Nyolc
A katasztrófával induló küldetés katasztrófával ért
véget, de nem Solóék számára.
Az A-szárnyúak a Jussafet 4 felszínén felfedezték a
Raptorok nyomait. A Raptor-siklók hamar darabokká lőve vagy megbénítva zuhantak
le, ezzel könnyű prédává téve a felszíni csapatok számára. Katonák vonultak a
bázishoz, a Lidérc légi támogatásával megsegítve hamar bevették a Jussafet 4-en
lévő központot.
A Zsivány és Üstökös osztagok vezetését Tycho Celchu
vette át egészen addig, míg Wedge Antilles vissza nem tért Wes Janson
X-szárnyújával, mészárlást rendezve az aszteroidaövben. Egy TIE-vadász sem
menekülhetett meg Zsinj erői közül.
Míg a Zsiványkommandó kizavarta az aszteroidák közül a
kisebb hajókat, addig a Mon Remonda legénysége
bemérte a kilépési vektorukat, és egy útvonalat állított fel, amivel üldözőbe
vehették a flottát. A dicsőséges hajóhad két Carrackból és egy módosított teherhajóból állt… amint megpillantották
az üldözőket, az űr felé fordultak, és hiperűrsebességre kapcsoltak.
Egy hálálkodó szó sem érkezett a Jussafet 4-ről –
elvégre birodalmi világ voltak, és „felszabadítóikra” is ugyanolyan kételkedve,
mint hálásan tekintettek -, de a vadászgépek komjaiba érkeztek rövid,
köszönetet kifejező mondatfoszlányok.
Han Solo parancsba adta katonáinak, hogy annyi foglyot
és Raptor járművet hagyjanak helyőrségnek a Jussafet 4 felszínén, amennyi csak
lehetséges.
Wedge hullafáradtan – nem a pilótafülkében töltött idő
merítette ki – csatlakozott a Mon Remondára
visszatérőkhöz, amikor az üzenet érkezett.
- Birodalmi csillagromboló lépett ki a hiperűrből a
Jussafet felett. Mivel a rendszer árnyékában van, így képes ránk ijeszteni.
Lassan közelít.
- Köszönöm. Zsiványok, mögém. Megnézzük, mit tehetünk.
– Egyik gépben sem volt elég üzemanyag, hogy komolyabb harcba bocsátkozzon. A
Zsiványok kényelmes tempóban elindultak a jelzett irányba.
Pár pillanattal később a komba új ember beszélt bele.
- Zsiványok, vissza a Mon Remondára. – Solo volt az. – Az Agonizer csillagromboló kapcsolatot létesített velünk. Wedge,
személyesen veled akarnak beszélni.
Wedge felvonta szemöldökét.
- Az Agonizer Zsinj
erőihez tartozik, vagy birodalmi?
- Az egy évvel ezelőtti jelentéseink szerint
birodalmi.
- Érdekes. Jobb, ha megnézem, mit akarnak.
- Negatív, Vezér. Túl nagy az esély, hogy orgyilkosság
áldozatává válhatsz. Ahogyan én is. Onoma kapitány elvállalta a beszélgetést.
Egy pillanat. – Majdnem egy perc csend következett. – Nem tetszik nekik az
ötlet. Lehet, mert mon kalamári, de valaki a vadászgéposztagokból megfelel.
Wedge végigfuttatta a pilóták listáját. Mindenki elég
kimerült volt, ráadásul látni akarta a reakcióikat Tal’dira halálát illetően.
- Az Arc majd elintézi. Ő biztosan megfelel az
elvárásaiknak.
- Rendben.
Az Arc már vett részt olyan küldetésben, melynek során
álcázva kellett behatolni egy Szuper osztályú csillagrombolóra – konkrétan az Iron Fistre -, de akkor nem önmaga volt,
hanem egy szövetségese az ellenségnek. Most békés szándékkal érkező, teljesen
nyíltan felvállalt ellenségként érkezett X-szárnyújával a gigantikus űrhajóra,
és érezte, szíve hevesebben kezd verni. A repulzorlifteken oda lebegett, ahová
a repülésirányító mutatta világítópálcájával, majd letette a gépet két TIE
osztag között.
Már elkezdett lemászni a pilótafülkéből levezető
létrán, amikor egy hadnagyi rangjelzést viselő birodalmi lépett oda hozzá.
- Loran kapitány? Az admirális már várja önt.
- Remek. – Az Arc biccentett, majd az R2-esére
pillantott. – Dumás, ha valaki három méteren belülre ér, aktiváld az
önmegsemmisítőt.
Az asztromech vidáman füttyögött. Szerencsére, egy birodalmi
sem fogja három méteren belül megközelíteni az X-szárnyút – szegények azt se
tudták, hogy az X-szárnyúnak nincs önmegsemmisítő rendszere.
Két csarnokkal és turbólifttel később az Arc és a
hadnagy egy tárgyalóteremben találta magát. Az ovális asztal tömve volt
ételekkel – egy tálban friss gyümölcsök, máshol elmosott tálak, borosüvegek, és
még egy váza is helyet kapott, melyekbe frissen virágzó növényeket tömtek. Egy
pillanatig elfelejtette, mennyire feltűnő, de akkor már késő volt visszafojtani
nevetését.
Az egyedüli teremben tartózkodó úriember középkorú
volt, de már őszült, és gyűrődésmentesre vasalt egyenruhát hordott.
- Tudom, kicsit szerény – mondta, miközben felállt és
kezet nyújtott -, de elvégre a külsőségekre is adni kell. Teren Rogriss
admirális vagyok.
- Garik Loran, az Új Köztársaság Vadászgép Osztagának
osztagparancsnoka.
- Engedje meg, hogy elmondjam, de a holodrámái förtelmes,
rosszul megírt hulladékok – de azt meg kell hagyni, maga vitte a hátán őket.
- Hát persze, hogy hulladékok voltak, elvégre
birodalmi produkciók. De azért köszönöm.
Az admirális könnyedén nevetett. Őszintének tűnt.
Intett az Arcnak, hogy üljön le.
- Szolgálja ki magát. Az illem megköveteli, és már
amúgy is kiraktam – együnk. De nem tartanám fel sokáig. Az idő nekem nagy
kincs, gondolom ön is így van ezzel. – Az Arc után leült, majd tányérjára
szedett valami főtt tojásokhoz hasonló, mártással leöntött falatkákat. – Amit
mondani szeretnék, az valójában nem hivatalos. Eddig hajlamosak voltunk holmi
Lázadó hazugságként kezelni. A felsőbb rétegekről van szó.
Az Arc úgy döntött, tesz egy próbát a tojásokkal.
- Hallgatom.
A mártás íze valahol a csípős és az édes között egyensúlyozott,
míg a tojás sárgáját sült hússal pótolták, holott az Arc nem látta semmi jelét,
miképpen tölthették meg vele a fehérjét. Az összkép alapján nyilvánvaló volt,
hogy ez az étel is egy olyan étel, amit csak a módosabbak engedhetnek meg maguknak.
