4.fejezet

Négy

Lara Notsil közelebb hajolt a holoprojektorhoz, hogy tisztán hallja az eligazítás minden részletét, és hogy jól lássa az asztal fölé kivetített képet.

Ám nem volt mindig Lara Notsil. Valójában a Gara Pethotel névvel látta meg a napvilágot, és a Lara Notsil is csak egy volt az elmúlt években használt álnevek közül.

Nem mindig volt puha és rövid, szőke haja. A természet fekete hajjal és gyönyörű arcocskával áldotta meg őt. Egy kis smink és plasztikai sebészet segítségével elérte, hogy teljesen magára öltse Lara Notsil személyazonosságát. Bár megmaradt pár jellemzője régi személyazonosságából, de ezek éppen elég kevésnek bizonyultak, hogy eltörpüljenek az új, felvett jellemzői mellett.

Nem volt mindig az Új Köztársaság Flottájának pilótája. Két Hírszerzési ügynök gyermekeként, ő is Hírszerzőnek született. Ebben a szerepben, behatolt az Új Köztársaság alacsonyabb rangú személyei közé, és adatokat közölt róluk először birodalmi koordinátorainak, később magának Apwar Trigitnek. Az admirálisnak szolgáltatott információkat felhasználva sikerült kivonnia a forgalomból a Myn Donos vezette Karom osztagot.

Most pedig, a rebellisek oldalán harcolt. Egykori ellenségei oldalán. Eredetileg ez is csak egy fortélyos kémkedési kísérletnek indult, de hamar abbamaradt ez a kísérlet; itt akart lenni, ezt akarta csinálni. De minden erejével küzdött az ellen, hogy egy napon a társai ne fedezzék fel a csalást, ne tudják meg, ki is valójában, és hogy mit csinált azelőtt. Ha felfedezik, akkor kiközösítik – és biztos, hogy előbb-utóbb meg is ölik.

De addig is, ő mindent megtesz, hogy életben tartsa osztagtársait. Hogy segítsen nekik a győzelem elérésében. Egy napon mindent bevall a parancsnokának, Wedge Antillesnek, hogy elősegítse Zsinj bukását.

Hamarosan.

Elhessegette gondolatait, és újra a parancsnok szavaira összpontosított.

- A Lidérc osztag – mondta Wedge – már híres a kevés támogatással végrehajtott küldetéseiről… vagy a támogatás nélküliekről. Tegyük fel, hogy Zsinj is tisztában van ezzel. A taktikánk, hogy módosítjuk a játékszabályokat. A Lidércek a megszokott kerékvágásban folytatják, de most jelentős támogatást is kapnak… én a Zsivány osztagra gondoltam.

A Lidércek közül többen helyeslően bólogattak.

- Tehát mi leszünk a bébiszitterek – mondta Gavin Darklighter.

- Majd kivilágítunk nektek, bébiszittereknek pár áldozatot – vágott vissza az Arc.

- Egy igazi áldozatot – mondta Gavin. – Nem valami javítóműhelyt vagy gyárat.

- Egy igazit – bólintott az Arc. – Ami vissza is lő.

- Ez esetben elvállalom a bébiszitterkedést – mondta méltóságteljes arccal Gavin.

- Valami gond van, uraim? – Wedge hangja nem árulkodott szigorról, de az összes beszélgetés elhallgatott. Gavin bólintott.

- Remek – mondta Wedge. – A Lidérceknek egyetlen feladata van: kideríteni, mit akar Zsinj a Binring Biomedikával. Okunk van feltételezni a kapcsolatot, mert az egyik gyára éppen olyan ketreceket gyárt, mint amilyenben Röfi nőtt fel. Amikor az Arc a Sasdenevérek Karginjának szerepébe bújt, egy alkalommal együtt vacsorázott Zsinjel, és kifejezetten érdekelte Kettch hadnagy, egy Röfi előtörténetéhez hasonló múltú ewok. Nem kizárt, hogy a hadúr olyan laboratóriumokat látogat, ahol humanoidokon végeznek el módosításokat. A Lidércek feladat kideríteni, mik ezek a módosítások, és hogy Zsinj miképpen kapcsolódik ehhez az egészhez.

