2013. október 26., szombat

5.fejezet



A sikló, melyet Seteem Ervic vezetett, öreg volt és megviselt, de még mindig használható arra, hogy pár tonnányi terhet elszállítson a családi vállalkozástól egészen Lurarkig.
Végigsimított hajzatán. Vásárolhatna egy újabb, sportosabb járművet is, hát persze, hogy ezt is megtehetné. De nem örökölte meg szüleitől a családjára olyannyira jellemző felelőségtudatot, mely miatt minden kreditet a vállalkozásba kellett ölni. Seteem már majdnem gazdagnak tudhatta magát. Mivel azonban minden fityingjét a vállalkozás helyett más apró csecsebecsékre költötte, így nem volt gazdag.
Az igaz, ez az egész dolog évekbe telt számára. Egy feleségébe került, mert az unalmasnak találta őt. A dús hajkoronájába került, ami az idők során megritkult. De legalább a haja volt az egyetlen probléma, ami említésre méltó. Kétségkívül az is igaz, hogy más nem igen történt vele azóta. De már majdnem gazdag volt, és csak ez számított. Ha több sütnivalóval megáldott nővére továbbviszi Ervic bizniszét, minden bizonnyal jómódban élnének.
Elkanyarodott a poros úton, és végre, valami történt vele.
Valami előtte, az úton hevert. Ahogy közelebb ért, a tűző napsütésben megnézte magának azt a valamit – egy testet. Egy emberi testet. Lelassított, majd mikor lebegő üzemmódba állította a siklót, kipattant a volán mögül, hogy közelebbről megnézze magának azt a valakit.
Ember nő, sötét bőrű, csukott szemekkel a porban hevert, mintha valahonnan kihajították volna – de honnan? Egy járműből? Nem látszott nyoma semmilyen repulzorforgalomnak ezen az útszakaszon. Esetleg hátasállatról zuhant le? Egy árva pata nem mélyedt a talajba. Semmi sem hagyott nyomot a nő körül.
Fekete pilótaruhát hordott, akárcsak egy TIE vadász pilótája, és a póz, melyben feküdt – a hátán hevert mindkét kezével a tarkóját támasztva -, azt bizonyította, inkább pihent, mint megsérült. Semmi komoly sebesülés. Csupán sűrű porréteg telepedett rá.
Ervic közelebb húzódott hozzá. Talán nem sérült meg. Talán nem is kellene félbeszakítania a városba való utazását…
- Hölgyem?
A nő szemei felpattantak. Mosolygott, kimutatva ezzel foga fehérjét. Hirtelen kifejezetten… csinossá vált Ervic szemében.
- Igen?
- Jól van?
- Ja, persze. Csak pihentem egy kicsit.
- Ah, oké. – Seteem felegyenesedett. – Elvihetem egy darabig?
A nő kihúzta a tarkója mögül kezeit. Egyikben pedig egy kisebb pisztolyt tartott.
- Kérem. Akár magát a siklót is elfogadom.
Ervic megpördült, és a járműre pillantott. Féltucatnyi ember lézengett körülötte, páran a műszerfalon matattak valamit, a többi átvizsgálta a rakteret. Nem hallotta, hogy mikor és hogyan érkeztek meg mögötte.
Visszafordult a nőhöz, aki már talpon várta. Egy  halvány mosolyt villantott rá, majd felnyújtotta kezeit. Hát, ez már egy olyan dolog, amiről megéri elbeszélgetni.


Késő délutánra, a Lidérc osztag emberi tagjai már sokadszorra járták körbe a Binring Biomedikai Művek épületét, alaposan megvizsgálva azt.
Az építmény mérete a két kilométer szélességet is meghaladta, körülötte mesterséges objektumok hevertek. A Binringet parkolók és feltöltőállomások keretezték, melyeket siklóknak és más járműveknek tartottak fent.
Az Arc, Lara, Donos, Kell és Wes egy kávézóban ültek, egy köralakú asztal körül. A kávézót egy széles út választotta el a Binringtől. A siklóforgalom a szokásos kerékvágásban csörgedezett. Ezen a világon, úgy tűnt, minden egyes törvénytisztelő polgár rendelkezett egy személyi járművel, és az is bebizonyosodott, hogy a város épületei hatalmasak, de a hely nem sűrűn lakott. Az Arc alig tucatnyi építményt számolt meg a kávézó körül.
- Rendben, emberek – kezdte -, túl sok a gyár errefelé, hogy kapásból mindet átvizsgáljuk. Valami ötlet, merre lehet Zsinj különleges épülete? Még meg kell találnunk, mielőtt beesteledik. Ha az a dolog nem errefelé van, akkor a komputerközpontban kell megpróbálni. Egyéb ötlet?
Lara szólalt meg:
- Hat lehetséges célpontot tartok valószínűnek, mindegyik a dokkokhoz csatlakozva áll: a Nyugati Tizenhatost, az Északnyugati Hetest, az Északnyugati Kettest, az Északkeleti Egyest, a Keleti Harmincast, vagy a Keleti Harmincegyest. – A nevek az elhelyezkedést és az ott található töltőállomást sorolták fel – a Nyugati Tizenhatos például azt jelentette: a Nyugati Kvadránsban lévő Tizenhatos Töltőállomás.
- Csak az Északnyugati Kettes és a Keleti Harmincegyes – döntötte el Wes. – A többit majd kivonjuk a forgalomból.
- Akkor legyen az Északnyugati Kettes – bólintott Shalla.
Tyria nem látszott túl boldognak, de végül ő is bólintott.
- Akkor legyen az.
Az Arc felsóhajtott. A vizsgálódáson kívül, neki sosem volt semmi javaslata, és ez az ötlettelenség végtelenül zavarta.
- Akkor vegyük át még egyszer, csak most fordított sorrendben. Lara?
- A helyekre, amelyeket átvizsgáltam, nem helyeztek mérőműszert, mellyel az energiafogyasztást állapították meg. A komplexumban mindenhol a városból érkező, kinti forrásból kapják az áramot, valahogy az épület alatt elvezetve. Ezek az órák küldik az információt a városi áramközpontnak. De van egy sanda gyanúm, hogy ezek még csak régi, analóg órák, és csak akkor jeleznek a központnak, ha meghibásodást észlelnek az áramkörökben. Lényeg, hogy mind a helyükön vannak… kivéve a már említett hat helyen. Ebből arra következtethetünk, hogy azoknak külön generátoraik vannak, és nem a városközpontból induló áramkörökre csatlakoznak rá.
- Minden rendben, Lara? – az Arc közelebb hajolt a nőhöz. – Rosszul nézel ki.
Az Arcnak igaza volt: Lara bőre sápadtan tapadt arcizmaira, szemei alatt sötét karikák díszelegtek. A nőnek azonban volt ereje halványan elmosolyodni.
- Csak nem aludtam jól az éjszaka. Majd ma este, menni fog.
- Rendben… Wes?
A babaarcú hadnagy az utolsó kortyokat szippantotta fel cafjából.
- Óvatosan kell cselekednünk. Az Északnyugati Kettes és a Keleti Harmincegyes végül is elősegíti a titokban tevékenykedést. Az állomások dokkjait földalatti járatok segítségével meg lehet kerülni, csak a kapukat kell megtalálni. Ezeket közvetlenül ott, de akár távirányítóval is ki lehet nyitni. Ezeket felülről, járművel is meg lehet közelíteni, de ennek is megvan a maga kockázata, mert áthúzhatnak rajtunk egy érzékelőt. A járatoknak nincsen más bejárata, csak az említettek, így okkal gondolhatjuk, hogy az egy privát útvonal.
- Köszönjük. Shalla?
A nő a tőlük jobbra lévő sarok felé intett, ahol a Keleti Harmincegyes állt.
- Annak ott különleges siklóforgalma van, ha jobban megnézzük. Itt most a legdrágább, legfelszereltebb, csili-vili járművekre gondolok. Az egyik például olyan nagy volt, hogy elfért benne egy úszómedence. Gondolom, az az épület egy bejárat az ügyintéző igazgatók és egyéb alkalmazottak számára. A gyár jómódú alkalmazottai számára. Ráadásul, a Keleti Harmincegy egy forgalmas utcára nyílik, míg az Északnyugati Kettes egy lepukkant külvárosi útra, egy rozoga raktárral szemben. Ahogyan azt Wes is mondta, magánokokból.
- Nagyon ügyes. Tyria?
A nő nem nézett rá.
- Tisztában vagyok mindezzel.
Kell próbálta megfogni a kezét és magához húzni, de Tyria elutasította és ugyanolyan zavartan ült tovább a széken, mint azelőtt.
- Ez nem elég, Tyria – rázta meg a fejét az Arc. – Mit tudsz? Hogyan tudtad meg?
A nő keményen rázta a fejét, amitől lófarokba kötött haja kis híján nekirepült a mellette ülő Donosnak. Végül csak elcsípte az Arc tekintetét.
- Éreztem. Amikor elhaladtunk mellette. Valami van ott bent. Fájdalom. Fájdalom, ami elől a megváltó halállal akartak menekülni. Nem, nem kísérleti alanyok vannak ott bent. Ott bent öntudatra ébredtek.
Az Arcon hideg borzongás futott végig.
- Ezt az Erő segítségével érezhetted – mondta Kell.
Tyria bólintott.
- Már régóta gyakorlom, hogyan mélyedjek én bele, és ne az Erő mélyedjen belém… Manapság, sikerül elérnem, hogy már-már öntudatlanul lebegjek benne. De reagálok mindarra, amit érzek. Erre akkor éreztem rá, mikor körülszaglásztunk. De azt kívánom, bárcsak ne tettem volna. Majdnem elvesztettem önmagam.
- Hát, ez egy jó dolog – mondta Kell. Amikor Tyria kérdőn ránézett, hozzátette: - Nem a belemélyedős része. Hanem az a lebegős. Úgy hangzik, mint egy fejlődés.
Tyria mindezt egy halvány mosollyal jutalmazta.
- Északnyugati Kettes. Ez a mi célpontunk – döntötte el az Arc.
- Nem – mondta Lara.
- Egy pillanat. – Az Arc mentegetőzve széttárta karjait. – Északnyugati Egyes és Hármas, ahol kevésbé védik a Kettest.
- Igen – bólintott elégedetten Lara.
Az Arc megkönnyebbülten felsóhajtott:
- Azt mondta, hogy igen. De régóta várom már, hogy egyszer ezt halljam tőle!
Donos mormolt valamit az orra alatt, amitől Lara elpirult.


Nem sokkal később, a sikló raktere által vetített árnyék mögül közeledtek. A jármű az északnyugati kvadránst a raktárépülettől elválasztó út szélén parkolt, pár szemeteskuka szomszédságában. Ez volt az utolsó perc, melyben a sikló a művelet részét képezte – kersztül-kasul furikázni Lurarkban úgy, hogy a jármű eredeti tulajdonosa szőrén-szálán eltűnt, elég okot ad egyeseknek, hogy jelentsék valami túlbuzgó biztonságinak. A fővárosból kifelé új szállító eszköz után kell nézniük.
Shalla az egyik kuka mögött térdelt, egy holorögzítővel ellátott távcsővel szemlélve a Binring Művek épületét.
- Lefelé néző biztonsági kamerák, melyek látószögei fedik egymást – kommentálta a látottakat Shalla. – Standard állás. Legalábbis a Birodalom számára. Várjunk csak…
Egyik másodperc követte a másikat, végül csak megszólalt: - Van egy rés a lefedett szögben. A nyugati falra szerelt északra helyezett kamerák nem igazán látnak el a sarok irányába. És az északi falon nyugatra szerelt kamerák sem érnek el odáig… Legalábbis nem hiszem. - Leeresztette a távcsövet, majd a délután beszerzett térképre meredt, melyet a másik kezében tartott. – Így van. Ha északról közelítünk, abban a vékony sávban, a kamerák nem szúrnak ki.
- Hazugság – a halk hang Tyriához tartozott.
- Ezt meg hogy érted?
Tyria szomorúan elmosolyodott és a álmodozó tekintettel az épület felé intett.
- Bocsi, nem úgy értettem ahogy elsőre gondolod. Nem a te hazugságod, hanem az övék. Odabent… látnak minket. Már rég tárt karokkal várnak.
- Kezdesz megőrülni, Tyria.
- Igen, de tegyük fel, hogy igazat beszél – szólalt meg az Arc. – Mit gondolsz, Shalla, szerinted elképzelhető, hogy ez a rés csak egy csali?
- Igen.
- Ez esetben akkor mit tennének?
- Elhelyeznek máshol pár holokamerát – mondta Shalla, majd újra felemelte a távcsövet. – Talán abba a pár kiálló reflektorba. Elvégre nem látni őket addig, míg fel nem mászunk a tetejére… vagy lekapcsolják a lámpát, természetesen.
Ekkor egy jármű vijjogása hasított a csendbe, és a lopott sikló, a volán mögött Donos-szal, kilebegett a sugárútra. Az ő dolga az volt, hogy egy kicsit messzebb találjon egy megfelelő leshelyet, ahonnan fedezheti a Lidérceket, ha rosszra fordulnának a dolgok. Az Arc látta, amint Lara hosszan néz a távolodó jármű után – fogalma sem volt arról, mi játszódik le a nő és Donos között, de nagyon remélte, ők ketten nem ellenségeskednek egymással.
- Figyelem, emberek – mondta az Arc -, indulunk.
Percekkel később a feketébe öltözött Lidércek a raktárépület tetején álltak. Szerencséjükre ez az alkotmány sokkal jobban védhető volt, mint célpontjuk. Ráadásul, egy emelettel magasabb volt a Binring Biomedika épületénél, ami előnyükre válhatott.
Kell pár percet töltött el azzal, hogy felszereljen egy berendezést a raktár tetejére. A tárgy egy forgó állványra erősített hajítófegyverhez hasonlított, de az állvány közepére akasztott kampó azt bizonyította, ez egy átlagos löveg.
- Jó lenne, ha működne – mormolta Kell.
- Fog is.
- Honnan tudhatod ezt, Shalla?
- A nővéremnek és nekem is volt ilyenünk gyerekkorunkban. Megbízható szerkezet.
- Klassz kis család.
Shalla elvigyorodott.
- Csak irigykedsz.
Kell az utolsó simításokat végezte a rögzítésen, majd belepillantott a célzótávcsőbe.
- Készen áll, kapitány.
- Kezdem a számlálást – jelentette be az Arc. – Ötre, tüzelj belátás szerint.
Kellnek lassan az elsütőbillentyűre siklottak ujjai. A berendezés surrogó hangot bocsátott ki, torkolatából egy lövedék röppent ki, mely egy rostokból összefont kötelet húzott maga után. A kötél átszállt az utca fölött, végül nem sokkal később fém pendülése hallatszott a Binring épülete felől. Ezt követően egy kötélbe helyezett belső motor elkezdte kiegyenesíteni azt.
Shalla egy berendezést erősített a kötélre: egy hornyot, amiről légirobógok kormányaihoz hasonló szerkezetek lógtak le.
- A kúszó készen áll.
- Akkor gyerünk. Tízes, fedezd őt.
Janson előhúzta fegyverét és pásztázni kezdte a tetőt. A legtöbb ember számára ez egy trükkös lövés lett volna - harminc-harmincöt méterről pontosan lőni egy pisztollyal. De a jelenlévők tudták, Janson specialistája az ilyen lövéseknek.
Shalla óvatosan megragadta az egyik kormányt és átlendült a tető szélén. Fürgén felhúzta térdét, hogy az beleakadjon a második kormányba. Ezután még erősebben megszorította a kormányt, miközben a kúszó elindult lefelé a rostkötélen. Pillanatokkal később, a lábát tartó kormány leereszkedett, ő pedig lehuppant a Binring épület tetejére.
A kúszó visszaindult a másik tető felé. A másik épületen a többi Lidérc guggolva figyelte a területet, hátha rábukkannak valami rejtett kamerára vagy érzékelőre.
És találtak is.
- Tetőnyílások azonos távolságonként – mondta Kell. – Továbbá infravörös érzékelők az Északnyugati Kettes tetejénél.
- Adjunk L-nek – avagy Kettesnek – egy infraszemüveget, hogy át tudja magát verekedni az érzékelőkön.
- Felajánlom az enyémet. Majd Négyes és az ő látására hagyatkozunk, miután bejutottunk.
Mikor mindannyian megérkeztek, az Arc utasította Kellt, hogy hatástalanítsa az Északnyugati Kettes környékén elhelyezett biztonsági berendezéseket. Percekbe telt csupán, míg túljutott ezeken a védőzárakon. Tyria vezette a leereszkedést a lefelé vezető létrán, az Arc és Shalla szorosan mögötte követték.
Ez pedig kifejezetten problémát jelentett. Mióta Tyria elmondta, a Binringben zajló események milyen hatással vannak az Erőre, és ezáltal rá is, azóta az Arc fontosnak tartotta, hogy beválogassa a behatoló csapatba. Eredetileg csak az lett volna a feladata, hogy nyomjelzőket helyezzen el a tetőkön. Az Arc azonban megcserélte ezt a feladatot Larával, és ez a behatolók technikai tudását csökkentette le, ugyanis Tyria nem igazán értett a gépekhez. Ezért most Kell, a robbantási szakértőjük és Shalla, a szervezőjük osztotta meg egymás között mindazt, amit Lara egyedül is képes lett volna ellátni.
A változtatás a nyomjelzős csapat bizalmába is került. Tyria volt elég idős és érett ahhoz, hogy meglegyen ideiglenes társa, Targon mellett, Lara azonban nem rendelkezett azokkal a képességekkel, hogy kezeljen egy ismeretlen tényezőt, amit az újonc pilóta jelentett.
Az Arc vállat vont. Ezt rendelte el, most már késő változtatni. Emiatt amúgy sem tudna aggódni.


Lara elhelyezte a negyedik adásjelzőt a térdig érő korláton, mely nem túl hatásosan próbált figyelmeztetni az egy lépéssel távolabb tátongó mélységre, és megakadályozni, hogy valaki lezuhanjon a tetőről. Aktiválta az adásjelzőt, és nézte, amint az ellenőrzéseket futtat végig magán. Mikor megunta a bámészkodást, eltolta magát a jelzőtől, hogy az utcán nézelődők még véletlenül se szúrják ki a tető széle mögött.
Elassar már az épület szélétől négy méterre ült, és valamit rágcsált, ami hasonlított egy csillogó cukorkára a szájában.
- Kész? – kérdezte a devaroni.
- Nem egészen. Éppen egy holót készülök felvenni, mely megmutatja az adásjelzők helyét. Mindezt átküldöm a Zsiványoknak, hogy a szenzorjaik rendelkezzenek megfelelő vizuális referenciával. Te miért nem teszed hasznossá magad? Balszerencse?
A lény elmosolyodott, kimutatva ezzel agyarait.
- Nem balszerencse. Mindent megtettem, amit csak tudtam a szerencse jegyében. Minden szerencsetárgyamat magammal hoztam, amit csak tudtam. És még hasznossá is tettem magam, hogy a te szavaiddal éljek. Találtam valamit.
Lara előkészítette, majd a szeméhez tartotta a kézikamerát és egy óvatos fordulatba kezdett. Ezen a különleges kamerán elég csak ráböknie a kijelzett látképen ráböknie valamire, és megmondta, az az objektum milyen távol és magasan van hozzá képest. Ezután a szerkezet belső számítógépe egy lehetséges útvonalat generál.
- Mit találtál? – kérdezte Lara.
- Hát, az egész Északnyugati Kettes infravörös érzékelőinek hálózatát. Megvizsgáltam az infravörös szemüvegeden keresztül. A helyek, ahonnan az érzékelők kinyúlnak, nem is tudom, hány évesek lehetnek. Jól fel vannak szerelve, ez nem kérdés, de felületükre rozsda telepedett, továbbá pár nyílás itt-ott megrepedezett és eldeformálódott, mintha valaki vagy valami át akart volna törni rajta.
- Tehát? – Lara befejezte a fordulatot és letérdelt. Éppen előhívta a beépített képernyőre a holofelvételt, amit készített. Pár csavargatás és nyomogatás a szerkezet oldalán, és a ketyere munkához látott.
- A tetőburkolat ezen a részen teljesen új. A többin kopott, csak itt nem.
Lara zavartan levette tekintetét a képernyőről.
- Mutasd csak.
Semmi sem jelezte az Északnyugati Kettes és Hármas közti határt, de ők afelé a nyílás felé indultak, ahová az egyik infravörös érzékelő volt helyezve. Elassar letérdelt, Lara követte a példáját.
- Nézd, itt – mondta. Ujját alig az érzékelő hatósugarán túl állította meg. – Egy bevágás.
Lara nem vette rögtön észre, így inkább odavilágított fényrúdjával. De Elassarnak igaza volt – egy vékony, alig látható mélyedés futott végig a tetőn, oly egyenes volt, mint egy lézersugár.
Lara leoltotta a fényrudat.
- Tehát a tető anyaga részekre van osztva. De kívülről ugyanolyannak látszik.
- Igen. Ezen az oldalon, ahol mi állunk, szinte teljesen lekopott, látszik, hogy sokat sétáltak rajta, míg a másik oldalon változik a helyzet. Az teljesen újnak tűnik. Sőt szagold is meg… csípősebb…
Lara felsóhajtott. Remélte, nem lesz ebből valami ostoba szállóige. De megszagolta: a tetőburkolat azon része, amelyen álltak, alig érezhetően vegyszerektől bűzlött. Aztán elhajolt, és megszagolta a másik tetőburkolatot.
A szag kis híján mellbe vágta.
Előhúzta a vibropengéjét, de nem aktiválta. Ásni kezdte a vájatot. Az valami gumiszerű masszából készült, és két centiméter vastagságú lehetett, mert Lara megszenvedett vele, de végül eljutott odáig, hogy egy darabot ki tudjon hajtani az anyagból. Elassar udvariasan átvette ezt a cselekedetet a nőtől, majd egy fél négyzetméternyi darabot hajtott ki a tetőből.
Az anyag alsó részébe kör alakú, fényes fémből készült tárgyak süllyedtek. Nagyjából nyolc centiméterre egymástól helyezkedtek el, vastag ezüsthuzal kötötte össze őket.
- Nyomásérzékelők – állapította meg Lara.
- Az nem probléma – mondta Elassar. – Egyikünk sem lépett rá. A kihajtás sem járt különösebb nyomással.
- Ne bízzuk el magunkat. Egy biztonsági rendszert raktak a biztonsági rendszer alá, ez már nem jó jel. Ha ugyanez a helyzet a komplexum többi részével is, akkor a Lidércek ott bent éppen a rossz réteget szedegetik le.
- Akkor hívd fel őket.
- Akkor lőttek a meglepetés erejének. – Felsóhajtott. A sugárúton, melyen Donosnak kellett lennie, most üres volt, de Lara pár perce hallotta, amint a férfi megérkezik egy új siklóval. Nehéz volt, nagyon nehéz számára. A Birodalmi Hírszerzésnél megszokta, hogy egyedül van. Nem kellett gondját viselni másoknak.
Előkotorta a komlinkjét.
- Kettes Hatosnak. Ne válaszolj. Csak annyit: pár plusz poloska jelzi, hogy számítanak az érkezésünkre. Nagyon vigyázzatok, hová léptek. Kettes kikapcs.
Mikor elrakta a komlinket, felkapta a kamerát.
- Húzzunk innen.