- A különbségeink mi, birodalmiak, és a Lázadók között
örökké megmaradnak. Ellenségek maradunk, amíg élünk.
- Minden bizonnyal.
- De mindkettőnknek van egy közös ellensége is. Mindketten
meg akarunk szabadulni tőle. Én és Solo tábornok rokonlelkek vagyunk.
- Ön is egy rohamcsapatot vezet, hogy legyőzze Zsinjt.
Rogriss bólintott.
- Ha sikerül, visszatérhetünk régi viszályainkhoz, de
akkor már nem lesz egy harmadik fél, aki becsatlakozhat a játékba.
Az Arc felhorkant.
- Tudja, maga a legkülönösebb birodalmi, akivel valaha
találkoztam.
- Meglehet. Nos, mit gondol?
- Grandiózus terv. De én még nem hivatalosan sem beszélhetek
az Új Köztársaság nevében. De még ezen flotta nevében sem. Egyetlen dolog, amit
tehetek az az, hogy figyelmesen hallgatózom és mindezt jelentem a parancsnokaimnak.
Az admirális elmosolyodott. A zsebéből egy adatkártyát
halászott elő, és az Arc felé tolta.
- Ha már kiértünk a rendszerből, kapcsolatba léphet
velem a HoloNeten keresztül. Ha magától Solo tábornoktól kapnék hívást, bármi
hangozzon is el, megosztom magával.
- És azután?
- Azután minden meglévő feljegyzést átküldök, ami csak
létezik Zsinj hadjáratáról. Stratégiai lépései egy-egy világ ellen, hogy mit
tudunk róluk, hogy mekkora erőket vonultat fel. De ugyanezt várom maguktól is.
Mindketten információval látjuk el egymást.
Az Arc bólintott.
- Érdekes ötlet. És amint kiderül ez az egész, magát
kivégzik.
Rogriss bólintott. Olyan vidámnak tűnt, mintha az Arc
most rögtön elrendelte volna, hogy saját emberei bombázzák le a Coruscantot.
- Minden Solo tábornokon múlik. De érdemes megpróbálni.
Legjobb esetben Zsinj meghal.
- Igaz. – Az Arc zsebre vágta az adatkártyát. – Még
egy utolsó kérdés: Fel báró és az Egy-Nyolcvanegyesek miért szolgálják Zsinjt?
Az admirális arcáról eltűnt a vigyor.
- Fogalmam sincs, mik Fel motivációi. Miután
megszökött maguktól, eltűnt pár évre. Most pedig a Lázadók ellen harcol valami
új dolognak az élén. Azt mondanám, ő egy megrögzött áruló. Az
Egy-Nyolcvanegyesekért azonban nem ő felel.
- Az meg hogy lehet?
- Az igazi 181 a Birodalmat szolgálja Turr Phennir vezetése
alatt. Fel új pilótákat toborzott, elnevezte őket Egy-Nyolcvanegynek, és rakott
pár piros csíkot a vadászgépeire. Talán azt hiszi, ők az igazi; az osztaga meg
mindenhová követi. Bár az osztagparancsnokoknak mindig ekkora az egójuk.
- Érdekes. Köszönöm a vendéglátást.
Az Arc felállt. Rogriss bólintott. Az asztalra
mutatott.
- Óhajt magával vinni egy kis uzsonnát?
Az Arc elvigyorodott.
A Coruscanton helyi idő szerint éjszaka volt – a Mon Remondán pont ekkor kezdtek el
tevékenykedni -, amikor Wedge és Solo a tábornok irodájában találkozott.
Solo ugyanolyan csüggedtnek tűnt, mint amilyennek ő látta
Wedge-et. A pilóta sokadik alkalommal jött rá, hogy ha a tábornok levetkőzi
magáról csempészes könnyedségét - ahogyan most is tette -, kifejezetten
feszültnek tud látszani. Olyannak, amilyennek Wedge soha máskor nem tapasztalta
még. Most, hogy a twi’lekek támadásait elemezgették, egy olyan Han Solóval
nézett szembe, aki még a feljebbvalóit is meg tudná ijeszteni
arckifejezéseivel.
- El akarod fogadni Rogriss ajánlatát? – kérdezte
Wedge.
Solo megenyhülve bólintott.
- Arra vársz, hogy a Flotta is beleegyezzen?
- Nem. Elég nagy erőknek parancsolok, amivel képes vagyok
Zsinjen ütni. Nincs szükség senki szavára. – Solo halványan elmosolyodott. –
Hacsak nem beszámíthatatlannak tartanak, azt hiszem, még fontos ember vagyok.
Ami emlékeztet egy dologra. Mióta úgy érzem, fontos vagyok Zsinj számára, úgy
gondolom, bevethetnénk azt a Millenium
Falconos trükköt, amit a pilótáid javasoltak.
- Jó ezt hallani. Esélyes a dolog.
- Igen. – Solo mosolya elillant. – A twi’lek ügy híre
szépen lassan terjedni kezdett. Úgy hallottam, Mon Mothmát az egyik gotal
testőre próbálta meggyilkolni. Súlyosan megsérült. Az ezek utáni órákban két
helyről is gotalok által kezdeményezett lövöldözésekről számoltak be, az egyik
egy többségben embereknek otthont adó barakkban, másik egy holoszínházban
történt. Legalább tucatnyian meghaltak. A barakkos lövöldözőt katonák
állították le, míg a másik lelőtte magát.
- Ahogyan Tal’dira is tette.
- Nem Corran ölte meg?
- Nem – mondta Wedge. – Megvizsgáltam a szenzoradatait.
Amikor Horn tüzelt, Tal’dira az elülső pajzsokra irányított minden energiát,
így a háta védtelen maradt. Más szóval, öngyilkos lett.
- Az nem változtat semmin. Láttam már olyan
orgyilkost, aki megölte magát a feladata teljesítése után – de hogy előtte…
- Akkor sem értem. Valami hír a felszolgáló Galey-ről?
- Hát, nem hisszük, hogy bármi motivációja lehetne…
ami azt jelenti, pénz van a dologban. Semmi nyoma külsősökkel vagy ellenséggel
való kapcsolatról. Sok időt töltött a szimulátorban, míg mi távol voltunk.
Megtanulhatta az egyik Lambda-kompunk
vezetését, hogy dolga végeztével elslisszoljon.
- Galey a kulcsfigura. A tény, hogy ő ölte meg Gastet,
megerősíti a gyanút, hogy Zsinj-nek dolgozott. Továbbá a tény, hogy mindannyian
láttuk őt Tal’dirával és Tualinnal beszélni az eligazításon, megerősíti a
gyanút, hogy ő is bűnrészes a twi’lek összeesküvésben. És hogy ez az egész
Zsinj műve.
Solo mély levegőt vett.
- Ez csak elmélet, és az a baj, hogy nem mindenki ért
vele egyet. És van még egy kis hírem. Egy nagyon, nagyon rossz hírem.
Solo elmondta.
Pár órával később, percekkel műszakváltás után, Wedge
a három jelenlévőre bámult az irodájában, felkészülve a legdurvább
sértegetésre, ami valaha el merte hagyni száját.
Nawara Ven fürkészve bámulta őt. Wedge természetesnek
vette, hogy a twi’lek tudhat a rossz hírről. Dia Passik arcáról már nehezebb
volt akármit is leolvasni. Koyi Komad, a szerelő bizonytalanul tekintgetett
ide-oda.
- Parancsot kaptam az Intézkedési Tanácstól – kezdte
Wedge -, miszerint kötelességem három nap szolgálat alóli felmentést adni.
Koyi megdöbbent. Dia összébb húzta szemöldökeit.
Nawara Ven nyugodtan biccentett – Wedge erre számított.
- Csak mert twi’lekek vagyunk – mondta.
- Attól tartok, igen.
- Nem hiszem el – mondta felháborodva Koyi.
- Pedig muszáj lesz – mondta Dia. – Mindez az egész
flottára vonatkozik, nemde, parancsnok?
- Az emberek ígérete, hogy minden faj egyenlő – mondta
keserűen Koyi -, ennél fogva engem nem lehet csak úgy leléptetni. Tudod, mennyi
civil munkát utasítottam el, ami több pénzt
ajánlott? De én mégis a Zsiványokat választottam. Veletek maradtam, miután
Zsinj lerohanta a Noquivzort, és megölt majdnem mindenkit, akivel azelőtt
együtt dolgoztam. Mindezt azért, mert úgy hittem, a Zsiványok azok, akikhez én
tartozni szeretnék. Akiket támogathatok. Akiknél a galaxis minden népe egyenlő.
Most pedig, ennek annyi.
- Egyáltalán nincs vége – bizonygatta Wedge. – Fejbe
lőtték, de még nem halt meg egészen.
Koyi elmosolyodott, de hogy örömöt vagy bánatot akart
ezzel kifejezni, azt nem lehetett megfejteni.
- Tehát felmentettek a szolgálat alól. Valami mentség?
- Wedge bólintott.
- Ha ez számít, sajnálom.
- Számít, parancsnok – kifelé menet még visszafordult.
– Ha keresnél, megtalálsz.
- Azt hiszem, jobb, ha én is megyek – mondta Dia.
- Hogy mit csinál, Passik?
- Az Intézkedési Tanács épp most mondta, hogy nem vagyok fontos a számukra. – Vörös
szemei egy pillanat erejéig felvillantak, majd elmosolyodott, de ez nem a
Koyiéhoz hasonló mosoly volt. Ez inkább csúfolódónak tetszett. - Szerencsére, a
véleményük mit sem számít a társaimnak. Azt hiszem, velük töltöm az időm.
Inkább, mint hogy elvesztegessem a Tanácsra.
Tisztelgett, majd elhagyta az irodát.
- Arcátlanság nem visszavágni – mondta Ven.
- Majdnem ugyanúgy érzek, mint ő. Nem is tudom, mikor
éltem át ilyet utoljára. Egyszerűen nem tudom elhinni, Tal’dira hogy
fordulhatott ellenünk. – Eszébe jutott egy emlékfoszlány. – Meg tudnád mondani,
a kultúrátokban mit jelent a „transzparacél lábakon ugráló őrült”?
Ven elmosolyodott.
- Tőlem kérded? – a bal lábára mutatott, amit az egyik
küldetésük után amputálni kellett, így műlábat kapott helyette.
- El is felejtettem. Sajnálom. Tal’dira mondta ezt
nekem, mielőtt meghalt volna.
- Ó – sóhajtott Ven, majd szemei elködösültek, míg emlékei
közt kutatott. – Nem jut eszembe.
- Különös. Mi okozta a… - Wedge szemei elkerekedtek. –
Okozta. Okozat. Mi az ok, és mi az okozat?
- Ezt nem tudom követni…
- Mindegy, hogy Ackbar admirális, vagy akár Mon Mothma
meghal-e. Az orgyilkosok sikerrel jártak.
- Mi? Dehogy jártak sikerrel.
- Dehogynem. Koyi Komad volt az első áldozatuk.
Ven arckifejezése elárulta, hogy sikerült lépést
tartania parancsnokával.
- Hívd össze a Lidérceket – rendelkezett Wedge. –
Végre kell hajtanunk a legőrültebb tervet, amit valaha kitaláltak. A pilóták
társalgójába. Aki akar, részt vehet a Zsiványkommandóból is. Ahogyan az lenni
szokott, most Zsinj-el való kapcsolatunk új fejezethez érkezik.
Wedge már a folyosón volt, még mielőtt Ven bármit is
szólhatott volna.
Gebe kivételével – aki sérüléseit még mindig a
baktatartályban heverte ki – az összes Lidérc megjelent, továbbá Tycho, Hobbie
és Corran Horn a Zsiványkommandótól. Donos megállapította, hogy Tyria és Horn
különösen rosszkedvűen néztek ki, de úgy döntött, nem tudakolja meg tőlük a
komorságuk okát. Tyriának amúgy is volt társasága; Kell állt mellette. A
többiek viszont mintha kerülték volna Corrant, amiatt, mert lelőtte a sajátját,
vagy egészen más okból, azt nem lehetett tudni.
Wedge lépett be a társalgóba, csizmája sarka kopogott
a padlón.
- Tehát szembesültünk a twi’lekek által elkövetett
terrorizmussal – mondta. – Alapos okunk van feltételezni, hogy Zsinj áll e
mögött.
- De nincs rá bizonyíték, hogy ilyen következtetést vonjunk
le – tette hozzá Ven.
- Az most nem is érdekes. Zsinj miért tenne ilyet?
- Hogy ártson az Új Köztársaságnak – mondta Kell. –
Mon Mothma és Ackbar admirális elvesztése súlyos csapást mérne ránk.
Wedge leült az egyik székre.
- Az biztos. Aztán olyanokkal pótolnák őket, akik
kevésbé értenek a munkájukhoz. Ha mindenki meghalna a Belső Tanácsból, lenne
még Belső Tanács, legfeljebb nem ugyanazok alkotnák. Ez nem vall Zsinj-re. –
Előrehajolt. – Ma reggel hatkor parancsot kaptam, hogy minden twi’leket a Mon Remondán bocsássak el a
szolgálatból. Szerintem ez volt Zsinj célja.
- Hogy megszabaduljon a twi’lekektől? – kérdezte Kell.
Wedge megrázta a fejét, de Corran válaszolt helyette.
- A twi’lekek másodrangú polgárok. A pletykák szerint
a gotalok lesznek a következők, ami a Mon Mothmát ért támadást és az azutáni
lövöldözéseket illeti.
- A twi’lekek és gotalok a hadsereg csak kis részét
alkotják – mondta Lara. – Nem ők vannak többségben. Úgy értem, elvesztésük nagy
ütést mérne ránk… de a Flotta még akkor is jelentős marad.
- De ez felmorzsolná az egész Köztársaságot – mondta
Wedge. – Egy-egy nép a Köztársaság egy-egy százalékát teszi ki. De ha így
halad, ezek a százalékok elválnak egymástól, és a Köztársaság széthullik. A
fajok szemében mi, emberek csak gonosztevők vagyunk. Mi embereknek, a gotalok
is twi’lekek csak közönséges bűnözőnek látszanak. Ezek a fajok már a lázadás
fennállása óta mellettünk állnak. Fontos részei a Köztársaságnak.
Donos látta, hogy a Zsiványok és Lidércek egymásra néznek.
Elérkezettnek látta az időt arra, hogy megszólaljon.
- A hármas támadás - ön, Solo tábornok és Dr.Gast
ellen – ideje alatt még nem volt okunk feltételezni, hogy ez Zsinj műve.
- Igaz – bólintott Wedge. – Lehetett egy birodalmi
terv, egy alvilági akció vagy egy fajok közti összeesküvés. De azzal, hogy
minket hármunkat, egyazon oldalon állókat próbálták megölni, ezzel le is
leplezték a dolgot.
- Ami számunkra nem jelent jót – mondta Donos. – Nem
tudjuk meggyőzni az Intézkedési Tanácsot erről.
- Miért ne tudnánk? – kérdezte kíváncsian Wedge.
- És ki fog intézkedni? Ackbar admirális? Megbízott a
twi’lekben, aki meg akarta ölni. Mon Mothma? Súlyosan sérült, nem tudná
eljátszani a vezető szerepét. Leia hercegnő? Jelenleg diplomáciai küldetést
teljesít. Han Solo? Elhagyta a Flottát, és amúgy is, az Intézkedési Tanács rá
hallgatna a legkevésbé. Ön, parancsnok? – Donos közelebb hajolt Wedge-hez, hogy
nyomatékosítani próbálja szavait. – Ön is megbízott egy twi’lekben, aki meg
akarta gyilkolni magát.
- Igen – bólintott Wedge. – A válaszom pedig: az
Intézkedési Tanács meggyőzéséhez egy különleges ember kell.
- Elassarra szavazok – mondta Lara. – Az univerzum mesterére.
- Megadom magam.
- Hogyan lehetnénk különlegesek? – kérdezte Ven.
- Ha úgy teszünk, mintha a jövőbe látnánk. Olyanok leszünk,
akik odaállnak a Tanács elé, és elmondják, mi történik legközelebb. Hogyan
tovább? Mi Zsinj következő lépése? Ha mindez sikerül, olyan erőket sikerül
mozgósítanunk, ami méltó ellenfele Zsinj haderejének… és nem következik be az
emberiség elleni terror. – Végignézett a pilótákon. – Ellenkező esetben hat
hónap, esetleg egy év múlva Zsinj csak besétál hozzánk, és elveszi, amire
szüksége van.
- Van egy ötletem – szólt Röfi -, hogyan illenék Zsinj
tervébe.
- Halljuk.
- Nos, tudjuk, hogy Zsinj általában olyan emberekkel
dolgozik együtt, akik nem épp intelligenciájukról híresek - mondta Röfi. – A
kérdés, ahogyan a maga kérdésére is, parancsnok, hogy miért?
- Nyilvánvalóan azért – mondta Tycho -, mert az ő
dolguk kiiktatni a célpontot, nem felkutatni azt.
- Így igaz – bólintott Röfi, már amennyire egy
gamorrai bólintani tud. – De ez csak egy tényező az egyenletben. Mi teszi az
ügynököt vezető egyéniséggé az értelmen kívül? Mi fontosabb az intelligenciánál
is?
- A hűség – szólt Lara, hangjából szomorúság áradt.
Gyorsan bólintott, mikor észrevette, hogy csöndben maradt, és bólintott, hogy
Röfi folytassa.
- Igen – mondta a gamorrai. – Még nem vagyok hűséges
Zsinj-hez. Engem nem képeztek ki rá, legfeljebb annyira, mint a
rohamosztagosokat is. De miért nem? Csak egy kísérleti alany voltam? Végeztek
volna velem, miután teljesítettem a teszteket?
- Valószínűleg igen – bólintott Nawara Ven.
- Csak gondoljunk bele. Zsinj elkészíttetett minket
anélkül, hogy belénk verette volna a lojalitást. De mi van akkor, ha talált rá
egy másik módot, hogy hűségesek legyünk hozzá?
- Mint egy agymosás – Tycho hangja tompán kongott a
társalgó falai közt. Donos el tudta képzelni, mit érez: valamikor őt is egy
hasonló eljárásnak vetette alá Ysanne Isard, a Birodalmi Hírszerzés egykori
vezére. – Tehát úgy gondolja, az orgyilkosok agyát is kimosta?
- Igen – erősítette meg Röfi. – De csak akkor
tudhatjuk, hogy ezzel állunk szemben, miután találkoztunk hasonlóval. Az
Ackbart meggyilkolni próbáló twi’lek is agymosott lehetett, habár ő csak egy
hétig – vagy kevesebbig – tartózkodott távol, ami nem elég idő ahhoz, hogy egy
ilyet véghez vegyenek nála. Mióta Tal’dira csatlakozott a Zsiványkommandóhoz,
mennyi idő volt a leghosszabb kimenője? Legtovább tartó eltávja?
Tycho és Wedge pár pillanatig megvitatták a dolgot,
majd Tycho vonta le a konklúziót:
- Egy nap. Mindig a Coruscanton maradt.
- Tehát egy nap. Ha feltételezzük, hogy Tal’dira
áldozat, és nem cselszövő, akkor egy nap leforgása alatt végrehajtottak rajta
egy agymosást. Ha így történt, lennie kell a testén pár látható jelnek is.
Vallatás jeleinek. Vérnek. Idegi rendellenességeknek. Bármi ilyesminek.
- Sajnos Tal’dira és Tualin teste nem áll
rendelkezésünkre – mondta Wedge -, de nyújthatunk be kérvényt Ackbar admirálisnak,
hogy végeztessen el boncolást Mon Mothma támadóján és a gotal lövöldözőkön.
- Ha Dr. Gast túlélte volna – mondta Röfi -, nem
éreztem volna meg különösebben a halálát. De így, a jelenlegi helyzetben,
egyszerűen szomjazom a tudásra, amit magával vitt a sírba.
Wedge és Nawara egymásra pillantott.
- Anélkül kell bernünk – mondta Wedge. – Akkor lássuk,
mink van… és reméljük, hogy legalább olyan jó diplomaták vagyunk, mint pilóták.