- Röfi nem rejtette véka alá hátterét. Miután beállt a Flotta kötelékébe és ő lett az egyik leghíresebb gamorrai a galaxisban, nem is volt rá szüksége, hogy titkolózzon előéletéről. Ellenségeink talán tudják, hogy jövünk. De lehet, nem tudják, mikor. Ha van mit felfedeznünk odabent, biztosan erősen védik Röfi társaitól. Ez az egyik ok, hogy taktikát váltsunk, ha szükséges. Lidérc Egy, ismertesse a tervet.

Wedge leült, míg az Arc felállt. A fiatalabbik pilóta mostanában nagy magabiztosságról tett tanúbizonyságot, állapította meg Lara. Nem volt arrogáns, de tudta, mit kell tennie. Ez egy jó jel volt.

- A feladatunk végrehajtását több szakaszra bontva hajtjuk végre – mondta az Arc. – A Mon Remonda legénysége behatol a Saffalore rendszer egyik bolygója körül keringő aszteroida-övbe, és a Saffalore irányába terel pár kis- és középméretű aszteroidot. Ezek egy természetes meteorzáport kívánnak szimulálni. A Zsiványok és a Lidércek a harmadik, utolsó hullámban érkeznek a bolygóra, míg a zápor – ha matematikai számításaink helyesnek bizonyulnak – lerombolja a sarki jégsapkát, ahol a szenzorjaik kevésbé ellenállóak. Mi pedig alacsonyan szállva eljutunk az érkezési ponthoz, egy a bolygó fővárosa, Lurark melletti ponthoz. Itt a Zsiványok felállítanak egy tábort, míg a Lidércek egyenesen Lurarkba mennek.

- Elsődleges feladatunk kideríteni, Saffalore melyik részén található a laboratórium, ahol Röfit megteremtették. Ahogyan azt elmondta, az őt felnevelő emberek nem verték nagydobra a helyet, Röfi szerint a városon kívül helyezkedik el. Jó esetben reménykedhetünk, hogy a Binring Biomedika főépülete mégis Lurarkban található. De a legelső lépés, hogy Zsinj milyen nevet használ arra, hogy elrejtse a kíváncsi szemek elől. Egy kis vizsgálódás a bolygó hálózatán és a központi nyilvántartó irodában megteszi.

- Nem – mondta Lara.

Az Arc felé fordult.

- Úgy értem, nem, uram – helyesbített, és roppant kellemetlennek érezte, hogy mindenki előtt elpirul. Égés – mióta nem érzett ilyet?

- Ne aggódj emiatt. Miért nem?

- Te javasoltad, hogy a küldetések során jobb paranoiásnak lenni. Nos, mégsem masírozhatunk be a központi nyilvántartásukba – akár még egy terminálon át sem -, és kérdezhetjük meg: „Kié ez a cég?” Tegyük fel, hogy ők is ugyanolyan paranoiásak, mint mi. Nem lenne egy kicsit gyanús mindez?

- Hát, ami azt illeti, gondolkodtam már egy név nélküli ellenőrzés vagy egy közvetítő segítségének lehetőségére. Azt javaslod, hogy törjünk be és raboljuk el az információkat?

- Nem, ez a taktika maradjon meg a kritikusabb információknak – rázta meg a fejét Lara. – Én csak azt mondom, először azt derítsük ki, hol tárolják azt az információt, amiről te beszélsz. Egy teljesen biztonságos kérdéssel kezdjük, és ezt több emberrel is megcsináljuk. A reakcióikból úgyis ki lehet következtetni. Például, mondjuk te, Arc, be akarsz menni, hogy kérdezősködj a Binringről. Én is bemegyek előtted és találok egy cégnevet, ami szerintünk teljesen tisztességes, utána pedig kérdezősködök róla. Megfigyelem, hogyan válaszolnak, és hogy mennyi időbe telik reagálni, és mindezt jelentem neked. Amikor pedig te mész be…

- Lesz egy viszonyítási alapom – fejezte be helyette az Arc. – Értem, amit mondasz. Ha több időbe telne választ adni, vagy esetleg változtatnának nap rutinjukon, azt hamar észrevennénk, és tudnánk, ha riasztották volna őket.

- Ráadásul a hátad mögött leszünk, tehát nem lesz esélyük magánakciókra.

- Így igaz. Meg kell mondjam, van érzéked a tervezéshez. Mondták már valaha neked, hogy tehetséges vagy?

Lara megrázta a fejét. Nem akart beszélni.

- Jól van – folytatta az Arc. – Tehát ha megszereztük ezt az információt, kiderítjük, mi mást birtokol Zsinj a Saffalore-on…

- Nem – mondta Lara. Újra rászegeződött minden tekintet, és érezte, hogy megint elvörösödik.

- Miért nem? – az Arc hangja nyugodtan csengett.

- Hát… a Lidércek más küldetései során is találkoztunk Zsinj nevével, de sosem találtunk olyan nagyvállalatot, ami ezen a néven futna. Egy bolygón csak egy céget birtokolhat, vagy mindegyik cégének más a neve. Ha a történelemre gondolunk, semmi haszna végigfutni ezeket a neveket – még nem. Ha megpróbálnánk felforgatni számláit, vagyonát, ez a név elég is. De amit mi csinálunk, az csupán elterelés. Ami időt mi elpazarolunk, az egyeseknek esélyt adhat a levadászásunkra. Tény, hogy én nem ajánlom a Binringgel kapcsolatban álló nevei felkutatását, amíg nem végeztünk a portyánkkal, vagy csak végső esetben tegyük meg. Nem vállalhatunk fölösleges kockázatot olyan dolgokért, amik nem is olyan fontosak.

- Talán igazad van – gondolkozott el az Arc. – Nagyon jó. Larának igaza van. A főépületbe hatolunk be azzal a reménnyel, hogy sikerül kideríteni, hol található Zsinj többi gyára - vagy legalábbis azzal a reménnyel, hogy sikerül kitalálni, hol keressük őket. Tehát a szokásos feladatokat és stratégiát követjük...

- Nem – szólt közbe megint Lara. A Zsiványok nevetésben törtek ki körülöttük.

Az Arc lesütötte tekintetét, majd újra felemelte, arcáról kín ordított. Wedge felé fordult.

- Magának is ilyen nehéz?

- Semmi ötlete sincs – mosolygott Wedge.

- Mindig nekem kell bocsánatot kérnem, ha én tartom az eligazítást. Ezt komolyan mondom!

Wedge bólintott.

- Értékelem mindezt, de figyelmeztetnem kell: az igazi szenvedés még csak most kezdődik!

- Azt elhiszem – mondta az Arc, majd Larához fordult. – Tehát, mi nem?

A lány bocsánatkérően nézett rá.

- Már változtattunk a stratégián. Velünk tart a Zsivány osztag, hogy vigyázzon ránk. Ha nem számítunk erre a rettegett, hatékony erősítésre… - Tycho elismerően integetett. - …már az elején, akkor nincs értelme a jelenlétüknek. Így hát, rájuk is feladatokat bízunk.

- Igaza van – mondta Tycho. – Van pár ötletünk. Megelőzhetnénk a Lidérceket a fontosabb helyeken, és elhelyezhetünk pár eszközt, mondjuk infravörös érzékelőket, vagy komérzékelőket, bármit, csak legyen egyfajta forrásunka Binring épületéből. Ezután, ha esetleg erősítést hívnának, mi szépen lehallgatjuk, hol terveznek lecsapni, és hogy nekünk hol érdemes akcióba lépni. „Harminchét méterre a Hármas Érzékelőtől” elég precíz adat lenne. Mindezt az asztromech droidjaink mérnék be.

- Érdekes felvetés – mondta Wedge. – Arc, maga nem sokat gondolkodhatott azon, mihez kezd a haderejével.

- Még sosem volt haderőm.

Wedge bólintott.

- Üdv a való világban. És gondolkozzon úgy, akár egy pilóta, nem mint egy kalóz. Rendben, emberek, hallgassuk meg Arc további beszámolóját. Majd csak kijavítjuk a tervnek azon hibás pontjait, melyek a biztos halálba küldenének minket.

Világosság – fénygyűrű az őt körülölelő rózsaszín folyadékban – ébresztette fel Röfit.

Nem hallott, és nem érzett semmit – szinte semmit. A légzőkészülék, ami a tüdejébe pumpálta a levegőt, eljutott tudatáig. Eltartott egy röpke pillanatig, míg felidézte, hol van, melyik időben. Aztán kinyitotta a szemét.

Ahogyan a napokban már sokadszor, most is egy vukik méretére szabott baktatartályban lebegett. A bakta mindent rózsaszínné változtatott. Látta a tartály fala mögötti világot, az ideiglenes otthonát. A kezelője, egy sötét hajú nő integetett neki, egy mosollyal kiegészítve, amit az emberek csak „huncut mosoly”-nak hívnak. Tudta, az emberek nem tudnak segíteni rajta, de felvidította mindez. A bakta sűrűségétől lelassított mozdulatokkal visszaintegetett.

Valami megváltozott. Végigfutott az eddig kint látottakon, körülményeken, de nem tudta, mi az, ami kimaradt.

Fájdalom. Igen, a fájdalom volt az. Lenézett a gyomrára, amit nemrégiben még egy füstölgő kráterként lehetett volna a legjobban jellemezni. Most csak hegesedő szöveteket látott a helyén.

Jó. Tehát hamarosan kimászhat a baktatartályból. Nem mintha unatkozott volna itt bent – ő sosem unatkozott. Mindig el tudott gondolkodni matematikai, vezetési, logikai gondjain. Ezek mindig ébren tartották az agyát. Viszont akármilyen hasznos volt ez itt, a tartályon belül, az emberek hiánya már kezdte idegesíteni.

Mozgást észlelt a tartályon kívül. Emberek léptek be a szobába – a Lidérc osztag tagjai. Mindegyikük vidám volt, és nem az a magukra erőltetett bárgyú mosoly tündökölt arcukon, mint az előzetes látogatások alkalmával.

A huncut kezelő felfelé mutatott. Röfi felpillantott a tartály tetejére. A fedél elhúzódott. Felrúgta magát a felszín felé, és napok óta először szívott friss, igazi levegőt tüdejébe.

Miután újra szilárd talajt értek lábai, egy köpenyt és egy törölközőt nyomtak a kezébe, és miután eltávolította magáról a bakta maradványait, végre elcsíphette társai beszédét is.

- Bocsáss meg, hogy így betörtünk, de úgy hallottunk, Röfit új köntösben mutatják be.

- De úgy néz ki, mintha beecetesedett volna – mondta Lara.

- És bedugaszolták – mondta Dia.

- Örülök, hogy látlak – mondta egy fiatal devaroni, akit nem ismert. – Már csak te maradtál, akit megkérhetek: ölj meg.

- Kerüljön minden olyan cselekvést, mely megerőltetné hasizmait – vette át a szót a kezelője.

- Hogy mindig is emlékezz erre a kis incidensre – folytatta Janson -, készítettünk pár különleges cuccot, csak neked. Baktaízű cukorkát. Baktaízű brandyt. Baktaízű sajtot.

- Kell és én kidolgoztunk egy útmutató könyvet Hogyan sújts le helyesen egy asztallappal címmel.

Röfi magára erőltetett egy mosolyt. Jó volt újra otthon lenni.

Néhány nappal később a harmadik meteorzápor hatolt be a Saffalore északi félgömbjébe. Az égitestek nagy része már a zuhanás közben elporlad, de bőven maradt olyan meteor is, mely nem állt meg félúton: belecsapódott a Saffalore felszínébe. A meteoritok jókora krátereket szántottak a talajba.

Azonban közéjük más, mesterséges eredetű tárgyak is keveredtek. Vadászgépek voltak, majdnem egy tucatnyian várták a pillanatot, és amikor az eljött, meredek szögben lefelé esve eltávolodtak a valódi meteoritoktól. Alacsonyan a föld fölött szálltak, olyannyira, hogy néha csak pár méter választotta el őket a felszínnel való ütközéstől.

Senki sem reklamált vagy méltatlankodott az alacsonyan repülés miatt. A vadászgépek pilótái szigorú komcsendet rendeltek el, és be is tartották.

A gépek közül három TIE elfogók voltak, a Birodalom legveszélyesebb masinái. Az alakulat többi részét X-szárnyúak alkották, melyek szárnyai alá most egy extra üzemanyagtartályt erősítettek.

A legveszélyesebb dolog ezekben a manőverekben, gondolta Donos, hogy vagy elunod magad közben, vagy óvatlanul nekicsapódsz a földnek. A tájkövető repülés egy trükkös dolog volt. Az alattuk elsuhanó talajt, amit ma éjszaka maguk mögött hagynak, jószerével csak tundra alkotta, csillogó jégtakaró, mely nem jelentett túlzott veszélyt. Azonban volt egy része a szakasznak, mely egy egész hegységet tolt eléjük. A komcsend alatt minden pilótának folyamatosan fürkésznie kellett a szenzorokat, ugyanis az éjszakában a szabad szemmel való látás nem volt a legeslegpontosabb.

Ennek megfelelően Donos a kijelzőkre függesztette tekintetét. Ez nem okozott neki gondot. A koréliai fegyveres erőinek mesterlövészeként megtanulta, hogyan kövesse a végsőkig célpontját. Életek múltak ujjának egyetlen mozdulatán. Ebben profi volt.

Természetesen előfordult már egyes esetben, hogy a gyanú, ami befészkelte magát a lelke mélyére, figyelmeztette őt arra, hogy amit csinál, nem helyes. Igen, azzal a tudattal végzett rengeteg áldozattal, hogy tudta, azok ártatlanok… és az, hogy sosem adott nekik esélyt a túlélésre, égette tudatát.

A Vadászgép Osztagba való besorozását egyfajta válaszként élte meg. Az bizonyos volt, hogy remek reflexekkel áldotta meg a teremtő, megfelelő képességekkel rendelkezett, hogy pilóta legyen. Sosem gondolkodott el morális kérdésekről – nagy dolgokat vitt véghez pilótaként, és mindig volt esélye visszavágni. Villámgyorsan lépkedett felfelé a ranglétrán, egy éven belül hadnagy lett, majd osztagparancsnok.

Osztagparancsnok a saját csapatában., a Talon Osztagban. Minden egyes tagját, kivéve Donost, egy névtelen, senki által sem lakott, kietlen bolygón ölték meg bevetés közben. Ez az eset egy folt volt Donos emlékezetében, melyet sosem tudott eltüntetni. Egy seb, melyet sosem tud teljesen begyógyítani.

Felkapcsolta a sisakja vízorját. Az ő célja most az, hogy túltegye magát ezeken a borús gondolatokon. Nem engedhette meg magának, hogy most ezen rágódjon. Az érzelmei mindig előjöttek, még akkor is, amikor már azt hitte, végleg legyőzte őket. Most újra eltaszította őket magától, hogy egy ideig nyugalma legyen. Valahogy ki kellett bírnia – a többiek nem láthatták jeleit a gyengeségének.

Már elvesztett tizenegy tisztet, pilótatársakat, néhányuk a barátja is volt. Kudarcot vallott a Talonnal. Még a saját lelkét is elvesztette, vagy legalábbis mélyre temette abban az érzelmi szemétdombban, mely asztromech droidja elvesztése óta kezdett el növekedni, röviddel a Talon pusztulása után.

Az új társai visszahozták őt az életbe. Rákényszerült, hogy újra a valóságban éljen. Hogy végre elgondolkodhasson a jelenről – és jövőről.

Figyelme újra a szenzorok felé irányult. Jövőről nemigen beszélhet, ha most elrontja a tájkövető repülést, és egy hegycsúcsba fúródik.

Rendben. Csak előre nézz! Két út állt előtte – és nem akart meghalni, még mielőtt elindulna valamelyiken.

Az egyik „út” lehetősége már a Talon megsemmisülése óta gondolkodtatta. Elképzelte, milyen lenne visszatérni a Hírszerzéshez, visszatérni régi hivatalába, hogy felkutassa mindazokat, akik felelősek osztagának haláláért.

Inyri Forgenak igaza volt. A bosszú tud a legerősebben motiválni valakit. Donos szomjazott a bosszúra, az igazságra. Minden reggel, mikor felkelt, üdvözölte őt a bosszú érzése, tudatába fészkelte magát, miközben dolgozott, hamis ígéreteket suttogott neki, mikor nyugovóra tért. Néha pedig, megjelent álmaiban. Mindvégig tudta, hogyha egyszer egy fegyver csöve mögül tekintene a felelősökre, szívfájdalom nélkül húzná meg a ravaszt… mindegy, mibe kerül.

Kettő ilyen személy már el is nyerte méltó büntetését. Apwar Trigit, aki kitervelte a rajtaütést. Gara Pethotel szolgáltatta az információkat, amikre az admirálisnak szüksége volt. Pethotel az Implacable nevezetű csillagrombolón vesztette életét, míg Trigitet maga Donos lőtte szét, miután az a csillagromboló pusztulása után menekülni próbált egy TIE elfogóvadásszal.

A többiek azonban eltűntek. A Birodalmi Hírszerzés emberei hamis személyazonosságot adtak Gara Petotelnek, és bedugták a Flottába. A nőt egyenesen az Új Köztársaság által irányított szektorok egyikéből csempészték az Implacablere. A 181-es osztag most érthetetlen módon Zsinjt szolgálja. És még rengeteg cselszövőnek kellett meghalnia.

Egy része azonban nem akart részese lenni mindennek. Donosban egy egyre jobban fejébe szöget verő gondolat kínálkozik: hogy éljen normális életet. Ez hajtja őt, ez ad egy második esélyt, hogy egy vadászgép pilótaülésében maradjon: hogy visszavágjon, hogy újra tiszteletnek örvendjen… hogy új életet kezdjen.

A Falynn Sandskimmer névre hallgató hölgy szerette őt. Nem tudta, honnan jött ez a vonzalom, hogy miképpen tud ilyen körülmények közt efféle érzelmeket táplálni iránta. De az érzelmek hatással voltak rá, úgy érezte, újra rendes ember lett. Ő is meghalt az Implacableön, még mielőtt kifejezhette volna érzéseit…

És most… a szenzorokra pillantott, és a kijelzőn lévő Lidérc Kettő pontjára. Ott volt, az alakzatban, a feje fölött, szorosan Lidérc Egyre tapadva. Lara Notsil.

Alig beszéltek egymással. Ha mégis váltottak pár szót, csupán tanácsokkal látták el egymást. Vagy egy felszíni akció ideje alatt, amikor ő megakadályozta, hogy Zsinj elrabolja Larát. Az eligazításokon, esetleg az eltávozásokkor.

De az a kis idő is, amit együtt töltöttek, bebizonyította, hogy ők ketten hasonlóan gondolkodnak. A nő esze és szépsége megbűvölte Donost. Valamint a titoktartása is elbűvölte: sok mindent elvesztett az Aldivy-n, de az azelőtt történtekhez és a gyerekkorához vezető kiskapuk zárva maradtak.

Amiben pedig a legjobban hasonlított rá, Donosra, az a múlton való rágódása, a régi emlékektől való elszakadás és a jövőre vonatkozó ötlettelenség volt. Donos átérezte a lány helyzetét. Még inkább, mert sokban hasonlítottak.

De ez az egész nem jelenthet semmit, míg nem ismerik egymást. Lara talán még maga sem tudná, miképpen kezelje a helyzetet.

Nem túl elővigyázatos, egy belső hang mondta ezt Donosnak. És nem is fog óvatoskodni. De te se törd össze az életét, ahogyan összetörted a sajátodat. Előbb tűzz ki magadnak valami célt, amit el akarsz érni a saját életedben. Élj a kinevezéseddel. Állj bosszút a halottaidért. Egyenlítsd ki a számlát.

A belső hangnak igaza volt. Nem erőltetheti be magát a lány életébe. Inkább hagyja őt békén. Inkább elégítse ki bosszúvágyát.

