogy eltakarja az eszközöket, amíg az egyiket a táskájába
löki a takarás mögött.
Mikor sikerült ellopnia az egyiket, felegyenesedett.
- Elnézést – hebegte Gatterweld. – Jól van?
Lara elfogadta a segítő kezet.
- Nem az ön hibája. Azt hiszem… - a bal lábára
helyezte a testsúlyát. - A szimulátorban görcsöt kaphatott.
- Tud járni? Majd eltámogatom…
- Ne fáradjon, megoldom egyedül.
Sikerült tovább tettetnie a görcsöt, míg egészen a
lakosztályába nem ért, és annak ellenére, hogy még nem mérte be, tudta, hogy
valahol el van bent rejtve egy holokamera. Vagy kettő, esetleg három. Nem
bíztak benne, ráadásul Zsinjről van szó, így biztos volt benne, hogy figyelik.
Levágta a táskáját, és körülnézett a kabinban. A
rangjának megfelelő elszállásolásban részesült, egy kielégítő hálószoba teljes
felszereltséggel, kabinnal és egy elkülönített mosdóval. Sokkal jobb volt, mint
a Mon Remondán.
Tonin, az R2-ese a a hálószoba közepén várakozott. Mikor
Lara belépett a szobába, a droid életre kelt, füttyök és csipogások áradatát
zúdítva rá. Az Aldivyn végrehajtott memóriatörlés miatt Tonin idegenként
fogadta Larát.
Azonban, ez az állapot hamarosan megváltozik.
- Jól vagyok, Tonin. Csak elfáradtam kicsit.
Mikor már az ágyában feküdt, nem tudott elaludni.
Ide-oda hánykolódott, ezzel próbálván megtéveszteni a kamerát lesőket. Ezt egy
óráig csinálta. Aztán felült, és elindult, hogy kezdjen valamit összekócolódott
hajával.
Tonin újabb kérdést trillázott.
- Sajnálom, szükségem van az őrködésedre, akárhol is legyek.
A kabinban várj!
Tonin helytelenítően csipogva gurult a megadott
helyre. Érzékelői körbefordultak, így szemmel tudta tartani őt.
Lara kiszedte az ágyból a matracot, majd újra felhúzta
rá a lepedőt és a párnát. Biztos akart lenni benne, hogy a droid látószögén
kívül van.
A kabinban beletúrt a táskájába. Kihúzta belőle az
érzékelőszemüveget és a lepedő alá süllyesztette, majd a letapogató kábelét
Tonin egyik aljzatába dugta – és remélte, hogy mindezt egy olyan helyen tette,
ahol nem láthatták őt a kamerák.
Végül, magához vette az ellopott eszközt. Csak állt,
és bámulta, úgy fordítva, hogy még az esetleges figyelő szemek is jól lássák.
Aldivyi gumólikőr volt, amit az ottani helyiek főztek.
Pár pillanatnyi további bámulás után, a kabinban álló
asztalra helyezte a likőrt. Aztán, bebújt a lepedők alá, olyan pózba helyezkedett,
hogy az hosszú távon is viszonylag kényelmes legyen, majd fejére húzta a
takarókat.
A legtapasztalatlanabb hírszerzési tiszt leste a
monitort, s fürgén gépelni kezdett. 24:00,
írta be. Célszemély bemérve a matracon.
Már majdnem alvó stádiumba lépett. Először az alkohol hatására gyanakodtam, de
felmerül a kérdés: miért nem merült még teljesen álomba? A matrac kényelmetlensége?
Esetleg bánat?
- Ne feledje: lehet, csak a körülmények okoznak neki
stresszt.
A hang a bal fülébe hasított, meglepetésében pedig fel
kellett ugrania. Eddig azt hitte, egyedül tartózkodik a teremben. Megfordulva
egyenesen Melvar tábornokkal nézett farkasszemet.
- Uh… köszönöm, uram. Életkörülmények megváltozásával
járó idegességet akartam mondani.
- Magának minden egyes kimondott szóért többet
fizetnek, vagy mi van?
- Nem, uram, de az elemzők roppantul kedvelik a bőbeszédűséget.
- Akkor legyen boldog – horkant fel Melvar.
- Igenis, uram.
Melvar még egy utolsó pillantást vetett az ágy fölötti
kamerára, majd amilyen gyorsan érkezett, oly gyorsan távozott is.
Lara már-már szükségtelenül lassú mozdulatokkal húzta
fel az érzékelőszemüveget és rakta bekapcsolt állapotba. Az eszköz halk
zúgással kelt életre, és Tonin energiáját szívta a hozzá csatlakoztatás
következtében.
Tonin – suttogta. – Egy köznyelvi kifejezés,
jelentése: az Atton név becézése.
Aztán várt.
Ha jól emlékezett, és jól végezte dolgát, be tudott
hatolni az R2-es testének legmélyebb szegletéig. Az apró program, melyet a
tápegységébe rejtett, hamarosan elindul. A megmaradt memória a droid
áramköreibe folyik majd ki, amely ellentmond és túlterheli Tonin jelenlegi
programozását.
És pár pillanat múlva kapni fog egy…
Egyetlen szó: KÉSZ lebegett előtte. Úgy tűnt, mintha
egy méterre tőle vetítették volna a levegőbe, de tudta, a szemüveg lencséjén
jelent meg a felirat.
- Ne hangjelzésekkel kommunikálj – utasította a
droidot suttogva Lara, s a droid írásbeli ÉRTETTEM válasza megjelent előtte. A
kamerák mögötti megfigyelők minden bizonnyal nem fogják észrevenni, hogy egy
elektromos huzalon keresztül beszélgetnek egymással. – Még mielőtt a tárgyra
térnénk, szeretnék bocsánatot kérni.
MIÉRT IS?
- Amiért önző voltam. Nem lett volna szabad elhoznom
téged. Veszélyben vagy. Lehet, hogy itt halok meg, és ha ez bekövetkezik, te
sem jutsz más sorsra.
ÖRÜLÖK, HOGY ITT LEHETEK.
- Én is. Te vagy az egyetlen barátom, Tonin. – Egy
pillanatra lehunyta szemét, hogy rákészüljön arra, amit mondani készül. –
Újfent bocsánatot kell kérnem azért, mert töröltem a memóriádat az Aldivyn. Egy
programot telepítettem beléd, mely, ha illetéktelen kezekbe kerülsz és
megpróbálnak valamit kiszedni belőled, automatikusan törli az emlékeidet. Ha kimondom
a megfelelő jelszót, azok újra betöltődnek. Ennélfogva, az emlékeidben lehetnek
átfedések vagy időbeli ugrások. Csak így tarthatlak biztonságban.
MEGÉRTEM, LARA.
- Van egy ötletem, hogyan pusztíthatjuk el az Iron Fistet. Ha sikerül, te leszel az
univerzum leghíresebb R2-ese.
AZ REMEK LENNE. AKKOR A LIDÉRCEK IS ÚJRA SZERETNÉNEK?
- Nem. A Lidércek többé sosem kedvelhetnek többé. Tehát,
ezt az egészet csakis magamért teszem. Azért, mert így helyes. Mert nincs más
választásom.
ÉS NEKEM MI LENNE A DOLGOM?
- Zsinj, habár rengeteg pénzt öl kiválóbbnál kiválóbb
alattvalók fizetésére, sok esetben meglehetősen hanyag. Ami azt jelenti, hogy a
lakosztályomat csak akkor figyelteti, amikor én is benne tartózkodom. Éppen
ezért, neked renegetg dologra van lehetőséged, míg én távol vagyok. Elmondom,
mire lesz szükséged és hogy mit kell tenned. De először is… ha már így
kettesben vagyunk… szólíts Kirney-nek.
IGENIS, KIRNEY.
Szia. Várható, hogy be fejezet a fordítást?
VálaszTörlésIgen, amint a jövő héten lecseng a vizsgaidőszak, nekiállok a nyár folyamán.
TörlésOk. Köszi, várom.
Törlés