A Mon Remonda fara
mögül érkezett, csészaljat formált, aminek elejében egy bevágás formált meg két
előre nyújtózó fogat, míg a jobb oldalából egy gömbölyded pilótafülke állt ki.
Wedge szemében eléggé Millenium Falconnak nézett ki. Habár az antennája a kelleténél. De
még így is megfelelt az elvárásnak, amit Donos, Corran Horn, a Lidércek
technikusa, Cubber Daine, pár koréliai és Emtri össze tudott hozni pár
roncstelepről szerzett alkatrészből. Ez a hajótípus Korália-szerte amúgy is
elég népszerű volt… és a legolcsóbb darab, amit az egyszerű polgár meg tudott
szerezni magának,
- A legrondább hajó, amit valaha láttam – morogta
Solo.
Onoma, aki mellette állt, és kibámult a megfigyelő vadonatúj
ablakán, a homlokráncolás kalamári megfelelőjét villantott Hanra.
- Nekem eléggé Millenium
Falconnak néz ki.
- Falcon csak
egy van – mondta Solo -, semmi sem fogható hozzá. Még egy fényesre mázolt
sivatagi homokjáró is jobban hasonlít rá, mint az ott. – Felsóhajtott. – Ha
sikerül teljesen működésre bírni, Csubi és én kibírjuk vele pár percig, míg
Zsinj rá nem jön az egészre. Mi volt az ára?
- Elcseréltük egy hiperhajtóművel felszerelt TIE
elfogóvadászra, amit Shalla Nelprin szerzett a Razor’s Kissről.
- Őrültség! – dülledtek ki meglepetten Solo szemei. –
Egy spéci űrhajót egy roncshalmazért?
- Nem éppen. Egy spéci űrhajó egy Zsinj-t is átverő
teherhajóért cserébe.
- Ó, így már világos – Solo vonásai megenyhültek. - Sosem
lesz olyan gyors, mint a Falcon.
Csubi nem képes ekkora módosításokat végezni rajta.
- Nem is kell – mondta Wedge.
- Hát akkor?
- Mivel azt hiszik, ez a hajó a Falcon, a változtatásaink nem szúrnak szemet. Hogy csak egy példát
említsek, a Falcon nem lesz
teletömve több tonnányi robbanóanyaggal.
- Jó kifogás – borzongott meg Solo.
- Igen. És mivel a Falcon
nincs megtömve robbanóanyaggal, így nem is küldjük ütközőpályára egy Szuper
csillagrombolóval. Emiatt a roncshalmaz miatt már igazán nem érezhetsz
bűntudatot.
- Kivéve, hogy nem a fedélzetén akarok meghalni.
- Erre találták ki a mentőkabinokat. Érted, mire
célzok.
- Ja. Ja, persze. – Solo tekintete visszatért a far
mögött sikló YT-1300-ra. – Készítsék elő a Gamma Egyes Dokkot ennek a
roncshalmaznak. Ideje munkához látnia.
Az Iron Fist fara
mögül érkezett, egy rémálomba illő gépezet volt. Teste egyetlen nagy, ovális
roncshalmazból állt, melynek darabjait kilométernyi kábelkötegek rögzítettek
egymáshoz. A maradványokat hátulról hajtóművek, elölről egy ék alakú hajóorr
fogta közre, amit hosszú, ezüstös árboc kötött össze, mintegy keretként fogva
össze a tákolmányt. A burkolaton alig láthatóan, de olvasható volt a Second Death név, amire a gigász
hallgatott.
- A legrondább hajó, amit életemben láttam – mondta
Zsinj, de megengedte magának, hogy a csodálat jelei láthatóak legyenek arcán. –
Melvar, ugye tudja, hogy nagyszerű munkát végzett?
A tábornok halványan biccentett.
- Tucatnyi, robbanószerrel megrakott rekesz található
a belsejében, ami majd a megfelelő pillanatban szétküldi a Razor’s Kiss maradványait. További bombák a hajtóművekben, hogy
végképp eltörölje a hajó létezésének bizonyítékait. Az eredmény kielégítő.
Egyetlen hibája, hogy lassú. Nem tudja tartani az Iron Fist, de még a flotta sebességét sem.
- Kellemetlen. Mindazonáltal ez még nem jelenti azt,
hogy ne járhatnánk sikerrel. A legénység hogyan tud elmenekülni róla?
- Az elülső és hátsó dokkokban is egy-egy Sentinel-osztályú jármű áll. A legénységnek
így nem csak evakuálni, de harcolni is van lehetősége. – Melvar felsóhajtott. –
Kár, hogy nem tudják, hogy ha egy nagyobb hajó is egy kilométeren belülre ér,
hajójuk hiperűrbe ugrik, ami felrobbantja őket. De így legalább nem ejthetik
fogylul őket, nem árulhatnak el minket a Lázadóknak.
- Szép munka, mint mindig. Adja meg a pozícióját, ahol
látótávolságon kívül esik. – Zsinj elmosolyodott. Remélte, nem lesz szükség a
rejtő fúziót, amivel hírnevét és elismerését szerezte. Ha mégis, az azt
jelentené, hogy veszített – és hogy futnia kell. Hogy vissza kell vonulnia a
sebeit nyalogatni. Mindenesetre, szerette az esélyeket latolgatni. – Hányadán
állunk a Köpeny funkcióval?
- Működik… nagyjából. Kíván egy demonstrációt?
- Kérem.
Melvar a komlinkjéért nyúlt.
- Second Death,
itt Melvar tábornok. Aktiválják a Köpenyt.
- Igenis, uram – jött a vonal túlsó végéből. –
Szatelitek kilőve.
Apró, kúp alakú tárgyak lőttek ki a roncshajó elejéből
és hátuljából, precíz szögben szállva kirajzoltak egy hajó körüli dobozt. Pár
pillanatnyi repülés után a szatelitek megálltak, majd egy szempillantás alatt
tűntek el jelzőfényeik – hogy aztán az őket körülvevő űrben minden
láthatatlanná váljon.
- Köpeny aktiválva – jött a komlinkből.
A Second Death eltűnt.
Ahol csillagoknak kellett világítaniuk, ott minden
feketébe burkolózott.
Zsinj módfelett örült, és ezt igyekezett kimutatni.
- Mérjék be a Second
Deathet.
A szenzoroknál ülő tiszt a monitorra meredt. Szigorú tekintettel
a hadúrhoz fordult.
- Semmi, uram. Nem érkezik megerősítés. Ez egy szenzoranomália.
- Remek, remek.
Az űrben a csillagok újra felizzottak, majd a Second Death űjra láthatóvá vált.
- Nem mondtam, hogy abbahagyhatják a tesztet –
ráncolta homlokát Melvar.
- Sajnálom, uram. Rendszerhiba. Még nem teljesen megbízható.
- Hívják vissza a szateliteket és folytassák a munkát.
Amíg nem száz százalékos, addig nem is számít. Amíg nem száz százalékos, addig
nem vagyok megelégedve. Melvar kilép. – A tábornok zsebre vágta a komlinket. –
Sajnálom, uram.
- Ne tegye. Ez elég meggyőző volt. Egy nagyszerű példa
arra, mi zajlik a Rancor Bézison. Minden időben kész lesz. Minden. –
Elmosolyodott.
A Mon Remonda társalgójában,
közel a megfigyelőablakhoz, egy-egy kitömött, trónhoz hasonló székeken ült Gebe
és Janson.
Előttük állva az Arc szólalt meg:
- Hőstetteikért, őhatalmasságaik, meg kéne koronázni
önöket – selyempapírból köröket készített, és a koronához hasonló sapkákat Gebe
és Janson fejére helyezte. – Az orvosi kezelés nyögések nélküli elviseléséért,
baktatapaszok sírás nélküli viselése, a felépülés alatti, édességért nem
könyörgésért, jár a királyi jogar is önöknek – mindkettőjük kezébe egy-egy,
bojtokkal és szalagokkal díszített fagerendát rakott. – Fogadják
kitüntetésemet.
Arrébb lépett, és a Lidércek megszórták őket színes konfettikkel.
Janson végignézett a kaotikussá változott társalgón.
- Ez volt az utolsó alkalom, de tényleg az utolsó,
hogy reklamáltam az Arcnál a tiszteletadás hiánya miatt.
Gebe bólintott.
- Egyetértek. Minden királynak el kell szenvednie ezt?
- Minden királynak, akinek az Arc Loran a komornyikja.
- És most – folytatta az Arc -, a királyok újra
megmérkőznek a halállal, a vesztest pedig megcsonkítjuk.
- Nahát – állt fel Janson, és kirázta a hajából a
konfettiket. – Próbáljuk csak meg.
- Megcsonkítjuk?
- Még egyszer, mit csinálunk?
- Meghívjuk egy italra.
- Na, ez már jobban tetszik.
Amint a pilóták visszaültek székükbe, Shalla Röfi székéhez
lépett.
- Áruld el nekem – mondta.
- Mit?
- Azt mondtad, megkönnyebbültél Dr. Gast halálakor. Miért?
Röfi nem válaszolt azonnal. Shalla azon tűnődött,
vajon azért, mert komoly választ akar adni, vagy el akarja küldeni melegebb
éghajlatokra.
- Nyomást gyakorolt rám – mondta végül. – Döntéseket
kellett hoznom miatta.
- Nem értem.
- Ha jól tudom, én vagyok fajom egyetlen ilyen tagja.
Nem vagyok egy átlagos gamorrai; népem tagjait megrémisztem jelenlétemmel. Ők
egyszerűek és erőszakosak. Én sosem fogok társra, például egy nőstényre
találni. Sokszor elgondolkodtam azon, mi lett volna, ha Gast készít egy
nőstényt… hogy miképpen kápráztatnám el. Csak egy kapcsolat tudna átvezetni a
csalódottságon és a szomorúságon. Ha viszont lenne egy párom, azzal sem sokat
értem volna, mert nem lehetett ivadékom. Nem lehet gyerekem. – Felemelte
poharat tartó kezét, és vizsgálgatta a kupában lévő churbai brandyt. – Ami azt
jelenti, egyedül maradtam… és egyedül is maradok.
Dr. Gast jelenléte azt jelentette, ennek így is kell maradnia. De most, hogy
meghalt, már kezdhetek valamit az életemmel.
- Sajnálom. – Shalla megérintette Röfi szabad kezét. –
Csak sajnos nincs igazad.
A gamorrai a brandybe kortyolt.
- Miért?
- Te nem csak csont és hús vagy. Nem győzheted le a génjeidet.
Ha gyereked lenne, akkor saját képedre formálnád, bátorságra és
elkötelezettségre nevelnéd, és minden másra, ami az általad választott kultúrához
tartozik. De ezeket nem csak vér szerinti ivadéknak lehet tovább adni.
Intellektuálisan és érzelmileg az apa-fia kapcsolat nem csak vérrokonsághoz
fűzhető. Remélem, ez megvigasztal.
Röfi felhajtotta a brandyt, majd szája igencsak emberi
vigyorra görbült.
- Némileg vigaszt
nyújt, igen.
- Akarsz táncolni?
- Akarsz szétlapított lábfejeket magadnak?
- El sem hinnéd, milyen fürge lábaim vannak.
- Hát, te akartad… - a gamorrai felállt, majd
Shallához lépett.
A társalgó egyik részében már táncoltak is. A placcon
a pilóták félretolták a bútorokat. Az Arc és Dia ropta középen, egy régi
coruscanti ritmusra lejtve. Donos és Lara csatlakozott hozzájuk.
- Valójában nincsenek együtt – mondta Dia.
Az Arc Donosra és Larára pillantott.
- Miből gondolod?
- Lara feszült. Valami elválasztja őket egymástól. Az
arca mosolygós, és láthatólag jól érzi magát, de amint vége a táncnak, elvonul
és feszeng tovább.
- Nagyon otthon vagy ezekben a dolgokban. De egy valamit
elfelejtettél. Hogy csókolózni akar. Nézd, milyen érzéki…
- Nem.
- Dehogynem.
- Mikor.
- Egy pillanattal ezelőtt. Nem láttad, hogy lesütötte
szemét, majd valamit mutogatott az ujjával?
- De. Valamit magyaráz.
- Igen, magyaráz. Finom mozdulatok, lágy beintés,
ahogy te is mondtad… - az Arc megmerevedett, kis híján kiesett a tánc
ritmusából.
- Mi az?
- Coruscanti bűvölet.
- Az meg mi?
- A virágnyelv egy fajtája. Tudod, vannak világok,
ahol ha virágot adsz valakinek, a gesztusnak külön jelentése van.
Dia bólintott.
- A hagyomány emberi eredetű. Az eloldalgás egy remek
módja.
- Érdekes megközelítés… mindenesetre, a coruscanti bűvölet
is valami ilyesmi. A tehetősebb coruscantiaktól és azok ismerősi köreitől
származik. Még a Birodalom előttről származik, bár sokan nekik tulajdonítják a
dolgot. Mindenesetre, Lara azt próbálta elmutogatni: „Szabad a csók!” Csak
éppen Donos nem tudhatta, mire akart célozni vele.
- És ezért vagy ilyen riadt?
- Hát, igen. Lara mindig ilyen, amikor jókedvű, amikor
rosszkedvű… néha az a benyomásom támad, hogy a Coruscantról származik. Ugye
tudod a „Ne érints meg!” testbeszédét?
Dia bólintott.
- Lara mindent tud a Coruscantról. Túl sokat egy olyan
emberhez képest, aki csupán pár hete él itt. És az az incidens a Galaktikus
Múzeumban – hogyan is hívta az az öregember?
- Edallia Monotheer?
Az Arc meglepetten nézett rá.
- Honnan tudod?
- Egy régi trükk, még a rabszolga időkből. Táncosként,
mindenki nevét meg kellett jegyeznem, aki a gazdámnak bemutatkozott, ha pedig
nem sikerült… arról inkább ne beszéljünk.
- Sajnálom. – Az Arc bocsánatkérően távolabb húzódott
Larától. – Valahogy mindig itt lyukadunk ki.
- Nem a te hibád – suttogta a twi’lek. – Nem tudom
túltenni magam rajta. Néha mondok olyanokat, melyek emlékeztet másokat arra,
hogy mi voltam – holott csak nekem kéne
emlékeznem rá. – Bánatosan felsóhajtott. – Szóval, mit akarsz tenni Larával?
Megkérdezed, honnan ismeri a bűvöletet?
Az Arc megrázta a fejét, majd összeérintette arcukat.
- Majd benyújtok egy kérvényt a Köztársasági Hírszerzésnél.
- De még nem most – mondta Dia.
- Igen. Még nem most.
A tánctól pár száz méterre, Wedge felszaladt a
YT-1300-as rámpáján. Csörgés és dörgés vágott végig a belső téren, Csubakka
szavaival tarkítva, amúgy semmi sem vegyült bele a munkazajba.
A pilótafülkében találta Han Solót. Leült mellé a
másodpilóta székébe.
- Azt hittem, a pilótáiddal vagy – jegyezte meg Solo.
Nem fordult Wedge felé, tovább pillantott az ablakon kifelé. Az alkatrészekkel
teleszórt padló végében ott állt az őket a csillagoktól elválasztó
határolómező, mely mögött a csillagok sziporkáztak.
- Benéztem hozzájuk. De nem maradtam sokáig, mert az
zavarja a kölyköket.
Solo halványan elmosolyodott.
- Értem, mire gondolsz. Régen én is közéjük tartoztam.
Ha mostanság belépek, mindenki elhallgat. Nem is tudom, mikor vállaltam el a
munkát, ami ennyire mássá tett. Kívülállóvá.
- A magasabb rangúak már csak ilyenek. Valakik, akik
az átlag számára kívülállók maradnak.
- Gondolom.
Fémes csattanás rekesztette be a társalgást. Egy
elnyújtott, artikulálatlan üvöltés követte a hanghatást.
- Ugyanúgy rühelli ezt az ócskavasat, mint én – mondta
Solo, Csubakkára célozva ezzel.
- Miért?
- Mert azokon a dolgokon kívül, amiket említettem, tényleg hasonlít a Falconra, és ettől honvágyam támad.
- A Falcon
vagy Leia?
Solo megvakarta az arcát, ezzel félresöpörve
fáradtságának jeleit. – Mindkettő?
- Nem értem, miért hagytad a Rebel Dreamen, amikor Leia elindult arra a diplomáciai küldetésre.
Maradhatott volna a Mon Remondán is.
. Mert… nem is tudom… - Han a végtelen űrre bámult. –
A Falcon a legértékesebb számomra. A
legértékesebb dolog. Természetesen Leia a legfontosabb személy, és hogy a két
számomra legfontosabb ugyanazon a helyen tartózkodik, megnyugtat.
- Tehát rábíztad a legfontosabbat a legfontosabbra.
- Valami olyasmi. Na meg, hogy Leia emlékezzen rám.
- Amennyiben elfelejtene.
- Néha úgy hiszem, el is felejt. – Solo egy pillanatra
szünetet tartott, majd halkabbra fogta hangját. – Nem érdemlem meg őt, és egy
napon erre ő is rájön. Amikor távol van tőlem, azt hiszem. Lehet, hogy ma van
az a nap. Lehet, hogy ma mindent elfelejt.
Wedge megrázta a fejét.
- Han, ez baromság.
- Nem, nem az. Leia egy magabiztos nő, célokkal. Az Új
Köztársaság húzóembere. Nélküle, nem lenne otthonom. Csak egy sármos jöttment
vagyok hozzá képest. És egy napon megunja a sármomat, azután pedig már semmivel
sem szolgálhatok neki.
- Tudod – kezdte Wedge -, én magam nem tehetem meg, de
megkérhetem Csubit, hogy jöjjön fel, és verjen félholtra téged azért, amit most
mondtál. Aztán majd rájössz, mennyire nincs igazad.
Solo megengedett magának egy vigyort.
- Ezért jelentkeztem a Zsinj elleni hadjáratra.
Először azt hittem, azért, mert megdöbbentett a kegyetlensége a védtelen
világokkal szemben. Utcagyerekként el tudom képzelni, mit érezhettek az
egyszerű emberek, mikor látták a turbólézereket, amint szétlövik a földjüket.
Vagy, jelentkezhettem azért is, hogy megmutassam Leiának, igenis helyem van a
terveiben. Most azt kívánom, hogy Zsinj csússzon csak ki a markunkból, Leia
pedig félbehagyva a diplomáciai utat, hazatérjen, és minden olyan legyen, mint
régen. Ha tudná, miket beszélek, rögtön elszégyellné magát.
- Amit érzel, természetes dolog. Nekem pedig van egy három
részből álló ötletem, miképpen juttathatlak vissza a régi kerékvágásba.
Ez már felkeltette Solo érdeklődését; találkozásuk óta
első ízben.
- Hogyan?
- Első lépés. – Wedge megnyitott egy komcsatornát a másodpilóta
kezelőpultján. – YT-1300 a
hídnak, itt Antilles parancsnok. Kapcsolják le a villanyt a Gamma Egyes
dokkban.
Pár pillanattal később minden elsötétült. Csubakka
felől egy helytelenítő üvöltés hallatszott.
- A határolót is, híd – tette hozzá Wedge.
A mező előttük kihunyt, ami teljes sötétséget eredményezett,
csupán a csillagok világítottak körülöttük. Egy tökéletes, igazinak tűnő
csillagvizsgálóban ültek.
Solo, aki a sötétedés során elhallgatott, kicsivel
később megszólalt:
- Ez remek. Talán igazad van. Mi a második lépés?
- Nem te vagy az egyetlen, aki meggondolatlanná vált.
A tervem, hogy zendülést szervezet a Mon
Remondán, és elfoglalom a hajót.
Solo kurtán felnevetett.
- Te, mint felkelő? Erre befizetek.
- Csak hívd ide a vukidat, és megmutatom.
Donos és Lara a tiszti kávézóban járt.
Az asztalok, amik általában sorokba rendezve húzódtak,
most cikcakkosan elhelyezkedő négyzetekbe lettek tolva. Ezt leszámítva minden
olyan volt, mint egy rendes nap – a maradékok itt-ott az asztalokon hevertek.
A legközelebbi, szabakklapokkal telezsúfolt asztalhoz
sétáltak, aminél a parancsnokuk ült Solo tábornok és vukija társaságában.
- Bocsásson meg, uram – kezdte Donos -, utálok félbeszakítani
valakit…
- Minek nevezett? – pillantott fel Wedge.
- Uramnak… uram.
- Ki szerint vagyok én úr?
Donos Larára pillantott, aki ugyanolyan értetlenül
állt a dolog előtt.
- Wedge Antilles parancsnok, az Új Köztár…
- Nem, nem, nem. Ha én parancsnok volnék, rangjelzést
viselnék, nemde?
Ez így igaz; Wedge nem viselt kitüntetést.
- És mi az – folytatta Wedge -, amit maga hord? Csak nem egy hadnagyi
rangjelzés?
- De igen, uram…
- Vegye le.
- Így van, levenni – helyeselt Solo.
- Hajrá.
Donos lehúzta a dzsekijéről a kitüntetést, Lara ugyanígy
tett.
- Így már mindjárt jobb – mondta Wedge megenyhülve. –
Várjunk csak. Hol az asztromech droidja?
Donos pár pillanatig eltöprengett a válaszon.
- Nem hinném, hogy a válasz kielégítené, uram. Avagy
nem-uram. Ahogy tetszik.
- Jól hiszi, nincs kielégítő válasz a kérdésre. Az
asztromechek a galaxis legszorgosabb teremtményei, rájuk fér egy kis pihenő.
Egyetért, nemde?
- Ööööö… igen.
- Nagyon jó. Akkor mars kifelé, meg ne lássam az
asztromechje nélkül. – A szabakklapok felé fordult. – Új leosztás. Ki száll be?
Amikor az Arc asztromech droidja társaságában belépett
a kávézóba, az már félig megtelt emberekkel. Ráadásul a hangzavar is
felerősödött; a legtöbb asztalnál beszélgetések és kártyázók biztosították a
zajt. Néhány kávézói dolgozó italokat és rágcsálnivalót szolgált fel, és néha
váltott pár szót a vendégekkel. Pár kemény szót. Amilyen hangnemben rendes
esetben nem lenne illendő beszélni velük. A vendégek mind tisztek voltak,
ruhájuk még rangjelzés nélkül is elárulta rangjukat.
Csubakka feléjük integetett. Dumás gurulni kezdett
arrafelé.
Wedge a kártyái fölött felpillantva az Arcra nézett.
- Ő itt Garik Lorannek néz ki, de vele van az R2-ese,
és nem hord rangjelzést. Azt hiszem, megfelel.
- Köszönöm… ööö… valaki aki Wedge Antillesnek néz ki.
- Meglepően gyorsan rájött – mondta Wedge. – Egy másodperc,
szép eredmény. Dumás, egy hűvöset kérnék.
A droid fején egy trapéz alakú nyílás vált láthatóvá,
amiből pöfögve hideg levegő tört elő egy hideg, lecsapódott harmattal teli üveg
társaságában. Wedge a szabad kezével megragadta az üveget, és maga elé rakta az
asztalra.
- Kösz, Dumás. Kösz,
valaki-aki-úgy-néz-ki-mint-az-Arc. Mára ennyi. – Visszafordult a kártyázók
felé.
- De hát nem is tudott erről, ugye? – kérdezte az Arc.
– Dumás ezt nem magának tartogatta.
- Úgy nézek ki, mint az osztagparancsnok. És mindez felruház
pár különleges joggal.
- Ez volt az utolsó alkalom.
- De ne felejtse el visszaküldeni, ha újra megtelik
pár üveg frissítővel.
A többiek, akik az asztalnál ültek – Solo tábornok,
Csubakka, Todra Mayn kapitány, Gavin Darklighter és Asyr Sei’lar – felröhögtek.
Az Arc elfordult tőlük.
- Menj, és készülj fel a legrosszabbra – mondta
Dumásnak. – Úgy látom ki, különleges estének nézünk elébe.
Wedge anonimitásra buzdító mozgalma csendesen söpört
végig a Mon Remondán. Egy
szolgálatban lévő dolgozó sem utasította el a dolgot. A tömeg előbb a kávézóban
gyülekezett, de később egyre több helyet hódítottak meg maguknak.
És sehol a Mon
Remondán, egy rangjelzés sem csillant fel a világítás fényében. Donos, Lara
társaságában végigsétálva a az emberek és más fajok sokaságán, a sors valami
furcsa viccének hitte az elé táruló képet. Koyi Komad kártyázott Onoma
kapitánnyal, akinek arcán ugyanolyan elszántság tükröződött, mint egy-egy
X-szárnyú a TIE vadász elleni harc során a pilótákén. Csubakka két tiszttel
birkózott puszta ököllel. A két dolgozó hamarosan a padlóra került, de azok
csak derűsen mosolyogtak és nevetve dörzsölgették fájó tagjaikat.
Asztromechekek tartózkodtak a sarkoknál, egymással boldogan
csivitelve és trillázva, ügyet sem vetve a körülöttük lévőkre. Donos és Lara
R2-esek és R5-ösök raját látta keréknyomokat maguk után hagyva arrébb gurulni.
Corran Horn Füttyöse vezette a díszes kompániát, Wedge Kibice mögötte,
mindannyian izgatottnak látszottak.
Füttyös és Kibic előzgette egymást az élen haladásért,
majd elérkeztek egy célvonalhoz, és amint áthaladtak rajta, üdvrivalgás és
lárma töltötte be a kávézót.
Donos hallotta Horn hangját kitűnni a zajból.
- Megmondtam, én megmondtam. Tehetsz akármilyen
akadályt elé, Füttyös átlépi azokat.
- Ha nem lennék már amúgy is bolond – mondta Donos -,
azt hinném, hallucinálok.
- Micsoda logika – morogta Lara. – Ha csak egy százalékig
is őrült lennél, nem hallucinálnál. Ha száz százalékig, akkor pedig biztos
lennél benne, hogy ez a valóság. Ötven százaléknál, azaz a te esetedben, amit
látsz, megkérdőjelezhető.
- Ez nem fair. Ha most visszamennénk a társalgóba táncolni,
leállnál a szekálással?
- Le. – Bólintott Lara. – Pedig olyan jól esett.
A mozgalom aznap estétől egészen másnap estig tartott,
és a hátrahagyott szeméten kívül a takarítók elégedetlen horkantásai jelezték
az utókornak, hogy mi történt itt nemrég.
Solo és Wedge a szabakkparti túlélői közt ültek.
- Mennyei játszma volt,
Wedge-Antillesnek-látszó-valaki – dörzsölgette a szemét Solo. – De kérlek,
áruld el, mi a harmadik lépés.
Wedge egy olyan vigyort villantott Hanra, amit egy
bothaitól tanulhatott el.
- Zsinj ellen vonulunk, és legyőzzük őt.
- Zseniális terv, már most imádom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése