1.fejezet

Egy

A tény, hogy tudtán kívül már csak tizenkét percig tart az élete, nyugodt és derűs mosolyt csalt Jart Eyan hadnagy arcára.

Leeresztette a sikló rámpáját a Home One talajára és egy pillanat erejéig körülnézett. Amikor utoljára járt ezen a hadihajón, az itt állomásozó siklók és haszongépek még egy hosszadalmas hadjárat miatt voltak sérültek és piszkosak. Most pedig, minden csillogott és villogott, roncshalmazokból hajóra is hasonlító járművek lettek, melyek azt bizonyították, a Home One útja a szerelőműhelyben felettébb hasznosnak bizonyult.

Eyan a twi’lek fajba tartozott, melynek legjellegzetesebb ismertetőjegye az agynyúlvány, közismertebb nevén a lekku volt, ami a fejnek arról a részéről nyúlt ki, ahol az embereknek a haja lenne. Rengeteg ember nem is tudott róla, hogy a lekku egy olyan agynyúlvány, érzékelők egy kötege, mellyel a neki mondott szavakat elemezte ki.

Eyan megborzongott. A szülőföldje, a Ryloth egy forró hely volt. Ellentétben a mon kalamáriak hazájával, ami konkrétan egy világot beborító tenger. A Home One belső hőmérséklete – kalamári hajó létére – túl alacsony volt ahhoz, hogy zavarja a twi’leket. Az Új Köztársaság egyenruhája, amit mindig magán hordott, sem tudta ellensúlyozni ezt az apró kényelmetlenséget.

Elmosolyodott, ezzel kimutatva hegyes fogait. Jó volt újra itt lenni.

Egy nő hivatalnok közeledett felé, és mikor megállt előtte, szalutált.

- Üdvözlet újra itthon, uram. Remélem, élvezte az eltávozást.

- Óh, minden bizonnyal – ráncolta össze a szemöldökét Eyan, és próbált visszaemlékezni, miért is volt távol. De a pillanat tovatűnt, és a twi’lek a dokkban álló egyik járműre mutatott. – Milyen állapotban van?

- Száz százalékosban, uram. Az admirálisnak csak annyi a dolga, hogy szól, és elindul.

- Kiváló.

- Azért jöttem, hogy értesítsem: üzenet jött a feleségétől. Sürgős.

- A kapitány szolgálatban van?

- Most nem, uram.

- Jó. Először szeretném látni azt az üzenetet, mielőtt újra szolgálatba állok.

Mi lehet a gond? Csak nemrég hagyta el a Coruscantot, ahová költöztek – és ahová minden tiszt költözött, miután a fővárosba hívták őket.

Csak nemrég hagyta ott őt, miután az egész eltávozását vele töltötte. Homlokráncolva próbált visszaemlékezni, hogy töltötték idejüket együtt. Az emlékek valahogy nem jöttek elő. Egy idegesítő érzés azt súgta, valami kimaradt számára.

A lakosztályában ledobta magát a terminálhoz, és megnyitotta az üzeneteit. Sok szolgálatával kapcsolatos üzenetet is kapott, de figyelmét a magas prioritással megjelölt levél foglalta le. Meg is nyitotta.

A felvételen a felesége ott ült azon a giccses, piros széken, és meglehetősen boldogtalannak látszott. Zöld bőre természetellenesen sápadtan csillogott. Egy másik valakire pillantott, aki a felvétel hatókörén kívül tartózkodott.

- Jart – mondta -, vukik táncolnak a vendégszobában.

Eyan kikapcsolta az üzenetet, nem akarta végighallgatni. Egy gyors mozdulattal ki is törölte. Ujjai parancsokat pötyögtek a terminálba. Nézte, ahogy a gép teljesíti őket, és azon törte a fejét, miképpen lehetett ilyen gyors ez az egész, de semmi ötlete sem volt. Hát persze, gondolta. Azok az átkozott vukik már megint táncolnak a vendégszobában. Megkereste fegyverét, egy apró, de erős lézerpisztolyt, és ellenőrizte töltöttségét. Elrejtette a zsebében, majd elhagyta a lakosztályát, hogy megszabaduljon azoktól a táncoló vukiktól.

- Minden a stratégia szerint alakult, nem történt semmi különleges a hadihajókkal a Mon Remonda és az Iron Fist között lezajlott harcban.

A hang egy gamorraihoz tartozott, egy malachoz hasonlító humanoidhoz, akik harci kedvükről voltak híresek.

Basic nyelvet beszélt, mely faja képességein kívül esett. A hangja sem volt túl természetes: a szavak kétszer harsantak, először valami torokhangú bugyborékolás tört fel, majd ezt egy torkába épített implant alakította át emberek számára is érthető szavakká. Ő volt az egyetlen gamorrai, aki valaha az Új köztársaság Flottájának uniformisát viselte.

Narancsszín pilótaruhája vállán egysége jelvényét hordta, mely jól fényesebb és újabb volt, mint az egész ruházata. A jelvény az Új Köztársaság címerét ábrázolta, egy stilizált madarat, mely kinyújtotta szárnyait. Mindehhez tizenkét vadászgép sziluettjét festettek, ebből tizenegy kicsi, míg a sereghajtó vadászgép nagy alakú volt. Mindegyik orra ugyanarra nézett, bal lentről jobb felső irányba. Mindezt egy vastag kék csík vette körbe, aranyszín szegélyekkel. Ez volt a Lidérc osztag vadiúj jelvénye.

Még az is szokatlan volt, hogy a gamorrai megjelent előtte, bár ez köszönhető volt faja jó hírének. Ackbar admirális mon kalamári volt, egy halfejű, gumibőrű teremtmény. Bár sokan szolgáltak az Új Köztársaság flottájában, szinte csak Ackbar rendelkezett olyan harci tudással, melynek eredményeképpen a kiváló építő kalamáriak az ő igényeinek megfelelően építették hadihajóikat.

- Tulajdonképpen – folytatta a gamorrai -, Zsinjnek csak egy választása volt, hogy megvédje a Razor’s Kisst. – Az asztal fölött zajló felvételekre mutatott, melyen a mélyűri csata felvételének visszajátszása pergett le a szemük előtt. – Láthatja a manővereit, ahogyan az Iron Fisttel közénk és a Razor’s Kiss közé áll. Jól megfigyelhető, milyen lassan mozog megnyomorított hajójával. Ahogyan a számok is jól mutatják, a tempót mi diktáltuk.

- Tehát semmi különöset nem lát a felvételen – Ackbar hangja mélyebb és érdesebb volt fajához képest.

- Bocsásson meg, uram, de én ilyet nem mondtam – a gamorrai megnyomott pár gombot a holoprojektoron, hogy a felvételen kinagyítsa a két Szuper Csillagromboló egyikét. Közelebbről láthatóvá vált, hogy a monstrumot megszámolhatatlanul sok ponton lángok mardosták. Továbbá jól észrevehetőek voltak a rajokban nyüzsgő vadászok – új köztársaságiak és birodalmiak egyaránt -, amint ádáz tűzharcot vívnak egymással.

- Ebből a szemszögből vizsgálva az eseményeket – folytatta a gamorrai -, sokkal több az érdekesség az 181-es viselkedését illetően. Ráadásul, egy bizonyítottan lojális birodalmi vadászgép-kötelék nem tud kellően együttműködni az olyan mezei hadurakkal, mint Zsinj. Van valami különleges a harcmodorukban.

Ackbar kíváncsian pillantott Röfire.

- Mi nem észleltünk semmi különlegeset ezen a felvételen. De persze maga volt ott, maga harcolt ellenük.

- Helyesbítek: nem voltam ott. A harc nagy részét az Iron Fist fedélzetén raboskodva töltöttem, és igyekeztem minél gyorsabban beindítani a gépemet és elmenekülni. Nem, azután fedeztem fel a dolgot, miután megnéztem ezt a felvételt. A párok reagálnak pár érdekes támadási stratégiára. Nézze csak meg… - a gamorrai egy TIE elfogóvadász párra mutatott, amik szárnyain függőlegesen vörös csíkok húzódtak végig. Egy X-szárnyú pár közeledett a faruk mögül, mire a TIE-ok felbontották az alakzatot, szűk ívben balra és lefelé kanyarodtak, ezzel kikerülve az X-szárnyúak látómezejéből.

Röfi megállította a felvételt, majd nézőpontot váltott: egy másik 181-es TIE párra. A gamorrai újra elindította a felvételt, és felgyorsította, mialatt a TIE-ok átszelték a csatát. Amikor újra normál sebességen játszotta le, megszólalt:

- Íme, két A-szárnyú a Fegyverkéz osztagból, amik hátulról érkeznek ugyanazon a vektoron. Láthatja, a TIE-ok ugyanazon az útvonalon mennek, míg az elöl haladó próbálja a lehető legmagasabban fekvő pozíciót felvenni, hogy az a legalacsonyabb szögben nézzen az X-szárnyúakra, míg a párja lefelé tart és egy éleset kanyarodik.

- Ez csak egy véletlen egybeesés.

- Nem. A szög, amiben támadnak, határozza meg, honnan törnek ki. Ez az 181-es. Fogalmam sincs, mit akar jelenteni.

Ackbar előredőlt, halfején az érdeklődés jelei látszottak.

- Mutasson még több ilyet.

Eyan hadnagy elmasírozott az admirális irodájához, és magára öltötte széles, ragadozóéhoz hasonló mosolyát.

Az admirális egyik hivatalnoka, aki az iroda előtti pultnál ült, viszonozta a mosolyt. A férfi úgy nézett ki, mint aki a Flotta fejadagjain hízott volna meg. Most felállt és szalutált.

- Üdvözlöm újra itt, uram. Talán megártott az eltávozása?

Eyan előrántotta a pisztolyt a zsebéből, a férfi gyomrába vájta azt és meghúzta a ravaszt. A férfi székére rogyott, szerencsére csak egy apró nesz hallatszott, mivel a lövedék belefúródott a hivatalnok húsába, ami tompította az ezzel járó hanghatást.

- Megártott bizony – mondta a twi’lek.

Eyan átlépett a hulla fölött és megnyomott egy gombot az asztal alján. Az Ackbar admirális irodájára nyíló ajtó kinyílt.

Az admirális felpillantott, mikor a hadnagy belépett.

- Áh, Eyan hadnagy! Engedje meg, hogy bemutassam Voort saBinringet, más néven Röfit. Ő a Lidérc osztag pilótája és egy matematikai zseni. SaBinring, ő itt Jart Eyan hadnagy, a biztonsági szolgálattól.

- Megtiszteltetés önnel találkozni, uram – szalutált Röfi.

- Nemkülönben – viszonozta a gesztust Eyan. Azzal előrántotta a háta mögé rejtett pisztolyt, villámgyorsan Röfi gyomrának szegezte, és lőtt.

Figyelemreméltó, gondolta Röfi. Ez a hirtelenség… egyik pillanatban kiváló egészség, másikban pedig már elviselhetetlen fájdalom. Nem látott, a fájdalom a beleiben elviselhetetlenné vált, mintha máglyát gyújtottak volna a hasában. Nemcsak hogy nem látott, alig hallott. Érezte, hogy a hátán fekszik, de fogalma sem volt, miképpen került ilyen helyzetbe.

Azt hiszem, már csak pár pillanat van hátra az életemből. Milyen érdekes.

De a természet, mely megváltoztatta őt, ami irányította érzelmeit, ami éles ésszel ajándékozta meg őt, ezzel felhívva Ackbar admirális figyelmét, nem kerülhette el azt sem, ami a gamorrai léttel járt. Egy másik hang is szólt a saját fejében, szavai egyre hangosodtak: Élet, halál – nem probléma, öld meg! Öld meg, míg mozogni tud, harapd át a torkát, agyaraid fúródjanak forró húsába! ÖLD MEG!

Röfi szemhéja felpattant. Az orgyilkos alig néhány méterre állt tőle, egyenesen Ackbarra célozva. Ajkai szavakat formáltak, de Röfi nem értette őket.

Nem is számít. A twi’lek még nem lőtt rá. Röfi remegő kézzel uniformisa jobb ujjába nyúlt, és kihúzta a vibrokést, melyet a Lidércek mindig maguknál hordtak. Aktiválta az energiamezejét. Aztán csatakiáltást hallatott, melyet az emberek minden bizonnyal félelmetesnek találnak, és eldobta a kést.

A célpont felfigyelt a hangra, és megpördült, hogy becélozza Röfit. A kés, ahelyett, hogy a mellébe fúródott volna, telibe találta a pisztolyt. Pont lenyírta a cső és az elsütő billentyű találkozását. Egy vakító villanás tört elő a pisztolyból, mielőtt az orgyilkos elhajította volna.

Röfi megpróbált felállni, de remegő végtagjai miatt ez igen nehéz feladatnak bizonyult. Látta, amint Ackbar nekiront a twi’leknek, és kezei az orgyilkos nyakára fonódnak. A twi’lek azonban lerázta a torkáról a kezet, és egyenesen a fal felé lökte az admirálist. Aztán, mint mikor a harcos áll legyőzött ellenfele fölött, Eyan ráült Ackbarra, és most az ő ujjai fonódtak rá a mon kalamári torkára.

Röfi végre lábra tudott állni. Becsült hátralévő idő… tíz vagy tizenkét másodperc. Öld meg, öld meg, öld meg. Elhomályosuló látás. Mellékhatása a sokk. Szabadítsd ki az egyik kezed, és győzd le, hogy a saját halálért könyörögjön. Erős, természetellenesen erős…

Sikerült néhány lépést tennie, de még mindig bizonytalanul járt, egyenesen Ackbar íróasztalához ment. Vállát a közepének támasztva kipattintotta az asztal lapját a helyéről és felemelte, holott majdnem hanyatt esett ettől a mozdulatsortól. Remek. Már van elég erőm. Most már annyira fel tudom pofozni, hogy még a saját anyja se ismerje fel őt.

Tántorogva elindult az orgyilkos felé. Az asztal lapja, amit magasan tartott, húzta őt a twi’lek felé, ezzel nagy lendületet adva a gamorrai számára. Eyannak csak egy meglepett pillantásra futotta, mielőtt le nem ütötték volna.

A fal másik oldalán, egy zászlós dőlt neki a falnak, a társalgó falának. Azonban pár pillanattal később nagyot koppanva találkozott a talajjal, mire a pohárnyi caf, amit a kezében tartott, a társalgó padlójára ömlött.

A teremben tartózkodók csodálkozva nézték a fal egy részét, mely különös módon behorpadt. Az egyik segítőkészen letérdelt a sérült zászlós mellé, míg a többiek megrohamozták a kijáratot.

Röfi elhajította az asztallapot, így az nem találta el Ackbar admirálist. Azonban nem érzett magában elég erőt, így a mozdulat elég bágyadtra sikerült.

Röfi megcsodálta művét. A twi’lek feje kétszer olyan széles és fele olyan magas lett az ütés hatására. A Röfi fejében tomboló hangok minden bizonnyal megnyugodtak, látván a plasztikai sebészet e gyöngyszemét.

Ackbar erőlködve felállt, és mondott is valamit, de Röfi tudatáig nem jutottak el szavai.

A gamorrai végül kínlódva elterült a földön. Belső fájdalmai legyőzték őt.

A két TIE elfogó bedőlt, széles ívű kanyart véve keresték célpontjaikat. Félhold alakú szárnyaikon megcsillant valami a távolban.

Ha valaki először látja ezt a két űrhajót, minden bizonnyal komikusnak ítélné a látványt. Pilótafülkéjük csupán egy apró gömb, amibe egy ember is alig fér bele. A fülkékből karcsú vonalak állnak ki, alig hosszabbak a pilótafülkék kerületénél. Mindezt egy napelemes szárny keretezi, egy oválishoz hasonló formájú alakzat, melynek elejéből kivágtak egy darabot. Míg a hagyományos TIE vadászokat – gömbszerű pilótafülkéjük miatt – az új köztársasági pilóták a „szem” gúnynévvel illetik, az elfogók, jóval keskenyebb kinézetük miatt megelégedhetnek a „sanda” elnevezéssel.

Azonban, ha az ember a sandákkal harcol, azt semmiképpen sem nevezhető kellemesnek. Hiába a kinézetük, az elfogók agilisak és gyorsak voltak, négy lézerágyúval felszerelkezve, amik pillanatok alatt képesek voltak lyukat ütni a pajzsba. Ezért voltak hát a TIE elfogók a Birodalom vadászgép-repertoárjának leghalálosabb darabjai.

Azonban, most nem birodalmiak vezették ezeket a gépeket.

- Zsivány Kettes, itt Vezér. Adáspróba.

- Jól hallak.

- Két ismeretlen jelent meg a szenzorom képernyőjét kettő-nyolc-ötnél. Nézzük meg, mi az!

- Követlek.

A két sanda a távoli célpontok felé fordult, feszes alakzatban manőverezve. Pillanatokkal később az ellenfél – két pont a távolban – már láthatóvá is vált.

- Kettes, a komputer két kísérleti azonosítót észlelt, egy sandáét és egy X-szárnyúét.

- Már én is látom. Úgy nézem, az X-szárnyú irányít. Elválasszuk őket, hogy ezzel mindkettőnket fedezzenek?

- Őőő… még ne. Maradjunk inkább a szabvány birodalmi protokollnál, hogy egy rutinellenőrzésnek tűnjön.

- Rendben.

Ahogy a kijelzőn a távolságjelző a lőtávolon belülre érést mutatta, a két vadászgép tüzet nyitott. Érdekes módon a sanda szorosan az X-szárnyú mögött maradt, és csak néha-néha lőtt el az előtte lévő gép alatt.

A két elfogó támadásba lendült, lézersugarakat lőve rájuk. Sorozataik becsapódtak az X-szárnyú hátsó pajzsába, és szertefoszlatták azt a gép törzsénél.

- Már értem! – kiáltotta Kettes. – Használod a…

Vörös lézertűz találta el a kör alakú pilótafülke transzparacél ablakát. Kettes egy látványos robbanással szűnt meg létezni, a detonációból előtörő gázok pedig megpörkölték Vezér sandáját. Az ellenséges TIE és az X-szárnyú felgyorsított.

Halála ellenére, Kettes tovább locsogott. Hangja úgy koppant Vezért komegységében, mintha beszéd lenne a halottak mezejéről.

- Hupsz, bocsi, Wedge.

- Semmi gond, Tycho. – Wedge Antilles felzárkózott a két felgyorsult vadászgép mögé.

Ahelyett, hogy megpróbálta volna lerázni, a sanda inkább Wedge mögé kívánt kerülni. A két gép együtt mozdult, ahogyan alakzatot váltottak: most az X-szárnyú került hátra, a sanda előre. Hiba nélkül repültek, és Wedge ezt látván bólintott. A TIE az X-szárnyút barikádként használva maradt a formáció elején, ezzel fedezve pajzzsal nem rendelkező hátsóját. Az X-szárnyú pilótája már biztosan a hátsó pajzsokra irányított minden energiát. A TIE pedig csak élvezte védettségét.

Wedge is felgyorsított, egyenesen a két vadász hasa alá repült. A két gép pilótája tudhatta, hogy nem szándékozik föléjük repülni, hanem megakadni mögöttük, hogy szétlője a viszonylag védtelen részeket. Tehát, csak annyi dolguk volt, hogy feloszlassák az alakzatot. Az X-szárnyú nem tudott semerre sem elmanőverezni, de a TIE megpróbálhatott Wedge háta mögé kerülni. Mindez azt jelentette, hogy várt addig, míg Wedge az X-szárnyúval kezd el foglalkozni.

A komputeren kirajzolódott egy X-szárnyű képe, és felajánlotta Wedge-nek a lézervető zárjának kikapcsolását. Wedge elutasította a felajánlást, majd szűk fordulóba kezdett, hogy alájuk kerüljön, és tüzelhessen a sandára. Azonban félúton megszakította a manővert, és hirtelen emelkedni kezdett.

És az ellenséges TIE is mozgásba lendült, megpróbálva beékelni magát Wedge és az X-szárnyú közé. Ugyanazon a célképernyőn most egy TIE alakja villogott, és Wedge nem habozott kiengedni a lézervetők zárját. Lőtt, és nézte a négy zöld csíkot, amik gépének ágyúiból törnek elő. A sanda felrobbant, Wedge pedig igyekezett elkerülni a törmelékfelhővel való érintkezést.

Az X-szárnyú eközben kihasználta a pillanatnyi előnyét, hogy cselbe kezdjen, és jobbra kanyarodjon – egy kemény fordulóval. Egy újabb próbálkozás, hogy szemtől szembe álljanak egymással. De Wedge nem várta meg, mi lesz a vége, egy általános hírközlő frekvenciára állította a komot, és beleszólt:

- Feladat vége.

Garik „az Arc” Loran, hajdani színész, most pedig az Új Köztársaság egyik vadászgéppilótájának hangja válaszolt.

- De hisz még nem haltam meg.

- Netán tiltakozik?

- Nem éppen. Csak kíváncsi vagyok.

Az űr látképe és a kanyarodó X-szárnyú hirtelen eltűnt a sötétségben. Wedge felnyitotta a pilótafülke tetejét, amely pont ott helyezkedett el a két ionhajtómű előtt, mint egy valódi TIE-on, majd kimászott.

A szoba, ahol tartózkodott, tágas volt és túlzsúfolt, asztalokkal, székekkel és szimulátor gépekkel teletömve. Legtöbbjük a keskenyebb fajtához tartozott, melyek az X-, az Y- és az A-szárnyú vadászok pilótafülkéit igyekeztek minél élethűbben imitálni. Néhányuk viszont gömb formájú volt, egy ilyenből mászott ki Wedge is, ezek a TIE pilótafülkéjét szimulálták. A teremben tartózkodók vagy az Új Köztársaság narancsszín pilótaruháját viselték, vagy a technikusok sötétebb árnyalatú uniformisát. A pilóták zöme a szimulátorok körül nyüzsgött, amint a holoprojektoron lesték saját erőfeszítéseiket.

Az egyik asztalok között nyíló folyosón az Arc közeledett, meglehetősen fürge léptekkel tartott Wedge irányába, miközben kíváncsian pillantott rá. Wedge még egy nőt is látott Loran mellett lépdelni, aki, ha emlékezete nem csalt, egy újonc volt. Garik mondott valamit neki, mire a nő izgatottan a mellére csapott, arcáról magabiztosság sugárzott. Elvégre, az Arc szúrós szeme, illetve lehengerlően rendezetlen hajkoronája volt valami hatással a női nemre. Wedge intett, hogy jöjjenek közelebb.

Nem sokkal később csatlakoztak is hozzá, két másik pilótával együtt. Lara Notsil könnyed alkatával és pelyhes szőke hajával valami különleges szépséget hordozott magában, ami meghazudtolta harci képességeit. Azonban csak a másik időközben becsatlakozó pilóta, a zűrzavaros múltú, hányatott sorsú Tycho Celchu szólalt meg először:

- Miért nyírtad ki a szimulátort, parancsnok?

- Csak teszteltük a fiatalok új, vegyes típusú gépekkel való repülését – mondta Wedge. – Amint Lara és te kiszálltatok a partiból, az egész átment X-szárnyú a TIE vadász ellen párbajba. Elismerem, annak a gyakorlatnak is rengeteg a haszna, de nem az, amiért ide jöttünk. – Ezúttal az Arcra siklott tekintete. – Mi a véleménye a taktikája hatékonyságáról?

Az Arc vállat vont; nem látszott túlságosan boldognak.

- Nem olyan hatásos, mint amire számítottam.

- Azt feltételezte, hogy még a tapasztalt pilóták is könnyű célpontot nyújtanak majd az újszerű taktika miatt?

- Nem feltételeztem. Csupán reménykedtem.

- Mit gondol, Lara?

- Nos, egy gyakorlat statisztikailag nem is olyan lényeges – mondta. – Nem akarok elhamarkodottan ítélkezni. De szerintem ez a taktika beválhat, ha arra van szükség. Rengeteg védelmet kaptam Arc pajzsától, leszámítva, hogy nagyon könnyen szétlőtt, parancsnok. De úgy gondolom, hatásos lecke volt mindez.

- Egyetértek – bólintott Tycho. – De én úgy gondolom, ez csak egy egylövéses taktika. Hasznos a páros szemtől szembe akciók esetén, vagy ha egy X-szárnyú/TIE vadász üldöz egy egyedüli célpontot. Leginkább egy ütközet kezdetén a leghatásosabb bevetni, aztán visszavonulni.

- Mindenesetre megér még egy misét – mondta Wedge. – Arc, Lara, nyomjanak be valami automatizált gyakorlatot, hogy a többi Lidércnek is legyen lehetősége gyakorolni. – A kronójára pillantott. – Visszavonom, most nincs idő erre. Van nagyjából tíz percünk, hogy odaérjünk az eligazításra.

A két pilóta szalutált, majd elindultak, hogy elvegyüljenek a tömegben.

- Hé! – kiáltotta Wedge. Mindketten megfordultak, az Arc kíváncsian fürkészte őt, míg Lara bűntudatosan.

- Kitalálni egy ilyen taktikát, ez az, amiért összeválogattam a Lidérc osztagot. Jó munkát. Leléphetnek!

Azok elmosolyodtak, és elindultak a kijárat felé.

Már a Zsivány és Lidérc osztagok többsége ott ült a félköríves eligazítóteremben, amikor Wedge és Tycho belépett az amfiteátrumhoz hasonló csarnokba.

- Antilles parancsnok!

Wedge a hang irányába fordult. Wes Janson volt az, az örökké fiatal vadászpilóta, aki most a Lidérc osztag adminisztratív feladatait látta el. Kezében egy adattáblát szorongatott, mintha az egy lézerpisztoly lenne, és egyenesen le akarná lőni őt. Wedge felsóhajtott, majd fogadta a fájlt, melyet az ő adattáblájára küldtek. Azonban Janson bohóckodása jó jel volt. Amint elindult a közepén álló emelvény felé, Nawara Ven, a twi’lek, a Zsiványok ügyintézője, aki most agynyúlványát vállán pihentette, szintén átküldött neki egy adatfájlt. Biccentett a két ügyintézőnek, majd elfoglalta a helyét az emelvényen.

Körbenézett a pilótákon. Két egész vadászosztag, a két osztag, amelyeket a galaxis legjobbjai alkottak. Wedge mérhetetlen büszkeséget érzett, hogy miket ért el velük az évek során, de ezt igyekezett nem kimutatni.

- Főként jó híreket tudok mondani a mai nap. Először, Röfi saBinring most esik át a baktakezelésen, már eszméleténél van, és a körülmények azt igazolják, hamarosan teljesen felépül. – Mondandója halk üdvrivalgást és tapsot váltott ki az összegyűlt tömegből. – Sajnos azonban még nem sikerült kideríteni, mi motiválta az orgyilkost, aki meg akarta ölni Ackbart. Az admirális szerint, mikor megkérdezte az orgyilkostól, miért teszi, csak azt mondta: „Jól tudod, miért.” AZ orgyilkos meghalt az összecsapásban. Felesége és gyereke eltűnt. Tovább folytatjuk a nyomozást.

- Másodszor, a Mon Remonda egy napon belül elhagyja a javítóműhelyt. Holnap ilyenkor már újra az űrben leszünk, és folytatjuk a harcot Zsinj erői ellen.

Ez a hír még hangosabb tapsot váltott ki a tömegből. A Mon Remonda az Új Köztársaság flottájának zászlóshajója volt, ami súlyosan megsérült az Iron Fist elleni küzdelemben. Mindazonáltal, Zsinj erői még többet veszítettek.

- Harmadszor, az előző hír eredményeképpen, a mai az utolsó szabadidejük. Holnap tizenöt harminckor mindenki jelentkezzen a siklónál, teljesen összecsomagolva és útra készen. Addig viszont, még használják ki a szabadidejüket. Azonban azt sem felejthetjük el, hogy a legutóbbi eltávozásunkkor egy Zsinj szolgálatában álló orgyilkos próbálta megsemmisíteni a Lidérc osztagot. Tehát, be kell tartanunk pár szabályt. Csak civil ruhát viselhetnek. Tudom, hogy a Lidércek pont most kapták kézhez az új jelvényüket, de most azt is le kell venniük. Tudják, kik maguk, így meg kell változtatniuk külsejüket. Továbbá kerüljék azokat a szórakozóhelyeket, melyeket gyakran látogatnak.

- Negyedszer, lenne itt egy kis változtatás. A Lidérc osztag mától új taggal bővül – Targon, kérem, álljon fel.

Az amfiteátrum hátsó részében egy pilóta felpattant. Mindenki arra nézett.

Az új pilóta egy devaroni volt, egy szürke bőrű, hegyes fogú, szarvakkal ékeskedő teremtmény.

- Elassar Targon szolgálatra jelentkezik, uram - hangja furcsán ellenpontozta fiatalos kinézetét.

- Targon a Flotta Akadémiáról érkezett; amellett, hogy hatékony repülési képességekkel rendelkezik, még medikusnak is kiváló. Lesz még egy medikusunk, aki többet fog tenni annál, mint hogy tapaszokat ragasztgat. És önökkel ellentétben, az ő élete még nem romlott el.

- Most viccelsz? – ez Janson volt. – Küldd haza. Nekünk egy elmebetegre volna szükségünk.

- Elnézést – a devaroni kihúzta magát, kidomborította mellét, kezeit szorosan az oldala mellé szorította, amitől úgy nézett ki, mint egy szuperhős az Arc egyik holodrámájában. – Elassar Targon, az univerzum nagymestere szolgálatra jelentkezik!

Wedge felvonta szemöldökét. Érdekes, hogy egy újonc pilóta ennyire produkálja magát az új osztagával való első találkozáskor. Vagy… csak egy újabb klinikai eset, akit a Flotta talált.

- Nem szóltam – mentegetőzött Janson.

Wedge visszafordult a pilóták felé.

- Leülhet, Targon. Csendet kérek. Ötödször, történni fog egy apró átrendeződés az osztagaimon belül.

- Hacsak nem sikerül rábeszélni a Flotta parancsnokságát, hogy részt vehetünk a bevetéseken, addig a Mon Remondán teljesítünk szolgálatot. Engem neveztek ki mind a négy vadászosztag parancsnokává. Igyekszem parancsokat adni a Zsiványoknak, de a Lidércekkel repülök, csakúgy, mint az Üstökösökkel és a Fegyverkezekkel, de amint a körülmények úgy engedik, próbálok foglalkozni mindegyik osztaggal, de biztosan csak közvetetten tudok parancsnokolni. - A Zsiványok folytatták a derűs zsivajgást, de a Lidércek már nem voltak ilyen jókedvűek. Tudták, legjobb pilótájukat veszítik el Wedge személyében. – Loran hadnagy!

Az Arc felállt, arcáról a gyanút lehetett leolvasni, de csak addig, míg a hajdani színész nem uralkodott vonásain.

- Ez jelenleg nem egy hivatalos kitüntetés – még -, így tehát a kitüntetésektől eltekinthetünk. Nagy megtiszteltetés kineveznem önt tiszteletbeli századossá, mely rangnak köszönhetően ön már vezethet egy vadászosztagot, mint például a Lidércek. Gratulálok, Arc. – Azzal előhúzott a zsebéből egy félig áttetsző borítékot, és átnyújtotta az Arcnak. – Az előléptetése.

Miközben a pilóták ujjongtak, Wedge a Lidércek felé pillantott, próbálva kifürkészni érzéseiket. Wes Janson, az ügyintéző hadnagy csak könnyeden mosolygott, valószínűleg nem érhette meglepetés, Loran kitüntetése nem jelenthetett semmiféle fenyegetést pozíciójára. Kell Tainer, a Lidérc osztag legmagasabb figurája is elégedettnek tűnt az eredményt illetően. Talán beismerhette, hogy kiváló képességei ellenére sem tartja elég rátermettnek magát a vezető szerephez. Shalla Nelprin, az újonc mosolya széles volt és őszinte. Mindez nem volt elmondható Myn Donosról, aki már jóval tapasztaltabbnak számított az Arcnál. Tekintetét elmélkedve a távolba fúrta. Pillanatokkal később viszont újra felvette jellegzetes morcos ábrázatát. Tudhatta, hogy az Arc kitüntetése csorbát ejtett képességei megbízhatóságán. Néhány hónappal ezelőtt Donos volt a rangidős, és ő vezette az osztagot Zsinj egyik szövetségese, Apwar Trigit admirális ellen, azonban az osztagából csak ő élte túl az ütközetet, ami miatt súlyos lelki traumában szenvedett. Wedge éppen ezért nem tudott bízni benne.

Ami persze nem volt teljesen igaz. A Flottánál általában hamar kitüntetik az arra érdemeseket – és az Arc sokkal több taktikai érzéket és harci tudást mutatott fel, mint Donos, azonban Wedge Donost is megbízhatónak tartotta.

Mikor a zsivaj abbamaradt, Wedge megszólalt:

- Ennyi volt mára. Kérdés?

Az Arc keze emelkedett a magasba.

- Ha mi holnap indulunk, Röfi mikor térhet vissza?

- Nem lesz távol maguktól. Han Solo tábornok már jóváhagyta a kérelmet, miszerint a Mon Remondára szállítják át baktakezelésre. Ott helyben meggyógyul, és amint készen áll, csatlakozik. Wes?

- Csak a szokásos – legyintett a Lidércek ügyintézője.

- És a szokásos válasz – bólintott Wedge. – Nagy szerencse, hogy az Arc X-szárnyúját épségben tudhatjuk, ugyanis a Lidérc osztag számára egy ideig nem állnak rendelkezésre teljesen ép vadászgépek. Így hát tovább folytathatják az X-szárnyúval keveredő TIE vadásszal való repülést. Van még kérdés? Nem? Akkor már végeztünk.

Harminc perccel később, Wedge kinyitotta lakrésze ajtaját, hogy távozzon. Azonban meglepetten szökkent hátra: az ajtóban vállvetve Wes Janson és Derek „Hobbie” Klivian állt, elzárva a kijáratot. Hobbie igyekezett nem mosolyogni, Jansonnak mindez nem sikerült.

- Hová, hová, parancsnok? – kezdte Janson.

Wedge átverekedte magát köztük.

- Eltávozásunk van, nem rémlik? Hát akkor tegyétek a dolgotokat. Távozzatok.

De mégis követték őt, körülvéve. A folyosó, amin elindultak, a coruscanti Sivantlie Bázis mélyén volt, és a turbóliftekhez vezetett.

- Nézd csak! – szólt Janson. – Milyen szépen megfésülködött, és a ruhája... milyen makulátlan, egy gyűrődést sem látok rajta.

- És az illata… mint a lágy, tavaszi szél – mondta minél komolyabb ábrázatot magára öltve Hobbie.

- Úgy hiszem, parancsnokunk randevúra igyekszik.

- Úgy hiszem, igazad van.

- Ami azt jelenti, szüksége van a segítségünkre. Mióta nem randiztál, Wedge? Mindegyik Lidérc osztag pilóta megszületett már akkor?

- Mi vagyunk a kísérőid – mondta Hobbie. - Megvédünk téged önmagadtól.

- Szóval, kit látsz lelki szemeiddel? – kérdezte Janson.

- Titeket látlak, amint a közeljövőben a konyhaszolgálaton tespedtek – mondta Wedge. Elérték a turbólift aknáját, már csak a fülke nem érkezett meg.

- Iella? – folytatta Janson. – Iella az, nemde?

Wedge haragosan pillantott rá.

- Miből gondolod?

- Óh, semmiből. Mondjuk a tekintetedből, ahogyan nézel, ha ő szóba kerül. Te is látod, ugye, Hobbie?

- Hát persze, hogy látom. Mit gondolsz?

- Még nem döntöttem el, összeillenek-e. Különben is, még a vadászosztagnak is szavaznia kell.

A fülke megérkezett, és beszálltak. Arcuk a folyosó felé nézett.

- A tetőre – utasította a liftet Wedge.

- A tetőre? – nézett zavarodottan össze Janson és Hobbie. – Nem inkább a személygépjárművek hangárjába?

- A tetőre – sóhajtott Wedge, majd nagy levegőt vett. – Egyenesen előre in-dulj!

A két pilóta reflexből megpördült. Wedge még az utolsó pillanatban lépett ki a fülkéből, mielőtt annak ajtaja bezáródott és el nem indult volna. Még fojtottan hallotta, ahogy Janson és Hobbie a lift falának ütközik, és a felvonó felfelé és jó messzire repíti őket.

Wedge elvigyorodott, és megvárta a következő turbóliftet.

Két emelettel lejjebb, a Lidércek egy kvartettje közeledett az ajtóhoz, ugyanúgy, mint nem sokkal ezelőtt Wedge ajtajához közeledett Janson és Hobbie.

- Épp most tüntették ki – mondta Donos. – Csak nem törhetünk be hozzá. – Mindezek ellenére Donos próbált nem úgy beszélni, mint ahogyan valójában érzett.

- Azt mondta, nem érzi jól magát – mondta Dia Passik, a twi’lek hölgy.

- Hazudott – ingatta a fejét Lara Notsil. – Hisz ti is tudjátok, hogy mindig hazudik.

- Tudom, de olyan őszintének tűnt.

- Hát, mindig őszintének próbál tűnni. De ez így helyes. – Mondta Lara. - Javítsatok ki, ha nincs igazam.

Myn és Elassar egymásra nézett.

- Abszolút – mondta Donos.

A devaroni viszont elég zavartnak tűnt.

- Mi ez a hirtelen pálfordulás, hadnagy? Alig ismerem a századost, nincs véleményem róla.

- Na, várjunk csak! – futott ráncba Lara homloka. – Egy Lidérces haverod azt mondja, „Veled vagyok!”, te meg azt mondod, „Nem tudom!”?

- Bocsánat – mentegetőzött a devaroni. – Igazad van, tényleg. Nem kopogunk, inkább betörünk.

- Kopogunk – mondta Lara. Bekopogott az ajtón.

Nem jött válasz. Még egyszer kopogott, most már hangosabban.

- Igen? – hallatszott az Arc hangja belülről.

- Bemehetnénk?

- Most épp nem vagyok beszámítható.

- Mikor vagy az? – Lara kinyitotta az ajtót, és bepillantott. Az Arc az ágyán feküdt, még egyenruhában, és a plafonra meredt.

Lara belépett, és hallotta társai lépéseinek koppanását is, ahogy követték példáját.

- Mit művelsz?

- Próbálok egyszerre többféle hangszeren játszani pusztán gondolataim irányításával.

- Ideje felkelned és jól érezned magad.

- Talán nem hallottad a parancsnokot.

Lara felhorkant.

- Az csak Gebére vonatkozik. Nem könnyű elrejteni magad, ha két méter magas vagy, talpig szőr borít, és te vagy fajod egyetlen képviselője a Flottánál. De te éppenséggel kimozdulhatsz. Az a gyanúm, te gyakrabban szoktad álcázni magad, csak hogy eltűnj.

- Jó ötlet. – Az Arc első ízben nézett Larára, és mosolygott. – Elmehetsz. Most már jól vagyok.

- Hé, én vagyok a szárnyembered. Kutya kötelességem megvédeni téged, még mielőtt valami hülyeséget csinálsz. Hülyeség lenne nem élvezni az utolsó eltávozásodat.

- Kívánod, hogy gyakoroljam a hatalmamat rajtad?

- Nem teheted, csak ha az helyes. Íratlan szabály.

- Ezt kitől hallottad?

- Olvastam valahol.

Az Arc felhorkant.

- Rendben, adj öt percet, hogy átváltozzak valami tök átlagos fickóvá. Hová megyünk?

Lara hüvelykujjával a többiek felé mutatott.

- Mivel Elassar új köztünk, és még nem volt dolga Zsinjel, úgy gondoltuk, elvisszük a Galaktikus Múzeum egyik új kiállítására. Csak hogy lássa, mivel lesz dolga. Azután iszunk valamit. Aztán Myn, Elassar és te bevezettek a férfiak világába, és inzultáltok egy egész kocsmára való katonát. Dia és én pedig, a lakrészébe hurcol három összevert férfit. Megfelel?

Az Arc megadóan Donosra és Elassarra pillantott.

- Hát már sosem lesz nyugtunk a nagy bevetés előtt?

Donos úgy vélte, a múzeum túlságosan is elfogultan mutatta be a Birodalmat.

A kiállítás első kijelzői a Régi Köztársaság Hírszerzését mutatták be, mely egy titkos szervezetként működött, meggátolandó a korrupciót és a hazaárulást. Az egyik kijelzőn, aminek alakja leginkább egy baktatartályhoz volt hasonlítható, egy holodráma képsorai peregtek. A dráma arról szólt, miképpen göngyölítettek fel egy, a Szenátus tagjai ellen irányuló merénylet ügyét. Egy másik kijelző egy transzparacél doboz volt, melyben különféle fegyvereket és ketyeréket tároltak, melyeket valaha ügynökök használtak; Donos érdeklődéssel figyelte azoknak a használati tárgyaknak az őseit, melyeket a Lidércek is magukkal hordtak.

Egy másik holofelvétel egy férfit ábrázolt, aki sötét színű ruhát hordott. Sötét bőrű volt, csak a halántéka tűnt világosabbnak, szemeiben érdeklődés csillogott. Ha nem bujkált volna benne valami ördögiesség, még jóképűnek is nevezhető lett volna.

- Vyn Narcassan vagyok – mondta a férfi. – Húszéves karrierem során a Köztársasági Hírszerzéssel titkos akciók százában vettem részt. Nem tudtam megakadályozni, hogy Palpatine szenátor Uralkodóvá kiáltsa ki magát. De képes voltam elrejtőzni. A Birodalmi Hírszerzésnek égető szüksége volt arra, hogy elhallgattassanak, még mielőtt kikotyogok pár titkot – de sosem találtak meg.

A hologram visszább húzódott, elégedett mosolya gödröket vájt szája köré, mérhetetlen arrogancia sugárzott tekintetéről.

A holoprojekció felidézett valamit Donosban, de a férfinak nem ugrott be, pontosan mit. Úgy döntött, később majd még elmélkedik rajta. Néha, ha valamire megpróbált emlékezni sosem ugrott be neki kristálytisztán a kép, és ez mérhetetlenül zavarta.

A múzeum további része már igazán felkavaró volt. Mintha hamis képet próbálna lefesteni a Birodalomról és a Hírszerzéséről. Amint Palpatine magához ragadta a hatalmat, a Hírszerzési Részleg a terror és a megtorlás eszköze lett. A kijelzők orgyilkosságokat, a Régi Köztársaság lojalistáinak elrablását, tortúrákat mutattak. Egy vallatókamrát teljes részleteiben bemutattak – egy kínzás felvétele is lepergett a szemük előtt. Egy haldokló chandrilai férfit kérdeztek egy állítólagos felkelésről. A felvétel ott fejeződött be, ahol a narrátor megjegyezte: ez a felkelés csupán kitalált dolog, nem is létezik.

Egy képernyőn a Hírszerzés hosszú életű igazgatójának, Armand Isardnak a képe ékeskedett. Egy idős emberé, kinek szemeiben könyörtelenség villogott, és biztos volt, hogy a valóságban sokkal felkavaróbb élmény a szemébe nézni, mint a képen. A kiállítás még magát Ysanne Isardot, Armand Isard lányát is megmutatta. Ysanne-t általánosságban csak egy becenévvel illették: Jégszív. Megjelenése mindenképpen elegáns és fenyegető volt, teljesen hihetővé tette róla a sztorit, miszerint saját apját árulta el az Uralkodónál. Palpatine halála után pedig titokban kezébe vette a Birodalom irányítását.

Az Arc, akinek arcát egy bolyhos barna álszakáll fedte, közelebb hajolt Isard képmásához – és Donos látta, ahogy alig láthatóan borzongás fut végig vonásain. Meg tudta érteni. Ugyan a Lidérc osztag még nem létezett akkor, de az Arc már találkozott azelőtt Isarddal – akkor még egy befutott színész volt. Mostanra Jégszív már halott – maga Tycho Celchu, a Zsiványkommandó tagja ölte meg. Donos úgy vélte, az univerzum jobb is Isard nélkül.

Mi több, az egész Hírszerzés vele halt. Habár létezett egy szervezet ugyanezzel a névvel, de vezetőiben nem volt meg az a könyörtelenség és kivételes találékonyság, mint Jégszívben és apjában volt – veszélyes volt, persze, de nem érhetett fel az akkori hírnevéhez.

A Lidércek ahelyett, hogy megcélozták volna a bejáratot, inkább megfordultak, és arra indultak, amerről jöttek, hogy Targon még egyszer végignézhesse a kiállítást. Amint újra Jégszív arcképéhez érkeztek, Donos észrevette, hogy a devaroni kihúz valami láncon függő tárgyat ruhája alól, és homlokához érinti.

- Egy szerencsetalizmán? – kérdezte Donos.

- Egy Régi Köztársaságbeli pénzérme – bólintott Targon. – Szerencsét hoz.

- Ezt miből gondolod?

- A bátyámat sosem lőtték meg, ha ezt viselte. Ez számomra mindennél fontosabb. Utánam küldte, miután beiratkoztam az Akadémiára. Jobb, mint az én szerencsét hozó banthacsontom. Vagy mint a szerencse-övcsatom. Vagy mint a szerencse-díszberakásom. Vagy mint a…

- Milyen díszberakás? – vágott közbe az Arc.

- Hát, tudod. A szarvaimra.

- Nem tudom. Mi van a szarvaiddal?

Targon vállat vont.

- Különleges alkalmakkor mi, devaroniak levelet szúrunk a szarvainkra, díszítésként.

- És ez csak egy eszköz, mely szerinted szerencsét hoz?

- Így igaz.

- Mitől lesz szerencsét hozó?

- Hát, amikor először használtam, nem sokkal az Akadémia előtt, felhívtam a figyelmet egy különösen szép hölgyre…

- Nem szóltam…

Donos és az Arc egymásra nézett. A Lidércek és Zsiványok is üdvözölhettek olyan pilótákat a soraik között, kiknek szintén sokat számítottak az ilyen szerencsét hozó tárgyak, de ez szinte az egész Új Köztársaságra és a Birodalomra is igaz volt. Az Arc tekintete felragyogott, biztos valami tréfán törte a fejét.

- Vyn Narcassan vagyok – mondta a férfi. – Húszéves karrierem során a Köztársasági Hírszerzéssel titkos akciók százában vettem részt. – Amint újra elhaladtak a Régi Köztársaság Hírszerzésének utolsó hőse mellett, Donosnak végre eszébe jutott az a valami.

Nem, nem is valami – inkább valaki. A férfi bőrszíne, mosolya, természetes szépsége egy Lidércre emlékeztette őt. Shalla Nelprinre.

Donos a sarkára állt. Mindennek a felfedezésnek a fizikai kivetülése eléggé… drámaira sikeredett.

Donos a régóta eltűnt ügynökre vigyorgott.

- Hadd osszak meg egy titkot, Narcassan – mondta suttogva. – Ma hagyok egy üzenetet Shallánál, melyben meghívom őt erre a kiállításra. Nincs semmiféle miért. Csak mert szüksége van rá. Lehet, ez jelent majd neki valamit.

- Kihez beszélsz? – ez Lara volt. Az Arc és Dia kéz a kézben haladtak pár lépésre tőle, míg Targon a nyomukban loholt.

- Majd egyszer elmondom.

- Edallia? – a remegő hang váratlanul érkezett. Donos megpördült. – Edallia Monotheer, milyen jó látni téged!

Egy idős férfi közeledett feléjük, egy két lábon járó csontváz fehér hajjal, de nem baljóslatú mosollyal. Pár méterre lemaradva tőle, egy túlsúlyos, középkorú nő loholt utána.

- Apa! – kiáltotta a nő. – Apa, ne csináld ezt még egyszer.

Az öregember elérte Larát, kezet nyújtott és erősen megmarkolta a pilóta kézfejét.

- Edallia, olyan rég láttalak. Összeházasodtál-e már azzal a fiúval? Lediplomáztál-e már azóta? Mit csinálsz most?

Lara sikertelenül próbálta kiszabadítani a kezét a szorításból.

- Uram… én nem…

- Nagyon sajnálom – ért oda a túlsúlyos nő. – Az apám mostanában elfelejti, hol van… és hogy mikor.

- Minden rendben – mondta zavartan Lara. De az öreg azért folytatta.

- Lányom, hadd mutassam be Edallia Monotheert, a legjobb tanítványaim egyikét.

- Mikor? – kérdezte a lánya.

- Mi? – az úr zavartnak látszott.

- Mikor tanítottad őt?

Az öreg Larára pillantott, tekintete mégis a távolba révedt.

- Úgy harminc-harmincöt éve.

- Nézz rá, apa. A hölgy még harminc éves sincsen.

- Edallia? – nézte Larát áthatóan az öregember.

Lara megrázta a fejét, és elmosolyodott, habár Donos úgy vélte, ez nagyon erőltetettre sikerült.

- Nagyon sajnálom. Lara vagyok.

- Óh – az úr hátrébb lépett, és körbepillantott. – Hol van Edallia?

- Talán a kiállítás másik végében. Menj, keresd meg. Megtalálsz, ha történne valami.

Az úr előzékenyen biccentett a Lidérceknek, és elsétált abba az irányba, amerről jött.

- Annyira sajnálom – mondta a nő. – A Régi Köztársaság Hírszerzésének dolgozott. Imád nap mint nap ellátogatni ide. Meglőtték, röviddel Palpatine hatalomra jutása előtt. Azóta már nem a régi.

- Semmi gond. Nagyon… barátságos.

- Köszönöm a megértését – a nő megfordult, és elment az apja után.

Lara megpördült és egyenesen beleütközött Diába és az Arcba.

- Upsz.

Az Arc különös tekintettel bámult rá. – Gerwa Patunkin?

- Nem.

- Totovia Lampray?

Lara elvigyorodott.

- Nem. Még most hagyd abba.

- Dipligonai Phreet?

- Fogd be. – Lara mosolyogva eltolta magától a férfit, és elindult a kijárat felé. – Igyunk valamit. Rám férne.

- Moploogy Starco?

- Arc, szétlőlek, ha nem fejezed be!