- Komjelzés – a technikus hangja különös élességgel hangzott fel.
Dr. Gast pislantott párat és körbenézett. Már majdnem elaludt. Csak az unalom és ez a mozdulatlanság teszi ezt veled, gondolta, hangja – még ha csak a saját fejében hallatszott is – bizonytalanul csengett.
Az irányítóterem már-már szemet bántóan fehér volt, csak a padlón és a falon mentette meg a szemeket pár fekete jelzés. A négy falat terminálok és kijelzők borították, mindegyik oldalon más-más funkcióval ellátva. Falanként hat, összesen huszonnégy gépezet várta az óránkénti jelentést a kötelező karbantartó eljárásokról és az esetenkénti, védett területen történő landolásokról. Ezeken kívül gyakorlatilag a nagy semmiről tudósított.
De most – talán – megtört a jég.
Gast saját konzolja legjobban egy félkörívben összezsúfolt komputerhalmazhoz hasonlított, aminek közepére egy széket raktak. Ebben ült most a doktor, aki lustán a hozzá beszélő technikus felé fordult.
- Hadd halljuk.
- Ez egy kódolt üzenet, asszonyom.
- Akkor dekódolja. Honnan érkezett?
- Én tudom. – Ez egy másik technikus hangja volt, aki nem várta meg az engedélyt se a beszédre, se a cselekvésre, gyorsan Gast felé fordította komputerének monitorát. A doktornő imádta az ehhez a technikushoz hasonló embereket, akik kezükbe vették a kezdeményezést. Hogy is hívták? Drufeys volt az, a sovány, üveges tekintetű illető.
A holokamera az egyik infravörös egység volt. A felvétel két halvány, vörösen derengő személyt ábrázolt, akik éppen közeledtek az érzékelő felé.
Útjuk a védett zónából kifelé vezetett. Gast homlokráncolva meredt a felvételre. Nagyon elszomorítónak találta mindezt. Talán felfedezték az első védelmi vonalat, és elfutottak előle?
Az egyik konzol felé fordult, aminél a Zsinj által küldött új hírszerzési specialista ült.
- Netbers százados, maga szerint mit művelnek azok ott?
Netbers felállt, majd a doktornőhöz sétált. A százados jókora ember volt, majdnem két méter magas, teste jórészt megmunkált izmokból és nem fölösleges kilókból állt. Egyetlen szépséghibája csupán az volt, hogy a Teremtő nem áldotta meg őt szépséggel – ízig-vérig harcosnak látszott, de feje úgy nézett ki mintha elaludt volna egy automata ajtó két szárnya közt, és az egy egész napon keresztül rá záródott volna. Azonban sötét szemei – kócos barna haja által takarva - intelligenciáról árulkodtak.
Amikor megszólalt, ajkát mély, recsegő hang hagyta el.
- Meglátták a védelmi vonalat.
- És ez ijesztette volna el őket?
Netbers elmosolyodott. A férfi fogsora teljesen rendben volt, Gast legalábbis úgy tippelt, szájában még az eredeti, és nem valami műfogsor található.
- Nem – mondta -, az a bizonyos komjelzés tőlük jött, mikor azok értesítették a többieket. Szerintem már kezdik felfogni, hogy tudunk az üzenetről.
- Nem látjuk nyomát még több behatolónak.
- Majd fogjuk.
Gast Drufeys-hez fordult.
- Kövesse a pozíciójukat. Ha megállnának valahol, rendeljen rajtaütési távolságba egy csapat rohamosztagost.
- Igenis, doktor.
Gast érezte, amint izgalom járja át.
- Úgy érzem, ezzel elszórakozunk egy ideig. Egyetért?
Netbers bólintott.


Kell átkozódva hajolt a bemeneti nyílás mélyére. A turbóliftaknában lógott, egy létrafokon, egy emelettel a földszint alatt, fényt csak Shalla fényrúdjának világa biztosította, aki ugyanazon a létrafokon gubbasztott. A panel, melyet Kell mélyebbre hatolva vizsgálgatott, vezetékek és áramkörök kusza labirintusa volt, feje ebben veszett el.
- Több fényt – rendelkezett Kell a vezetékek mélyéről.
Shalla közelebb húzódott, és berakta kezét a kábelek rengetegébe – a fényrúd hatósugara Kell nyakáig ért el.
Kell végül visszavonult a dzsumbujból, vigyázva, nehogy lelökje Shallát. Figyelme a hátuk mögötti nyitott ajtó felé szegeződött.
- Kettesnek igaza van. Ezek belepakoltak még egy adag vezetékköteget. Ha lemegyünk és hatástalanítjuk a liftek közti felügyelőpaneleket, kilőttük a riasztókat.
- És ezt itt ki tudjuk lőni? – kérdezte az Arc.
Kell elgondolkodott. Shalla tudta, hogy ez nem éppen az ő szakterülete. Úgy gondolta, az eddigiek során csak szerencséje volt, hogy minden rendben ment számára.
- Talán – mondta végül -, de nem biztos, hogy be tudom mérni az összes riasztót ezen a bemeneti ponton. Szerintem egy nem-bemeneti ponton kellene próbálkoznunk.
- Például?
- Például itt – mutatott az egyik vezetékkötegre Kell -, ezen a majomgyík fészken túl van egy szegecselt fémlemez, ami minket és az Északnyugati Kettest köti össze. Nem hinném, hogy túl vastag lenne, megpróbálhatnánk átvágni.
- Akkor csináld.
Kell elővette és aktiválta vibropengéjét.


Három méteren belül jártak az akna legaljától, amikor Kell kiszúrta azt a nyílást, amin keresztül mentek volna, ha nem változtattak volna a menetrenden.
- Elővennéd nekem az áramszenzort, Kilences?
Kell érzékelte, hogy Shalla a hátizsákjában matat. Végül előhúzta belőle azt az érzékelőt, amit ma este már nagyon sokszor használtak. A szerkezet az áramfogyasztást mérte, és a Kellhez hasonló szakértők alap eszköztárának része volt.
Átvette a szenzort, majd végigpásztázott az akna alján. A műszer tekintélyes mennyiségű elektromos tevékenységet jelzett a panel mögött, de ez nem is volt különösebb meglepetés. Ez a hely az aknának pont az a része, ahonnan a turbóliftek energiát nyernek.
Azonban a szemközti falnál, az aknából kivezető ajtó felett is elektromos tevékenységre utaló jeleket találtak. Kell pár pillanat alatt rájött, mi az a kör alakú lyuk, amit észrevett az ajtó fölött. A nyílás alig volt nagyobb ujjának hegyénél.
- Egy kamera – állapította meg. – De azért van, hogy figyelemmel tartsa a szemközti panelt. Ha valahogy el tudunk menni az ajtó mellett, nem szúr ki.
- Ne feledd, ott nincs létrafok, Ötös – figyelmeztette őt az Arc.
- Hát persze. De még mindig jobb, mintha fognánk magunkat és hazamennénk.
Kell hagyta, hogy Shalla visszarakja a mérőműszert a hátizsákjába. Utána elvégzett egy gyors szemlét, hogy a többi kelléke megvan-e.
Kell elengedte az éppen szorongatott létrafokot, majd a liftakna másik fala felé szökkent, hogy aztán úgy puffanjon neki a szemközti falnak, mint valami holovígjáték szereplője. Azt a három métert zuhanva tette meg, magassága miatt nem volt nehéz tompítania a durabeton talajjal való találkozást. Amikor megállapodott, de a létrán kuporgó Lidércek felé intett.
- Nem nehéz. Menni fog.
Az Arc rémülten csóválta meg a fejét.
Egyenként elindultak. Kell félúton elkapta őket, ezzel tompítva a becsapódásukat, ezután áttörtek a liftajtó biztonsági rendszerén.
A helységek csöndesek voltak, sterilek és fertőtlenítőtől bűzlőek. A világítás félhomályba borította a fehér falakat és a halvány színű padlót. A Lidércek csupán a légmozgás távoli zúgását és saját lábdobogásaikat hallották.
Az Arcnak mindez nagyon nem tetszett. Az egész hely olyan elhagyatottnak tűnt, hogy úgy gondolta, már nem rejt semmiféle titkot számukra. Valami nem volt rendjén. Tyriára pillantott, és megállapította, hogy a nő ugyanígy érez – talán az Erő által érezhetett valami hasonlót. Az arckifejezését nem tudta kifigyelni, hiszen mindegyik Lidérc fekete maszkot hordott, mert azt gondolták a bevetés előtt, hogy itt nagy tömegen kell majd átvágniuk magukat, és kerülniük kell majd a feltűnést.
A ruházat alól kivételt csupán Röfi képezett. Az ő faját sehogy sem lehetett leplezni, bár csak fajának egyetlen képviselője járkál ide-oda egy kommandó tagjaként.
- Ismerős ez a hely – mondta Röfi. Mind a valódi, mind az implantból szóló modulált hang lehalkítva hangzott el, így az Arc alig hallotta, mint mond. – Ez a harmadik emelet a négyből. Csak akkor jártunk erre, ha megsérültünk. A baktaellátó itt volt… - a fal egy tőle jobbra lévő üres térszeletére mutatott, majd megtorpant.
- Hol az az itt? – kérdezte az Arc.
- Ebben a teremben.
- Ez egy fal, Röfi.
- Tudom. – Röfi a falhoz lépett és vizsgálgatni kezdte. Amikor Kell felé fordult, arcán – legalábbis amennyire az Arc le tudta olvasni róla – a zavarodottság látszott.
- Nem tűnik úgy, mintha lett volna itt bármiféle terem – mondta Tyria.- Habár a padló elég kopottnak néz ki.
- Igen. – Helyeselt Röfi, de még mindig a falat bámulta, mintha azzal vádolná azt, hogy hazudott neki. – Ezt az emeletet valahonnan máshonnan hozták ide, hogy elrejtsenek valamit.
- Ez így rendben – vette át a szót az Arc -, tehát azt mondod, ez itt egy baktaellátó volt, igaz?
- Igaz.
- Majd még foglalkozunk vele, ha majd egy kicsit körülnéztünk. Először mondd meg, mi az, ami régen nem volt itt, rendben?
Röfi bólintott.
Folytatták a főfolyosó megvizsgálását. Balra kétszárnyú ajtó vezetett egy kör alakú kamrába, melynek közepébe körívesen terminálokat, konzolokat és komputereket zsúfoltak. Mindennek középpontjában egy szék állt, melyet jól láthatóan orvosi célokra szántak. Vállnál és csípőnél hevederek, a karoknál eszközök teljes tára futott végig – injekciós tűk, kijelzők és állványok, amikre üvegcséket rakosgattak.
- Emlékszem erre a székre – mondta Röfi. – Itt végezték rajtunk a kísérleteket. Itt zajlott le pár teszt is. Csakhogy egy emelettel feljebb kellene lennie mindennek.
- Az ajtó nyitva – jelentette Kell. – Nincs védve. Kinyissam?
- Azt mondtad, ez a harmadik emelet a négy közül – mondta az Arc. – Úgy értetted, kettő felettünk, egy alattunk.
Röfi bólintott.
- Hogyan jutsz el a negyedik emeletre?
- A turbólifttel. – A gamorrai visszapillantott a folyosó elejénél lévő liftakna ajtajára.
- De a lift véget ért ezen az emeleten – folytatta az Arc -, alatta már csak durabeton van.
- Igen, nagyon tiszta durabeton – mondta Shalla. – Semmi olajfolt. Szerintem nagyon különbözik a többitől. És különös, itt is minden csillog-villog, mintha valaki átlagosnak próbálná mutatni.
- Ami azt jelenti, az ott alattunk új – vonta le a következtetést az Arc. – Lebetonozták a negyedik szintet, de kérdés, miért?
A többiek vállat vontak. Tyria egy „rossz előérzetem van” pillantást küldött a Lidércek felé.
- Még most elmehetünk – ajánlotta fel Shalla.
- Ahogyan egykori oktatóm szokta volt mondani - mondta az Arc -, kockázat nélkül nincs győzelem. Hogy mennyiszer fejbe lőttük volna, ha csak meghallottuk tőle ezt a mondást! Rendben van, Ötös, bemegyünk!
Kell megnyomta a nyitógombot. Az ajtó szárnyai félrecsúsztak, és a Lidércek kibiztosított sugárvetővel átlépték a küszöböt.


- Doktor? – egy újabb technikus volt az. – Az Egyes Kamrában vannak. – Átkapcsolta a kamera adásának élőképét a doktornő kijelzőjére.
Gast homlokráncolva meredt a képernyőre.
- Túljutottak a biztonsági kamerákon.
- Nagyon ügyesek – hallotta Netbers hangját a válla fölött -, de itt vannak. Ami azt jelenti, hogy meg kell halniuk.
- Értesítse a rohamosztagosokat – rendelkezett Gast. - Készüljenek fel a Kettes Kamrára. Komzavarás, amint a Kettes Kamra ajtaja ki nem nyílik. Ne várhatunk: küldjenek egy másik csapat rohamosztagost a tetőn levő behatolókhoz. Aktív komzavarás, amint a Kettes Kamra ajtaja kinyílik. – Amikor abbahagyta, újra a homlokát ráncolta, dühös volt saját magára, amiért hibázott.
- Belejött a dirigálásba – szólt elismerően Netbers.


Kell integetése jelezte a többieknek, hogy tiszta a levegő. Sem a falak, sem a plafon nem szolgált biztonsági rendszerrel.
Dia és Shalla az ajtót fedezték fegyvereikkel. A többiek vizsgálni kezdték a teremben lévő felszereléseket.
- Még sosem jártam itt – mondta Röfi. – Nem tudom, mi célra tervezték ezt a kamrát. A szék egy emelettel följebb volt, és felmérésekre használták. Matematikai példákat oldottam meg benne, de előtte bedrogoztak és lesokkoltak.
- Elbűvölő – mormogta az Arc.
- Van valami borzalmas ebben a szobában – mondta Tyria. – Vagyis nem ebben. A következőben.
- Ez egy játéktábla-egység – állapította meg Kell. A szék körüli berendezéseken könyökölt, alaposan megvizsgálva azokat. – Maga az asztal le lett szedve, és még újra is festették.
- Szóval a széken történteket mutatta? – kérdezte az Arc.
- Talán. – Kell zavartan nézegette az egységet. – Nincs bekötve, de úgy látom, működőképes.
- Ez a gép ruhákat mos – Gebe hasonló intenzitással nézett egy emberhez képest harmadnagyságú kockát, mint Kell. – A Sungrass nevű hajón is található ilyen.
Kell végigpásztázott a játéktábla-egységen, a Gebe által fixírozott masinán és az azokat körülvevő térségben az áramszenzorral.
- Úgy néz ki, önműködő lehet. Ahogyan a játéktábla-egység is. Elemmel, vagy hasonlóval.
- De miért? – kérdezte az Arc, de Röfi ugyanolyan üres és bizonytalan tekintettel nézett vissza rá.


- Irányítsa át a vezérlést az én terminálomra - parancsolta Gast, és még elcsípte Drufeys fájdalmas ábrázatát. – Kérem szépen.
A technikus megenyhült, majd megtette, amire utasították.


Az Arc úgy érezte, kicsúszik a lába alól a talaj. Körülötte minden Lidérc és minden gépezet a szobában zuhanni kezdett. Sötétség és forróság volt alattuk. Amikor lábai földet értek, igyekezett tompítani valahogy a becsapódás erejét, de nem járt sikerrel, a mellkasára esett, amitől minden levegő kiszökött tüdejéből. Érezte, hogy valami hegyes és nehéz dolog csapódik a hátának, felhördült a fájdalomtól. Sírást és csattanások zaját hallotta maga körül.
Nagy fájdalmak ellenére, de a hátára fordult. A szoba padlója, amin álltak, középen széttört és lezuhant. Egy-egy forgópánt nyílt szét úgy, mint egy ajtó, hogy helyet adjon a hat-hétméternyi zuhanásnak.
A nyílás szélénél pedig rohamosztagosok sorakoztak, fegyvereiket egyenesen az alant heverő Lidércekre szegezték.
- Adják ide a táskát, melyben a robbanótöltetek hordozzák! – kiáltott le az egyik rohamosztagos. – Ellenkező esetben tüzet nyitunk.
Az Arc körbenézett. A Lidércek semmiféle ellenállást nem voltak képesek kifejteni. Csak Kell és Shalla volt talpon. Kell lábainál Gebe feküdt, eszméletlenül. Mellette, félig egy lezuhanó gép alá temetve pedig…
- Dia! – az Arc ezt látva máris talpra vergődött, dacára a fájdalomnak. Letérdelt Dia mellé, és megállapította, hogy eszméletlen. A twi’lek bal keze biológiailag lehetetlen tartásban hevert a teste mellett. Még lélegzett.
- Ne feledjék, ide a táskát! – szólt megint a rohamosztagos felettük. – Vagy mind meghalnak.
Az Arc elcsípte Kell tekintetét, és bólintott.
De Kell Shallához fordult.
- Tedd, amit mondanak. A robbanótölteteket.
Shalla nem teketóriázott. Lecsatolta a szerszámos táskát, amit magánál hordott, és ami infravörös szemüveget, fényrudakat és némi élelmet tartalmazott. Megpörgette a heveder végénél fogva, és felhajította a rohamosztagosoknak.
A beszélő elkapta a táskát. A többiek visszahúzódtak, míg a plafon bezáródott.
- Mit csinálsz az alatt a harminc másodperc alatt – mondta az Arc -, míg rá nem jönnek, hogy hazudtunk? Ki fogják nyitni a plafont, és szitává lőnek.
- Fél perc múlva már minden bizonnyal halottak leszünk – mondta Kell. Levette a saját táskáját, és kotorászni kezdett benne. – Csak nézz körül, Egyes. Tudod, mi ez a hely?
Az Arcnak nagy nehezen sikerült elszakítani tekintetét Diáról.
A talaj valamiféle védőrács lehetett, ami elég strapabíró ahhoz, hogy elbírja a Lidércek és a lezuhant tárgyak súlyát. A falak sötét, kemény fémből készültek, és helyenként fúvókák álltak ki belőlük.
Alighogy ezt észrevette és minden eljutott tudatáig, a talaj védőrácsozata a fal mellett vörösen izzani kezdett. A vörösség gyorsan terjedt a kamra többi része felé. Hőség csapta meg az Arcot és a többi Lidércet.
- Ebben a kamrában szerves anyagokat égetnek – mondta Röfi, miután talpra küzdötte magát. – Ez egy szemétégető.


Lara bosszúsan letérdelt. Semmi kapcsolat a csapat többi tagjával. Természetesen, arra voltak ítélve, hogy a legalacsonyabbra csökkentsék az üzenetek számát, de a semmi már túl kevés volt, és Lara tudni akarta, mi az ördög folyik ott lent.
Az sem segített, hogy Elassar eközben hűvös nyugalommal feküdt a hátán, és bámulta a csillagokat.
- Egy hullócsillag! – suttogta. – Ez azt jelenti, szerencsések vagyunk.
- Az is szerencsének számít, hogy az pont az egyik aszteroida, amit mi küldtünk a légkörbe fedezéknek? – sóhajtott fel Lara.
Elassar vállat vont.
- Nem tudom.
Hatvan méterrel arrébb fémes csikorgás hallatszott, és az ottani tető egy darabja szétnyílt. Egy tetőtlen turbólift jelent meg, rajta tucatnyi rohamosztagossal, akik egyenesen Lara és Elassar felé indultak.
- Azt hiszem, nem – helyesbített a devaroni.


Az Arc, amilyen óvatosan csak tudta a twi’lek sérült karja miatt, felemelte Diát.
- Bocs, hogy nem mondtam semmit. De mindjárt szénné égünk.
Kell fél vállára vette a táskáját. Két töltetet tartott a kezében, az egyiket zsebébe csúsztatta, míg a másik vezérlőjén pötyögött be valamit.
 Tyria felszökkent az egyik dobozszerű tárgyra, amint a vörösség elérte a lábát. Letépte a maszkot az arcáról. A többi Lidérc is követte a példáját. Az Arc látta, hogy mindannyian izzadnak. Ő róla is szakadt a verejték, de ezzel a kis kellemetlenséggel most nem tudott mit kezdeni.
- Mi van akkor, ha a kamrát mágnesesen zárták le? - kérdezte Tyria.
- De nem – mondta az Arc. – Ha így lenne, nem számoltak volna a táskával.
- Egyes?
- Mi az?
- Hová tegyem ezeket? – tudakolta Kell.
- Ahová akarod. Te vagy a robbantási szakértő. De amilyen mélyen vagyunk, már csak föld és kő vehet körbe minket.
- A birodalmi építészet eléggé egyszerű – mondta Kell. – Minden emelet ugyanúgy néz ki. Ami azt jelenti, a főfolyosó, ahol jártunk, az alatta és a fölötte lévő szinten is ugyanolyan. Ami – hol is van?
Röfi az egyik fal felé mutatott, majd elrántotta Gebét a felé tartó vörösség elől. A takwaash pilóta ingadozott ugyan, de tudott mozogni.
Alig fél méter hosszú lángok törtek elő a fúvókákból, de ennyi elég is volt ahhoz, hogy a hőmérséklet rohamosan emelkedni kezdjen. Az összes Lidérc elkáromkodta magát, és távolabb húzódott a fúvókáktól.
- Három másodperc – szólt Kell. – Fedezékbe.
A fal Röfi által mutatott oldalának dobta a töltetet, majd beugrott az egyik lezuhant berendezési tárgy mögé.
Az Arc követte példáját. Amint lábai talajt értek, érezte, hogy a védőrács alól irtózatos hő szabadul fel. A vizsgálószék mögé bújt, védve a robbanás hatásától, és igyekezett távol tartani Dia végtagjait a padlón terjedő vörösségtől.


Egy emelettel feljebb, a rohamosztagos egy táprudat halászott ki Shalla táskájából. Kirámolta a hátizsákot, majd átnyújtotta a tápláló élelmet a parancsnoknak, hogy az is közelebbről szemügyre vehesse.
- O-ó – mondta a parancsnok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése