3.fejezet

Három

Fáradtan, de kicsattanó egészségnek örvendve – amely eset ritkaságnak számított űrcsaták után -, mindannyian a Mon Remonda közösségi helységében voltak, Wedge parancsára.

A terem egy lekerekített sarkú, vakító fehér terem volt, zöld és kék bútorokkal telezsúfolva. Egy bárpult helyezkedett el a fal egyik oldalán, de most a rendkívüli készültség csak alkoholmentes italokkal szolgálhatott a pilótáknak. Mivel a négy osztag egy tagja sem volt mon kalamári vagy quarren, a levegő páratartalmát lejjebb kellett venni, hogy a földlakóknak kellemesebb legyen.

Donos az egyik kényelmes székben ült az egyik hajlított ívű fal mellett, és figyelmesen méregette a többi pilótát.

A Lidérc osztag tagjai vidáman ujjongtak, elsősorban Wes Janson hogyléte miatt, még a többi osztag pilótái arcán sem látszott annyi vidámság, mint a Lidércekén.

A Zsiványok egyik tagja – egy rövid barna hajú, alacsony testalkatú nő – az egyik ülőalkalmatosságban foglalt helyet, melyet osztagában csak „féltojás alakú” széknek neveztek. A forgószék egy keresztben és hosszában is félbevágott tojást formált, és ha a benne ülő megfordult, a szék a fal felé nézett, melyen egy terminál virított. A féltojás alakú szék a terminálokon végzett munkát tette kényelmessé. Donos felidézte a székben ülő nő nevét: Inyri Forge.

Forge a tenyerére támasztotta állát, szeme rosszkedvről árulkodott.

- Megváltoztatta a szabályainkat – mondta. – Ahogyan arra számíthattunk.

Forge elhallgatott, megpróbálta eldönteni, szarkasztikus legyen-e, vagy csak tényeket közöljön. Végül ez utóbbit választotta.

- Amíg ti, Lidércek álruhában járjátok a galaxist és felszíni küldetésekben vesztek részt, mi nekünk marad Zsinj üldözése a nyílt űrön át. Az ő területein, vagy a mieinken, amiket épp megtámadott, mindenhol, ahol csak nyomait találjuk jelenlétének. Csak apró utalásokat találunk, melyekre kár az időt és az erőinket pocsékolni, mert ezekkel akar minket csapdába csalni. Sőt sokszor találkozunk olyan esettel is, hogy későn érkezünk egy támadáshoz, már csak a hűlt helyét találjuk. De ma sikerült meglepnie minket: valahogyan kiderítette, hogy ott tartózkodunk, és lecsapott ránk.

- És – folytatta Hobbie -, hatalmas a flottája. Húsz csatahajó. Több, mint amire mi számítottunk tőle. A hírszerzésünk csúnyán bealudt.

- Tehát – vonta le a következtetést Forge. – Változtatnunk kell a taktikánkon. Alkalmazkodnunk hozzá. Ami nem jó.

- Semmi szükség radikális változásokra – mondta az Arc az apró asztal felől, melyet Diával osztott meg. – Az ő taktikáját kell megváltoztatni. Úgy néz ki, Zsinj nem merészkedik bolygók közelébe az Iron Fisttel – egészen mostanáig, mikor jelentős erejű haderővel érkeztünk. Ha így folytatja, hamar elsöpör minket.

Elassar Targon a bárpult mögött állt, ujjaival az asztallapon dobolt.

- Alaposabban át kell vizsgálni a nyomokat. Mi van azzal a hírrel, hogy baktalopást terveznek?

- Túl nyilvánvaló – rázta meg a fejét Shalla. – Száz az egyhez, hogy az Zsinj hazugsága. Követtük a nyomot, és… rajtunk ütött.

- Te ellenőrzöd ezeket a nyomokat – nézett rá gúnyosan Elassar. – Ez az, amiről beszéltél a küldetések tervezőinek?

- Igen.

- Tehát te vagy az egyikük, aki ijesztgeti Solo tábornokot.

A beszélgetések moraja elhalt, amint meghallották ezt a párbeszédet.

Shalla a kanapé egyik szélének támaszkodott, egyáltalán nem tűnt vidámnak.

- Tudod, sok esetben még te is helytelenül cselekszel, és időbe telik, míg helyrepofozunk. Először is, nem én vagyok az egyetlen ember, aki Solo tábornok hírszerzésénél dolgozik. Én csak egy vagyok a harmincból, egyetlen láncszem. Másodszor, Solo tábornok egyáltalán nincs megijedve. Csupán igyekszik életben tartani alattvalóit, és ezt a hozzád hasonló gőgös, iskoláskorú halálosztók, mint te, nem érthetik meg.

Elassar arckifejezése megváltozott.

- Csak semmi dekoráció?

A pilóták nyelvezete… szokás szerint, csak pilóták járnak ebbe a terembe, és amit ezeken a falakon kívül csak „dekorációnak” neveztek, azt itt csupán megvető arckifejezéssel jutalmaztak. Ez a szokás nem követte a hivatalnokok csicsás szobaberendezését, talán éppen ezért nem jártak erre efféle alakok.

Shalla bólintott.

Elassar mély levegőt vett, fontolgatta, mit mondjon. Mikor megszólalt, szavaiból a Lidércek és a Zsiványok több értelmet véltek kicsendülni, mint azt várták volna tőle.

- Nem akarom, hogy úgy tűnjön, többet tudok nálad Zsinjről, vagy a hírszerzési műveletekről. Mert nem tudok többet. Amit én tudok, az az, hogy egy pilóta dolga repülni és ellenséget ölni. A javaslatok, melyekkel az elöljáróinknál előhozakodtok, pontosan a pilóta dolgát akadályozza meg.

- Igazad van – mondta Shalla. – De egy pilótának más kötelezettségei is vannak. Nem csak az, hogy egy bolygóra, az űrbe vagy egy csatába repül, és másokat szétlő. Nem vonom kétségbe bátorságodat, Elassar – de vajon vagy-e annyira bátor, hogy értelmetlenül halj meg?

- Tehát mit csinálunk? – Kérdezte Dorset Konnair, a Lándzsa osztag egyik pilótája, egy alacsony, fakó bőrű és sötét hajú nő. Jobb szemét egy kék színű, csillagot formáló tetoválás keretezte. Hajlékonyságát feszes ülése bizonyította: lábait keresztezve ült az egyik székben. Donos tudta, a nő a Coruscantról származott – ez némileg meg is magyarázta, miért töltött sok időt a levegőben, egy jármű volánja mögött. Donos élt a gyanúperrel, hogy Dorset Konnair egy coruscanti őslakos volt. – Csak futunk Zsinj morzsái után, vagy ráharapunk a csalijára, amit szépen előre elhelyezett nekünk, hogy aztán lecsapjon.

- Át kell vennünk a kezdeményezést – mondta Forge. – Csaljuk mi csapdába őt. Ajánljunk olyat, aminek nem tud ellenállni.

- Tehát mit is? – Horkant fel Donos. – A Mon Remondát? Szenvedjük végig magunkat az általa uralt rendszereken, mint egy sérült vadállat, hogy aztán véget vessen a szenvedéseinknek?

- Nem. – Mondta Elassar. – Ajánljuk fel neki Elassar Targont, az univerzum meste…

- Jaj, de irritáló vagy, te sith fattya! – Szólt közbe fájdalmas arccal Forge. – De már jó úton jársz. Adjuk át neki magát Han Solo tábornokot.

- Nehogy megtegyétek – szólt Hobbie a pult mögül. Arca valamiért nagyon gyászos volt. – Ha Zsinj megöli Solót, Wedge biztos nem vállalná, hogy elfoglalja a helyét.

- Ez egy jó pont. – Bólintott Forge. – De gondolkozzunk egy kicsit. Kell, nem te mondtad, hogy Solo két-három hónappal ezelőtt szupertitkos üzeneteket szállított a Belső Tanácsnak?

- De igen – nézett Tyriára Kell.

- A tényt viszont nem tartották titokban. És te arra használtad ezt az utazást, hogy Trigitet bosszantsd. Hogy elvond a figyelmét az elsődleges célpontjáról, a Commenorról. Azt mondtad, Solo Trigit közelében mászkál.

- Minden tiszteletem a tiéd – mondta Gebe. Egy olyan fajból származott, akiknél a maga két méteres magasságával csak egy közepes méretű egyed volt; ennek ellenére ő és Kell volt a két legmagasabb pilóta a Lidérc osztagban. Szőrös teste, elnyújtott feje, remegő orrcimpája, nagy, szögletes fogai és messze álló szemei alapján inkább tűnt igásállatnak, mint értelmes teremtménynek –, de te éppen a Vacsora osztagról beszélsz, az egyetlen X-szárnyú osztagról, melyet sosem győztek le, és még sosem vesztettek embert.

- Óh, el is felejtettem. – Mosolyodott el Forge. – De amiről én beszélek, az az, hogy ha valaki meg tudja változtatni Zsinj programját, az maga Han Solo. A bosszúja az, ami motiválja.

- Benne vagyok. – Jött a hang az egyik falhoz közeli szék felől. A féltojás alakú ülőalkalmatosság a fal felé fordult, a pilóták ezért hitték azt, a terminálnál nem ül senki.

A szék feléjük fordult – az illető, aki a terminálon dolgozott, Han Solo volt. Nem a kényelmetlen uniformisát, hanem a hétköznapjain megszokott ruházatát viselte. Az öltözéket foltok tették piszkossá.

- Csak van egy-két probléma – mondta.

- Mik azok, uram? – Kérdezte Forge, miután megköszörülte a torkát.

- Ne uramozz, kérlek. Csak semmi dekoráció, emlékszel? Az első számú probléma az, hogy a Millenium Falcon jelenleg Leia hercegnő zászlóshajóján, a Rebel Dreamen vesztegel, és nem tudom, mikor kaphatom vissza. Második számú probléma: nem tudjuk, mit tervez Zsinj. Hála a Lidérc osztagnak.

A pilóták bűnbánóan pillantgattak körbe-körbe.

- Lényeg a lényeg – folytatta Solo -, amikor kiderítették, hogy Zsinj elrabolja a második szuper csillagrombolót, a Razor’s Kisset a Kuatról, és hogy hol csaphatnánk le rá, Zsinj áttért egy másik, tartalék tervre. Ami tehát mi is?

- Nem tudjuk – rázta meg a fejét Forge.

- De van még egy nyomunk. – Mondta az Arc. – Saffalore.

Ez egy birodalmi kézen lévő bolygó volt a Corporate Szektorban, ami helyet adott a Binring Biomedika névre keresztelt nagyvállalatnak, a cégnek, melynek gyártósorán Röfi született – jobban mondva, ahol megalkották őt. Egy cég, mely Zsinj tulajdonában állt egy másik világon, a Röfi fajtájának felneveléséhez szükséges transzparacél ketreceket gyártott a Binringnek, így gondolhatták, hogy a biomedikai cég – még ha titkosan is, de – kapcsolatban állhat a hadúrral.

- Belefáradtam már, hogy vakvágányon futó nyomokat hajkurásszak, hogy aztán Zsinj hűlt helyét találjam meg. – Mondta Solo. – Így hát a Mon Remonda egy kis időre kivonul a flotta kötelékéből. A következő úticélja a Saffalore lesz.

Felállt és a terem kijárata felé indult.

- Mindenesetre, az ötlet, hogy én leszek a csalétek, tetszik. Nem különösebben bánom, ha Zsinj bukásáért hozhatok áldozatot. – Elmosolyodott, már majdnem gonoszul vigyorgott a pilótákra. – Csak találjátok ki részletesen a tervet, és belevághatunk.

- Sosem értettem a koréliaiakat – mondta Donos, miután Solo elment.

Hirtelen egy koppanásra lettek figyelmesek – Elassar verte a fejét a bárpultnak. Arca egy megtestesült tragikum volt. Felfüggesztette az asztallapba fejelgetést, mikor látta, hogy mindenki őt nézi.

- Most megcsináltam a legrosszabb dolgot, amit csak tehettem – mondta a devaroni – azzal, hogy a felettesem jelenlétében megvádoltam őt azzal, hogy elfut a harc elől.

- Igaz – bólintott Shalla -, és ami még rosszabb, pont riadókészültségben. Ami azt jelenti, nem ihatod le magadat úgy, hogy megfeledkezz minderről.

- Ne is mondd. Shalla? Drága barátom, kedves hadnagyom!

- Tessék?

- Megölnél? Kérlek!

- Nem.

- Gebe. A te erőddel letörhetnéd az egyik karom, és beállíthatnád kézfogás-balesetnek.

Gebe egy emberszerű mosollyal fogadta az ötletet, és megrázta a fejét.

- Kell! Utálsz engem, nem igaz? Lenne egy ajánlatom számodra…

- Most nem, Elassar. Most fontosabb embereket kell megölnünk.

Az Arc tekintette hirtelen felragyogott.

- Tudod, Inyri, megcsinálhatnánk azt, mint Gebe és Kell a Folor Bázis megtámadásánál.

- Hosszában összekötve repülni két működésképtelen pajzsú X-szárnyúval, és tettetni, hogy mi vagyunk a Millenium Falcon? – Horkant fel Forge.

- Nem pont erre gondoltam, de nagy vonalakban igen. Amit ők csináltak, az az volt, hogy csináltak egy hamis Millenium Falcont. De egy kis idővel és egy kis furfanggal mi még jobbat csinálhatunk.

Forge elgondolkodott. A többiek kétkedő pillantásait látva kibökte:

- Talán.

- Nem a Zsiványoknak van az univerzum legjobb szállásmestere? – Folytatta az Arc.

- De igen, Emtri – bólintott Forge. M-3PO, akit csak Emtrinek hívtak, egy protokolldroid volt a Zsiványkommandó szolgálatában. Messze földön híres volt a beszerzésben mutatott különleges képességeiről. – De már nem olyan hatékony, mint volt. Le kellett törölnünk pár programját.

- De még…

- De még érdemes belegondolni – helyeselt Forge. - Keressünk egy konferenciatermet és egy holoasztalt, és kérdezzük meg.

Ekkor kinyílt az ajtó, és Corran Horn, a hajdani CorSec ügynök lépett be rajta. Gyanakodva nézett végig a pilótákon.

- Lemaradtam valamiről?

Néhányan elröhögték magukat. Amióta itt tartózkodnak a Mon Remondán, Hornt és Solót sosem lehetett látni ugyanazon a helyen, ugyanabban az időpontban. Egy helyi tréfa kezdett el terjedni a pilóták között – miszerint korkülönbségük és eltérő jellemük ellenére a felszín alatt ugyanolyan emberek.

- Majd elmondjuk a konferenciateremben – mondta Forge. – Elkéstél, szóval kezdhetsz jegyzetelni.

Elassar könyörögve pillantott Hornra.

- Hadnagy, kérem! Meg tudna ölni úgy, hogy balesetnek tűnjön…

 

Han Solo kukucskált be Wedge ajtaján.

- Van egy perced?

Wedge elfordult a termináltól és az épp készülő jelentésétől.

- Van. Gyere be, kérlek.

A tábornok hozzá nem illően közönségesen leült, majd egy grimasszal ajándékozta meg Wedge-et.

- Gondoltam, hogy igyekszel távol maradni pár szaftos pletykától. Kerestelek a pilóták termében, de nem találtalak.

- Van egy-két szavam az ügyvezetőkhöz – horkant fel Wedge. – A pilóták moráljáról. Mi az?

Solo csibészes arca hirtelen sokkal öregebbnek és fáradtabbnak tűnt.

- Nem tehettünk semmit a Levianért. Ezt már a Coruscanton ülő barátaink is tudják. A nyomozás az Ackbar admirális elleni merénylet után nem zárja ki a lehetőségét egy komoly twi’lek összeesküvésnek.

- Miféle összeesküvésnek?

- A Hírszerzésnek lövése sincs. A twi”lekek bolygója, Ryloth mindig is azzal üzletelt, akinek pénze van. Szerintük van egy harcosabb réteg, akiknek nem tetszik az emberek hosszú ideje tartó uralma a bolygójukon. És akik ki nem állhatják, hogy a Ryloth kereskedő-bolygó hírében áll…

- Ez utóbbi igaz.

- Hát, a Hírszerzés szerint néhány fanatikus úgy döntött, megkeserítik az emberek életét. De akár több faj is benne van ebben az egészben, nem csak a twi’lekek. Néhányuk talán meg akarja ölni Ackbart, hiszen az admirális köztudottan az emberek jó barátja.

- Továbbá – Solo közelebb hajolt Wedge-hez és egy kissé lejjebb vett beszéde hangerején -, Cracken emberei a Hírszerzésnél érdekes viselkedést fedeztek fel a Coruscanton tartozó twi’lekek körében. Ez főleg a középosztálybeli új köztársasági hivatalnokok és tanácsadók esetében igaz. Pont az olyanok esetében, mint amilyen a merénylő, Jart Eyan volt. Gyilkossági kísérlete előtt eltávozását töltötte. De nyilvánvalóan sem ő, sem családja nem volt eltávozáson, ahogyan annak lennie kellett volna. Csak úgy… eltűntek, szőrén-szálán néhány nappal a merénylet előtt. Mindent elrendeztek, így az ismerőseik és barátaik azt hihették, üdülni mentek. De azt, hogy hol voltak, vagy hogy mit csináltak, senki sem tudja.

- Hová akarsz kilyukadni mindezzel?

- Pilótáid között is sok a twi’lek.

- Így van. Tal’dira a Zsiványoknál, Dia Passik a Lidérceknél, Nuro Tualin pedig a Lándzsáknál szolgál. Az egyik ügyvezetőm is twi’lek, ahogy az osztagom szerelője, Koyi Komad is.

- Kezeskedsz értük?

Wedge elgondolkodott. Tal’dira egy büszkeségtől fűtött harcos volt, akinek a szülőföldje, a Ryloth volt a mindene. Az árulás nagyon távol állt tőle és tehetségétől. Dia, sok fajtársához hasonlóan rabszolga volt és táncosnak képezték. De ő megölte gazdáját és elmenekült. Ennyi volt az ő története; az is igaz volt viszont, hogy előéletének pár momentuma még tisztázatlan volt. Nuro egy, az Akadémiáról frissiben érkezett tanítvány volt, aki Crespin tábornok szárnyai alatt végezte az A-szárnyú vadászgép vezetésére szolgáló kiképzést, osztagtársaihoz, a Lándzsákhoz hasonlóan. Elég valószínűtlennek tűnt, hogy benne lenne egy összeesküvésben. Wedge azóta ismerte Nawara Vent, mióta újraszervezte a Zsiványkommandót, és Koyi Komad is évek óta alatta szolgált.

Ezek közül a twi’lekek közül még soha senki sem dühítette fel Wedge-et. Egyikük sem csinált semmi olyasmit, ami miatt Wedge azt gondolhatta volna: „Mi változna, ha most megölném őket?” Wedge egyikükről sem hitte volna, hogy elárulnák azokat, akik befogadták őket soraikba.

- Kezeskedem értük – mondta.

Solo arcán újra mosoly jelent meg, fáradtság által szőtt ráncai kisimultak a homlokán.

- Remek. – Felállt. – Csak tudni akartam, hányadán állsz az üggyel kapcsolatban. Ez a beszélgetés maradjon köztünk, jó?

- Úgy lesz. Tudsz valamit? – Kérdezte, mikor Solo már nyitotta az ajtót. – Ahhoz képest, mennyire hangoztatod, hogy utálod, egész jól végzed az ügyintézést.

Solo arcáról eltűnt a mosoly.

- Ne is mondd.

Azzal már el is tűnt.

Mikor a holoprojektor által vetített kép elhalványult, egy nyájas kinézetű ember jelent meg Zsinj hadúr íróasztala előtt.

- Egy ajándékom van a számára – mondta Melvar.

Zsinj nagy nehezen leplezte riadtságát. Melvar nesztelen lopakodása folyton csak a frászt hozta rá. Tudta, a férfi büszke volt erre a képességére. Hogy feszültségét leplezze, Zsinj kackiássá pödörte bajszát.

- Micsoda kellemes meglepetés – mondta. – Ezért kellett megijesztenie? – körbemutatott a zászlóshajójának, az Iron Fistnek az irodáján. – Mikor és hol láthatom azt az ajándékot?

- Biztos vagyok benne, hogy megtalálja a helyet hozzá. – Vigyorgott Melvar egy hivatalnok ártatlanságot sugárzó, makulátlan mosolyával. Ujjai megmozdultak; Zsinj tudta, egy komegységet kapcsolhatott be velük a másik kezében.

Az iroda ajtaja kinyílt, és két őr egy-egy embert kísért. Az egyikük egy férfi volt, megfáradt, öreg és ősz hajú – Zsinj látta rajta, hogy öregebb, mint valójában, mivel az idegesség ráncai szétszabdalták homlokát. A másik egy nő volt, sötét hajjal és szemmel, alig lehetett több harminc évesnél. Rezignált arca nem sok vidámságról árulkodott. Mindketten civil ruhát viseltek.

Melvar kissé túl teátrálisan biccentett Zsinj felé.

- Engedje meg, hogy bemutassam Dr. Novin Bresst és Dr. Edda Gastot a saffalorei Binring Biomedika specialistáit. Egy kis kutatás után úgy döntöttem, a színe elé hozom őket, hogy személyesen beszélgethessen velük.

Zsinj a hasára ejtette kezeit. Elégedetten konstatálta, hogy főadmirálisi egyenruháját egyetlen folt vagy gyűrődés sem teszi tönkre; valószínűtlennek tartotta, hogy idehoznak két halálra ítéltet egy minden hájjal megkent hadúr színe elé.

- Doktorok, megtiszteltetésnek érzem találkozni önökkel. – Észrevette, hogy az idős férfi arcán átsuhan a remény; imádott játszadozni a hozzá hasonlóakkal.

- Kérdezzen tőlük – mondta Melvar – az elkószált tesztalanyokról.

- Óh, igen. Doktorok, meséljenek csak nekem, honnan is szerzik az ewokok és a gamorraiak a szükséges tudást – és harci kedvet – ahhoz, hogy vadászgépeket vezessenek?

Az idősebbik férfi, Dr. Bress próbált szemkontaktust létesíteni Dr. Gasttal, de a nő minduntalan csak Zsinjt bámulta.

- Hát – kezdte Bress -, talán úgy, hogy megszöktek.

- Ah – mondta Zsinj, és felkapott egy adattáblát, hogy ellenőrizze napi teendőit. Egy üzenet érkezik hozzá egy óra múlva, azután pedig egy kiadós evés. – Eszerint kiküldtem egy memorandumot, hogy kikérdezze önöket pár potenciális szökött tesztalanyról, de maguk nemmel válaszoltak. Igaz?

- Igaz – hátrált egy lépést Bress.

Zsinj lecsapta az asztal lapjára az adattáblát, amitől Brest hátraugrott. Gast viszont nem. Zsinj vicsorgássá változtatta hangját, és megengedett egy kis színt kiülni arcára.

- Megmondanák, miért nem akkor beszéltek, mikor kiküldtem a memorandumot? Miért most kell kihúzni magukból?

- Mert nem voltunk biztosak benne – mondta Bress. – Még most sem erősíthetünk meg semmit.

Zsinj egy ideig a férfire bámult, majd Gast felé fordult a tekintete. – Én meg abban nem vagyok biztos, hogy értem ezt az embert. Talán maga felvilágosíthatna róla.

- Azt hiszem, az menni fog – mondta a nő. – Leülhetnék? Elég sokat gyalogoltam idefelé.

Zsinj csak nagy nehezen tudta palástolni meglepetését, amit érzett. Kifejezetten ideges lehetett az ember, ha olyan választ kellett adnia, amivel az életét próbálta megvédeni. A hadúr most először komolyan tekintett Gastre. Egy felnőtt nő élete delén, nem túl szép, de arccsontja mintha harciassá tette volna őt… és harcolni is fog, egy egész életen át. És a szemei, azok a sötét, nyugodt, zavart keltő szemek…

Magára erőltetett egy mosolyt.

- Hát persze. Melvar tábornok, hová tűnt a jó modora? Szerezzen a hölgynek egy széket!

- Én, uh… is leülhet… - szólt erőtlen, akadozó hangon Bress.

- Maga csak maradjon csöndben, Dr. Bress. – Zsinj megvárta, míg Melvar egy széket helyez Gast mögé, és a nő leül rá. – Most már beszél?

- A nagybátyám, Dr. Tuzin Gast is részt vett a projektben – mondta a nő. – Ő egy igazi úttörője volt a dolgok kognitív-stimulánsi oldalának. De érzelmileg nem illett a pozícióba. Túl közel került a tesztalanyokhoz. Egyfajta ragaszkodást érzett irántuk. Az alanyok használatát tekintve, ez ugye nem volt túl szerencsés.

Zsinj bólintott, és intett, hogy folytassa.

- Pár évvel ezelőtt, egy óriási robbanás pusztította el az Ipszilon Szárnyat. A nagybátyám és pár tesztalanya is a halálos áldozatok közt volt. Néhányuk teste közel egymáshoz hamvadt el.

- Emlékszem – mondta Zsinj. – Dr. Bress említette, hogy a halott doktor asszisztense – és unokahúga – érzelmileg nem állt túlságosan közel hozzá, így különös bűntudat nélkül, kevés időt vesztve folytatta tovább a munkát. Nagyon dicséretes a hozzáállása.

Gast biccentett, hallva a bókot.

- Felmértük a károkat és folytattuk, ahogyan azt elterveztük – mondta. – Habár, valami különöset észleltünk a balesettel kapcsolatban.

- Éspedig?

- Először is – számolgatta az ujján Gast -, az egész öngyilkosság volt. A nagybátyám gyúlékony vegyszereket töltött pár tisztítócsőbe. Talán bűntudata lehetett valamiért, ami miatt nem akart tovább élni, nem tudom. Másodszor, a halott tesztalanyok közül az előzetes vizsgálatok során mindegyiknél erőszakos viselkedést mutattunk ki. Más szóval, ők voltak a legveszélyesebbek, a legerőszakosabbak…

- És a legígéretesebbek – fejezte be Zsinj a mondatot.

- Igen. A legígéretesebbek. A nagybátyám nevelte fel őket, és úgy döntött, vele együtt halnak meg.

- Azt mondta, az alanyok legtöbbje…

- Igen, egy kivételével. Egy gamorrai, mely hírszerzési képességeivel, és nem harci tudásával emelkedett ki a többi közül.

- A neve?

- Sosem találkoztam vele – vont vállat Gast. – Gamma Kilenc-Egy-Nulla-Négyes Alanyként volt bejegyezve.

- És úgy gondolják, ez a gamorrai meghalt a robbanásban, igaz?

- Igen – mondta a nő. – De az egyetlen organikus nyom, melyet találtunk, a vérplazmája volt.

- Melyet a nagybátyja vizsgált még a robbanás előtt.

- Igen.

- Csak a nagybátyja vérét találták meg?

Gast megrázta a fejét.

- Rátaláltunk a fejére és még számos testrészére.

- És az ewokok?

- Elméletileg kettő ewok tesztalany is elpusztult a robbanás során. Ők is hírszerzési és harci képzéseken vettek részt. Megtaláltunk két különböző ewokhoz tartozó testrészeket is, tehát jó okunk van feltételezni halálukat.

Zsinj vett egy mély levegőt.

- Hát. Van egy apró-cseprő probléma a Voort saBinring nevű gamorraival, aki a Lázadók Lidérc osztag nevű vadászgép-osztagában repül. Továbbá Kettch, egy ewok, aki a Sasdenevérek nevű kalózbandához tartozik, még egy kifejlesztett tesztalany a maguk gyárából.

- Vannak felvétel-töredékeink, melyekben a nagybátyám a gamorraiakat és az ewokokat szimulátorban teszteli, hogy megvizsgálja a tudásukat a repülést illetően. Fogalmam sincs, egy ewok hogyan szökhetett meg… hacsak nem létezik egy olyan tesztalany, ami nem szerepel a feljegyzéseinkben.

Zsinj dühös ábrázatot vett fel.

- Ezt előbb is elmondhatta volna. Mondjuk akkor, amikor először kezdtem aggódni. Higgye el, rengeteg vesződségtől megkímélt volna.

- Nem – mondta nyugodtan Gast. – Nem láttam, hogy aggodalmaskodott volna. Én mindig megfelelően végeztem a munkám.

- Ezt én döntöm el.

- Már megbocsásson, hadúr, de maga nem rendelkezik azzal a tudással, hogy meg tudja ítélni ezt.

Zsinj egy pillanatig a nőre bámult, majd elnevette magát.

- Micsoda impozáns utolsó szavak, Dr. Gast. De a szavak ideje lejárt. Vérnek kell kiontatnia, hogy jó napom legyen. - Intett az őröknek, akik fegyvert rántottak, és egyenesen a két doktornak szegezték őket. - Nagyon örülnék, ha végre megtanulná a leckét. Rengeteg kíntól szabadítana meg, higgyék el.

Bress jeges félelemmel bámult a rá szegeződő fegyverekre.

- Uram, mindent megtettem, amit csak kért…

- Így van, és most azt kérem, tegyen meg egy utolsó dolgot.

Gast előrántotta pisztolyát, és egyenesen a hadúrnak szegezte. Zsinj érdeklődéssel figyelte a reakciót. A nő nem volt semmi… talán úgy döntött, hogy kitörli őt az univerzumból, csak hogy megbosszulja saját halálát?

Bress hangja már-már sírássá változott.

- Könyörgöm, uram. Annyi projektet végigvittem, és olyan keveset hibáztam…

Gast Bress bordái közé nyomta a pisztoly csövét, és meghúzta a ravaszt. A lövés hangja bezengte az irodát, aztán pedig mindent betöltött az égett hús bűze. Bress a fal felé tántorodott, és lehanyatlott.

Gast égnek emelte a pisztolyt, és engedte, hogy Melvar elvegye tőle.

- Most pedig, ki akar megölni? – Kérdezte.

- Meg kell, hogy haljon? – kérdezte Zsinj. – Maga egy kritikus hibát vétett csapat tagja. Idejön, mintha bűnbánatot érezne, de valójában ellenkezik, és meglepően arrogáns. Csak nem olyan fajta, aki a saját kivégzését rendeli el.

Gast megrázta a fejét.

- Senki sem kérte, hogy ölessem meg magam. A maga parancsa csak az volt, hogy valaki haljon meg.

- Maga pedig mutatott annyi bátorságot, hogy megöljön, ha akad rá lehetősége.

Gast elmosolyodott – egy széles, szarkasztikus vigyor.

- Kérem, ne sértegessen, ha már meg akar ölni. Az összes megspórolt kreditemet rá, hogyha mégis meghúztam volna a ravaszt, a fegyver nem sült volna el. – A mosoly eltűnt az arcáról. – Tehát?

Zsinj elismerően méregette.

- Jól gondolta, hogy nem adok parancsot a saját lelövetésére. Ha megöli magát, vagy hagyja Dr. Bresst, hogy végezzen magával, akkor egyszerűen túl hülye és felelőtlen lett volna. De mindez nem történt meg. Megtenne nekem egy szívességet?

- Mi lenne az?

- Térjen vissza a Saffalore-ra. Állítsa le a projektet, de senki se – még a Binring se – tudja meg, hogy így tesz. A kutatás mostantól az Iron Fistre költözik; itt állítjuk fel a két laboratóriumot. Ürítse ki és kapcsolja be a Binring épületeinek védelmi rendszerét, hogy az elpusztítsa a betolakodókat. Úgy érzem, egy napon Voort saBinring pilótatársai meglátogatják a helyet, ahol társuk született… és ez egy kiváló alkalom arra, hogy végképp eltöröljük őket. Mindezen intézkedések garantálják, hogy a szemem előtt legyenek; ne feledje: egy halott Lidérc, és fejenkénti bónusz a számlájára. Világos?

- Teljesen. – Gast azzal a karakteres arcátlanságával kezet nyújtott.

Amikor a doktornő, az őrök és a még füstölgő hulla elhagyták az irodát, Melvar újra az íróasztal elé furakodott. Felettébb kíváncsinak látszott.

- Mit óhajt, tábornok? – kérdezte Zsinj.

- Utasította őt, hogy ölje meg a Lidérceket. Azonban a Lidércek egyike még ismeretlen tényező ebben az egyenletben. Gara Petothel.

- Tudom. De az aldivy-i küldetés kudarca óta nem lépett kapcsolatba velünk. Az ügynökünk halott, a helyettese szintén, és azóta semmi hír róla… örülnék, ha én szervezhetném meg Pethotel védelmét. Először azonban okot kell adnia rá, miért tegyem.

- Értettem.

- Hogy halad a Kicsorbult Penge?

- A művelet megy tovább. Minden nap tonnaszámra kapjuk a Razor’s Kiss roncsait. – Melvar habozott egy pillanat erejéig. – Csak maga tudja, miért pazaroljuk az időt arra, hogy újraépítsünk egy elpusztított Szuper Csillagrombolót.

Melvar nem tudta, miért. Mindketten tudták, hogy Zsinj el akarja mondani, miért. De mindketten tudták, hogy nem fogja elmondani, miért.

Zsinj elmosolyodott.

- Leléphet!