De mi van akkor, ha fel tud ajánlani egy szebb jövőt a lánynak, szebbet, mint Lara tudna biztosítani Donosnak?

Használd ezt a nagy, rosszul működő golyóbist, amit agynak mersz nevezni.

Ez a mondat megijesztette őt. A szavak Ton Phanan hangján szóltak hozzá, egy másik Lidérc idézete volt ez: Ton Phanané, aki pár héttel ezelőtt halt meg. Ton Phanané, aki szilárdan állította, hogy Donosnak nincs jövője, és aki életét vesztette, mert nem küzdött annyira az életéért, mint szükséges lett volna.

És most mégis itt volt. Donosnak lett jövője, Tonnak nem. Donos választhatná, hogy visszavonul, és a bosszúnak él, aztán talán… talán visszatér a normális életbe. Vagy hagyja a bosszút. Ami azt jelenti, hogy olyan keményen küzd majd, mint soha máskor.

Meg kell ígérnie magának, hogy nem hagyja a Lidérceket meghalni maga mellett.

Beszélnie kell egy fiatal nővel, aki hirtelen igazán számított neki.

Egy ponton a hegységek egy hetven méter átmérőjű tisztást alakítottak ki. Repulzorlift nélkül senki nem tudta volna letenni a gépet, de a Lidérc és Zsivány osztag precíz sorokban és oszlopokban közeledtek és leszálltak.

Amint mindenki elhagyta gépét a holdfényes tisztáson, Wedge szólalt meg.

- Álcahálókat a helyére! Senki se felejtsen el átrakni egy kis üzemanyagot a tartályokból a TIE-okba. Nem nehéz munka, úgyhogy tíz perc múlva mindent letakarva akarok látni. Egy standard óra múlva hajnalodik. Hobbie, Corran, Asyr, Tal’dira, ti lesztek az első őrök. Mindenki másnak, négy óra alvás. Arc?

A férfi felfelé mutató hüvelykujjával jelezte, hogy megértette.

Ők ketten pár lépést arrébb sétáltak, nem messze a munkához látó pilótáktól. A talajt bokáig érő fű borította, aminek színe túl sápadt volt, hogy egészségesnek tűnjön.

- Innen remek kilátás nyílik északkelet-Lurarkra. Lát valamit, ami problémát okozhatna?

- Nem igazán – rázta meg a fejét az Arc. – A legfontosabb kérdés, hogy miképp oldjuk meg a közlekedést – a város nem tűnik felkészültnek a gyalogos átkelésekre.

- Ezt magára bízom. Aludjon rá egyet.

Az Arc bánatosan grimaszolt, a hold fényében ezt Wedge jól látta.

- Már ha egyáltalán tudok itt aludni.

Miután megbizonyosodott róla, hogy az álcaháló elrejti őt, és hogy Köpcös is elhelyezkedett, Donos Larát bámulta. A lány a saját gépének szárnyain könyökölt, közben valamit suttogott droidjának. Donos megvárta, míg a lány végez mindezzel, majd kezet nyújtott neki, hogy lesegítse a szárnyról.

- Válthatnánk pár szót? – kérdezte, és roppant idegesítőnek hallotta a saját hangját.

- Természetesen.

A férfi a lány X-szárnyúja és Kell TIE elfogójának árnyékába vezette Larát.

- Van valami, amin szeretném, ha elgondolkodnál. – Igen, ez már jobb volt, gondolta, most már sokkal felszabadultnak érezte magát, még a szorító érzés is elszállt, ami a mellkasát nyomta. Most újra úgy érezte, ura a saját helyzetének.

- Mi lenne az?

- Én.

A lány felvonta a szemöldökeit.

- Hát, a Lázadó pilótáknak van a legnagyobb egójuk ebben a galaxisban…

- Nem, nem erről van szó. Csak egy kis együttérzésre van szükségem. Szinte minden időmben csak rád gondolok.

- Myn, ez nem vicces – a lány mosolya elillant.

- Remek. Én nem akarlak megnevettetni. Nézd, nagyon sok időmbe telt, hogy túltegyem magam az idegességen, amit ez a találkozás jelent. Nagyon nehéz volt rászánni magam arra, hogy megszólítsalak. Még sosem volt ilyen nehéz semmi. Szóval ne gondold, hogy ez most valami vicc. Vedd komolyan, amit mondtam.

Lara egy lépést hátrált.

- Ne, ne, ne. Inkább menj, és keress valaki mást. Amúgy sem illenénk össze.

Donos nem tudta elfojtani az ezután következő mosolyát.

- Hát ez… egy jó jel.

- Hogy micsoda?

- Nem azt mondtad, hogy „Húzz el innen, utállak.”

Lara keresztbe fonta karjait a mellkasa előtt, és jéghidegen meredt Donosra.

- Nem kedvellek.

- Hazudsz. Egyébként is sokszor teszed ezt, akárcsak az Arc. Már egyre jobban fejlődök hazugságvizsgálat terén. – Közelebb lépett a lányhoz. – De engem nem rázhatsz le holmi füllentéssel.

- Egy rakás szerencsétlenség vagyok. Repülni is alig tudok.

- Ahogyan én is. Hidd el, jó párost alkotnánk.

- Hacsak nem megöl valaki, a karrierem egy nagy nulla marad. Csak egy szégyenfolt vagyok a Lidércek közt.

- Akárcsak én – még egy ok, hogy összeillünk.

- Hagyd abba! – a lány meglepődött hangerején, zavartan nézett körbe, hátha meghallotta valaki az álcahálón kívül.

Donos is ezt tette, de a tábor ugyanolyan maradt, mint azelőtt volt. Senki sem állt meg nézelődni, mi is lehetett ez az apró kiáltás.

Amikor Donos újra Larára nézett, látta, hogy valami megváltozott rajta. A nyugalom és az éberség sugárzott belőle. Mint valami hüllő emberi reinkarnációja lenne. Donos meglepetten lépett egyet hátra.

- Mondok neked tizenkét szót – kezdte Lara -, és ha végeztem, neked csak annyi a dolgod, hogy hátat fordítasz nekem, és örökre békén hagysz.

Donos érezte, hogy a lány igazat mond. És a tudat, hogy megteheti ezt, hogy kikosarazhatja, erőt adott neki.

- Akkor inkább el se kezdd.

Donos eddig csak annyit tett, hogy felhívja magára a figyelmet, hogy elmondja, miképpen áll érzéseivel, és hogy talán elsieti a dolgot. De olyan messze érezte őt magától, hogy úgy gondolta, ezt nem hagyhatja annyiban. Átkulcsolta kezeit a nő körül, és magához húzta.

Amikor ajkaik találkoztak, Lara próbálta kiszabadítani magát, de nem volt olyan erős az ellenállás, hogy Donos ne tudta volna elfojtani. Lara végül beletörődött a csókba. Kezei felkúsztak Donos nyakán. Mintha jajgatni próbált volna, de csak valami fojtott mormogás hallatszott.

És ott voltak, az álcaháló alatt, ők ketten, és Donos arra gondolt, hogy élhetett eddig nélküle.

Aztán a pillanat tovaszállt, arcaik eltávolodtak egymástól. Lara távolisága eltűnt, kíváncsi volt, és láthatóan kicsit ideges is.

- Ennyi elég is – mondta Donos. Aztán rájött, nem ezt kellett volna mondania.

Lara úgy nézett rá, mintha kiküldték volna egyedül a zuhogó esőbe.

- Köszönöm szépen – mondta -, hogy emlékeztettél arra a banthányi egódra.

Lara megkerülte őt és erősen meglökte a férfit. Donos belefejelt a TIE napkollektorába.

- Au – szisszent fel.

Lara megfordult, és elviharzott előle.

- Tartsd magad távol tőlem, hadnagy – mondta búcsúzásképpen. – Jó messze.

Ó, mily szerencsétlenség! Arra nem is gondolt, mennyire rosszul bánik az emberekkel. Donos sóhajtott, majd elindult gépe felé, hogy aztán aludjon is valamennyit.