A sikló, melyet Seteem Ervic
vezetett, öreg volt és megviselt, de még mindig használható arra, hogy pár
tonnányi terhet elszállítson a családi vállalkozástól egészen Lurarkig.
Végigsimított hajzatán.
Vásárolhatna egy újabb, sportosabb járművet is, hát persze, hogy ezt is
megtehetné. De nem örökölte meg szüleitől a családjára olyannyira jellemző felelőségtudatot,
mely miatt minden kreditet a vállalkozásba kellett ölni. Seteem már majdnem
gazdagnak tudhatta magát. Mivel azonban minden fityingjét a vállalkozás helyett
más apró csecsebecsékre költötte, így nem volt gazdag.
Az igaz, ez az egész dolog évekbe
telt számára. Egy feleségébe került, mert az unalmasnak találta őt. A dús
hajkoronájába került, ami az idők során megritkult. De legalább a haja volt az
egyetlen probléma, ami említésre méltó. Kétségkívül az is igaz, hogy más nem
igen történt vele azóta. De már majdnem gazdag
volt, és csak ez számított. Ha több sütnivalóval megáldott nővére továbbviszi Ervic
bizniszét, minden bizonnyal jómódban élnének.
Elkanyarodott a poros úton, és
végre, valami történt vele.
Valami előtte, az úton hevert.
Ahogy közelebb ért, a tűző napsütésben megnézte magának azt a valamit – egy
testet. Egy emberi testet. Lelassított, majd mikor lebegő üzemmódba állította a
siklót, kipattant a volán mögül, hogy közelebbről megnézze magának azt a
valakit.
Ember nő, sötét bőrű, csukott
szemekkel a porban hevert, mintha valahonnan kihajították volna – de honnan?
Egy járműből? Nem látszott nyoma semmilyen repulzorforgalomnak ezen az
útszakaszon. Esetleg hátasállatról zuhant le? Egy árva pata nem mélyedt a
talajba. Semmi sem hagyott nyomot a nő körül.
Fekete pilótaruhát hordott,
akárcsak egy TIE vadász pilótája, és a póz, melyben feküdt – a hátán hevert
mindkét kezével a tarkóját támasztva -, azt bizonyította, inkább pihent, mint
megsérült. Semmi komoly sebesülés. Csupán sűrű porréteg telepedett rá.
Ervic közelebb húzódott hozzá.
Talán nem sérült meg. Talán nem is kellene félbeszakítania a városba való
utazását…
- Hölgyem?
A nő szemei felpattantak.
Mosolygott, kimutatva ezzel foga fehérjét. Hirtelen kifejezetten… csinossá vált
Ervic szemében.
- Igen?
- Jól van?
- Ja, persze. Csak pihentem egy
kicsit.
- Ah, oké. – Seteem felegyenesedett.
– Elvihetem egy darabig?
A nő kihúzta a tarkója mögül
kezeit. Egyikben pedig egy kisebb pisztolyt tartott.
- Kérem. Akár magát a siklót is
elfogadom.
Ervic megpördült, és a járműre
pillantott. Féltucatnyi ember lézengett körülötte, páran a műszerfalon matattak
valamit, a többi átvizsgálta a rakteret. Nem hallotta, hogy mikor és hogyan
érkeztek meg mögötte.
Visszafordult a nőhöz, aki már
talpon várta. Egy halvány mosolyt
villantott rá, majd felnyújtotta kezeit. Hát, ez már egy olyan dolog, amiről
megéri elbeszélgetni.
Késő délutánra, a Lidérc osztag
emberi tagjai már sokadszorra járták körbe a Binring Biomedikai Művek épületét,
alaposan megvizsgálva azt.
Az építmény mérete a két
kilométer szélességet is meghaladta, körülötte mesterséges objektumok hevertek.
A Binringet parkolók és feltöltőállomások keretezték, melyeket siklóknak és más
járműveknek tartottak fent.
Az Arc, Lara, Donos, Kell és Wes
egy kávézóban ültek, egy köralakú asztal körül. A kávézót egy széles út
választotta el a Binringtől. A siklóforgalom a szokásos kerékvágásban
csörgedezett. Ezen a világon, úgy tűnt, minden egyes törvénytisztelő polgár rendelkezett
egy személyi járművel, és az is bebizonyosodott, hogy a város épületei
hatalmasak, de a hely nem sűrűn lakott. Az Arc alig tucatnyi építményt számolt
meg a kávézó körül.
- Rendben, emberek – kezdte -,
túl sok a gyár errefelé, hogy kapásból mindet átvizsgáljuk. Valami ötlet, merre
lehet Zsinj különleges épülete? Még meg kell találnunk, mielőtt beesteledik. Ha
az a dolog nem errefelé van, akkor a komputerközpontban kell megpróbálni. Egyéb
ötlet?
Lara szólalt meg:
- Hat lehetséges célpontot tartok
valószínűnek, mindegyik a dokkokhoz csatlakozva áll: a Nyugati Tizenhatost, az
Északnyugati Hetest, az Északnyugati Kettest, az Északkeleti Egyest, a Keleti
Harmincast, vagy a Keleti Harmincegyest. – A nevek az elhelyezkedést és az ott
található töltőállomást sorolták fel – a Nyugati Tizenhatos például azt
jelentette: a Nyugati Kvadránsban lévő Tizenhatos Töltőállomás.
- Csak az Északnyugati Kettes és
a Keleti Harmincegyes – döntötte el Wes. – A többit majd kivonjuk a
forgalomból.
- Akkor legyen az Északnyugati
Kettes – bólintott Shalla.
Tyria nem látszott túl boldognak,
de végül ő is bólintott.
- Akkor legyen az.
Az Arc felsóhajtott. A
vizsgálódáson kívül, neki sosem volt semmi javaslata, és ez az ötlettelenség
végtelenül zavarta.
- Akkor vegyük át még egyszer,
csak most fordított sorrendben. Lara?
- A helyekre, amelyeket
átvizsgáltam, nem helyeztek mérőműszert, mellyel az energiafogyasztást
állapították meg. A komplexumban mindenhol a városból érkező, kinti forrásból
kapják az áramot, valahogy az épület alatt elvezetve. Ezek az órák küldik az
információt a városi áramközpontnak. De van egy sanda gyanúm, hogy ezek még
csak régi, analóg órák, és csak akkor jeleznek a központnak, ha meghibásodást
észlelnek az áramkörökben. Lényeg, hogy mind a helyükön vannak… kivéve a már
említett hat helyen. Ebből arra következtethetünk, hogy azoknak külön
generátoraik vannak, és nem a városközpontból induló áramkörökre csatlakoznak
rá.
- Minden rendben, Lara? – az Arc
közelebb hajolt a nőhöz. – Rosszul nézel ki.
Az Arcnak igaza volt: Lara bőre
sápadtan tapadt arcizmaira, szemei alatt sötét karikák díszelegtek. A nőnek
azonban volt ereje halványan elmosolyodni.
- Csak nem aludtam jól az
éjszaka. Majd ma este, menni fog.
- Rendben… Wes?
A babaarcú hadnagy az utolsó
kortyokat szippantotta fel cafjából.
- Óvatosan kell cselekednünk. Az
Északnyugati Kettes és a Keleti Harmincegyes végül is elősegíti a titokban
tevékenykedést. Az állomások dokkjait földalatti járatok segítségével meg lehet
kerülni, csak a kapukat kell megtalálni. Ezeket közvetlenül ott, de akár
távirányítóval is ki lehet nyitni. Ezeket felülről, járművel is meg lehet
közelíteni, de ennek is megvan a maga kockázata, mert áthúzhatnak rajtunk egy érzékelőt.
A járatoknak nincsen más bejárata, csak az említettek, így okkal gondolhatjuk,
hogy az egy privát útvonal.
- Köszönjük. Shalla?
A nő a tőlük jobbra lévő sarok
felé intett, ahol a Keleti Harmincegyes állt.
- Annak ott különleges
siklóforgalma van, ha jobban megnézzük. Itt most a legdrágább,
legfelszereltebb, csili-vili járművekre gondolok. Az egyik például olyan nagy
volt, hogy elfért benne egy úszómedence. Gondolom, az az épület egy bejárat az
ügyintéző igazgatók és egyéb alkalmazottak számára. A gyár jómódú alkalmazottai
számára. Ráadásul, a Keleti Harmincegy egy forgalmas utcára nyílik, míg az
Északnyugati Kettes egy lepukkant külvárosi útra, egy rozoga raktárral szemben.
Ahogyan azt Wes is mondta, magánokokból.
- Nagyon ügyes. Tyria?
A nő nem nézett rá.
- Tisztában vagyok mindezzel.
Kell próbálta megfogni a kezét és
magához húzni, de Tyria elutasította és ugyanolyan zavartan ült tovább a
széken, mint azelőtt.
- Ez nem elég, Tyria – rázta meg
a fejét az Arc. – Mit tudsz? Hogyan tudtad
meg?
A nő keményen rázta a fejét,
amitől lófarokba kötött haja kis híján nekirepült a mellette ülő Donosnak.
Végül csak elcsípte az Arc tekintetét.
- Éreztem. Amikor elhaladtunk mellette. Valami van ott bent.
Fájdalom. Fájdalom, ami elől a megváltó halállal akartak menekülni. Nem, nem
kísérleti alanyok vannak ott bent. Ott bent öntudatra
ébredtek.
Az Arcon hideg borzongás futott
végig.
- Ezt az Erő segítségével
érezhetted – mondta Kell.
Tyria bólintott.
- Már régóta gyakorlom, hogyan
mélyedjek én bele, és ne az Erő mélyedjen belém… Manapság, sikerül elérnem,
hogy már-már öntudatlanul lebegjek benne. De reagálok mindarra, amit érzek. Erre
akkor éreztem rá, mikor körülszaglásztunk. De azt kívánom, bárcsak ne tettem
volna. Majdnem elvesztettem önmagam.
- Hát, ez egy jó dolog – mondta
Kell. Amikor Tyria kérdőn ránézett, hozzátette: - Nem a belemélyedős része.
Hanem az a lebegős. Úgy hangzik, mint egy fejlődés.
Tyria mindezt egy halvány
mosollyal jutalmazta.
- Északnyugati Kettes. Ez a mi
célpontunk – döntötte el az Arc.
- Nem – mondta Lara.
- Egy pillanat. – Az Arc
mentegetőzve széttárta karjait. – Északnyugati Egyes és Hármas, ahol kevésbé
védik a Kettest.
- Igen – bólintott elégedetten
Lara.
Az Arc megkönnyebbülten
felsóhajtott:
- Azt mondta, hogy igen. De
régóta várom már, hogy egyszer ezt halljam tőle!
Donos mormolt valamit az orra
alatt, amitől Lara elpirult.
Nem sokkal később, a sikló raktere
által vetített árnyék mögül közeledtek. A jármű az északnyugati kvadránst a raktárépülettől
elválasztó út szélén parkolt, pár szemeteskuka szomszédságában. Ez volt az
utolsó perc, melyben a sikló a művelet részét képezte – kersztül-kasul
furikázni Lurarkban úgy, hogy a jármű eredeti tulajdonosa szőrén-szálán eltűnt,
elég okot ad egyeseknek, hogy jelentsék valami túlbuzgó biztonságinak. A
fővárosból kifelé új szállító eszköz után kell nézniük.
Shalla az egyik kuka mögött
térdelt, egy holorögzítővel ellátott távcsővel szemlélve a Binring Művek
épületét.
- Lefelé néző biztonsági kamerák,
melyek látószögei fedik egymást – kommentálta a látottakat Shalla. – Standard
állás. Legalábbis a Birodalom számára. Várjunk csak…
Egyik másodperc követte a
másikat, végül csak megszólalt: - Van egy rés a lefedett szögben. A nyugati
falra szerelt északra helyezett kamerák nem igazán látnak el a sarok irányába.
És az északi falon nyugatra szerelt kamerák sem érnek el odáig… Legalábbis nem
hiszem. - Leeresztette a távcsövet, majd a délután beszerzett térképre meredt,
melyet a másik kezében tartott. – Így van. Ha északról közelítünk, abban a
vékony sávban, a kamerák nem szúrnak ki.
- Hazugság – a halk hang Tyriához
tartozott.
- Ezt meg hogy érted?
Tyria szomorúan elmosolyodott és a
álmodozó tekintettel az épület felé intett.
- Bocsi, nem úgy értettem ahogy
elsőre gondolod. Nem a te hazugságod, hanem az övék. Odabent… látnak minket.
Már rég tárt karokkal várnak.
- Kezdesz megőrülni, Tyria.
- Igen, de tegyük fel, hogy
igazat beszél – szólalt meg az Arc. – Mit gondolsz, Shalla, szerinted
elképzelhető, hogy ez a rés csak egy csali?
- Igen.
- Ez esetben akkor mit tennének?
- Elhelyeznek máshol pár
holokamerát – mondta Shalla, majd újra felemelte a távcsövet. – Talán abba a
pár kiálló reflektorba. Elvégre nem látni őket addig, míg fel nem mászunk a
tetejére… vagy lekapcsolják a lámpát, természetesen.
Ekkor egy jármű vijjogása
hasított a csendbe, és a lopott sikló, a volán mögött Donos-szal, kilebegett a
sugárútra. Az ő dolga az volt, hogy egy kicsit messzebb találjon egy megfelelő
leshelyet, ahonnan fedezheti a Lidérceket, ha rosszra fordulnának a dolgok. Az
Arc látta, amint Lara hosszan néz a távolodó jármű után – fogalma sem volt
arról, mi játszódik le a nő és Donos között, de nagyon remélte, ők ketten nem
ellenségeskednek egymással.
- Figyelem, emberek – mondta az
Arc -, indulunk.
Percekkel később a feketébe
öltözött Lidércek a raktárépület tetején álltak. Szerencséjükre ez az alkotmány
sokkal jobban védhető volt, mint célpontjuk. Ráadásul, egy emelettel magasabb
volt a Binring Biomedika épületénél, ami előnyükre válhatott.
Kell pár percet töltött el azzal,
hogy felszereljen egy berendezést a raktár tetejére. A tárgy egy forgó
állványra erősített hajítófegyverhez hasonlított, de az állvány közepére akasztott
kampó azt bizonyította, ez egy átlagos löveg.
- Jó lenne, ha működne – mormolta
Kell.
- Fog is.
- Honnan tudhatod ezt, Shalla?
- A nővéremnek és nekem is volt
ilyenünk gyerekkorunkban. Megbízható szerkezet.
- Klassz kis család.
Shalla elvigyorodott.
- Csak irigykedsz.
Kell az utolsó simításokat
végezte a rögzítésen, majd belepillantott a célzótávcsőbe.
- Készen áll, kapitány.
- Kezdem a számlálást –
jelentette be az Arc. – Ötre, tüzelj belátás szerint.
Kellnek lassan az
elsütőbillentyűre siklottak ujjai. A berendezés surrogó hangot bocsátott ki,
torkolatából egy lövedék röppent ki, mely egy rostokból összefont kötelet
húzott maga után. A kötél átszállt az utca fölött, végül nem sokkal később fém
pendülése hallatszott a Binring épülete felől. Ezt követően egy kötélbe
helyezett belső motor elkezdte kiegyenesíteni azt.
Shalla egy berendezést erősített
a kötélre: egy hornyot, amiről légirobógok kormányaihoz hasonló szerkezetek
lógtak le.
- A kúszó készen áll.
- Akkor gyerünk. Tízes, fedezd
őt.
Janson előhúzta fegyverét és
pásztázni kezdte a tetőt. A legtöbb ember számára ez egy trükkös lövés lett
volna - harminc-harmincöt méterről pontosan lőni egy pisztollyal. De a
jelenlévők tudták, Janson specialistája az ilyen lövéseknek.
Shalla óvatosan megragadta az
egyik kormányt és átlendült a tető szélén. Fürgén felhúzta térdét, hogy az
beleakadjon a második kormányba. Ezután még erősebben megszorította a kormányt,
miközben a kúszó elindult lefelé a rostkötélen. Pillanatokkal később, a lábát
tartó kormány leereszkedett, ő pedig lehuppant a Binring épület tetejére.
A kúszó visszaindult a másik tető
felé. A másik épületen a többi Lidérc guggolva figyelte a területet, hátha
rábukkannak valami rejtett kamerára vagy érzékelőre.
És találtak is.
- Tetőnyílások azonos
távolságonként – mondta Kell. – Továbbá infravörös érzékelők az Északnyugati
Kettes tetejénél.
- Adjunk L-nek – avagy Kettesnek
– egy infraszemüveget, hogy át tudja magát verekedni az érzékelőkön.
- Felajánlom az enyémet. Majd
Négyes és az ő látására hagyatkozunk, miután bejutottunk.
Mikor mindannyian megérkeztek, az
Arc utasította Kellt, hogy hatástalanítsa az Északnyugati Kettes környékén elhelyezett
biztonsági berendezéseket. Percekbe telt csupán, míg túljutott ezeken a
védőzárakon. Tyria vezette a leereszkedést a lefelé vezető létrán, az Arc és
Shalla szorosan mögötte követték.
Ez pedig kifejezetten problémát
jelentett. Mióta Tyria elmondta, a Binringben zajló események milyen hatással
vannak az Erőre, és ezáltal rá is, azóta az Arc fontosnak tartotta, hogy
beválogassa a behatoló csapatba. Eredetileg csak az lett volna a feladata, hogy
nyomjelzőket helyezzen el a tetőkön. Az Arc azonban megcserélte ezt a feladatot
Larával, és ez a behatolók technikai tudását csökkentette le, ugyanis Tyria nem
igazán értett a gépekhez. Ezért most Kell, a robbantási szakértőjük és Shalla,
a szervezőjük osztotta meg egymás között mindazt, amit Lara egyedül is képes
lett volna ellátni.
A változtatás a nyomjelzős csapat
bizalmába is került. Tyria volt elég idős és érett ahhoz, hogy meglegyen
ideiglenes társa, Targon mellett, Lara azonban nem rendelkezett azokkal a
képességekkel, hogy kezeljen egy ismeretlen tényezőt, amit az újonc pilóta
jelentett.
Az Arc vállat vont. Ezt rendelte
el, most már késő változtatni. Emiatt amúgy sem tudna aggódni.
Lara elhelyezte a negyedik
adásjelzőt a térdig érő korláton, mely nem túl hatásosan próbált figyelmeztetni
az egy lépéssel távolabb tátongó mélységre, és megakadályozni, hogy valaki lezuhanjon
a tetőről. Aktiválta az adásjelzőt, és nézte, amint az ellenőrzéseket futtat
végig magán. Mikor megunta a bámészkodást, eltolta magát a jelzőtől, hogy az
utcán nézelődők még véletlenül se szúrják ki a tető széle mögött.
Elassar már az épület szélétől
négy méterre ült, és valamit rágcsált, ami hasonlított egy csillogó cukorkára a
szájában.
- Kész? – kérdezte a devaroni.
- Nem egészen. Éppen egy holót
készülök felvenni, mely megmutatja az adásjelzők helyét. Mindezt átküldöm a
Zsiványoknak, hogy a szenzorjaik rendelkezzenek megfelelő vizuális referenciával.
Te miért nem teszed hasznossá magad? Balszerencse?
A lény elmosolyodott, kimutatva
ezzel agyarait.
- Nem balszerencse. Mindent
megtettem, amit csak tudtam a szerencse jegyében. Minden szerencsetárgyamat
magammal hoztam, amit csak tudtam. És még hasznossá is tettem magam, hogy a te
szavaiddal éljek. Találtam valamit.
Lara előkészítette, majd a
szeméhez tartotta a kézikamerát és egy óvatos fordulatba kezdett. Ezen a különleges kamerán
elég csak ráböknie a kijelzett látképen ráböknie valamire, és megmondta, az az objektum
milyen távol és magasan van hozzá képest. Ezután a szerkezet belső számítógépe
egy lehetséges útvonalat generál.
- Mit találtál? – kérdezte Lara.
- Hát, az egész Északnyugati
Kettes infravörös érzékelőinek hálózatát. Megvizsgáltam az infravörös szemüvegeden
keresztül. A helyek, ahonnan az érzékelők kinyúlnak, nem is tudom, hány évesek
lehetnek. Jól fel vannak szerelve, ez nem kérdés, de felületükre rozsda
telepedett, továbbá pár nyílás itt-ott megrepedezett és eldeformálódott, mintha
valaki vagy valami át akart volna törni rajta.
- Tehát? – Lara befejezte a
fordulatot és letérdelt. Éppen előhívta a beépített képernyőre a holofelvételt,
amit készített. Pár csavargatás és nyomogatás a szerkezet oldalán, és a ketyere
munkához látott.
- A tetőburkolat ezen a részen
teljesen új. A többin kopott, csak itt nem.
Lara zavartan levette tekintetét
a képernyőről.
- Mutasd csak.
Semmi sem jelezte az Északnyugati
Kettes és Hármas közti határt, de ők afelé a nyílás felé indultak, ahová az
egyik infravörös érzékelő volt helyezve. Elassar letérdelt, Lara követte a
példáját.
- Nézd, itt – mondta. Ujját alig
az érzékelő hatósugarán túl állította meg. – Egy bevágás.
Lara nem vette rögtön észre, így
inkább odavilágított fényrúdjával. De Elassarnak igaza volt – egy vékony, alig
látható mélyedés futott végig a tetőn, oly egyenes volt, mint egy lézersugár.
Lara leoltotta a fényrudat.
- Tehát a tető anyaga részekre
van osztva. De kívülről ugyanolyannak látszik.
- Igen. Ezen az oldalon, ahol mi
állunk, szinte teljesen lekopott, látszik, hogy sokat sétáltak rajta, míg a
másik oldalon változik a helyzet. Az teljesen újnak tűnik. Sőt szagold is meg…
csípősebb…
Lara felsóhajtott. Remélte, nem
lesz ebből valami ostoba szállóige. De megszagolta: a tetőburkolat azon része,
amelyen álltak, alig érezhetően vegyszerektől bűzlött. Aztán elhajolt, és megszagolta
a másik tetőburkolatot.
A szag kis híján mellbe vágta.
Előhúzta a vibropengéjét, de nem
aktiválta. Ásni kezdte a vájatot. Az valami gumiszerű masszából készült, és két
centiméter vastagságú lehetett, mert Lara megszenvedett vele, de végül eljutott
odáig, hogy egy darabot ki tudjon hajtani az anyagból. Elassar udvariasan
átvette ezt a cselekedetet a nőtől, majd egy fél négyzetméternyi darabot
hajtott ki a tetőből.
Az anyag alsó részébe kör alakú,
fényes fémből készült tárgyak süllyedtek. Nagyjából nyolc centiméterre
egymástól helyezkedtek el, vastag ezüsthuzal kötötte össze őket.
- Nyomásérzékelők – állapította
meg Lara.
- Az nem probléma – mondta
Elassar. – Egyikünk sem lépett rá. A kihajtás sem járt különösebb nyomással.
- Ne bízzuk el magunkat. Egy
biztonsági rendszert raktak a biztonsági rendszer alá, ez már nem jó jel. Ha
ugyanez a helyzet a komplexum többi részével is, akkor a Lidércek ott bent
éppen a rossz réteget szedegetik le.
- Akkor hívd fel őket.
- Akkor lőttek a meglepetés
erejének. – Felsóhajtott. A sugárúton, melyen Donosnak kellett lennie, most
üres volt, de Lara pár perce hallotta, amint a férfi megérkezik egy új siklóval.
Nehéz volt, nagyon nehéz számára. A Birodalmi Hírszerzésnél megszokta, hogy
egyedül van. Nem kellett gondját viselni másoknak.
Előkotorta a komlinkjét.
- Kettes Hatosnak. Ne válaszolj.
Csak annyit: pár plusz poloska jelzi, hogy számítanak az érkezésünkre. Nagyon
vigyázzatok, hová léptek. Kettes kikapcs.
Mikor elrakta a komlinket,
felkapta a kamerát.
- Húzzunk innen.
- Komjelzés – a technikus hangja
különös élességgel hangzott fel.
Dr. Gast pislantott párat és
körbenézett. Már majdnem elaludt. Csak az
unalom és ez a mozdulatlanság teszi ezt veled, gondolta, hangja – még ha
csak a saját fejében hallatszott is – bizonytalanul csengett.
Az irányítóterem már-már szemet
bántóan fehér volt, csak a padlón és a falon mentette meg a szemeket pár fekete
jelzés. A négy falat terminálok és kijelzők borították, mindegyik oldalon
más-más funkcióval ellátva. Falanként hat, összesen huszonnégy gépezet várta az
óránkénti jelentést a kötelező karbantartó eljárásokról és az esetenkénti,
védett területen történő landolásokról. Ezeken kívül gyakorlatilag a nagy
semmiről tudósított.
De most – talán – megtört a jég.
Gast saját konzolja legjobban egy
félkörívben összezsúfolt komputerhalmazhoz hasonlított, aminek közepére egy
széket raktak. Ebben ült most a doktor, aki lustán a hozzá beszélő technikus
felé fordult.
- Hadd halljuk.
- Ez egy kódolt üzenet,
asszonyom.
- Akkor dekódolja. Honnan
érkezett?
- Én tudom. – Ez egy másik
technikus hangja volt, aki nem várta meg az engedélyt se a beszédre, se a
cselekvésre, gyorsan Gast felé fordította komputerének monitorát. A doktornő
imádta az ehhez a technikushoz hasonló embereket, akik kezükbe vették a
kezdeményezést. Hogy is hívták? Drufeys volt az, a sovány, üveges tekintetű
illető.
A holokamera az egyik infravörös
egység volt. A felvétel két halvány, vörösen derengő személyt ábrázolt, akik
éppen közeledtek az érzékelő felé.
Útjuk a védett zónából kifelé vezetett. Gast homlokráncolva
meredt a felvételre. Nagyon elszomorítónak találta mindezt. Talán felfedezték
az első védelmi vonalat, és elfutottak előle?
Az egyik konzol felé fordult, aminél
a Zsinj által küldött új hírszerzési specialista ült.
- Netbers százados, maga szerint
mit művelnek azok ott?
Netbers felállt, majd a
doktornőhöz sétált. A százados jókora ember volt, majdnem két méter magas,
teste jórészt megmunkált izmokból és nem fölösleges kilókból állt. Egyetlen
szépséghibája csupán az volt, hogy a Teremtő nem áldotta meg őt szépséggel –
ízig-vérig harcosnak látszott, de feje úgy nézett ki mintha elaludt volna egy
automata ajtó két szárnya közt, és az egy egész napon keresztül rá záródott
volna. Azonban sötét szemei – kócos barna haja által takarva - intelligenciáról
árulkodtak.
Amikor megszólalt, ajkát mély,
recsegő hang hagyta el.
- Meglátták a védelmi vonalat.
- És ez ijesztette volna el őket?
Netbers elmosolyodott. A férfi
fogsora teljesen rendben volt, Gast legalábbis úgy tippelt, szájában még az
eredeti, és nem valami műfogsor található.
- Nem – mondta -, az a bizonyos
komjelzés tőlük jött, mikor azok értesítették a többieket. Szerintem már kezdik
felfogni, hogy tudunk az üzenetről.
- Nem látjuk nyomát még több
behatolónak.
- Majd fogjuk.
Gast Drufeys-hez fordult.
- Kövesse a pozíciójukat. Ha
megállnának valahol, rendeljen rajtaütési távolságba egy csapat rohamosztagost.
- Igenis, doktor.
Gast érezte, amint izgalom járja
át.
- Úgy érzem, ezzel elszórakozunk
egy ideig. Egyetért?
Netbers bólintott.
Kell átkozódva hajolt a bemeneti
nyílás mélyére. A turbóliftaknában lógott, egy létrafokon, egy emelettel a
földszint alatt, fényt csak Shalla fényrúdjának világa biztosította, aki ugyanazon
a létrafokon gubbasztott. A panel, melyet Kell mélyebbre hatolva vizsgálgatott,
vezetékek és áramkörök kusza labirintusa volt, feje ebben veszett el.
- Több fényt – rendelkezett Kell
a vezetékek mélyéről.
Shalla közelebb húzódott, és
berakta kezét a kábelek rengetegébe – a fényrúd hatósugara Kell nyakáig ért el.
Kell végül visszavonult a
dzsumbujból, vigyázva, nehogy lelökje Shallát. Figyelme a hátuk mögötti nyitott
ajtó felé szegeződött.
- Kettesnek igaza van. Ezek
belepakoltak még egy adag vezetékköteget. Ha lemegyünk és hatástalanítjuk a
liftek közti felügyelőpaneleket, kilőttük a riasztókat.
- És ezt itt ki tudjuk lőni? –
kérdezte az Arc.
Kell elgondolkodott. Shalla
tudta, hogy ez nem éppen az ő szakterülete. Úgy gondolta, az eddigiek során
csak szerencséje volt, hogy minden rendben ment számára.
- Talán – mondta végül -, de nem
biztos, hogy be tudom mérni az összes riasztót ezen a bemeneti ponton.
Szerintem egy nem-bemeneti ponton kellene próbálkoznunk.
- Például?
- Például itt – mutatott az egyik
vezetékkötegre Kell -, ezen a majomgyík fészken túl van egy szegecselt fémlemez,
ami minket és az Északnyugati Kettest köti össze. Nem hinném, hogy túl vastag
lenne, megpróbálhatnánk átvágni.
- Akkor csináld.
Kell elővette és aktiválta
vibropengéjét.
Három méteren belül jártak az
akna legaljától, amikor Kell kiszúrta azt a nyílást, amin keresztül mentek
volna, ha nem változtattak volna a menetrenden.
- Elővennéd nekem az
áramszenzort, Kilences?
Kell érzékelte, hogy Shalla a
hátizsákjában matat. Végül előhúzta belőle azt az érzékelőt, amit ma este már nagyon
sokszor használtak. A szerkezet az áramfogyasztást mérte, és a Kellhez hasonló
szakértők alap eszköztárának része volt.
Átvette a szenzort, majd
végigpásztázott az akna alján. A műszer tekintélyes mennyiségű elektromos
tevékenységet jelzett a panel mögött, de ez nem is volt különösebb meglepetés.
Ez a hely az aknának pont az a része, ahonnan a turbóliftek energiát nyernek.
Azonban a szemközti falnál, az
aknából kivezető ajtó felett is elektromos tevékenységre utaló jeleket
találtak. Kell pár pillanat alatt rájött, mi az a kör alakú lyuk, amit
észrevett az ajtó fölött. A nyílás alig volt nagyobb ujjának hegyénél.
- Egy kamera – állapította meg. –
De azért van, hogy figyelemmel tartsa a szemközti panelt. Ha valahogy el tudunk
menni az ajtó mellett, nem szúr ki.
- Ne feledd, ott nincs létrafok,
Ötös – figyelmeztette őt az Arc.
- Hát persze. De még mindig jobb,
mintha fognánk magunkat és hazamennénk.
Kell hagyta, hogy Shalla
visszarakja a mérőműszert a hátizsákjába. Utána elvégzett egy gyors szemlét,
hogy a többi kelléke megvan-e.
Kell elengedte az éppen
szorongatott létrafokot, majd a liftakna másik fala felé szökkent, hogy aztán
úgy puffanjon neki a szemközti falnak, mint valami holovígjáték szereplője. Azt
a három métert zuhanva tette meg, magassága miatt nem volt nehéz tompítania a
durabeton talajjal való találkozást. Amikor megállapodott, de a létrán kuporgó
Lidércek felé intett.
- Nem nehéz. Menni fog.
Az Arc rémülten csóválta meg a
fejét.
Egyenként elindultak. Kell
félúton elkapta őket, ezzel tompítva a becsapódásukat, ezután áttörtek a
liftajtó biztonsági rendszerén.
A helységek csöndesek voltak,
sterilek és fertőtlenítőtől bűzlőek. A világítás félhomályba borította a fehér
falakat és a halvány színű padlót. A Lidércek csupán a légmozgás távoli zúgását
és saját lábdobogásaikat hallották.
Az Arcnak mindez nagyon nem
tetszett. Az egész hely olyan elhagyatottnak tűnt, hogy úgy gondolta, már nem
rejt semmiféle titkot számukra. Valami nem volt rendjén. Tyriára pillantott, és
megállapította, hogy a nő ugyanígy érez – talán az Erő által érezhetett valami
hasonlót. Az arckifejezését nem tudta kifigyelni, hiszen mindegyik Lidérc
fekete maszkot hordott, mert azt gondolták a bevetés előtt, hogy itt nagy tömegen
kell majd átvágniuk magukat, és kerülniük kell majd a feltűnést.
A ruházat alól kivételt csupán
Röfi képezett. Az ő faját sehogy sem lehetett leplezni, bár csak fajának
egyetlen képviselője járkál ide-oda egy kommandó tagjaként.
- Ismerős ez a hely – mondta
Röfi. Mind a valódi, mind az implantból szóló modulált hang lehalkítva hangzott
el, így az Arc alig hallotta, mint mond. – Ez a harmadik emelet a négyből. Csak
akkor jártunk erre, ha megsérültünk. A baktaellátó itt volt… - a fal egy tőle
jobbra lévő üres térszeletére mutatott, majd megtorpant.
- Hol az az itt? – kérdezte az
Arc.
- Ebben a teremben.
- Ez egy fal, Röfi.
- Tudom. – Röfi a falhoz lépett
és vizsgálgatni kezdte. Amikor Kell felé fordult, arcán – legalábbis amennyire
az Arc le tudta olvasni róla – a zavarodottság látszott.
- Nem tűnik úgy, mintha lett
volna itt bármiféle terem – mondta Tyria.- Habár a padló elég kopottnak néz ki.
- Igen. – Helyeselt Röfi, de még
mindig a falat bámulta, mintha azzal vádolná azt, hogy hazudott neki. – Ezt az
emeletet valahonnan máshonnan hozták ide, hogy elrejtsenek valamit.
- Ez így rendben – vette át a
szót az Arc -, tehát azt mondod, ez itt egy baktaellátó volt, igaz?
- Igaz.
- Majd még foglalkozunk vele, ha
majd egy kicsit körülnéztünk. Először mondd meg, mi az, ami régen nem volt itt,
rendben?
Röfi bólintott.
Folytatták a főfolyosó
megvizsgálását. Balra kétszárnyú ajtó vezetett egy kör alakú kamrába, melynek
közepébe körívesen terminálokat, konzolokat és komputereket zsúfoltak. Mindennek
középpontjában egy szék állt, melyet jól láthatóan orvosi célokra szántak.
Vállnál és csípőnél hevederek, a karoknál eszközök teljes tára futott végig –
injekciós tűk, kijelzők és állványok, amikre üvegcséket rakosgattak.
- Emlékszem erre a székre – mondta
Röfi. – Itt végezték rajtunk a kísérleteket. Itt zajlott le pár teszt is. Csakhogy
egy emelettel feljebb kellene lennie mindennek.
- Az ajtó nyitva – jelentette Kell.
– Nincs védve. Kinyissam?
- Azt mondtad, ez a harmadik
emelet a négy közül – mondta az Arc. – Úgy értetted, kettő felettünk, egy
alattunk.
Röfi bólintott.
- Hogyan jutsz el a negyedik
emeletre?
- A turbólifttel. – A gamorrai
visszapillantott a folyosó elejénél lévő liftakna ajtajára.
- De a lift véget ért ezen az
emeleten – folytatta az Arc -, alatta már csak durabeton van.
- Igen, nagyon tiszta durabeton –
mondta Shalla. – Semmi olajfolt. Szerintem nagyon különbözik a többitől. És
különös, itt is minden csillog-villog, mintha valaki átlagosnak próbálná
mutatni.
- Ami azt jelenti, az ott
alattunk új – vonta le a következtetést az Arc. – Lebetonozták a negyedik
szintet, de kérdés, miért?
A többiek vállat vontak. Tyria
egy „rossz előérzetem van” pillantást küldött a Lidércek felé.
- Még most elmehetünk – ajánlotta
fel Shalla.
- Ahogyan egykori oktatóm szokta
volt mondani - mondta az Arc -, kockázat nélkül nincs győzelem. Hogy mennyiszer
fejbe lőttük volna, ha csak meghallottuk tőle ezt a mondást! Rendben van, Ötös,
bemegyünk!
Kell megnyomta a nyitógombot. Az
ajtó szárnyai félrecsúsztak, és a Lidércek kibiztosított sugárvetővel átlépték
a küszöböt.
- Doktor? – egy újabb technikus
volt az. – Az Egyes Kamrában vannak. – Átkapcsolta a kamera adásának élőképét a
doktornő kijelzőjére.
Gast homlokráncolva meredt a
képernyőre.
- Túljutottak a biztonsági kamerákon.
- Nagyon ügyesek – hallotta Netbers
hangját a válla fölött -, de itt vannak. Ami azt jelenti, hogy meg kell
halniuk.
- Értesítse a rohamosztagosokat –
rendelkezett Gast. - Készüljenek fel a Kettes Kamrára. Komzavarás, amint a
Kettes Kamra ajtaja ki nem nyílik. Ne várhatunk: küldjenek egy másik csapat
rohamosztagost a tetőn levő behatolókhoz. Aktív komzavarás, amint a Kettes
Kamra ajtaja kinyílik. – Amikor abbahagyta, újra a homlokát ráncolta, dühös
volt saját magára, amiért hibázott.
- Belejött a dirigálásba – szólt elismerően
Netbers.
Kell integetése jelezte a
többieknek, hogy tiszta a levegő. Sem a falak, sem a plafon nem szolgált
biztonsági rendszerrel.
Dia és Shalla az ajtót fedezték
fegyvereikkel. A többiek vizsgálni kezdték a teremben lévő felszereléseket.
- Még sosem jártam itt – mondta Röfi.
– Nem tudom, mi célra tervezték ezt a kamrát. A szék egy emelettel följebb
volt, és felmérésekre használták. Matematikai példákat oldottam meg benne, de
előtte bedrogoztak és lesokkoltak.
- Elbűvölő – mormogta az Arc.
- Van valami borzalmas ebben a
szobában – mondta Tyria. – Vagyis nem ebben. A következőben.
- Ez egy játéktábla-egység –
állapította meg Kell. A szék körüli berendezéseken könyökölt, alaposan megvizsgálva
azokat. – Maga az asztal le lett szedve, és még újra is festették.
- Szóval a széken történteket
mutatta? – kérdezte az Arc.
- Talán. – Kell zavartan
nézegette az egységet. – Nincs bekötve, de úgy látom, működőképes.
- Ez a gép ruhákat mos – Gebe hasonló
intenzitással nézett egy emberhez képest harmadnagyságú kockát, mint Kell. – A Sungrass nevű hajón is található ilyen.
Kell végigpásztázott a
játéktábla-egységen, a Gebe által fixírozott masinán és az azokat körülvevő térségben
az áramszenzorral.
- Úgy néz ki, önműködő lehet.
Ahogyan a játéktábla-egység is. Elemmel, vagy hasonlóval.
- De miért? – kérdezte az Arc, de
Röfi ugyanolyan üres és bizonytalan tekintettel nézett vissza rá.
- Irányítsa át a vezérlést az én
terminálomra - parancsolta Gast, és még elcsípte Drufeys fájdalmas ábrázatát. –
Kérem szépen.
A technikus megenyhült, majd
megtette, amire utasították.
Az Arc úgy érezte, kicsúszik a
lába alól a talaj. Körülötte minden Lidérc és minden gépezet a szobában zuhanni
kezdett. Sötétség és forróság volt alattuk. Amikor lábai földet értek,
igyekezett tompítani valahogy a becsapódás erejét, de nem járt sikerrel, a
mellkasára esett, amitől minden levegő kiszökött tüdejéből. Érezte, hogy valami
hegyes és nehéz dolog csapódik a hátának, felhördült a fájdalomtól. Sírást és
csattanások zaját hallotta maga körül.
Nagy fájdalmak ellenére, de a
hátára fordult. A szoba padlója, amin álltak, középen széttört és lezuhant. Egy-egy
forgópánt nyílt szét úgy, mint egy ajtó, hogy helyet adjon a hat-hétméternyi
zuhanásnak.
A nyílás szélénél pedig
rohamosztagosok sorakoztak, fegyvereiket egyenesen az alant heverő Lidércekre
szegezték.
- Adják ide a táskát, melyben a
robbanótöltetek hordozzák! – kiáltott le az egyik rohamosztagos. – Ellenkező esetben
tüzet nyitunk.
Az Arc körbenézett. A Lidércek semmiféle
ellenállást nem voltak képesek kifejteni. Csak Kell és Shalla volt talpon. Kell
lábainál Gebe feküdt, eszméletlenül. Mellette, félig egy lezuhanó gép alá
temetve pedig…
- Dia! – az Arc ezt látva máris
talpra vergődött, dacára a fájdalomnak. Letérdelt Dia mellé, és megállapította,
hogy eszméletlen. A twi’lek bal keze biológiailag lehetetlen tartásban hevert a
teste mellett. Még lélegzett.
- Ne feledjék, ide a táskát! –
szólt megint a rohamosztagos felettük. – Vagy mind meghalnak.
Az Arc elcsípte Kell tekintetét,
és bólintott.
De Kell Shallához fordult.
- Tedd, amit mondanak. A
robbanótölteteket.
Shalla nem teketóriázott. Lecsatolta
a szerszámos táskát, amit magánál hordott, és ami infravörös szemüveget,
fényrudakat és némi élelmet tartalmazott. Megpörgette a heveder végénél fogva,
és felhajította a rohamosztagosoknak.
A beszélő elkapta a táskát. A
többiek visszahúzódtak, míg a plafon bezáródott.
- Mit csinálsz az alatt a harminc
másodperc alatt – mondta az Arc -, míg rá nem jönnek, hogy hazudtunk? Ki fogják
nyitni a plafont, és szitává lőnek.
- Fél perc múlva már minden
bizonnyal halottak leszünk – mondta Kell. Levette a saját táskáját, és
kotorászni kezdett benne. – Csak nézz körül, Egyes. Tudod, mi ez a hely?
Az Arcnak nagy nehezen sikerült
elszakítani tekintetét Diáról.
A talaj valamiféle védőrács
lehetett, ami elég strapabíró ahhoz, hogy elbírja a Lidércek és a lezuhant
tárgyak súlyát. A falak sötét, kemény fémből készültek, és helyenként fúvókák
álltak ki belőlük.
Alighogy ezt észrevette és minden
eljutott tudatáig, a talaj védőrácsozata a fal mellett vörösen izzani kezdett. A
vörösség gyorsan terjedt a kamra többi része felé. Hőség csapta meg az Arcot és
a többi Lidércet.
- Ebben a kamrában szerves
anyagokat égetnek – mondta Röfi, miután talpra küzdötte magát. – Ez egy
szemétégető.
Lara bosszúsan letérdelt. Semmi
kapcsolat a csapat többi tagjával. Természetesen, arra voltak ítélve, hogy a
legalacsonyabbra csökkentsék az üzenetek számát, de a semmi már túl kevés volt,
és Lara tudni akarta, mi az ördög folyik ott lent.
Az sem segített, hogy Elassar
eközben hűvös nyugalommal feküdt a hátán, és bámulta a csillagokat.
- Egy hullócsillag! – suttogta. –
Ez azt jelenti, szerencsések vagyunk.
- Az is szerencsének számít, hogy
az pont az egyik aszteroida, amit mi küldtünk a légkörbe fedezéknek? –
sóhajtott fel Lara.
Elassar vállat vont.
- Nem tudom.
Hatvan méterrel arrébb fémes
csikorgás hallatszott, és az ottani tető egy darabja szétnyílt. Egy tetőtlen
turbólift jelent meg, rajta tucatnyi rohamosztagossal, akik egyenesen Lara és
Elassar felé indultak.
- Azt hiszem, nem – helyesbített a
devaroni.
Az Arc, amilyen óvatosan csak
tudta a twi’lek sérült karja miatt, felemelte Diát.
- Bocs, hogy nem mondtam semmit.
De mindjárt szénné égünk.
Kell fél vállára vette a
táskáját. Két töltetet tartott a kezében, az egyiket zsebébe csúsztatta, míg a
másik vezérlőjén pötyögött be valamit.
Tyria felszökkent az egyik dobozszerű tárgyra,
amint a vörösség elérte a lábát. Letépte a maszkot az arcáról. A többi Lidérc
is követte a példáját. Az Arc látta, hogy mindannyian izzadnak. Ő róla is
szakadt a verejték, de ezzel a kis kellemetlenséggel most nem tudott mit
kezdeni.
- Mi van akkor, ha a kamrát
mágnesesen zárták le? - kérdezte Tyria.
- De nem – mondta az Arc. – Ha így
lenne, nem számoltak volna a táskával.
- Egyes?
- Mi az?
- Hová tegyem ezeket? – tudakolta
Kell.
- Ahová akarod. Te vagy a
robbantási szakértő. De amilyen mélyen vagyunk, már csak föld és kő vehet körbe
minket.
- A birodalmi építészet eléggé
egyszerű – mondta Kell. – Minden emelet ugyanúgy néz ki. Ami azt jelenti, a
főfolyosó, ahol jártunk, az alatta és a fölötte lévő szinten is ugyanolyan. Ami
– hol is van?
Röfi az egyik fal felé mutatott,
majd elrántotta Gebét a felé tartó vörösség elől. A takwaash pilóta ingadozott
ugyan, de tudott mozogni.
Alig fél méter hosszú lángok
törtek elő a fúvókákból, de ennyi elég is volt ahhoz, hogy a hőmérséklet
rohamosan emelkedni kezdjen. Az összes Lidérc elkáromkodta magát, és távolabb
húzódott a fúvókáktól.
- Három másodperc – szólt Kell. –
Fedezékbe.
A fal Röfi által mutatott
oldalának dobta a töltetet, majd beugrott az egyik lezuhant berendezési tárgy
mögé.
Az Arc követte példáját. Amint lábai
talajt értek, érezte, hogy a védőrács alól irtózatos hő szabadul fel. A vizsgálószék
mögé bújt, védve a robbanás hatásától, és igyekezett távol tartani Dia végtagjait
a padlón terjedő vörösségtől.
Egy emelettel feljebb, a
rohamosztagos egy táprudat halászott ki Shalla táskájából. Kirámolta a
hátizsákot, majd átnyújtotta a tápláló élelmet a parancsnoknak, hogy az is
közelebbről szemügyre vehesse.
- O-ó – mondta a parancsnok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése